judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Utolsó kommentek

Feedek

Még azt hiszik, verjük a gyereket!

A hónapot úgy zártuk, hogy a már említett nagy hempergéseknek az lett a vége, hogy Boróka bevágta a szemét az ágyunk szélébe. Először nem tűnt olyan vészesnek, nem is nagyon sírt. Picit véres volt Neki a jobb szeme sarka, de ennyi, megmostuk, és kész. Arra viszont nem gondoltunk, hogy másnap reggelre iszonyatosan bedagad. Mikor megláttam, nagyon megijedtem. Elvittük az orvoshoz, aki ránézett, azt mondta, szerinte nincs gond, de azért menjünk le a gyerekszemészetre. Férjem vitte el Borót, én maradtam itthon Lanussal. Telefonon értekeztünk közben. Meséltem Nektek már a szemészetről, ugyanoda kellett vinni, ahol a koraszülött gondozás is volt. Megint irtó sokan voltak, a doktornő és asszisztense pedig nem a legjobb formájukat hozták. Csepegtetni akartak Borónak, nem is értettük, úgy látszik, hogy aki oda bemegy, az az első, hogy cseppentenek pupillatágítót, ha az nincs meg, addig nem is szólnak hozzánk. Ezek után sokáig váratták Őket, nem mondtak semmit. Közösen arra jutottunk, hogy hagyjuk az egészet, csak szenved a csepegtetés, tömeg miatt, ebédidő is volt, így haza jöttek. Mondanom sem kell, hogy ezek után a másfél éves státuszra már nem oda vittem a lányokat! Megnyugtatásként azért elmondom, hogy semmi baja nem lett a szemének, utána többször is voltunk szemészeten. Egyedül a pici heg maradt meg majd egy évig a szeme sarkában, de az is el fog tűnni szépen lassan. Egyébként nagyon nehéz olyan gyerekszemészt találni, aki két éves kor alatt vizsgál, de azért sikerült. Sajnos valószínűleg az én szememet örökölték a lányok abból a szempontból, hogy lehet, szemüveg kell Nekik. Majd most nyáron fog kiderülni, ovi előtt kell vinnem őket kontrollra.

Ez még a feldagadás előtti napon, ekkor még nem tűnt vészesnek..

Hó végére nagyon belejöttem a sütésbe! Még drága férjemtől kaptam ajándékba Tóthné Libor Mária könyvét, a Limara Pékségét, illetve azt is, amiben praktikákat nyújt. Nagyon megszerettem sütni! Egy „gond” van ezzel, hozzászoktattam a családot a házi készítésű finomságokhoz és amikor boltban kell vásárolni pékárut, az már nem is ízlik annyira. Ez van! :)

Március 30-án hoztuk haza Boscot. Olyan picike volt, hogy az ölemben simán elfért. Nem is nyüszített az úton, el is aludt kicsit. Kinti kutyának szerettük volna, egyikünk sem akarta a házba beengedni. Mivel még hidegek voltak az éjszakák, így a teraszra rendeztük be a rezidenciáját. Mégis csak fedett, illetve azért ott néhány fokkal melegebb is volt. Ennek ellenére tettünk meleg vizes palackot a házikójába. Talán az első két estén lehetett hallani, hogy kicsit nyüszít. Utána nem volt semmi. Gondoltuk is, hogy milyen okos jószágunk lett! Ekkor még nem sejtettünk semmit, mennyire hozza a Labrador fajtáját, kaparással, rágással…ezekről inkább majd később mesélek. Azt viszont elárulom, hogy az tényleg igaz, hogy vagy szép kerted van, vagy kutyád! Gondolhatjátok…

Napfürdőző Bosco

Húsvét 2018-ban, április 1-jére esett. Kicsit borongós, esős idő volt, épphogy elolvadt a hó. Eredetileg azt beszéltük meg tesómmal, hogy a gyerekeknek tojás keresést rendezünk a kertben. Bosco még nem mehetett ki a kertbe, mivel nem kapta meg még az összes olyan oltást, ami kötelező ilyenkor. Jó volt így, mert nem tudta elkergetni a nyulat. :) Pizzát sütöttem, és egész jól sikerült a keresgélés. A gyerekek élvezték nagyon, így meg is egyeztünk abban, hogy innentől a Húsvéti tojáskeresés nálunk történik majd.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Mi lesz az elveinkkel anyaként?

Egy előző bejegyzésemben írtam Nektek arról, hogy gyermekednek és Neked is az a legjobb, ha kiegyensúlyozott anya tudsz lenni. Könnyű ezt leírni, elolvasni és mondani, de így is élni nagyon nehéz, kőkemény meló!

Mi lehet a recept? Talán az, ha azt tudjuk mondani, hogy igazán ismerjük magunkat. Nem olyan régen olvastam egy bejegyzést, hogy aki igazán tisztában van képességeivel, nem tudja meglepni semmilyen váratlan szituáció, illetve képes kiállni saját magáért. Nagyon szeretnék egyszer én is erre a szintre elérni, nem volt egyszerű utam eddig sem, de nagyon sokat dolgoztam magamon, és folyamatosan ezt teszem, tanulom magam, melyben segít a családom. A képességeimmel tisztában vagyok, azzal, ha igazán el akarok érni valamit, akkor kitartó munkával sikerülhet. Így indultam neki a várandósságnak, és a gyereknevelésnek szintén. Nagyon sok helyen lehet olvasni olyan „vicces” kijelentéseket, bejegyzéseket, hogy sok elvvel és elhatározással indulunk neki a gyereknevelésnek, amiket szépen lassan elhagyunk, mert a helyzet úgy hozza. Azt kell mondanom, hogy ezzel nem tudok teljes mértékben egyetérteni. Miért kéne az elveinket feladni? Szülőként, úgy gondolom, nekünk kell megtanítani az újszülöttnek, hogy miként tud beilleszkedni a családba. Nem azt mondom, hogy ne elégítsük ki a szükségleteit a gyermeknek, de semmiképp ne áldozzuk fel magunkat ezen az oltáron. Senki nem várja ezt el! Tényleg, a lényeg, hogy ezek a gondolatok csak a fejünkben vannak, mi alkotjuk meg őket, mi, anyák neveljük ezeket a belső kis démonokat.

Illusztráció

A mi korosztályunk és szüleink generációja is felnőtt, nem lett tele a világ antiszociális, szorongó és depressziós emberrel. Természetesen nem éretek mindennel egyet abból az időszakból, de nem is kell eltemetni teljesen! A szülő az szülő, a gyermek pedig gyermek. Nem szabad ezt összekeverni! Visszatérve az elvekre. Amikor kialakul a gondolat, hogy gyermeket szeretnénk, akkor tele vagyunk tervekkel. Sokszor még listázzuk is ezeket, biztos vagyok abban is, hogy már létezik ilyen applikáció, ami segít ebben. Végiggondoljuk, hogy milyen szülésfelkészítőre járjunk, hol szeretnénk majd szülni, milyen módon (sok helyen ezt is meg lehet választani), orvost, szülésznőt, dúlát választunk. Elhatározzuk, hogy szoptatni szeretnénk-e a gyermeket vagy tápszerrel kívánjuk táplálni, mikor kezdjük majd a hozzátáplálást, és mivel.

A tervek jók! Határozottan állítom! Nem is szabad úgy belevágni, hogy bizonyos dolgokat nem tervezünk meg előre! Itt kicsit kitérek ismét az ikres anyukákra. Mivel fokozottan jellemző, hogy az ikrek korábban érkeznek a családba, így én is már a 24. héten összepakoltam a kórházi felszerelést, Nekik és nekem is. Ezt mindenképpen ajánlom Neked is, főleg, ha az a jellemző, hogy korán befektetnek a kórházba!

Miért történik meg az esetek jelentős részében, hogy amikor megszületik a gyermek, elfelejtjük az addigi elhatározásainkat? Amint fentebb írtam, leginkább arra vezethető vissza, hogy nem ismerjük igazán magunkat, ezzel párhuzamosan az önbizalmunk sokszor a béka feneke alatt van, illetve ott vannak a pici démonok, amiket a fejünkben generálunk. Ezeket nagyrészt a külső körülmények rovására tudom írni, de persze benne van az a pakliban, hogy már eleve kevés önbizalommal álltunk neki a gyerekvállalásnak. Most szeretném leírni, mielőtt félreértés lesz, nem azt mondom, hogy csak az szüljön gyereket, akinél minden rendben van, mert akkor elég hamar elfogynánk. Azt szeretném mondani Neked, hogy próbáljunk meg változtatni azon, amin tudunk, ami csak rajtunk múlik!

Mik lehetnek a külső körülmények? Millió lehet, de úgy gondolom leginkább az a jellemző a nőkre, hogy elég későn vállalnak gyermeket. A mai világban mindenhonnan az folyik, hogy valósítsd meg önmagad, és ez csakis úgy lehetséges, ha még nincsen családod! Elvégeznek egy-kettő diplomát, kimennek külföldre tanulni, aztán jön az első munkahely, karrierépítés, és hoppá, lassan 35 évesek, vagy több, és akkor jut eszükbe, hogy lehet, kéne egy gyerek. Vajon ott volt valaha a tervükben a gyerekvállalás, csak eltemették magukban, vagy nem is létezett? Jobb esetben ilyenkor van azért már egy társ mellettük, és akkor bele lehet kezdeni a babaprojektbe, rosszabb esetben egyedül vannak, mint a kisujjam. Mivel már megtervezték az elmúlt éveiket, így nehezen viselik, ha nem jön össze a baba elsőre. Kudarcként élik meg, hogy ebben nem Ők dönthetnek. Jöhetnek a vizsgálatok végelláthatatlan sora, végül (szerencsés esetben) a kezükben a gyermekükkel, boldogan térnek haza. Sikerült. Itt van végre a várva várt lény, és a terveink, elveink a kukába kerülnek, mert mindent meg szeretnénk adni ennek a csöppségnek, ha már ennyit kellett rá várni. Ilyenkor nem gondolunk arra, hogy ezzel kinek teszünk jót? A babának vagy anyukának?

Ami nagyon fontos szerintem, hogy legyenek olyan elveink és terveink, amiken lehet változtatni út közben, de a fővonalról ne térjünk le! Nehéz, többször estem én is abba a hibába, hogy rugalmatlanul álltam bele valamibe, de hála Istennek, férjem segített abban, hogy attól nem lesz valami rosszabb, hogy picit engedünk. Bármi legyen is a fő csapásirány Nálatok, határozottan állj ki mellette végig, ne hagyd befolyásolni Magad senkitől és semmitől! Ne másoknak akarjunk megfelelni, hanem csakis magunknak!

A terveinket, elveinket beszéljük meg férjünkkel, társunkkal, és egymást támogatva képesek lehetünk arra, hogy ne érezzük magunkat rossz anyának, rossz feleségnek, rossz embernek!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Újabb B betűs a családban

Hétköznapjaink úgy néztek ki, hogy délelőtt uzsonna után mentünk ki a kertbe, körülbelül egy, másfél órát, majd ebéd és utána alvás. Délután, amikor jó volt az idő, akkor is voltunk kint. Napközben, amikor volt segítségem, lelkesen készítettem Nekik az ebédet, uzsonnát. Még bennem volt, hogy egyenek rendesen meg mindent, hízniuk kell, fejlődjenek. Azért ez már nem volt annyira erős késztetés, viszont még mindig jobban érdekelt, mint kellett volna, de erre is csak később jöttem rá. Teljesen rákattantam a sütésre, sokszor csináltam pékárukat, kenyereket, muffinokat. Amikor engedi időm, most is készítek, mert jobban ízlik a családnak, mint a bolti. Férjemtől kaptam is kettő könyvet, amiből a kenyérsütés, pékáru készítés minden lépését meg tudtam tanulni. Voltak pillanatok, amikor ezeket nagy lelkesedéssel megsütöttem, aztán a lányok nem akarták megenni, na azért az elkeserítő tudott lenni. :)

Most, hogy már jobb idő lett, elmentünk családostul sétálni a tópartra. Volt ott egy játszótér is, amit ki kellett próbálni. Meséltem nektek, hogy mennyire szerették a benti hintát, így volt ez a játszótérivel is. Nem is érdekelte Őket nagyon más játék. Délután aztán előkerestük a kismotorokat is. El kell árulnom Nektek, hogy nem voltam oda ezekért sosem. Sokáig nem is akartam ilyet a gyerekeknek. No, nem azért, mert mondjuk elesnek vele vagy ilyesmi, hanem iszonyat hangos. Sosem felejtem, amikor a belvárosban sétáltunk, még picik voltak, még aludni kellett volna Nekik, és egy gyerek ott húzott el mellettünk egy ilyennel, nagyon mérges voltam.. Szóval, amikor ez történt eldöntöttem, hogy nem lesz ilyen motorjuk a lányoknak, csak futóbiciklijük. Aztán be kellett látnom, hogy ez badarság lett volna részemről, kellett a motor, mert az egyensúlyuk fejlesztéséhez nagyon jó volt, illetve a futóbiciklit jóval később tudták csak használni, majdnem 2,5 évesen.. Az elején nagyon vicces volt a motorozás, mert Boróka először nem fogta meg a kormányt, hanem a lába közé vette a motort, és úgy lépkedett vele. Olyan volt, mint egy bábu. Mondjuk segítette a műveletet, hogy hidegebb időben még overállt adtam rájuk, így könnyen beszorította a lába közé.

Vad motorosok

Március 15-én bementünk a városi ünnepségre. A végére értünk ki, de azért láttunk táncokat, műsort. Volt kirakodó vásár is, József napi, azt hiszem. Bár nem vagyok a híve, hogy állandóan vegyünk valamit a gyereknek, de most kaptak csattogós lepkét! :) Persze nem azt a régi fajtát, hanem simán tologatni kellett, zörgött, katica és méhecske volt. Sosem gondoltam volna, de nagyon szerették a lányok, bent a házban is jó sokáig játszottak vele, amíg anya rá nem lépett a katicának a botjára és el nem tört…Mivel így történt, és még mindig játszottak a maradék zümikével, így egy következő vásárban kaptak újat, aminek másnap letört a keze…ebben nem volt benne anya lába! :)

Emlékezhettek arra, még a várandósság elején férjem beszámolójából, hogy szerettünk volna kutyát, de akkor nem mertük bevállalni a lányok mellé. Úgy gondoltuk, hogy most viszont eljött az ideje! Férjem nagyon szeretett volna, sosem volt kutyája, én pedig úgy voltam vele, hogy a háziállat nagyon jó, nekünk mindig volt falun, a lányoknak is jót fog tenni, hogy együtt nőnek majd fel. Hosszasan nézegettük, hogy milyen fajta kutyát válasszunk, ami gyerekbarát, és viszonylag könnyen kezelhető fajta. A Labrador és Border Collie között vacilláltunk. Végül a Labrador mellett döntöttünk, leginkább azért, mert neki rövid a szőre, illetve más a termete. Kiválasztottuk az almot, abból pedig a harmadik (igazából negyedikJ) gyermekünket, Bosco-t. Ismét egy B-betűs!

Bosco, már otthon a kertünkben, vagyis már az Ő kertjében!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

A szomszéd fűje tényleg zöldebb?

Az előző bejegyzésem végén érintett témát szeretném kicsit jobban kifejteni Nektek. Sajnos jó párszor előfordul velem, hogy hagyom magam befolyásolni a külvilág által. Sokszor nem azt csinálom, amit valójában szeretnék, hanem, amit elvárnak tőlem. Ugyan ki várja el egyébként? Tegyük fel ezt a kérdést magunkban! Be kell látnom, hogy ezeket az elvárásokat csak én kreálom magamnak!

Elmesélem Nektek, hogy nálam miként szokott előbukkanni ez a fajta kisördög. Az esetek nagy százalékában, akkor történik, amikor több napja otthon vagyok a gyerekekkel. Ehhez kapcsolódik ráadásul rossz idő, betegség, a csajoknál vagy nálam. Férjem dolgozik, reggel megy, délután jön, néha később, néha hamarabb ér haza. Az első pár napban még hős vagyok, mert tudom, hogy le kell foglalni a gyerekeket, esetleg a betegség miatt még több figyelmet igényelnek, viszont amint eltelik három nap és Ők jobban lesznek, úgy én egyre rosszabbul. Persze nem fizikailag, hanem lelkileg. Beindul az agyalás. Mit kéne csinálni, hova menjünk a hétvégén, milyen gyerekprogramok vannak, lesz-e jó idő. Figyelem, hogy ismerőseim, közeli hozzátartozóim miket csinálnak, miket posztolnak. 

érzések család anya apa lányok
A kép illusztráció

Eltelik a hét, péntek, és felteszem a kérdést a férjemnek: „mit szeretnél csinálni?” Erre Ő: „semmit.” Jó, akkor mondom én, és sorolom a sok programot, tervet, amit már jó előre elgondoltam. Mondja jó. Ez a fenti kérdés-válasz kombinációt még párszor eljátsszuk, körülbelül a harmadik, negyedik ilyen után kiborulok, hogy megint az a válasz, hogy „semmit”. Hála a Jóistennek, ilyenkor nem üvöltözök, nem káromkodok, nem kezdem dobálni a berendezési tárgyakkal, hanem, mint sok nőtársam, elkezdek bőgni. Nem nagyon, csak picit, így vagyok beállítva. Férjem odahív magához, megölelget, csendben elkezdjük megbeszélni. Felteszi a legfontosabb kérdést: „miért kell mindig csinálni valamit?”.

Ez a felismerés egy hatalmas virtuális pofon volt nekem. Azonnal visszazökkentett a valóságba, kitisztult az agyam és láttam magam előtt a Szerelmem, a gyermekeim és azt, hogy nem egy idegbeteg feleséget, anyát akarnak maguknak, hanem a biztonságot jelentő pontot az életükben. Ehhez pedig nem kell magamnak gyártani az ártó gondolatokat.

Ahogy leírom ezeket az érzéseket, és az előző írásomat is újraolvasom, akkor bizony bármennyire is szeretnék változtatni a viselkedésemen, az vissza-visszatér az életembe. Néha alakot változtat, de csak szöget üt a fejembe, elkezd burjánzani bennem.

Pedig jól tudom, hogy ezzel nem teszek jót se magamnak, se a családomnak. Újra le kell azt írnom, hogy néha a kevesebb több! Ezt, mint egy mantra, kell mondogatnom magamban. Nem kell mindenképpen az alig egyéves gyereket elvinni külföldre, átutazni a fél országot egy gyerekprogramért, elvinni bábszínházba, játszóházba, vagy a város legmenőbb játszóterére. Egyszerűen a gyerek ekkor még nem érett meg ezekre a programokra! Ne siettessük az időt, lesz még millió alkalom rá, hogy eljárjunk ezekre a helyekre, de nem egy ilyen korú gyermekkel. Egyszer egy baba-mama klubban mondta egy anyuka, hogy a másfél éves gyermeke már unja a Bogyó és Babóca mesét. Szerintem én még nem is adtam ennyi idősen ilyen mesekönyvet a gyerekeknek, bár kaptunk, de eltettem, mert az lett volna az első, hogy kitépkedi a lapokat, mert annak annyira jó hangja van. Aztán persze kiderült, hogy nem is mesekönyv volt, hanem az interneten fent lévő mesék. Mindenki maga dönti el, hogy mikor kezdi el a televízióban és interneten a mesenézést, ebbe nem is szeretnék jobban belemenni.

Azt próbálom leírni magamnak, és Neked, hátha ezzel nem fog előbukkanni annyiszor ez az érzés, hogy a gyermeknek az is elég, ha Vele vagy, és éppen a kertbe mentek ki leveleket nézni, csigát gyűjteni, focizni, hintázni, motorozni, ami az életkorának megfelel. Annyi mindent kell megtanulniuk a világról és nekünk szülőknek a dolgunk, hogy megmutassunk Nekik mindent! Tudjanak találkozni a természettel, megismerjék, védjék, szeressék a növényeket, állatokat. Ezek által megismerjék saját képességeiket, feszegessék a határaikat. Neki és Neked is könnyebb, ha ezt egy ismerős környezetben teszed, máris elkerülöd azt a plusz frusztrációt, hogy idegenek előtt, hogyan viselkedik a gyermeked.

Félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy nem azt szeretném mondani, hogy akkor ne menjetek sehova, gubózzatok be otthon. Ne ezt olvasd ki ebből az írásból, kérlek! Szeretnék segíteni Neked és magamnak is közben, hogy amint ezek a gondolatok a fejedben elindulnak, időben el tudd kapni Őket, így megakadályozva egy nagyobb családi veszekedést, vagy esetleg még rosszabbat!

Pont tegnap este olvastam egy mesét este a lányoknak, aminek a végső tanulsága az volt, hogy elégedjünk meg sorsunkkal, ne akarjuk más életét élni, mert nem ismerjük annak minden részletét. Egyébként ez a mese egy szamárról szólt, aki állandóan panaszkodott, a jó tündér pedig sehogy sem tudott segíteni rajta….

A videóban a lányokat láthatjátok, amint a kertben és teraszon felfedeznek! :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

A kevesebb néha több

2018 márciusának elején még mindig volt hó, nem is kevés! Ezen a télen még nem vettünk szánkót, igazából kérhettünk volna kölcsön, de valahogy nem is jutott eszünkbe még beleültetni Őket. Nem tudom, hogy inkább megijedtek volna tőle, vagy inkább élvezték volna a siklást. Ezt már nem fogjuk tudni kideríteni. Viszont kimentünk sétálni az utcára a kis macifejekkel. Nem volt csizmájuk, csak a már említett cipő, így túl sokáig nem engedtem, hogy a hóban járkáljanak.

Emlékeztek, hogy aggódtam az ivás miatt? A kezem ügyébe került a tavalyi nyaraláson ajándékba kapott Bobós picike pohár. Pont jó volt méretre, illetve a szája is olyan, hogy nem folyik össze-vissza belőle az innivaló, van kicsi pereme. Szóval, odaadtam a kezükbe, és láss csodát, sikerült belőle inni! Azt azért nem tudom kijelenteni, hogy ezentúl nem kellett segítség az iváshoz, de azért ez már szép kezdésnek számított, főleg, ahogy előtte ráparáztam (erre is)! :) Azt is el kell mondanom, hogy a mai napig még ebben a pohárban isznak itthon. A lányok igénylik már, hogy megkülönböztessük a tárgyaikat, így mindegyikre rákerült egy kis figura, Boróé a virág, Lanáé a szívecske!

Fogakkal úgy álltunk, hogy már volt kettő lent és kettő fent. Azért ez haladás az eddigiekhez képest! Ekkor még számoltam, és feljegyzeteltem, hogy mikor vettem észre az áttörést. Nézegettem, nyúlkáltam a szájukba, mert hiába mondtam, hogy mutassák meg, természetesen nem tették meg anya kedvéért. Aztán a nyúlkálást befejeztem, amikor úgy gondolták, hogy anya fincsi kaja, és megrágcsálták az ujjam. Minek nyúlkálok oda, ugye? Kis kitérőben elmondom, hogy Boró még most is örömmel megrágcsálná az ujjam, vagy egyéb testrészemet. Jelenleg, 2,5 évesen már „csak” a hátsó őrlők nem bukkantak elő, így még mindig szívesen vesznek a szájukba ezt-azt, néha az ujjam, vagy a tesó ujját. :)

Végre kezdett jobb idő lenni, elolvadt a hó, nedves volt még a föld sokáig, de már jó volt kint lenni. Amikor rosszabb volt az idő, akkor csak a fedett teraszra mentünk ki. Igazából Nekik mindegy volt, hogy hova megyünk, mert minden újnak számított. Most, hogy már tudtak önállóan járni, így ténylegesen oda mehettek, ahova Ők akartak. Úgy gondolom, hajlamosak vagyunk arra szülők, hogy ilyenkor már kényszert érezzünk arra, hogy menjünk mindenféle gyerekprogramokra, pedig egy ennyi idős gyereknek tényleg tök mindegy, hogy a kertbe mentek ki vagy elutaztok Kukutyimba, és ott sétáltok. Az igazság az, hogy néha a kevesebb több. A túl sok inger sem jó, így is annyi információt kell feldolgozniuk, hogy nem kell még terhelni pluszban a kis szervezetüket. Illetve szülőként tudom, hogy sokkal többet kell belefektetni az utazás körülményeinek megszervezésébe, mint amennyi pozitívumot hozna. Tudom, hogy sokszor úgy érezzük, hogy menni kell, csinálni kell valamit, mert hát Mindenkinél ezt látjuk, nem? A Facebookon, Instagramon, hogy Mariskáék éppen merre kirándultak, Te pedig „csak” a kertbe viszed a gyereked! Hidd el, én is éreztem magam rosszul emiatt, beszélgettünk is a férjemmel erről (nem is egyszer), hogy miért érzek kényszert arra, hogy menjünk. Nem tudtam megmondani, de jó volt kibeszélni, és szembesülni azzal a ténnyel, hogy a gyerekeimnek az a jó, ha van egy biztos napirendje, tudják, hogy éppen mi fog történni, és az új információkat csepegtetve adagoljuk Nekik. A mai napig úgy vagyok vele, hogy a legfontosabb szempont, hogy minden nap aludjanak a lányok legalább egy órát. Ezt biztosítjuk Nekik, aztán lehet köré programot szervezni!

Szóval a mi kis felfedezőinknek megnyílt a világ, a teraszon és a kertben! Az utcára egyedül még nem mertem kimenni Velük! :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

ivás Lana Boró ikrek fogak ingerek
Éppen a fás vödörben turkálnak a teraszon :)

Tovább

Csak simán anya akarok lenni!

Nemrégen volt Anyák napja. Talán ebből kifolyólag is gondolkodtam el azon, hogy én milyen anyatípus lehetek? Internet a barátunk, így, ha erre rákeresek, akkor millió cikk fog felsorakozni, illetve még tesztelhetem is magam! Vannak jópofa kérdések, amikre válaszolhatok, és hipp-hopp kidobja, hogy például anyatigris típus vagyok. Azt hiszem már csináltam ilyen tesztet, de nem emlékszem, hogy mi jött ki. Arra viszont igen, hogy nagyon irányítottak voltak a kérdések benne.

Elgondolkodtam, hogy jó-e ez egyáltalán, hogy akkor Gizike, Annácska vagy akárki kitölti és akkor ki tudja jelenteni, hogy akkor most Ő ilyen vagy olyan anya? Úgy gondolom, ez saját magunk megnyugtatására, önigazolására van kitalálva. Amennyiben a személyiséged olyan, hogy egyébként is kiállsz a saját igazadért, akkor nem is fog mást mutatni a teszt sem, minthogy Te egy anyatigris típus vagy. Mindig is szeretted a gyerekeket, esetleg pedagógus is vagy, akkor biztosan a tyúkanyó jellemzői fognak kijönni. Nem is beszélve az olyan anyukákról, akik már a szülést megelőzően is határozottan a hordozást képviselték, esetleg már van egy-két gyermekük, akiknél ez bevált, akkor nem is fog ezen változtatni, miért is tenné? Ugyanez az vonatkozhat az együttalvós és különalvós szülőkre. Meséltem Nektek, hogy én a várandósságom előtt tudtam azt, hogy nálunk biztosan a gyerek külön szobában, külön ágyban fog aludni. Persze az is segített, hogy ikrek lettek, de akkor sem ez volt a fő csapásirány. Így döntöttünk közösen a férjemmel és ehhez tartottuk magunkat. Viszont nővéremék pártolják az együttalvást, mindhárom gyermeknél így tettek, Nekik ez vált be, így nem is változtattak rajta. Ugyanez vonatkozik a mosipelust használókra szerintem, illetve a rendszerben élők nagyrészt olyanok, ahol ikrek vannak, vagy több gyermek, mert máshogy nem is lehetne megoldani. (túlélni)

anya anyaság nevelés értékek értékrend
Inkább az összes egyszerre!

Nemcsak anyatípusokra vannak tesztek, hanem nevelési stílusra szintén! Illetve vannak okos emberek, akiknek ez a szakmájuk, Ők biztosan be tudnának kategorizálni valamilyen típusba engem is. Kérdem én, hogy nevelheted-e máshogy a gyermeked, mint amilyen értékeket képviselsz? Nem kell hozzá semmilyen diploma, hogy azt mondjuk, hogy nem! Minden családnak megvan a saját értékrendje és ezeket fogja átadni a gyermekének. Sokszor ez is a cél a szüléssel, hogy hagyjunk nyomot a világban, hogy amit mi képviselünk, azt át tudjuk adni. Nem gondolom, hogy ki lehet jelenteni, hogy valaki ilyen meg olyan stílusban neveli a gyermekét. Nem szeretem a skatulyákat, Mindenki önálló személyiség, az, hogy vannak hasonlóságok, az még nem jelenti azt, hogy ugyanolyanok lennénk!

Gondoljunk abba bele, ha tényleg az lenne, hogy kategóriákba lennénk sorolva, akkor nem tudnánk változtatni azokon a rossz beidegződéseken, amiket hoztunk magunkkal a családunkból. Az értékrendünket úgy alakítjuk ki, hogy az egyik része, amit kapunk a szüleinktől és van a másik fele, amit az évek során alakítunk ki magunknak. Rajtunk múlik, hogy melyik van túlnyomó részben. Te választod ki, hogy mit szeretnél képviselni, nem szabad, hogy rányomja a bélyegét egy rossz gyermekkor, instabil szülői háttér.

A mi életünkre a fentieket levetítve, azt kell mondanom, hogy rendszerben élünk, különalvó pártik vagyunk, Isten hívők, templomba járók. E mellett sokszor érzem magam anyatigrisnek, és persze tyúkanyónak szintén! Láthatjátok, hogy családon belül lehet mást képviselni, nem határozta meg az én életemet sem a hozott, látott minta. Ezek mellett próbálom a határozottságomat, önállóságomat a gyermekeimnek átadni. Akkor most melyik kategória vagyok? Nem szeretnék semelyikbe tartozni. Te se akarj! Legyél az az ember, aki vagy! Ne hagyd Magad befolyásolni! Nagyon nehéz a mai világban tudom, sok minden zúdul ránk a médiából és az online világból, de akkor se ezeknek akarjál megfelelni, hanem Önmagadnak! Azt kell mondanom Neked, hogy én csak simán anya akarok lenni, semmi egyéb jelzőt nem akarok magamra aggatni. Illetve tartom magam az elveimhez, az értékrendemhez, amit át szeretnék adni a gyermekimnek! Szerintem Te is tedd ezt!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

anya anyaság nevelés értékek értékrend
A kép most Anyák napján készült

Tovább

Anya, ez lányos?

Február hónap arról szólt, hogy gyakorolták a járást. Annyira édesek voltak, ahogy, mint a pingvinek próbáltak tipegni. Ehhez képest elég gyorsan haladtak. Nem tudom, hogy Ti megfigyeltétek-e, de olyan, mintha húznák Őket ilyenkor, bár lehet tényleg így van, és az egyensúlyuk még nem tökéletes, ezért a fejük viszi Őket előre. :)

Hónap közepén muszáj volt cipőt vennem Nekik. Bent még mindig inkább mezítláb járkáltak, de kellett azért valami kintre is. A lábuk ekkor 18-as volt. Nem egyszerű ekkora méretben találni rendes cipőt, ami nem csak kocsicipő. (mamuszka) Azért sikerült, és tetszett is Nekik! Az első pár cipőjük Elefanten márkájú volt, masszív és bőr! Úgy vettem az elsőt, hogy megpróbáltuk a boltban, aztán megrendeltem az interneten. Online vásárlás, pont erről írtam Nektek az Instagram oldalamon délelőtt, hogy mennyivel egyszerűbb! Mint sok minden, cipőből is nehéz ugyanolyat venni, ugyanakkora méretben. Itt akkor kicsit beszélek, mesélek az ugyanolyan cuccokról. Én sosem öltöztettem direkt ugyanolyanba Őket, na jó, csak párszor! :) Komolyan, szóval valamiért a sötétebb tónusú ruhákat mindig Lanára adtam, Boró volt a rózsaszínesebb. Nem tudom, hogy ez miért alakult ki, de legalább a rokonság is tudta, hogy ki kicsoda. :) Sokáig így volt, néha már rám szólt a férjem, hogy Lanára is adjak már valami csajosabbat. Most, hogy már tudnak beszélni, igénylik, hogy ugyanolyat adjak rájuk, pedig én nem erőltetem most sem! Próbálok úgy vásárolni, hogy különbözők legyenek, de aztán meg lesz veszekedés, ha ugyanolyat szeretnének. Illetve Lanuska főleg, de Boróka is kérdezgeti, hogy „Anya, ez lányos?” Tényleg nem tudom, hogy ezeket honnan veszik, de például egy zöldes pólóra már azt mondják, hogy fiús, és annyira nem is tetszik Nekik. Igénylik, hogy csajosan öltöztessem Őket! Úgy gondolom nagyon is Ők akarják azt, hogy lányosan öltöztessem Őket, tisztában vannak azzal, hogy Ők lányok! Képesek akár egy kisebb hisztit is levágni, ha valamilyen ruha nem tetszik Nekik, amit rájuk adok. Anya ilyenkor kitartó, szépen elmagyarázom, hogy éppen miért kell kintre cipő és nem szandál! :)

Visszatérve a cipőre, szóval megvettem, megjött és jó sokáig nyüstölték is a lányok! Mivel nem igazán akart nőni a lábuk!

A videón Lanuskát láthatjátok jobban

Hó végén esett egy jó adag hó, pedig már ilyenkor annyira várjuk a tavaszt! Még lapátolni is kellett, jól is esett egy kis fizikai munka, mama addig vigyázott a csajokra! Ők pedig, igazán akkor láttak először havat. Kimentünk a kertbe, utcára. Igaz, még csak sétálgattunk, fogdosták a havat, de azért nagyon élvezték! Mozgásfejlődés szempontjából február hozta azt is, hogy a kanapéról, ágyról sikerült letolatniuk. Írtam Nektek, hogy a felmászás már ment, de most már ügyesen le is tudtak jönni! Ettől függetlenül persze ott kellett lennem mellettük, de ez is egy újabb mérföldkő volt az életünkben!

Boróka a kertben macifejben :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Ikrek, és ami mögötte van

Ígéretemhez híven írok Nektek arról, hogy milyen is belecsöppeni egy új életbe, az ikres létbe! Azzal, hogy kettő gyermekkel lettem várandós, nem szimplán váltunk szülőkké, hanem duplán! :) Viccet félre téve, úgy gondolom teljesen más ikrekkel az életünk, mintha egy gyermekünk született volna. Biztosan említettem már a blogom elején, hogy spontán fogantak a lányok. Sőt, első körben nem is tudtuk, hogy ketten vannak a pocakban, ez csupán a 10. héten, a többedik ultrahang vizsgálaton lett világos.

Amikor ez kiderült, az elsöprő öröm után elkezdtem bújni az internetet, illetve a már megvásárolt könyvekben kerestem az ikrekkel kapcsolatos írásokat. Szépen lyukra is futottam. Az első körben azért, mert az interneten olyan bejegyzésekkel találtam szembe magam, ahol felhívják a figyelmünket a veszélyekre. Tudtam én persze, hogy veszélyeztetett várandós vagyok, hiszen a dokinak ez volt az első dolga, hogy jó vastagon bekarikázza a kiskönyvemben, hogy VESZÉLYEZTETETT várandósság. Akkor nem is tulajdonítottam ennek jelentőséget. Miért is tettem volna? Boldog voltam, kettő gyermek volt a pocakban! Szóval, az internetes rákeresés ez után hatalmas pofon volt, hideg zuhany! Az első gondolatom az volt, hogy akkor mostantól, amíg a babák meg nem születnek, nem csinálhatok semmit! Pedig ezen időszak, a várandósság egy nőnek talán a legszebb időszaka az életében. Erre meg azt nyomják az arcomba, hogy milyen veszélyeknek vagyok én és gyermekeim kitéve! Értem én ezt, az orvosoknak kötelessége elmondani ezeket is, de a hogyant miért nem lehet megválasztani?

Körülbelül a 15-16. héten a lányokkal

Nagyon sokszor tapasztaltam, most is egyébként, hogy iszonyat sokat számít, hogy miként tálalnak valamit nekünk. Várandósan a hormonok össze-vissza vannak kuszálva bennünk, amivel az orvosok nagyon is tisztában vannak, ennek ellenére a közlés nem az erősségük. Nagyon sok jó tapasztalatom is van az orvosokkal, például az én szülésem annak ellenére, ami történt, mégis jó élményként maradt meg bennem. Bízom a mai napig a nőgyógyászomban, és a gyerekorvosunkban szintén! Viszont tapasztaltam arroganciát, azt, hogy semmibe vesznek, de ettől függetlenül rám akarják nyomni olyan döntések súlyát, amit Ők, mint orvosok nem vállalnak be! Hála a Jóistennek, nem ezek vannak többségben, de mégis lehetne ezeket a dolgokat úgy közölni, hogy legyen benne empátia!

Ikres várandósságom alatt kaptam hideget és meleget egyaránt. Amikor a családdal közöltük, hogy ikres szülők leszünk, fel sem fogták mit jelent. Ezt most nem bántásként írom, hanem egyszerűen nem tapasztaltak ilyet, nem tudták elképzelni sem! Mondjuk én sem! A távolabbi családtagok, ahol például vannak ikrek, a legnehezebb időszakokra akartak felkészíteni. Egyrészt a várandósság nehézségeire, másrészt a szülés utáni kaotikus helyzetre. Többek között például: milyen nehéz lesz az utolsó pár hét, mindenképpen használjak majd pocaktámaszt, a legjobb magánkórházban szülni, majd a szülés után pedig ne is számítsunk arra, hogy bárhova is el tudunk menni legalább 2, de inkább 3 évig! Gondolhatjátok, hogy mennyire boldog voltam ezek hallatán! Tudtuk, hogy megváltozik az életünk, hogy sok minden háttérbe szorul, de azt egy pillanatig sem volt a paklinkban, hogy bezárkózzunk, és csak a gyerekek körül forogjon az életünk!

A várandósság során találkoztam több ikres anyukával, akinek már megszületettek a babák. Volt, akivel beszélgettem, volt, akit csak megfigyeltem. Mert ugye ilyenkor az embernek jobban feltűnnek az ikres szülők, mint előtte. Egy emlékezetes beszélgetésből idéznék Nektek, egy nagymama tolta az iker unokáit, pár szót beszéltünk, amin én fennakadtam, hogy a lánya, menye már nem emlékszem pontosan, majdnem 30 kg-ot hízott a várandósság alatt! Bizony! Elképesztő! Amikor ezt meghallottam, magamra néztem, a 153 cm-hez a várandósság elején 45 kg párosult, és ehhez jönne még vagy 30 kg? Brutális! Persze a beszélgetés után férjem nyugtatott, hogy ez mind rajtam fog múlni! Amit tudtam is, de azért nem vagyok jövőbe látó, hogy ez tényleg így fog-e történni! Végül összesen 11 kg-ot híztam. Biztos benne volt az is, hogy a lányok korán jöttek, de nem gondolom, hogy a végleges súlygyarapodásom több lett volna, mint 15 kg.

Egy másik téma a várandóssá alatt az volt, hogy Úristen mekkora a hasad! Amikor eljöttem a munkahelyemről, 24. hét környékén, körülbelül akkora volt a pocakom, mint egy 30 hetesnek. Persze azért is nézett ki nagyobbnak, mert alacsony vagyok. Az első reakciók mindig azok voltak, hogy sajnáltak, aztán pedig szinte azonnal, hogy de nem baj, mert majd milyen jól ellesznek egymással! Majd sokkal könnyebb dolgot lesz, mert nem kell ott ülnöd velük, mert Ők ketten el tudnak játszani órákig is akár! Persze, én is olvastam sok okosságot, például azt, hogy az ikrek képesek már 11 hónapos korukban arra, hogy megnyugtassák egymást. Tegye fel a kezét az az ikres anya, apa, akinél így volt! Most komolyan, várom szívesen azokat a kommenteket! Nálunk ez nem így történt mondanom sem kell! Ezekkel a kedves gondolatokkal, ösztönzésekkel a szülésem beindult a 33. héten. Pontosan a 32. héten már jósló fájások voltak, akkor kerültem kórházba. A lányok meg is születtek 2016. november 24-én este 19:25-kor! Itt most nem mesélem el a PIC-re kerülésünk történetét, de ide és ide kattintva visszaolvashatod!

A lányok születése óta szintén a leginkább szembejövő téma, hogy neked aztán mennyire jó, hogy ikreid vannak, eljátszanak egymással….biztos észre vettétek, hogy mennyire „imádom” ezt a mondatot! Ezt tényleg csak olyanok tudják mondani, akinek nincsenek ikrei! Mert a habos-babos mondatok mögött Ők nem látják, hogy miként indult az életünk, milyen egyszerre kettő gyereket szoptatni, etetni. Mennyit fejtem, éjszakáztunk a férjemmel mellettük, amikor megszólalt a légzésfigyelő! Olyan egyszerűnek tűnő dolgok, mint egy séta, nálunk fél órával mindent pluszban kell/kellett számolni. Mi még viszonylag jó helyzetben vagyunk, mert kertes házban lakunk, de vannak olyan szülők, akik olyan panelban laknak, ahol nincs lift sem. Ott is le kell vinni a gyerekeket levegőzni! Most, hogy a lányok elmúltak már 2 évesek merek elmenni egyedül velük játszótérre, boltba, sétálni. Egy újabb bejegyzést lehetne arról írni, hogy milyen félelmeim voltak és vannak még a koraszülöttség miatt! Nem egyszerű tényleg! Ezeket a sorokat nem panaszkodásnak írom, hanem azért hogy láss egy kicsit a dolgok mögé, hogy bele tudd képzelni Magad az életünkbe!

Gyönyörűségeink, a kép pont kettő éve készült

Ikrekkel az életünk milyen is? Csodálatos, a nehézségek ellenére, úgy gondolom ez egy hatalmas áldás! Anyukák, akik ikrekkel vagytok várandósak! Ne féljetek, mert a Jóisten azért választott Benneteket ikres anyukának, mert képesek vagytok arra, hogy egyszerre kettő gyermeket hordjatok a szívetek alatt! Nem azt mondom, hogy ne tájékozódjatok, fontos tisztában lenni minden veszéllyel! Csak arra kérlek, hogy ne ez töltse ki a várandósságod minden percét! Próbáld helyén kezelni ezeket, felkészülni mindenre, de a lényeget sose feledd, hogy kettő szív dobogása dupla öröm az életben!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább