judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek

Feedek

Mélyvíz, egyedül az ikrekkel

Attól kezdve minden héten jártunk a „masszázs”-ra, én csak így hívtam, mert körülbelül úgy nézett ki a torna. Egyáltalán nem tolerálták jól a csajok. Mivel férjem nem tudott eljönni velünk, anyós tologatta addig az egyiküket, amíg a másik „tornázott”. Szinte végéig ordítás volt. Engem annyira nem zavart, tudom, hogy jót tett nekik, szerintem Márti nénit jobban zavarta, minden alkalommal feltette a kérdést „nincs cumijuk?”, még az első pár alkalomra elvittem, hátha bele tudom tömni a szájukba, de persze esélytelen volt. Pedig már azt hittem vége van a cumi témának, de igazából itt tettem el végleg. Így maradt az éneklés és játékok mutogatása. Összesen 7 alkalommal mentünk Márti nénihez, májusig és rá egy hónapra kellett visszamennünk egy kontrollra, hogy rendben fejlődnek-e. A kontroll június végén volt, az első nyaralásunk után! 

No, de ne rohanjunk annyira az időben. A 2017-es tél nagyon hideg volt, nem esett sok hó, de röpködtek a mínuszok. Ennek ellenére a vírusok is támadtak, amik férjemet is leterítették. Február volt, mivel beteg lett, így megkértük anyósomat, hogy aludjon itt egy éjszakát, hogy férjem ki tudja pihenni magát, nekem meg legyen segítségem. Szóval, gondoltuk, hogy összehozzuk az első olyan estét, amikor apa aludhat. Az első esti etetésnél anyós segített, másodiknál pedig szólt, hogy igazából Ő sincs jól, köhög is és talán lázas lett. Puff neki, így el is maradt az apai alvás a továbbiakban, muszáj volt apának gyorsan meggyógyulnia (pár óra alatt), hogy segítsen az estében. Lányok éjjel még mindig cumisüvegből kapták az anyatejet, napközben próbáltak már szépen szopizni.

Így történt, hogy másnaptól mélyvízbe kerültem, nem volt segítség napközben! 

Sok mindenre nem emlékszem ebből az időszakból (se). Reggel munka előtt apa segített a lányoknál, így azért könnyebb volt. Istennek hála jó a munkahelye, mert tolerálják, hogy később tudott csak beérni. Az etetéseket úgy oldottam meg, hogy 90%-ban Boró kapott először enni, mivel nagyon akaratos volt az evésben, Lanus legtöbbször türelmesen végig várta. Nem is emlékszem, hogy én mit ettem, de valószínűleg férjem hozta az ebédet, vagy rendeltem. Akkor még nem volt erőm főzni is. Amíg egyiküket szoptattam, a másik pihenőszékben leste a történéseket. Próbáltam tartani a szoptatási időt, mértem mennyit ettek, meg nem lóghattak a cicin órákat, mert a másik akkor aztán tényleg ordításba tört volna ki. Meg is említem ismét, hogy én nem szoptattam igény szerint. Sokáig nem is tudtam, hogy mi az, hogy iszsz-es baba, elég gáz, de úgy kellett rákeresnem a neten…nem tudom különben, hogy anyukák ezt miként oldják meg, most az ikresekre gondolok. Bár én egy gyerekkel sem csináltam volna. Ez az egyik olyan dolog, amiben tartottam magam az elhatározásomhoz. Hála Istennek és természetesen férjemnek, hogy én nem törtem meg ezekben a fogadalmakban. Sok helyen lehet olvasni, hogy persze, elképzelsz valamit, aztán úgysem az lesz, igen, vannak dolgok, amikben lehet rugalmas az ember, de ez az egyik olyan, amiben nem akartam másként dönteni.

Megemlítem, itt sokkal többet kellett volna jegyzetelnem, mert próbálok visszagondolni, hogy miket csináltam napközben, de áááá, felesleges.

Akkor még szépen elfértek így a kezemben Mindketten

Az etetések közben, és egyébként is, nagyon sokat énekeltem, énekelek még most is….ne is kérdezzétek, szörnyű a hangom! Ciki, nem ciki én néha azért is énekeltem, hogy magamat nyugtassam meg. Körülbelül ez olyan, mint, aki elszámol tízig, hogy nehogy csúnyát mondjon.

A lényeg, hogy Őket megnyugtatta. Valahol olvastam, hogy inkább ugyanazt az éneket kell többször énekelni, mint váltogatni. Gondoltam, hogy Lanának tetszik az „Elvesztettem zsebkendőmet…”, énekeltem vagy harmincszor, hátha, de nem igazán jött be…:) most már nevetek, de akkor…

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Pontozzuk a gyerekeket, avagy mi is az Apgar-érték

Koraszülöttségről még pár gondolatot engedjetek meg az elején. Ez is olyan téma, amit átérezni azok tudnak igazán, akik átélték, korababájuk van. Minden szülő a legjobbat kívánja, akarja gyermekének, és ez hatványozottan előjön a korababáknál. Ismét a segítségül az ember az internetet hívja elsőként, főleg, ha a családban nem nagyon volt koraszülöttség vagy meglehetősen régen. Nagymamám mondta, hogy anyukám is előbb érkezett, és mesélt kicsit az 1955-ös budapesti kórházi helyzetről. Sokban nem különbözött a mostani protokolltól, ez nem feltétlen rossz, természetesen az eszközök fejlődtek, de például a fejési procedúra hasonló volt akkor is! Facebook barátunkon jó sok csoport létezik, van a korababák szüleinek is ilyen. Én is csatlakoztam, hátha olvasok valami okosságot. Amit elértem ezzel, hogy még jobban bepánikoltam. Már azt vizionáltam, hogy a lányok mennyire visszamaradottak lesznek az óvodában, iskolában. Milyen fejlesztésekre kéne vinni Őket satöbbi. (Ehhez hozzá kell tennem, hogy akkor sem látszódott semmi rajtuk.) Nagyon nehéz ez. Odáig fajult már az első két hónapban, hogy a férjemnek kellett észhez térítenie, hogy nem lesz semmi gond, meg előre ne aggassak semmilyen „rossz” tulajdonságot, tevékenységet a lányokra. Nem csak ebben a csoportban voltam benne, hanem volt egy mozgásfejlődéses is. Legelőszőr abból léptem ki, majd nem sokkal később a korababásból is. Most nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem érnek semmit ezek, csak nem szabad ennyire beleképzelni magunkat mások életébe, élethelyzetébe. Segítséget kell kérni természetesen, de mindenképpen szakemberrel egyeztetve.

 Szóval, Márta néninél voltunk a Dévény-tornán. Első alkalommal azt mondta, hogy hamar végzünk, csak megnézi a gyerekeket, utána beszélhetünk a továbbiakról. Lányok nem tűrték jól a mozgatást, de nem volt akkor sírás. Az átmozgatás után közölte, hogy az Apgar-értékükhöz képest, nagyon ügyesek. Az Apgar-féle pontértéket a születéskor határozzák meg. Úgy csinálják ezt az ovosok, hogy szülés után egy perccel öt könnyen észlelhető objektív élettani paramétert értékelnek, 0, 1 illetve 2 ponttal. Ezeket összegezik. Az élettani paraméterek a szívműködés frekvenciája, légzés, izomtónus, reflexingerlékenység illetve az újszülött bőrszíne. Ezeket öt perc után újra értékelik, az egy perces érték még a méhen belüli állapotra utal „vissza”, az öt perces meg a késői újszülött kori kimenetel előrejelzésére alkalmazható. A pontok összértéke 0 és 10 között lehet. Természetesen a 10 a legjobb. A 8-10 közötti pont azt jelenti, hogy nincs különösebb beavatkozásra szükség, 5-7 közötti értéknél előfordul, hogy oxigén ellátás szükséges, a 0-4 közötti értéknél intenzív ellátásra szorul a baba. Ahhoz képest, hogy mindkét lány felsírt a szüléskor, az egy perces értékük is 4-es volt, az öt perces pedig Mindkettőnek 2-es. Akkor volt az újraélesztés. Azutáni értékük Lanának 7-es lett, Borónak 8-as. Így kerültek a koraszülött intenzívre.

Még mindig nagyon sokat aludtak napközben

Visszatérve, Lanus tartotta a fejét enyhén jobbra, illetve mindketten gyengén tartották a fejüket, amikor felhúzta Őket a karjuknál. Javasolta, hogy járjunk hetente egy-egy órát a lányokkal. Illetve otthon is kellett a fejtartáson dolgozni. Be is építettem a napirendünkbe a mozgást, a tízórai szoptatás előtt tornáztunk. Elővettem egy takarót, amit még a koraszülött intenzíven kaptak, és azon szépen egyesével tornáztattam a lányokat. Szépen megszokták, szerintem a végén még várták is, hogy tornázzanak anyával egyet!

Így anya már gyógytornász is lett :) Elképesztő, hogy mi anyák mikre képesek vagyunk a gyermekeinkért! Ez talán kicsit közhely, de ez az igazság!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Dévény-módszer csodája

December végére, újévre, Boró 2470 gramm, Lana pedig 2630 gramm. Én majdnem ennyivel születtem :) Mivel a szüleim még dolgoztak akkor (lehet már említettem), így ismételten anyósom jött napközben segíteni, reggel jött, mikor férjem elment a munkába és addig volt velünk, amíg meg nem jött, hozott mindig ebédet. Nagyon jó érzés, hogy segített akkor és még most is nagyon sokat.

Már az elején próbáltunk mindent rendszerben csinálni. Időpontokra és tevékenységekre egyaránt értem ezt. Úgy gondolom, hogy két féle beosztás létezik ikres szülőknél, az egyik, hogy az etetéseket, fektetéseket, fürdetést és tényleg mindent, rendszeresen ugyanabban az időpontban csinálják. Illetve van a másik féle, amelyben „csak” a tevékenységek sorrendje van meg, az időbeliség annyira nem fontos. Mi az első módszer szerint igyekeztünk túlélni. :) Az első három hónapban azért ez még nem forrta ki magát teljesen, mert megkellett ismernünk egymást. Lányok ügyesen ettek már ciciből, nagyon sok tejem volt hála Istennek. A melleim hatalmasak voltak, a B kosár helyett, inkább C és D kosaras melltartó kellett.

Ismét szemből Lana van bal oldalt, Boróka a csíkos sapis, reggeli után készült kép

 A támaszokra visszatérve, hetente egyszer jött és jön hozzánk egy takarító is, ami óriási segítség tud lenni. Amennyiben megtehetitek, mindenképpen éljetek az ilyen lehetőséggel, mert legalább nem őrül bele az ember abba, hogy most a gyerekkel foglalkozzon, vagy pedig azzal, hogy úszik a ház. Sok helyen olvasom ezt anyukáktól, hogy emiatt veszekedések vannak otthon a férjükkel, párjukkal, nem éri meg, jobban sérülhet a kapcsolat kettőtök között, mintha rászánnátok erre egy bizonyos összeget. 

Visszatérve ránk, próbáltam délelőttönként aludni, de nem igazán sikerült. Lányok nagyrészt a nappaliban voltak, még mindig szinte az egész napot végéig aludták. Védőnő rendszeresen jött, az első oltásokat is megkapták, minden rendben. Akinek korababája van, tudja, hogy mennyi orvosi vizsgálatra kell menni ilyenkor. Szemészetet már meséltem, de még mentünk Boróval hallásvizsgálatra, mindkét lánnyal koraszülött gondozásra, kardiológiára, és még sok más is lehet, attól függően, hogy mennyi időre születtek a babák, illetve milyen állapotban vannak. Folyamatosan mesélem majd a vizsgálatokat. Ezeken kívül a védőnő javaslatára és mivel koraszülöttek így felkerestünk egy Dévény-módszerrel foglalkozó gyógytornászt. Nem ez az egyetlen lehetőség, de kifejezetten a korababáknak előnyükre válik ez a fajta torna. Nem csak a mozgásfejlődésben segít, hanem az idegrendszerüknek is jót tesz. Ezt a fantasztikus módszert Dévény Anna hozta létre, sajnos Ő már nincs közöttünk. Jó szívvel ajánlom az oldalát az interneten, sokat olvashatsz erről a speciális manuális technikáról. 

Dévény-módszer 

A csajoknak a mozgásfejlődés az, amit fejleszteni kellett, főleg úgy, hogy mindkettőjüket újra kellett éleszteni. Azért emelem ezt ki ennyire, mert a koraszülötteknél sokáig a korrigált korukat kell figyelni, úgy értsd ezt, hogy amikor meg kellett volna születniük, az a tényleges kor mozgásfejldős szempontjából. Minden egyes mozgásnál, forgás, fej emelés, mászás, satöbbi a korrigált kort kellett nézni. Az orvosok azt mondták, hogy körülbelül egy-két éves korukra szokták beérni a társaikat. Elsőre azért ezt nehéz volt felfogni. Így most már nem csak a súlyuk miatt lehetett aggódni, hanem amiatt is, hogy rendben, időben és megfelelően csinálják az egyes mozgásformákat...

Most utólag visszagondolva, nagyon figyeltem minden mozdulatukat. Erre akkor jöttem rá, amikor már nagyobbak voltak a lányok és jártunk közösségbe. Néztem a többi babát, hogyan fejlődnek. Természetesen gyorsabban csináltak mindent az időre született gyerekek. Valamint azt vettem észre, hogy az Ő szüleik nem nézik árgus szemmel minden mozzanatukat, nem görcsöltek rá, ha éppen „repülőztek” a babák, vagy nem teljesen szabályosan fordultak át. Nem értettem, és még most sem igazán, ez ismét olyan dolog, amit a korababák szülei szerintem szintén átéreznek, de az időre született babák anyukáinak, apukáinak ez ismeretlen.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Fogalmam sincs, hogy mit csináltak ott Velük...

Szóval a légzésfigyelő. Miért sípolt? Nem jól állítottuk be, vagy merül az elem? Nagy nehezen rájöttünk, hogy a pólya miatt riasztott be. Ugye van a matrac vastagsága, és van hozzá a pólyának a betét vastagsága. A lányok meg még éppen két kilósak voltak. Szóval a gyönyörű pólyát körülbelül egy hetet használtuk és utána inkább csak simán a hálózsákban aludtak. A szobájukban körülbelül 23-24 fok volt, de estére azért a védőnő javaslatára hosszú ujjú bodyban és rugdalózóban aludtak. Anya félttette őket, így még egy takarót is tettem rájuk, de csak addig, amíg nem forgolódtak. Apa még itthon volt, mert Karácsony is közeledett.

Lanuska a pólyában

Boróka a pólyában

Szent este napja volt már, ráadásul szombat is, ha jól emlékszem, egy hete itthon, mire Borónak újra előjött a kötőhártya-gyulladás, dokinak telefonáltunk. Az ügyeletre kellett menni szemcseppért, a gyereket nem kellett vinni legalább, de így is elég nagy volt az ijedség (részemről csak, férjem teljesen nyugodt volt:)). Napközben egyre többet próbáljuk a cicizést, de még sokszor kell a cumisüveg, éjjel meg még nem is próbáltam akkor. Úgy csináltuk az éjszakát, hogy én elkezdtem a lányok pelenkázását, apa pedig a tejci melegítését. Utána apa is egy gyereket és anya is egy gyereket fogott és etetett. Utána én még fejtem is a szokásos fél órát. Szemünk sokszor ki se nyitottuk…megmondom őszintén vannak esték, napok, amikre nem is emlékszem.

Ezek után csendesen telt a Karácsony, rokonok csak kis létszámban érkezhettek, mi nem mentünk sehova, lányokat legalább még egy jó hónapig ki sem szabadott vinni. Karácsonyi ebédet is úgy kaptunk a mamáktól. Fagyos a tél, hó nem sok volt, de nagyon hidegek voltak. 

Az első szemészeti vizsgálatra mentünk 27-én. A koraszülött szemészet a fehérvári kórháznak az alagsorában van, ahol a gyermekszemészet. Vagyis a kettő ugyanaz. Az időpontunk 9 óra, mint később kiderült, mindenkinek az volt a papírjára írva. Nem tudtuk még akkor, de legalább fél órával előtte ott kellett volna lenni, mert akkor szedték be a zárójelentéseket, és az alapján csinálták meg a behívás sorrendjét. Szóval, mi éppen kilenc előtt értünk oda, így a végére kerültünk. A váró tele koraszülött babákkal, szüleikkel, kísérőkkel, levegőt alig lehetett kapni. A folyamat úgy nézett ki, hogy sorban, minden babának csepegtettek a szemébe pupilla tágítót, fél óránként, négyszer összesen. Természetesen jól leszúrtak, mert az első cseppnél elfelejtettem szólni a kötőhártya-gyulladásról, a sor végére küldtek minket ezután. A csepegtetés után jöhetett a vizsgálat. Ahova nem lehetett bemenni a szülőknek, egy kockás füzetben kellett aláírni, hogy nem megyünk be. Nem volt egyszerű hallgatni a babák sírását, fogalmam sincs, hogy mit csináltak ott velük…Az ilyen szemészeti vizsgálat egy egész délelőtt eltartott. Az elején kéthetente kellett menni, majd havonta, aztán fél évesen, majd másfél évesen. 

Szilveszterkor megbeszéltük férjemmel, hogy fenn maradunk éjfélig, koccintani, de minek???? Nem sokat aludtunk aznap éjjel.

Teltek a napok, férjemnek vissza kellett menni dolgozni, most mi lesz?

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Vijjog a gép ezerrel, kapkodtuk a gyerekeket!

Mielőtt belekezdenék az otthoni napokba, el kell mondanom, hogyan becézzük a lányokat. Blankát már a pocakban Lanának hívtuk. Nincs sok hasonlóság a két név között, de gondoltuk nekünk is, és Neki is könnyebb lesz ezt majd kimondani. Borókát a pocakban, és még a kórházban is Borinak hívtuk. Viszont később valahogy a Boró ragadt rá. Ő nem Boris, inkább Borós! :) Szóval innentől kezdve a lányokat Lanának, Lanusnak, Lanácskának, Borónak, Borócicának hívtuk, így olvashattok róluk a továbbiakban! 

Az első napok nehezek voltak, megkaptuk az ukázt, hogy napi nyolcszori étkezésre 40 ml-t kell enniük. Kell! Meg kell enni az adagot, koraszülöttek, nincs kecmec. A zárójelentésen fel van vezetve, hogy légzésfigyelővel el kell látni a kiságyakat, az orvosnak pedig fokozottan kell figyelemmel kísérni a fejlődésüket. Pénteken engedtek ki bennünket, hozzánk hétfőn jött a védőnő és az orvos is. Már előre beszereztük a felírt vitaminokat. Pluszban kellett Nekik E-vitamin a szemükre. Mivel az fejlődik ki a pocakban a legkésőbb, így a szemészetre is rendszeresen kellett járni, arra kaptuk meg a legkorábbi időpontot, december 27. volt. Azért azt el kell mesélnem, hogy az E-vitamin az ugyanaz, amit Te is meg tudsz venni a patikában, szóval egy zselé kapszula, amit adj be a gyereknek! Mi úgy oldottuk ezt meg, hogy tűvel szúrtuk ki és nyomkodtuk ki a szájukba, nem volt egyszerű művelet. A többi vizsgálatra csak januárban kellett menni. 

Nem akartam az ágyukat tele rakni semmi játékkal, az elején még rácsvédőt sem tettem fel, mert féltem, hogy belefúrják a fejecskéjüket. Visszagondolva ez korai volt, mert még nem is mocorogtak annyit éjszaka. Azt viszont több helyen is olvastam, hogy a koraszülöttek, és ikrek nagyon szeretik a szűk helyeket, így beszereztünk (ajándékba kapták) pólyát. A régi hagyományosra gondoljatok. Ahogy haza értünk a kórházból bele is tettük Őket. Szóval, ágyak fel voltak szerelve légzésfigyelővel, pólyába becsomagoltuk a gyerekeket, indulhatott a mandula. A napi nyolcszori étkezés, háromóránkéntit jelent, sorrendben úgy nézett ki, hogy pelenkázás, etetés, büfiztetés és fejés. Még nem tudtak elegendő mennyiséget enni ciciből, így cumiból kapják az adagot. Aki nem próbált még cumisüvegből etetni az nem tudja, hogy milyen nehéz is ez. Amit a boltban lehet kapni cumisüveg sokkal nagyobb volt, mint a kórházi. Akkor azért nyafogtam, hogy milyen rossz, most meg kiderült, hogy az sokkal jobb volt :) Napközben próbáltam többször is rátenni Őket a cicire, de még nagyon nem éreztek rá, nem hangolódtunk össze. Nekem is nehézkes volt, és bennem volt, az is, hogy egyék meg az adagot. Ezt még sokszor fogjátok tőlem hallani, mert központi kérdést csináltam abból, hogy eleget esznek-e, növekszik-e a súlyuk megfelelően. Nálunk a mérlegelés minden etetéskor megvolt, jegyzeteltem hozzá papírra, hogy mennyit ettek, fent van interneten is sok portálon, hogy adott életkorban mennyi anyatejet vagy tápszert kell kapnia a babáknak. Így nálam szóba se jöhetett az igény szerinti szoptatás (egyébként sem voltam, vagyok ennek a híve), mert akkor fogalmam se lett volna, hogy éppen mennyit ettek és még mennyit kéne enniük. Már a várandósságkor ezt magamban eldöntöttem, persze férjemmel mindent átbeszéltem, hogy nálunk a cici az étkezést jelenti, nem altatásra használom, nem nyugtatásra. Sikerült is ezt betartanom! 

Az első napokban nagyrészt kiságyban pihentek a csajok, délelőtt, a szellőztetés miatt a nappaliba hoztam őket mózeskosárban, olyan picikék voltak, hogy egymás mellett simán elfértek! A nap nagy részében aludtak, szinte csak etetéskor keltek fel, éjjel még néha akkor sem. Ők nem keltek éjszaka még, arra, hogy éhesek, de persze (koraszülöttség miatt) keltettük őket. A szobánk a lányok melletti volt, így csak a légzésfigyelő volt éjjelre bekapcsolva a walkie-talkie nem, így is hallottam a szuszogást, és sajnos nem csak azt, hanem a légzésfigyelő sípolását is….rohantunk a férjemmel a szobába, vijjog a gép ezerrel, kapkodtuk a gyerekeket. Mi történt? Hála Istennek a lányok csak aludtak, de miért szólalt meg az a vacak?

Leültünk az ágy mellé, figyeltük, hogy veszik a levegőt, mozgott a mellkas fel és le…akkor meg miért sípolt?

Lányok a mózesben, Lanus bal oldalt, Boró pedig mellette szuszog :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Ez az adag punktum!

Elkezdtük a harmadik hetet, (igazából a 3,5 felediket) szépen híztak a lányok, közel volt a 2 kilógrammos álomhatár Mindkettőjüknél, de kellett tudniuk minden étkezést cumisüvegből enni. A hétfőt úgy kezdtük, hogy már  vágyott harmadik részben voltak a lányok. Én voltam legjobban meglepődve, hogy már rossz helyen kerestem a gyerekeket. Nagyon boldog voltam! Ezt még lehetett azzal tetézni, hogy Blankát megpróbálhattam ciciből etetni! A kórház egyik védőnője is épp ott volt, Ő nagyon támogatja, az anyatejes táplálást. Úgy kellett csinálni, hogy lemértem a cicizés előtt, majd próbáltam rátenni. Olyan picike volt Blanka, hogy az alkaromon simán elfért úgy, hogy a kezemmel elértem a talpacskáját! Muszáj volt simizni etetés közben, mert bealudt volna. Nem volt egyszerű, ezt is meg kellett tanulni nekem is és Neki is. A végére (nem kis idő után, volt vagy 20 perc) 10 gramm pluszt mutatott a mérleg! Ez hatalmas öröm volt! Ezután még a maradék adagot cumiból kellett megennie. 

Másnap, kedden mondták, hogy lehetséges, kiengedik a lányokat pénteken, ha minden jól megy :) öröm és boldogság ezerrel! Minél többet kellett nekem etetni Őket, így a reggeli látogatás után bent maradtam a kórházban, megvártam a következő alkalmat is, csak az után vittek haza anyósomék. Délután pedig férjemmel együtt mentünk be Hozzájuk. Az esti etetésre is volt, hogy bementünk, de nem igazán akartak beengedni már akkor minket, nem is érttettem, mert, amikor bent feküdtem a kórházban simán bementem, most viszont volt, hogy hiába vártunk az ajtónál, így maradt a 3 alkalom. Szerdától már az etetéseket én csináltam, Blankánál és Borókánál is! Meg kell mondanom, hogy a cumisüvegből sem könnyű az etetés, nem mindegy, hogyan teszed a szájába a cumit, ráadásul a kórházban tényleg üvegből van és nagyon picike a cumi rajta. Lassan ették meg az adagokat, ami még mindig 40 ml, ezt muszáj volt megenniük. Ezt azért is írom így, mert akik igény szerint szoptatnak, nem tudják ezt átérezni, hogy milyen az, amikor igen is muszáj azt az adagot megenni! A koraszülötteknél teljesen máshogy megy minden, így az összes etetésnél (ha nem cumiból volt) mértem, hogy mennyit ettek. Etetésen kívül nem csinálhattam még semmit a lányokkal, nem láttam Őket pucéron, nem pelenkázhattam Őket, nem láttam a köldökcsonkot sem. Azért ez sem egyszerű lelkileg feldolgozni... Nem volt újdonság a pelenkázás egyébként, de azért teljesen más, amikor a saját gyermekeden csinálhatod. Egyébként nem tudom, hogy ez kórház specifikus, vagy mindenhol így van? Nagyon szépen ettek már a lányok, híztak is, kettő kiló fölé kerültek már! Közeledett a péntek, reggel mondták, hogy nem is kell megvárni a délutánt, még ebéd előtt vihettük őket haza! 

December 16. A reggeli etetés után kapkodva mutatja meg a nővér, hogyan kell pelenkázni. Előtte való este mondták, hogy mennyi ruhát hozzunk és bundazsákot is kellett vinni. Napos idő volt, de csípős hideg.

Kezemben volt már a zárójelentés, akkor kaptam kisebb sokkot, olvasom, Borókát is újra kellett éleszteni… Ő jól reagált, így szinte azonnal visszajött, Blanka volt 4 percig….halott.

Ez sem számít, aznap jöhettek haza a gyerekeink!

Olyan picik voltak, hogy kis sem látszódtak a bundazsákból! Rózsaszínben Blanka, fehérben Boróka:)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Cumi, nem cumi, ez itt a kérdés!

Második héten kerültek át a lányok arra a részbe, ami már nem számít intenzívnek, de még inkubátorban voltak. Sajnos Borókának kötőhártya-gyulladása lett, így Őt nem foghattam még meg, de Blankát megengedték. Levetkőztem melltartóra és odarakhattam a mellkasomra. Nagyon picike volt, a feje a nyakamnál, de a lábacskája már a köldökömnél véget is ért. Ott szuszogott az egyik gyermekem, és semmi gyerekdal nem jutott eszembe, így amit a templomban szoktunk énekelni, azt adtam elő Neki :) Úgy voltam vele, hogy ezt már jó párszor hallotta a pocakban, így azért nem lehet ismeretlen számára. Szerintem Őt nem érdekelte egyébként, hogy mit is hall, de legalább érezte a szívdobogásomat és a testem melegét, ami eddig sajnos nem adatott meg. Nagyon kedvesek voltak akkor a nővérek, mert majdnem fél órát lehetett rajtam!

Valamiért, és nem tudom, hogyan lehetséges, de Blanka is elkapta a kötőhártya-gyulladást, számomra teljesen érthetetlen, hogy egy olyan helyen, ahol nekem is kétszer kell fertőtleníteni a kezem, hogyan lehet bármilyen fertőzést elkapni? Hála Istennek, azért nem tartott sokáig a betegségük.

Hét végére már Blankát áttették kiságyba, kaptak ruhát is, most már nem csak egy icike-picike pelusban voltak, hanem bodyban. 50-es volt a ruha, de ez is lógott még rajtuk. Mint később kiderült, mert említettem, hogy nem volt a magasságuk felvezetve, hogy 45 cm-rel születtek. (szerintem ez pár napos mérés lehetett) Azért ez nem is olyan picike, én időre születtem és 47 cm voltam. Ruhákat kaptak a lányok, de minden egyéb kiegészítőt nekünk kellett vinni, pelenkát, popsi törlőt, lázmérőt, krémet. Mindkét lánynak kérték, hogy vigyünk be cumit is. Én megpróbáltam a legkisebbet venni Nekik, de még az is hatalmasnak tűnt a fejecskéjüknél. Nem vagyok cumi párti, de sok helyen olvastam, hogy az ikreknél hatalmas segítség tud lenni. Meg én is cumiztam és semmi bajom nem lett tőle, a fogaimnak sem. Ettől függetlenül a lányoknak csak dísz volt az ágyukban a cumika, mert a szájukba nem akarták venni!

Blanka a kiságyban és a hatalmas cumi

Szóval Blanka már kiságyban volt, Borókának nehezebben múlott a kötőhártya-gyulladás, így Neki még az inkubátorban kellett maradnia. December 10-én, a névnapomon hatalmas ajándékot kaptam, én etethettem Borókát! Cumisüvegből még, de 40 ml-t evett! Boróka ekkor 1960 gramm volt, Blanka már 2040 gramm! Úgy éreztük, hogy nagyon gyorsan javulnak a lányok, semmilyen antibiotikumot nem kellett már kapniuk, most az volt a cél, hogy többek legyenek, mint kettő kilogramm, és tudjanak cumisüvegből enni. Akkor engedik ugyanis haza a gyerekeket, ha ez a kettő kombináció megvan. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy otthon is simán fog minden menni, de egy jó indító lehet. 

Vártuk nagyon a harmadik hetet, már láttuk a lehetőséget, hogy a PIC harmadik részébe, kiságyba átkerüljenek a kicsikéink!

A Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Anyatej kólás üvegben?!

Ahogy kiengedtek a kórházból megbeszéltük, hogy a reggeli időpontra a férjem visz, a délutánira pedig együtt megyünk. A szabály itt a székesfehérvári kórházban, hogy a látogatás előtt, egy kialakított szobában lehet fejni a tejet a picikéknek (a PIC-en belül). Bevinni nem lehet pluszban anyatejet. Ez szörnyű, de tényleg, állítólag azért alakult így, mert voltak anyák, akik kólás üvegben vitték be az anyatejet….

Szóval, már fejőgépet vittem magammal és ott is szépen betartottam a fél órás fejéseket, volt nővér, akinek persze nem tetszett annyira, de nem igazán érdekelt. Egyszerre többen voltunk ott anyukák, négyen-öten. Volt anyuka, akinek az első babája is koraszülött volt és már másodjára csinálta végig ezt az egészet. Hatalmas erő kellett hozzá úgy gondolom! Rajtam kívül még kettő anyukának voltak ikrei, az egyiknek szintén egypetéjű lányai, a másik anyukának fiai voltak. Tej leadása után lehetett bemenni, megnézni a lányokat. Még mindig a középső részen voltak, de ennek ellenére, hamar nem kellett már oxigénpótlás sem, és egy hét után már a súlyukból sem vesztettek! Fantasztikus! Először csak a lábukat mertem megsimogatni és a kezüket, még nem lehetett kenkuruzni sajnos, mivel az intenzív részen voltak még. Milyen érdekes ugye? Másnak azonnal a hasára teszik a gyermekét, még magzat-mázosan, én meg még a lábukat is alig mertem megsimizni. A nővérek vegyesek voltak, az ember így is néha nem mert kérdezni. Nem tudom, hogy ez miért alakult ki bennünk, laikusokban…

A reggeli látogatás után anyósomék hoztak haza, minden nap, kaptam ebédet is, amiért nagyon hálás vagyok! Napközben itthon próbáltam összeszedni magam, ahhoz képest, amit gondoltam, és jósoltak előre, nem voltak fájdalmaim hál’ Istennek! Has lekötőt sem kellett használnom, viszonylag hamar visszahúzódott. Írtam, hogy a szülés előtt, 11 kg-ot híztam összesen, ahogy haza engedtek már 6 kg lement, utána meg a többi is szépen lassan, a szoptatás sokat segít! Hétfőn jöttem ki a kórházból, másnap mentem a varratok kiszedésére, ami szintén egyáltalán nem fájt. Akkor nézte meg az orvos a sebem, hogy nem szépen forrt össze, kiderült, hogy keloidos lett a heg. Ez azt jelenti, hogy a hegszövet nyúlik túl a seb határain. Szokták „vadhúsnak” is nevezni. Azért ne gondoljátok, hogy nagyon ronda, de több idő kellett ahhoz, hogy szépnek lehessen mondani.

Teltek a napok, zombi üzemmódban három óránként fejtem, tettem el a tejcsit a hűtőbe, fagyasztóba, szépen beindult így. Éjjelenként is keltem ugyanúgy fejni, általában olvastam közben, a baj csak az volt, hogy a fáradtságtól nagyon fáztam. Fentebb említettem, hogy a lányoknak csak az ott lefejt tejet lehetett oda adni, volt, hogy egy alkalomra 2,5 dl-t is tudtam már ott hagyni Nekik. Most lehet megköveztek, meg a nővérek is, de én, amit előtte lefejtem tejet is bevittem. Vegyítettem az ottanival, egyszerűen nem akartam, hogy kárba vesszen, minden csepp anyatej számít!

Így teltek a napok, hála Istennek, csak napi egy alkalommal kaptak tápszert, a többire anyatejet, persze, ha a nővér is úgy akarta…

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

Már az Instagramon is! Linkeknél megtalálod az oldalam! Kövess ott is!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Ettől még anya vagyok én is ugye?

Ezt a részt nem írtam meg régebben. Igazából nem is tudtam volna szerintem, mert akkor nagyon friss volt az élmény. Emlékszem, hogy a kórházban milyen nehéz volt azt elfogadnom, hogy nem lehetek a gyerekekkel minden percben. Tudom, sok anya van úgy, hogy az első pár napban szükségük van a regenerálódásra, pihenésre, ami persze érthető. A pihenés helyett pedig ott van egy újszülött, akivel foglalkozni kell, most már Neki kell szoptatni, pelenkázni, fürdetni, ahelyett, hogy a saját felépülésére tudna koncentrálni. Viszont én ezt „nehézséget” nem tapasztalhattam meg. És igen, nekem ez hiányzik. Nem láttam az első fürdetést, a lányok első magzat-mázos székletét, a köldökcsonkjukat sem én kezeltem. Ettől persze nem pihentem a kórteremben, mert agyilag végig a lányok mellett voltam, illetve küzdöttem a fejéssel és fejfájással. Próbáltam erős lenni, minden energiámat összeszedni, hogy Nekik is át tudjam adni. Közben azon járt az agyam, hogy most azért ugyan olyan anya vagyok én is, mint a többiek, akik már a karjukban tarthatták a gyermeküket…félelmetes erre gondolni, átélni meg a legrosszabb!

A nőgyógyászati részlegen körülöttem azért voltak, hogy elvetessék a babájukat, elvetéltek, illetve idősebb hölgyek, akiknek muszáj volt kivenni a méhüket. Szerintem ez nem csak nekem volt furcsa, de Nekik is, főleg annak a lánynak, aki nagyon szeretett volna már babát, de 8-10 hét körül meghalt a gyermeke.  Én pedig ott feküdtem mellette, fejtem a tejet a gyerekeimnek. Illetve, aki bent volt végig a szobában, egy 50 körüli hölgy, Neki pedig azért lehetett fájdalmas, mert ki kellett venni a méhét, az egyik nőiességet jelentő szervtől kellett búcsút mondania elég fiatalon. A nővérek itt annyira nem voltak kedvesek, az esti PIC-es időpontra mindig egyedül kellett lesétálnom, segítséget nem kaptam. Viszont az éjszaka lefejt tejet megengedték, hogy a hűtőben tároljam reggelig. Egyik vizit alkalmával a nővérek még a függönyöket is behúzták, rendbe rakták a székeket, nekünk is mindent el kellett pakolni az asztalunkról, illetve le kellett venni a bugyinkat…igen, jól olvastátok, ha a főorvos meg akarna vizsgálni…szerintetek? Persze nem vettem le.

A PIC-en is meg kellett találni azokat a nővéreket, akiktől lehetett kérdezni. Nehéz leírni, hogy milyen érzés, amikor rá kell bíznod a gyermeked egy "idegenre". Bíznod kell benne, hogy a legjobbat akarja Ő is Nekik. Volt egy alkalom, amikor a lányoktól jöttem már kifelé, és már elkezdték a hallás vizsgálatot Blankánál és úgy kellett kisétálnom (nem maradhattam ott), hogy torka szakadtából sírt. Szörnyű volt...   

Az előző bejegyzésekben olvashattátok apa visszaemlékezéseit. Az Ő érzéseit nem tudom Nektek pontosan megfogalmazni, de örülök neki, hogy leírta ezeket, hogy legalább valamennyire tudjuk, hogy egy férfi miként éli meg ezeket az órákat, napokat. Úgy gondolom, azért kell egymás mellé egy apa és egy anya, hogy ezeket a szörnyű időket is át tudják vészelni. Folyamatos támogatni kell egymást, nem csak anyát, hanem apát is lelkileg!

Úgy gondolom nem is sikerült volna nekünk sem, ha nem szeretnénk egymást ennyire!   

Azzal zárom a bejegyzést, bár kicsit talán ismételve magam, ezeket akkor fel sem fogtam, tettem és tettük a dolgunkat, csak arra tudtunk koncentrálni, hogy minél előbb haza jöhessenek hozzánk a gyermekeink!  

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

Már az Instagramon is! Linkeknél megtalálod az oldalam! Kövess ott is!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Apa visszaemlékezése:A pillantását azóta sem felejtem

Az első napok a kórteremben és a koraszülött részleg (KORA) folyosóján teltek jobbára. Amikor csak tudtam, bent voltam Juditnál a kórházban. A látogatási időkben eleinte tolókocsival toltam, majd támogattam sétálva az alagsorba. A KORA-n minden a gyermekekről szól, így hiába van fix látogatási időpont, ha valamelyik gyermekkel teendő van az osztályon, akkor a szülők szépen kint várnak a sorukra. Mi is így tettünk számtalan esetben. Amikor végre bejutottunk, én csak rövid ideig lehettem bent, Judit nyilvánvalóan többet.

Bent minden alkalommal beszéltem hozzájuk az inkubátorokon keresztül, hiszem, hogy számított. El sem tudom képzelni, hogy miután 7 hónapot anya pocakjában töltöttek, ahol folyamatosan érezték anyát és egymást, milyen hatással volt rájuk, hogy hirtelen egyedül kell lenniük, érintések, kellemes külső behatások nélkül. Reméltem, hogy hangommal tudtam bíztatást adni nekik, nehéz helyzetükben.

A kórteremben a fejési procedúra volt a kedvenc téma. Olyanok voltunk, mint a szocializmus tervgazdaságában, folyamatosan hozni akartuk az előre elhatározott számokat. Egy ilyen alkalommal történt az alábbi vicces eset.

Még csak pár csepp tejcit sikerült feleségemnek kifejnie melléből, melyeket egyenként szívtam le egy injekciós tubussal, amiben lassanként gyűltek a milliliterek. Miközben a tubus alján már szépen gyűlik a babáknak oly fontos nedű, koncentráltan szippantom be a soron következő cseppet. Amikor a tubus már teljesen kihúzódik, óvatosan, lassan visszább nyomom, hogy ismételten tudjak szívni vele. A következő tubus visszanyomáskor azonban kissé megszaladt a kezem, és az addig kínkeservesen összegyűjtött tejecske egy laza mozdulattal kispriccelt a padlóra.

- Hoppá! - kiáltottam fel nevetve.

Szerelmem pillantását azóta sem felejtem...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

Már az Instagramon is! Linkeknél megtalálod az oldalam! Kövess ott is!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább