judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek

Feedek

Bilipara folytatódik

Betegség esetén visszaesések voltak, télen pedig nem erőltettem a kinti pelus nélküliséget

A második szülinapjuk környékén már átálltunk a bugyi pelenkára. Nekem könnyebb volt ezt kezelni. Kicsit hasonlít a normál bugyihoz, úgy gondoltam, ez egy újabb lépcsőfok a szobatisztaság felé. Folyamatosan tartottuk a reggeli és esti pisilést a bilibe. Ezt egy idő után kiegészítettük azzal, hogy a délutáni alvás után is ráültettük Őket a bilire. Akkor is sikerült elérni a célt, volt sikerélményük. Ez is annyira nehéz volt számomra, hogy egyik helyen azt olvassa az ember, hogy meg kell dicsérni a gyereket, ha sikerül, másik helyen pedig azt, hogy annyira ne dicsérgessük, mert ez egy fizikai szükséglet, amire egy idő után képes a gyerek, nem fogja érteni, hogy miért örömködünk annyira, hogy kijött az a kaki. Úgy gondolom, hogy valahol a középúton van az igazság. Először mindenképpen dicsérni kell, aztán, amikor már tényleg megy magától a dolog, értsd, már szól, hogy pisilni, kakilni kell, akkor természetesnek kell venni.

Egy idő után nem akarták a bilit. Nem értettem. Ismét agyaltam, hogy mi történhetett, de semmit sem találtam, ami okozhatta. Néha annyira elfajult, hogy sírás lett a vége, hogy nem akar pisilni menni…nem is erőltettem. Ekkor jött a wc szűkítő kipróbálása. Újdonság? Olyan jó lenne belelátni a fejükbe, hogy mi zajlik le Bennük. Mert persze minden szobatisztasággal foglalkozó oldal, könyv leírja, hogy mekkora traumákat okozhatunk azzal, ha nem megfelelően kezeljük a gyermek wc-hez való viszonyát. Annyira jó, nem? Persze ironikusan mondom ezt. Egy újabb stressz faktor, éppen most fogok maradandó károsodást okozni a gyerekemnek, ha bilire teszem, wc szűkítőre teszem, sehova se teszem….Ne mondja nekem senki, hogy nem jutnak ilyenek az eszetekbe, mert nem hiszem el.

Szeretik egymást nagyon! :) 2019. nyár

Nem megyek bele a pszichológiai fejtegetésekbe, hogy miért tolódott ki a szobatisztaság manapság, mert nem vagyok ennyire kompetens a témában. Viszont a környezetemet figyelve nagyon sokan a bölcsire bízták a megoldást. Majd ott úgy is szobatiszta lesz a gyerek, mert látja a többieket, a gondozók pedig támogatják Őket. Igen, a csoport húzhatja előre a gyermeket, de vissza is tarthatja. A lányok jártak napközibe egy ideig. Több okból sem váltak ott szobatisztává, talán az volt a fő ok, hogy nem voltak ott sokat, illetve az otthoni környezetet biztonságosabbnak érezhették. Na, nem azért, mert ott nem figyeltek rájuk, ez a biztonság inkább a nyugodtságot, a megszokottságot jelenti. Talán az is bennem volt, hogy nem akarok lemaradni arról, hogy elhagyják a pelenkát. A lányok egyébként produkáltak olyan helyzeteket a napköziben, amiket otthon sosem, például bekakiltak délutáni alváskor. Ezt már baba koruk óta nem tették, talán ezért is gondoltam, hogy otthon könnyebben fog menni majd.

Időben haladunk előre, most nem követem a blogot, szobatisztaság kérdéskörét fejtegetem csak. Egyre több alkalommal kérték a bugyit. Attól függetlenül, hogy nem szóltak, hogy wc-re kéne menni. Valahogy úgy voltam vele, ha kérik, akkor miért ne adnám rájuk? Persze többet kellett mosni, felmosni. Itt leragadtunk. Több hónapon keresztül így ment, nem volt nagyon visszalépés se, de előre se haladtunk. Sok minden történt velünk persze közben, amiket figyelembe kellett volna vennem, de ezt is csak visszagondolva tudom kijelenteni. Ezen kívül sokat beszélgettünk erről férjemmel, leginkább ezen a nyáron. Amire nem figyeltem, az a beszéd. Pedig abban óriásit fejlődtek! Két évesen már mondták a verseket, énekeltek hosszabb dalokat. Megjegyeztek olyanokat, amiket hónapokkal korábban énekeltem Nekik, és egyszer csak maguktól elkezdték mondogatni. Nagyon ügyesek voltak. Az alapszíneket tudták, elszámoltak 10-ig, sőt angol kifejezéseket, dalokat is tudtak (a napköziben tanulták). Ezeket is hozzá kellett volna vennem a fejlődésükhöz. Nem szabad egyoldalúan kezelni Őket. Fejlődtek a beszédben, a szobatisztaság pedig kicsit pangott. Túl sokat vártam Tőlük. Miért annyira nehéz értékelni azt, ami éppen van? Miért azt emeljük ki, ami nincs, amiben hiányt szenvedünk? Miért nehéz a pozitív dolgokra figyelni? Ezt az élet minden területére ki lehet vetíteni sajnos….utólag könnyű ezt mondani, tudom. Ennek ellenére, ha észrevesszük ezeket, akkor tanuljunk belőle, nehéz tudom, nekem is az.

2019. nyár. Tudtuk, hogy a lányok ősztől oviba fognak menni, mert jelentkeztünk. Nem akartam várni egy évet, okosak voltak, ki tudták fejezni magukat, ettek önállóan. Viszont a szobatisztaság még nem ment. Férjem mindig mondta, hogy van időnk, ne aggódjak már, hetek alatt sokat fejlődnek a lányok. Nehéz volt elhinni, mert ott lebegett előttem, hogy július közepén lesz egy műtétjük (mandula), ami akár erős visszaesést is okozhat, utána pedig olyan kevés az idő szeptemberig. Be kell vallanom magamnak is, hogy sokkal jobban kellett volna bíznom Bennük.

Június hónapban már minden délután pelus nélkül voltak. Volt, hogy szóltak, volt, hogy nem. Szerintem életemben nem mostam annyit kézzel, mint ebben az időszakban. A két gyerekre szerintem van vagy 50 bugyink. Egy ideig reggel még a kakiig megkapták a pelust, utána adtam rájuk csak bugyit. Aztán úgy voltam vele, hogy meg fogják szokni, hogy csak oda mehet a kaki. Így inkább bevállaltam azt, hogy többet mosok és bosszankodok, minthogy egy rossz szokást vegyenek fel, amivel később nagyobb gondunk lesz. Az idei nyaralás ebből a szempontból nagyon durva volt. Lana már itthon szépen szólt, hogy pisilni, kakilnia kell, Boró nem, ott pedig Mindketten gyártották a kakis bugyikat. Nehezen tudtam kikapcsolni, folyamatosan azt figyeltem, hogy mikor kerül a kaki a bugyiba. Persze volt, hogy sikerült elkapnom, és a bilibe vagy wc-be ment, de ez nagyon ritka volt. Kétségbe voltam esve. Mi lesz így velünk majd szeptemberben? Emlékszem, ovis beiratkozáson is sikerült egyiküknek bekakilni…jó híg is volt a kaki, hely pedig semmi, ahol tisztába tudtam volna tenni gyereket, mert nem erre vannak berendezkedve. Szóval, teljesen rágörcsöltem az egészre. Igen, nem kellett volna, mert, ahogy haza jöttünk a nyaralásból pár nap után Lana visszaállt, szólt. Boró még mindig nem. Voltak napok, hogy sírtam már, annyira rá voltam kattanva a dologra. Hülyeség, tudom most már, mert ezek után, tényleg észre sem vettem, de Boró elkezdett szólni, bár volt egy bekakilás utáni alaklom, amikor rám nézett és azt mondta, hogy legközelebb szólok. Így volt! Nem mondom, hogy nem volt utána egy-két baleset, de elenyésző. Nyár végére szobatiszták lettek a lányok. Ágytiszták még nem. Nem is erőltetem ezt, még mindig nincsenek három évesek se, tanultam a „hibáimból”, hagyok időt Nekik a beérésre. Azt tudom mondani, ha még lesz gyermekem, akkor sokkal nagyobb bizalommal fordulok majd felé ebben a kérdésben!

Rájön az ember, hogy felesleges siettetni az időt, mert figyelmünk elkalandozhat, nem tudjuk megélni a jelen boldog pillanatait.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Már szobatiszták? Hát, persze...

Be kell látnom, hogy most már így lesz, legalábbis egy darabig. Nem fogok tudni annyira sűrűn írni, mint szeretném. Az elmúlt másfél hónapból a lányok összesen, ha három hetet mentek oviba. Nem szabad már ezen is görcsölnöm, bármennyire is rossz volt nézni, hogy egyik betegségből a másikba estek. Leginkább Boróka, aki képes mindent elkapni, nehezen is vészeli át, míg Lanuskán annyira nem fognak a bacilusok. Boró, ha csinál valamit, akkor azt teljes erőből, legyen az a hiszti, legyen az a betegség. A hasmenéses vírus után egy „jó kis” bronchitist sikerült elkapnia, ami Nála azt jelenti, hogy képes hányásig köhögni. Túl vagyunk rajta, a héten már szépen mentek az oviba. Most már csak mi, szülők vagyunk betegek, de ez is egy olyan dolog, amit el kell fogadnom…mindent megkapunk a gyerekektől, ha akarjuk, ha nem :)

A legutóbbi bejegyzésemben már érintettem a bilizés kérdését. Erről akartam írni Nektek, miként is éltük meg ezt. Ismét csak dorgálom magam, hogy sokkal több információt kellett volna lejegyeznem, mert most a képeket nézegetve próbálom összerakni a mikorokat. Az első lépés az volt, hogy a védőnővel egyeztetve elkezdtük az esti fürdetés előtt bilit elővenni, ráültetni Őket. Azt mondta, és nagyon is igaza volt, hogy amíg ülnek, megengedjük a fürdővizet és az segít beindítani. Így is lett, szépen bele is ment a pisi a bilibe. Ezek után reggel is elővettük a bilit, a mosakodás közbeni vízfolyást kihasználva. Ez így jó ideig meg is maradt. Nem siettettem, ennek ellenére mégis ott volt bennem, hogy na, csináljuk, legyen valami. Szinte feladatként éltem meg, hogy megtanítsam a lányoknak a szobatisztaságot. A nyári meleget kihasználva sokat voltak pelus nélkül, illetve az első bugyikat is beszereztem. Visszagondolva most már teljesen másként csinálnám . Most a rágörcsölésre gondolok, illetve nem siettetném az időt. Mennyire egyszerű most már így visszagondolva, tapasztalatokat szerezve. Akkor viszont minden jelet figyeltem, bosszankodtam olyan dolgokon, amiken nem tudtam változtatni, mert egyszerűen nem értek meg rá a gyerekek.

Lányokat körülbelül 18-20 hónapos korukban kezdte érdekelni, hogy mit is csinálunk a wc-n. El kell mondanom, hogy a házunkban kettő toalett van, az egyik a fürdőben (úgy vettük a házat, hogy ezen a wc-n szűkítő is volt), másik pedig egy különálló, kis wc-nek hívjuk. Mivel mindenhova követtek (követnek) a lánykák, így gyakran látták, amikor használtam a fürdőben lévőt. Mindent kommentáltam közben Nekik, megnézték milyen a produktum, élvezték, amikor lehúztam.

Jött valami belső nyomás, hogy itt a lehetőség nyáron (pedig két évesek sem voltak), kezdjük el a pelus levételét. Ezeket egyelőre a házban nem csináltuk, csak a kertben. Arra minden esetre jó volt, hogy kiderüljön, nem annyira buli meztelenül a homokban játszani….hála Istennek, annyira már tudtak beszélni, hogy Boró el tudta mondani, hogy fáj a nunija. Belement a homok…szóval tanulópénz, nem szabad pucérkodni a homokozóban!

2018. nyár

Lapoztam a szakirodalmakat, meg az internetet. Meglepő egyébként, ha utánanéztek Ti is, hogy régebben sokkal hamarabb szobatiszták lettek a gyerekek, mint manapság. Míg a 80-as években már kettő éves korban szobatiszták lettek a picik, mostanra kitolódik 3 éves korra. Sőt izgulunk (én is így voltam), hogy óvoda előtt szobatiszták legyenek. Kérdés az, hogy segítenek-e a szakirodalmak, az internet? A túl sok információ, a sok „vélemény”, csak úgy zúdul ránk mindenhonnan. Vannak a bezzeg anyukák ugyebár, akiknek már két éves kor előtt szoba- és ágytiszta a gyermeke, illetve vannak anyukák, akik még 3-4 éves korban is küzdenek. Megmondom őszintén Nektek, engem inkább frusztrál a sok információ. Nem segít elhatározásra jutni, mert önkéntelenül is hasonlítjuk magunkat másokhoz, legyen az idegen vagy közeli hozzátartozó. Én is így voltam, sőt! Sokszor most is, nagyon nehéz levetkőzni ezeket a rossz beidegződéseket. Azt el kell mondanom, hogy ettől nem vagy Te sem, én sem rosszabb anya. Férjemet idézem, hogy a gyerekek sokkal rugalmasabbak, mint ahogy azt gondolnánk. Szélsőséges eseteket most nem szeretném firtatni, azok mindig vannak. Szóval, én inkább görcsöltem, minthogy örültem volna a kis lépéseknek. Többet vártam el a lányoktól, mint amire képesek voltak akkor. Előfordult már tavaly nyáron, hogy szólt Lana, hogy kakilnia kell, de ez még nem jelentette azt, hogy innentől kezdve minden egyes nagy wc-zés a bilibe sikerült volna! Egyáltalán nem így volt....

Folytatása következik. Nem akartam Rátok zúdítani egy kisregényt egyszerre! :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Sz@ros ügyek...

Annyira régen írtam már, hogy jó pár percnek el kellett telnie, hogy felvegyem újra a fonalat, hol is tartottam. Sok minden történt velünk a nyáron, az egyik legfontosabb dolgot elmeséltem Nektek a Facebook oldalamon. Ne aggódjatok, aki lemaradt esetleg, itt is el fogom mesélni majd, amikor időrendben oda érkezünk! Nem csigázlak annyira Benneteket, a lányoknak orrmandula, garatmandula és fülfelszúrásos műtétje volt. Igen, egyszerre mindkettő gyereknek. Nem volt egyszerű menet, de túl vagyunk rajta (remélem teljesen). Majd nyár végén még voltunk egyet nyaralni a Balatonon, ami nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy a lányok - megfelelő fekhely hiányában - a földön tudtak csak aludni, illetve minden egyes fürdésnél füldugót kellett használniuk. Meg kell jegyeznem, hogy nagyon jól viselték, egyszer sem volt miatta sírás, 2,5 éves létükre fel tudták fogni, hogy miért is kell használniuk, miért nem tehetik a fejüket a vízbe. Így meg is vagyok lepődve azon, hogy az egyik orvosi vizsgálatnál (füll-orr-gégészet, szfvári kórház), az egyik főorvos, azt mondta, hogy azért nem szoktak az első műtétnél tubust a fülbe tenni, mert nagyon macerás utána a szülőknek. Könyörgöm, ha erre van szükség, akkor miért az az elsődleges, hogy macerás? Azért is vagyok ezen felháborodva ennyire, mert Borónak felmerült, hogy mégis majd be kell ültetni. Egyelőre ez még feltevés, ki kell várni, hogy minden egyes megfázás a fülére megy-e. Nagyon remélem, hogy nem így lesz!

Visszatérve, egy újabb ok, amiért nem írtam, elkezdtük az óvodát. Bizony, már itt tartunk, de erről majd kicsit később, mert be szeretném fejezni a magyarázkodást, és felvenni a ritmust, a fonalat időrendben, hol is tartunk? 2018. májusról írtam utoljára, Anyák napjáról, Apák napjáról, illetve megvolt az első találkozás a bolhákkal.

Amennyire én nem bírtam Bosco-t, a lányok annál jobban szerették. Állandóan rajta feküdtek, ráültek a hátára, ha tudtak volna szerintem bele is másztak volna. Nem tudom, hogy van-e köztetek olyan, akinek Labradorja van, mert akkor annak ismerős lehet, hogy imád rágni mindent. Erről már meséltem Nektek, a homokozós játékoknál. Nem csak rágni, de még mielőtt férjem elkezdte a képzését, szeretett fel is ugrálni. Egyik alkalommal a faház oldalára sikerült felugrálnia sáros mancsokkal. Mondhatom szép lett, (ekkor még nem tudtam, hogy a ház oldalára is fel fog ugrani, amikor a redőnyt húzom fel, az rosszabb) amikor kezdett leszáradni, férjem az egyik kutya játékkal kicsit megdörzsölte, majd persze úgy nem jött le, keresett egy másik rongyot, azzal takarította le végül. A lányok mindezt végig nézték, majd szépen le is utánozták. Ezt úgy értsétek, hogy minden alkalommal, amikor kimentünk a kertbe, megkeresték azt a játékot és elkezdték takarítani a faház oldalát. Ismét egy felfedezés, amivel jó szembesülni, persze elsőre nem tudatosul, hogy a gyerekek leutánoznak minket, ebből tanulnak. Tényleg nagyon jó odafigyelni, hogy mit teszünk, mit mondunk, mert olyanok lesznek a gyerekeink. Ahogy ezt írom, tényleg szembesültem ezzel, de valahogy mégsem tudatosul elég mélyen elsőre, sem másodjára, sem sokadik alkalomra, mert csak el tudunk valamit szúrni mégis. Ilyenkor csak remélem azt, hogy nem nagy dolgokban hibázom.

Nem a legjobb minőségű kép, de a lényeg látszik

Boscora visszatérve picit még, a lányok imádtak és még a mai napig is, bemászni a házába. Még mindig elférnek benne ketten, pedig lassan három évesek lesznek. Mostanában vettem ezt észre, hogy mennyire jó buli Nekik elbújni, kis gunyeszeket építenek, függöny mögé kucorognak, ott pedig játszanak, most éppen azt, hogy az egyikük a baba, a másikuk az anyuka. Édesek:)

Május hónap volt már, nyáriasan meleg idővel. Talán jól emlékszem, az egyik legmelegebb nyár volt a 2018-as. 18 hónaposan már Lanuska 10,75 kg volt, Boró pedig 11,17 kg. Szépen fejlődtek, sokat ettek, sokat is főztem Nekik, meg sütöttem, anyatejet már ugye nem ittak, szépen lassan el is apadt a tejem. Reggel és este azért itták még a tejitalt. Tartottam magam ahhoz, amit a doki mondott, 3 éves korukig jó lenne, ha kapnák. Ki is jelenthetem, hogy majdnem sikerült is betartanom. 2,5 éves korukig kapták lefekvéshez, ahogy ovisok lettek, akkor maradt el, bár néha Boró kér még reggel, akkor természetesen adok neki. Ebben a hónapban Bosco kikerült a teraszról! Nagytakarítást csináltunk, lefertőtlenítettünk mindent, ráment egy egész hétvége, de muszáj volt megcsinálni, így mindenkinek jobb volt. Ebben a hónap történt még az is, hogy Lanuska szólt, hogy kaki van a pelusában! Látszott rajta, hogy zavarja, nagyon büszke voltam rá! Ekkor a védőnővel egyeztettem, hogy miként legyen a bilizés. Kardinális kérdés minden kisgyerekesnél. Mikor jön el az idő? Bili vagy wc szűkítő? Két bili jelen esetben? Sima pelenka vagy bugyis pelenka? Olyan kérdések, amikre csak az anyák tudnak rágörcsölni….sajnos tudom, tapasztalatból.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább