judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek

Feedek

Egy anya, Adventkor is anya

Itt az Adventi időszak, bár az időjárás nem ezt mutatja, de mégis elérkezett az év vége, december. A napokban sokat járt az eszemben ez a téma, így most, hogy van egy kis időm, le is írom. Általában ilyenkor megnyugszom, tudok a további dolgokra gondolni. Addig viszont, feszít belülről valami, mint egy kis manó, hogy írj! Szóval, Advent.

A média tele van azzal, hogy próbálj meg több időt szánni a családra, magadra, lassulj le, nem az ajándék, az ételek mennyisége fontos. Persze. Sok-sok közhely, amiket elégszer mondogatunk, akkor beválik? Nálatok volt már ilyen? Én ilyenkor még inkább fel tudom idegesíteni magam. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem értenék egyet vele, de akkor is el fogom végezni a „feladatomat”. Azt meg fogom tenni, amit előre elterveztem, természetesen beütemezve. Ami még mindig felborulhat…viszont legalább volt egy tervem.

Visszagondolok az elmúlt négy Adventre, amióta a lányok megszülettek. Az első alkalomkor még kórházban voltak. December 16-án jöhettek haza, akkor meg már nagyon közel volt a Szenteste. Emlékszem, amíg Ők bent voltak a kórházban, egyszer kimentünk az Adventi vásárba. Folyamatosan lelkiismeret-furdalásom volt. A szemeim állandóan azt fürkészték, hogy meglát-e bennünket valaki, mit is gondolnak rólunk az emberek, hogy itt merészelünk lenni, nem pedig a kórház folyosóján várakozni. Természetesen találkoztunk ismerősökkel, meg is kérdezték, hogy mi van a gyerekekkel…rossz érzés volt nagyon. Most is az lenne, de ettől függetlenül kellett a kikapcsolódás is, mert biztosan hamar befordultam volna, ha nem tudok legalább pár órára elszakadni. Ennek ellenére, gyors körbenézés után már a kocsival a kórház felé tartottunk.

A többi Adventben lelkesen készültem a Karácsonyra. Mert ez (is) egy anya dolga. Úgy gondolom bármennyire is igyekszünk magunkat álltatni, akkor is meg fogjuk a negyedik, és ötödik féle süteményt sütni, a két-három féle étel az asztalra fog kerülni. Azért, mert ilyenek vagyunk, gondoskodók. Szeretjük látni a gyermekeink, férjeink, családtagjaink arcán a boldogságot, a biztonságérzetet, melyet sugárzunk feléjük. Igaz, fáradtan, de örömmel nyúlunk el utána a kanapén pihenni.

Nem tudom, Te miként gondolsz erre, de engem inkább már az frusztrál, hogy mindenhonnan azt nyomatják, hogy törődj magaddal. Ami persze fontos is, de már lassan úgy érzem, hogy ne csináljak semmit, mert akkor nem pihentem, nem foglalkoztam magammal. Mintha az lenne a baj, hogy sütünk, főzünk, készülődünk. Biztos vannak olyanok, akik ebben az időben inkább elutaznak valahova, wellnesseznek, vagy megengedhetik maguknak, hogy meleg helyre elrepüljenek. Őket megértjük, szerintem értsük meg azokat is, akiknek szükségük van ezekben a napokban a sürgésre-forgásra a konyhában, a lakásban. Mennyire jó érzés a gyertyafény mellett, kivilágított ablak alatt mézeskalácsot sütni a gyerekekkel! Amikor nem az számít, hogy milyen lesz, hanem, hogy együtt készülnek a finomságok. Próbáljunk meg inkább úgy foglalkozni magunkkal, hogy nem ítélkezünk mások felett, elfogadjuk, hogy más-más szükséglet mozgat Bennünket, illetve próbáljunk meg segíteni az arra rászorulóknak.

Tavalyi készülődés

Gyermekeinknek jó, ha látják, a szüleik adakoznak, önzetlenek valamiben. Ez az adakozás nem feltétlenül jelent pénzbeli segítség nyújtást. Sokan sajnos nem tudják még azt az élményt sem átélni, hogy egy fajta süteményt tegyenek az asztalra. Úgy gondolom, ha már a médiából halljuk azt, hogy törődj többet magaddal, halljuk meg azt is, hogy törődjünk másokkal. Több szervezetet tudunk támogatni azzal, ha csak egy-két tartós élelmiszerből eggyel többet vásárolunk, majd átadjuk. A helyi templomokban minden évben ilyenkor gyűjtést szerveznek, ahol a közösség tagjaihoz kerülnek a csomagok. Akár egy-egy sms-t is lehet küldeni ilyenkor, amivel támogatunk alapítványokat. A lényeg, hogy adjunk, adjunk magunkból valamit, akár az időnket. Családnak, barátoknak, ismerősöknek, ismeretleneknek! Higgyétek el, milliószor több fog visszahullani Rád, ha így cselekszel!

Áldott, békés, boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Tele a pocak

Az előző bejegyzéseimben kiveséztem a szobatisztaság kialakulását nálunk. Lányok este még mindig pelusban, de többször előfordul már, hogy szárazan ébrednek. Nagyon szoktak neki örül, ahogy én is.

Visszatérve, még 2018. májusról írtam Nektek, remélem emlékeztek rá! Ahogy jó idő lett, egyre többet voltunk a levegőn. Játszótéren, az utcán sétálni, motorozni, Boscoval, apával. Napközben volt ugyebár segítségem, így azért könnyebb volt ezt kivitelezni. Igazán egyedül elmenni Velük valahova két éves koruk után mertem. Addigra azért már beszéltek annyira, hogy én is megértsem Őket, illetve Ők is jobban tudtak rám figyelni. Az első igazi családi programozás a májusi gyereknap volt 2018-ban. Azért mondom, hogy igazi, mert itt már a lányok is be tudtak kapcsolódni a programba, nem csak bámulásztak, hanem kipróbálták a játékokat, beleültek a véka hintába, kirakóztak fajátékokkal. Még így is a gyereknapnak kisebb része szólt Nekik, de úgy vettük észre, hogy azokkal nagyon jól elvoltak.

Arról már érintőlegesen beszéltem nektek, több bejegyzésemben is, hogy hívők vagyunk, templomba járók. Számunkra ez nagyon fontos, így a lányokat pici babakoruk óta vittük a vasárnapi misére. Nem lehet azt mondani, hogy szokványos a szertartás, ez egy gyerekbarát gyülekezet, a miséhez hozzá tartoznak a gyerek hangok. Első időkben kiválóan tudtak aludni rajta, annak ellenére, hogy szólt az orgona, illetve anya a csodálatos hangján énekelt mellettük. Később pedig már be is kapcsolódtak a szertartásba. Gyermekek gyertyalángként „világítanak” az evangélium olvasása közben, illetve Úrfelmutatáskor a ministránsokkal együtt csengethetnek. Úgy gondolom, ezzel közelebb hozzák a gyermekeket az egyházhoz, valláshoz. Persze a gyertyázásba és csengetésbe csak később kapcsolódtak bele, amikor Ők elkezdtek érdeklődni utána, mi semmit sem erőltettünk rájuk. Most meg már nagyon élvezik, hogy csinálhatják.

Hó végén meglátogattuk a védőnőt. Másfél éves státuszra kellett menni. Nagyon jó helyzetben voltunk és vagyunk, mert a védőnőnk legtöbb esetben kijön hozzánk, megkönnyítve így az életünket. Viszont most én szerettem volna, hogy meglátogassuk, mert nem tudtuk igazán lemérni a magasságukat, állandóan izegtek, mozogtak. Váróban élvezték a sok játékot, a vizsgálatot már nem annyira. Pedig semmi különleges nem történt, de mégsem érezték magukat komfortosan. A nagy ijedtségre másnap el is mentünk játszóterezni barátnőmékkel. Lányok élvezték, bár együtt nem igazán játszottak a gyerekek. Még kicsit voltak hozzá, inkább egyedül fedezték fel a mászókát, minden játékkal szerettek volna játszani, mindennel egy picit.

Védőnőnél a váróban

Június elején nagyon meleg volt. Felállítottuk a medencéket, egy kisebbet és egy nagyobbat. Picikében csak a lányok pancsolhattak, nagyban már mi is. A közelünkben volt egy fagyizó, közeli sétára tőlünk. Az első pár alkalommal még nem adtunk fagyit a lányoknak, csak almalevet kaptak, vagy rolettit. Aztán egyik alkalommal engedtem, hogy belekóstoljanak az én fagyimba. Persze ízlett Nekik, de nem akartuk túlzásba vinni, így egyelőre ennyibe is maradt a fagyizás.

Fagyi, evés, akkor kicsit a hozzátáplálásról. Ott tartottunk, hogy már mindent ettek a lányok, amit másfél évesen lehet, kicsit többet is, mert ugye a gombát én már hamarabb adtam Nekik, nem nagy mennyiségben, de már kóstolták. Egyre többször próbáltak egyedül enni. Bármennyire is maszatolós, macerás meló, akkor is hagyni kell Őket kibontakozni. Miként tanulnák meg, hogyan is kell enni? Mert ez is nagy feladat ám. Meg kell fogni a kanalat, a szájukhoz kell emelni, úgy, hogy ne essen le róla az összes étel. A főztöm 90 %-át megették, bár így is voltak olyan napok, amikor nem ették meg azt, amit másikor igen, vagy megették azt, amit addig nem. Minden nap főztem, azt akartam, hogy ne üveges kaján éljenek, illetve ne készételeket kelljen eléjük raknom. Sokszor a sírás kerülgetett, sokszor sírtam is, ha egy-egy étel nem kellett, amikor azzal „vacakoltam” egész délelőtt. Már egyáltalán nem pürésítettem semmit, csak kisebb darabokra vágtam, bár fogak még mindig nem igen voltak. Üveges kaját már egyáltalán nem adtam, addig se nagyon, de azért volt tartalékban itthon. Az utolsó darabokat már odaadtam barátnőméknek, ahol a második gyermeknél kezdődött lassan a hozzátáplálás. Úgy gondolom, hogy a kitartásomnak köszönhető, hogy a lányok a mai napig jól esznek, és mindent megkóstolnak. Persze most már mondják, hogy mi ízlik, mi az, ami nem. A lényeg akkor is az, hogy nincsenek rossz viszonyban az étellel, nincsen súlyproblémánk, koruknak megfelelően fejlődnek. Nem kellett attól tartanom, hogy az óvodában nem fognak enni, sőt duplán uzsiznak hétköznap, ott is és itthon is. Szóval azt tudom mondani, hogy kitartás és türelem! Meghozza a gyümölcsét!

Egy jó tipp, ami nálunk, ami bevált, a kezdetektől így tettünk, hogy az utolsó falatnál, bármi is legyen az, mondtuk, hogy utolsó. A mai napig tudják, ha ezt mondjuk, akkor az tényleg az utolsó, utána nem kapnak többet az adott ételből, innivalóból. Így a dackorszakban is el tudom mondani, hogy elfogadják, amikor ezt mondjuk, néha persze bepróbálkoznak, nem sok sikerrel. A fontos, hogy mi, szülők tartsuk magunkat az elveinkhez, ha egyszer is engedünk, akkor nem fogják érteni a jelentőségét. Szóval, én ajánlom ennek a bevezetését, vagy valami ehhez hasonlóét, mert nagyon jól lehet elkerülni a felesleges hisztiket!

Tippek a hozzátápláláshoz, ami nekem is óriási segítség volt ManóMenü, Ambrus Éva oldala!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Bilipara folytatódik

Betegség esetén visszaesések voltak, télen pedig nem erőltettem a kinti pelus nélküliséget

A második szülinapjuk környékén már átálltunk a bugyi pelenkára. Nekem könnyebb volt ezt kezelni. Kicsit hasonlít a normál bugyihoz, úgy gondoltam, ez egy újabb lépcsőfok a szobatisztaság felé. Folyamatosan tartottuk a reggeli és esti pisilést a bilibe. Ezt egy idő után kiegészítettük azzal, hogy a délutáni alvás után is ráültettük Őket a bilire. Akkor is sikerült elérni a célt, volt sikerélményük. Ez is annyira nehéz volt számomra, hogy egyik helyen azt olvassa az ember, hogy meg kell dicsérni a gyereket, ha sikerül, másik helyen pedig azt, hogy annyira ne dicsérgessük, mert ez egy fizikai szükséglet, amire egy idő után képes a gyerek, nem fogja érteni, hogy miért örömködünk annyira, hogy kijött az a kaki. Úgy gondolom, hogy valahol a középúton van az igazság. Először mindenképpen dicsérni kell, aztán, amikor már tényleg megy magától a dolog, értsd, már szól, hogy pisilni, kakilni kell, akkor természetesnek kell venni.

Egy idő után nem akarták a bilit. Nem értettem. Ismét agyaltam, hogy mi történhetett, de semmit sem találtam, ami okozhatta. Néha annyira elfajult, hogy sírás lett a vége, hogy nem akar pisilni menni…nem is erőltettem. Ekkor jött a wc szűkítő kipróbálása. Újdonság? Olyan jó lenne belelátni a fejükbe, hogy mi zajlik le Bennük. Mert persze minden szobatisztasággal foglalkozó oldal, könyv leírja, hogy mekkora traumákat okozhatunk azzal, ha nem megfelelően kezeljük a gyermek wc-hez való viszonyát. Annyira jó, nem? Persze ironikusan mondom ezt. Egy újabb stressz faktor, éppen most fogok maradandó károsodást okozni a gyerekemnek, ha bilire teszem, wc szűkítőre teszem, sehova se teszem….Ne mondja nekem senki, hogy nem jutnak ilyenek az eszetekbe, mert nem hiszem el.

Szeretik egymást nagyon! :) 2019. nyár

Nem megyek bele a pszichológiai fejtegetésekbe, hogy miért tolódott ki a szobatisztaság manapság, mert nem vagyok ennyire kompetens a témában. Viszont a környezetemet figyelve nagyon sokan a bölcsire bízták a megoldást. Majd ott úgy is szobatiszta lesz a gyerek, mert látja a többieket, a gondozók pedig támogatják Őket. Igen, a csoport húzhatja előre a gyermeket, de vissza is tarthatja. A lányok jártak napközibe egy ideig. Több okból sem váltak ott szobatisztává, talán az volt a fő ok, hogy nem voltak ott sokat, illetve az otthoni környezetet biztonságosabbnak érezhették. Na, nem azért, mert ott nem figyeltek rájuk, ez a biztonság inkább a nyugodtságot, a megszokottságot jelenti. Talán az is bennem volt, hogy nem akarok lemaradni arról, hogy elhagyják a pelenkát. A lányok egyébként produkáltak olyan helyzeteket a napköziben, amiket otthon sosem, például bekakiltak délutáni alváskor. Ezt már baba koruk óta nem tették, talán ezért is gondoltam, hogy otthon könnyebben fog menni majd.

Időben haladunk előre, most nem követem a blogot, szobatisztaság kérdéskörét fejtegetem csak. Egyre több alkalommal kérték a bugyit. Attól függetlenül, hogy nem szóltak, hogy wc-re kéne menni. Valahogy úgy voltam vele, ha kérik, akkor miért ne adnám rájuk? Persze többet kellett mosni, felmosni. Itt leragadtunk. Több hónapon keresztül így ment, nem volt nagyon visszalépés se, de előre se haladtunk. Sok minden történt velünk persze közben, amiket figyelembe kellett volna vennem, de ezt is csak visszagondolva tudom kijelenteni. Ezen kívül sokat beszélgettünk erről férjemmel, leginkább ezen a nyáron. Amire nem figyeltem, az a beszéd. Pedig abban óriásit fejlődtek! Két évesen már mondták a verseket, énekeltek hosszabb dalokat. Megjegyeztek olyanokat, amiket hónapokkal korábban énekeltem Nekik, és egyszer csak maguktól elkezdték mondogatni. Nagyon ügyesek voltak. Az alapszíneket tudták, elszámoltak 10-ig, sőt angol kifejezéseket, dalokat is tudtak (a napköziben tanulták). Ezeket is hozzá kellett volna vennem a fejlődésükhöz. Nem szabad egyoldalúan kezelni Őket. Fejlődtek a beszédben, a szobatisztaság pedig kicsit pangott. Túl sokat vártam Tőlük. Miért annyira nehéz értékelni azt, ami éppen van? Miért azt emeljük ki, ami nincs, amiben hiányt szenvedünk? Miért nehéz a pozitív dolgokra figyelni? Ezt az élet minden területére ki lehet vetíteni sajnos….utólag könnyű ezt mondani, tudom. Ennek ellenére, ha észrevesszük ezeket, akkor tanuljunk belőle, nehéz tudom, nekem is az.

2019. nyár. Tudtuk, hogy a lányok ősztől oviba fognak menni, mert jelentkeztünk. Nem akartam várni egy évet, okosak voltak, ki tudták fejezni magukat, ettek önállóan. Viszont a szobatisztaság még nem ment. Férjem mindig mondta, hogy van időnk, ne aggódjak már, hetek alatt sokat fejlődnek a lányok. Nehéz volt elhinni, mert ott lebegett előttem, hogy július közepén lesz egy műtétjük (mandula), ami akár erős visszaesést is okozhat, utána pedig olyan kevés az idő szeptemberig. Be kell vallanom magamnak is, hogy sokkal jobban kellett volna bíznom Bennük.

Június hónapban már minden délután pelus nélkül voltak. Volt, hogy szóltak, volt, hogy nem. Szerintem életemben nem mostam annyit kézzel, mint ebben az időszakban. A két gyerekre szerintem van vagy 50 bugyink. Egy ideig reggel még a kakiig megkapták a pelust, utána adtam rájuk csak bugyit. Aztán úgy voltam vele, hogy meg fogják szokni, hogy csak oda mehet a kaki. Így inkább bevállaltam azt, hogy többet mosok és bosszankodok, minthogy egy rossz szokást vegyenek fel, amivel később nagyobb gondunk lesz. Az idei nyaralás ebből a szempontból nagyon durva volt. Lana már itthon szépen szólt, hogy pisilni, kakilnia kell, Boró nem, ott pedig Mindketten gyártották a kakis bugyikat. Nehezen tudtam kikapcsolni, folyamatosan azt figyeltem, hogy mikor kerül a kaki a bugyiba. Persze volt, hogy sikerült elkapnom, és a bilibe vagy wc-be ment, de ez nagyon ritka volt. Kétségbe voltam esve. Mi lesz így velünk majd szeptemberben? Emlékszem, ovis beiratkozáson is sikerült egyiküknek bekakilni…jó híg is volt a kaki, hely pedig semmi, ahol tisztába tudtam volna tenni gyereket, mert nem erre vannak berendezkedve. Szóval, teljesen rágörcsöltem az egészre. Igen, nem kellett volna, mert, ahogy haza jöttünk a nyaralásból pár nap után Lana visszaállt, szólt. Boró még mindig nem. Voltak napok, hogy sírtam már, annyira rá voltam kattanva a dologra. Hülyeség, tudom most már, mert ezek után, tényleg észre sem vettem, de Boró elkezdett szólni, bár volt egy bekakilás utáni alaklom, amikor rám nézett és azt mondta, hogy legközelebb szólok. Így volt! Nem mondom, hogy nem volt utána egy-két baleset, de elenyésző. Nyár végére szobatiszták lettek a lányok. Ágytiszták még nem. Nem is erőltetem ezt, még mindig nincsenek három évesek se, tanultam a „hibáimból”, hagyok időt Nekik a beérésre. Azt tudom mondani, ha még lesz gyermekem, akkor sokkal nagyobb bizalommal fordulok majd felé ebben a kérdésben!

Rájön az ember, hogy felesleges siettetni az időt, mert figyelmünk elkalandozhat, nem tudjuk megélni a jelen boldog pillanatait.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Már szobatiszták? Hát, persze...

Be kell látnom, hogy most már így lesz, legalábbis egy darabig. Nem fogok tudni annyira sűrűn írni, mint szeretném. Az elmúlt másfél hónapból a lányok összesen, ha három hetet mentek oviba. Nem szabad már ezen is görcsölnöm, bármennyire is rossz volt nézni, hogy egyik betegségből a másikba estek. Leginkább Boróka, aki képes mindent elkapni, nehezen is vészeli át, míg Lanuskán annyira nem fognak a bacilusok. Boró, ha csinál valamit, akkor azt teljes erőből, legyen az a hiszti, legyen az a betegség. A hasmenéses vírus után egy „jó kis” bronchitist sikerült elkapnia, ami Nála azt jelenti, hogy képes hányásig köhögni. Túl vagyunk rajta, a héten már szépen mentek az oviba. Most már csak mi, szülők vagyunk betegek, de ez is egy olyan dolog, amit el kell fogadnom…mindent megkapunk a gyerekektől, ha akarjuk, ha nem :)

A legutóbbi bejegyzésemben már érintettem a bilizés kérdését. Erről akartam írni Nektek, miként is éltük meg ezt. Ismét csak dorgálom magam, hogy sokkal több információt kellett volna lejegyeznem, mert most a képeket nézegetve próbálom összerakni a mikorokat. Az első lépés az volt, hogy a védőnővel egyeztetve elkezdtük az esti fürdetés előtt bilit elővenni, ráültetni Őket. Azt mondta, és nagyon is igaza volt, hogy amíg ülnek, megengedjük a fürdővizet és az segít beindítani. Így is lett, szépen bele is ment a pisi a bilibe. Ezek után reggel is elővettük a bilit, a mosakodás közbeni vízfolyást kihasználva. Ez így jó ideig meg is maradt. Nem siettettem, ennek ellenére mégis ott volt bennem, hogy na, csináljuk, legyen valami. Szinte feladatként éltem meg, hogy megtanítsam a lányoknak a szobatisztaságot. A nyári meleget kihasználva sokat voltak pelus nélkül, illetve az első bugyikat is beszereztem. Visszagondolva most már teljesen másként csinálnám . Most a rágörcsölésre gondolok, illetve nem siettetném az időt. Mennyire egyszerű most már így visszagondolva, tapasztalatokat szerezve. Akkor viszont minden jelet figyeltem, bosszankodtam olyan dolgokon, amiken nem tudtam változtatni, mert egyszerűen nem értek meg rá a gyerekek.

Lányokat körülbelül 18-20 hónapos korukban kezdte érdekelni, hogy mit is csinálunk a wc-n. El kell mondanom, hogy a házunkban kettő toalett van, az egyik a fürdőben (úgy vettük a házat, hogy ezen a wc-n szűkítő is volt), másik pedig egy különálló, kis wc-nek hívjuk. Mivel mindenhova követtek (követnek) a lánykák, így gyakran látták, amikor használtam a fürdőben lévőt. Mindent kommentáltam közben Nekik, megnézték milyen a produktum, élvezték, amikor lehúztam.

Jött valami belső nyomás, hogy itt a lehetőség nyáron (pedig két évesek sem voltak), kezdjük el a pelus levételét. Ezeket egyelőre a házban nem csináltuk, csak a kertben. Arra minden esetre jó volt, hogy kiderüljön, nem annyira buli meztelenül a homokban játszani….hála Istennek, annyira már tudtak beszélni, hogy Boró el tudta mondani, hogy fáj a nunija. Belement a homok…szóval tanulópénz, nem szabad pucérkodni a homokozóban!

2018. nyár

Lapoztam a szakirodalmakat, meg az internetet. Meglepő egyébként, ha utánanéztek Ti is, hogy régebben sokkal hamarabb szobatiszták lettek a gyerekek, mint manapság. Míg a 80-as években már kettő éves korban szobatiszták lettek a picik, mostanra kitolódik 3 éves korra. Sőt izgulunk (én is így voltam), hogy óvoda előtt szobatiszták legyenek. Kérdés az, hogy segítenek-e a szakirodalmak, az internet? A túl sok információ, a sok „vélemény”, csak úgy zúdul ránk mindenhonnan. Vannak a bezzeg anyukák ugyebár, akiknek már két éves kor előtt szoba- és ágytiszta a gyermeke, illetve vannak anyukák, akik még 3-4 éves korban is küzdenek. Megmondom őszintén Nektek, engem inkább frusztrál a sok információ. Nem segít elhatározásra jutni, mert önkéntelenül is hasonlítjuk magunkat másokhoz, legyen az idegen vagy közeli hozzátartozó. Én is így voltam, sőt! Sokszor most is, nagyon nehéz levetkőzni ezeket a rossz beidegződéseket. Azt el kell mondanom, hogy ettől nem vagy Te sem, én sem rosszabb anya. Férjemet idézem, hogy a gyerekek sokkal rugalmasabbak, mint ahogy azt gondolnánk. Szélsőséges eseteket most nem szeretném firtatni, azok mindig vannak. Szóval, én inkább görcsöltem, minthogy örültem volna a kis lépéseknek. Többet vártam el a lányoktól, mint amire képesek voltak akkor. Előfordult már tavaly nyáron, hogy szólt Lana, hogy kakilnia kell, de ez még nem jelentette azt, hogy innentől kezdve minden egyes nagy wc-zés a bilibe sikerült volna! Egyáltalán nem így volt....

Folytatása következik. Nem akartam Rátok zúdítani egy kisregényt egyszerre! :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Sz@ros ügyek...

Annyira régen írtam már, hogy jó pár percnek el kellett telnie, hogy felvegyem újra a fonalat, hol is tartottam. Sok minden történt velünk a nyáron, az egyik legfontosabb dolgot elmeséltem Nektek a Facebook oldalamon. Ne aggódjatok, aki lemaradt esetleg, itt is el fogom mesélni majd, amikor időrendben oda érkezünk! Nem csigázlak annyira Benneteket, a lányoknak orrmandula, garatmandula és fülfelszúrásos műtétje volt. Igen, egyszerre mindkettő gyereknek. Nem volt egyszerű menet, de túl vagyunk rajta (remélem teljesen). Majd nyár végén még voltunk egyet nyaralni a Balatonon, ami nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy a lányok - megfelelő fekhely hiányában - a földön tudtak csak aludni, illetve minden egyes fürdésnél füldugót kellett használniuk. Meg kell jegyeznem, hogy nagyon jól viselték, egyszer sem volt miatta sírás, 2,5 éves létükre fel tudták fogni, hogy miért is kell használniuk, miért nem tehetik a fejüket a vízbe. Így meg is vagyok lepődve azon, hogy az egyik orvosi vizsgálatnál (füll-orr-gégészet, szfvári kórház), az egyik főorvos, azt mondta, hogy azért nem szoktak az első műtétnél tubust a fülbe tenni, mert nagyon macerás utána a szülőknek. Könyörgöm, ha erre van szükség, akkor miért az az elsődleges, hogy macerás? Azért is vagyok ezen felháborodva ennyire, mert Borónak felmerült, hogy mégis majd be kell ültetni. Egyelőre ez még feltevés, ki kell várni, hogy minden egyes megfázás a fülére megy-e. Nagyon remélem, hogy nem így lesz!

Visszatérve, egy újabb ok, amiért nem írtam, elkezdtük az óvodát. Bizony, már itt tartunk, de erről majd kicsit később, mert be szeretném fejezni a magyarázkodást, és felvenni a ritmust, a fonalat időrendben, hol is tartunk? 2018. májusról írtam utoljára, Anyák napjáról, Apák napjáról, illetve megvolt az első találkozás a bolhákkal.

Amennyire én nem bírtam Bosco-t, a lányok annál jobban szerették. Állandóan rajta feküdtek, ráültek a hátára, ha tudtak volna szerintem bele is másztak volna. Nem tudom, hogy van-e köztetek olyan, akinek Labradorja van, mert akkor annak ismerős lehet, hogy imád rágni mindent. Erről már meséltem Nektek, a homokozós játékoknál. Nem csak rágni, de még mielőtt férjem elkezdte a képzését, szeretett fel is ugrálni. Egyik alkalommal a faház oldalára sikerült felugrálnia sáros mancsokkal. Mondhatom szép lett, (ekkor még nem tudtam, hogy a ház oldalára is fel fog ugrani, amikor a redőnyt húzom fel, az rosszabb) amikor kezdett leszáradni, férjem az egyik kutya játékkal kicsit megdörzsölte, majd persze úgy nem jött le, keresett egy másik rongyot, azzal takarította le végül. A lányok mindezt végig nézték, majd szépen le is utánozták. Ezt úgy értsétek, hogy minden alkalommal, amikor kimentünk a kertbe, megkeresték azt a játékot és elkezdték takarítani a faház oldalát. Ismét egy felfedezés, amivel jó szembesülni, persze elsőre nem tudatosul, hogy a gyerekek leutánoznak minket, ebből tanulnak. Tényleg nagyon jó odafigyelni, hogy mit teszünk, mit mondunk, mert olyanok lesznek a gyerekeink. Ahogy ezt írom, tényleg szembesültem ezzel, de valahogy mégsem tudatosul elég mélyen elsőre, sem másodjára, sem sokadik alkalomra, mert csak el tudunk valamit szúrni mégis. Ilyenkor csak remélem azt, hogy nem nagy dolgokban hibázom.

Nem a legjobb minőségű kép, de a lényeg látszik

Boscora visszatérve picit még, a lányok imádtak és még a mai napig is, bemászni a házába. Még mindig elférnek benne ketten, pedig lassan három évesek lesznek. Mostanában vettem ezt észre, hogy mennyire jó buli Nekik elbújni, kis gunyeszeket építenek, függöny mögé kucorognak, ott pedig játszanak, most éppen azt, hogy az egyikük a baba, a másikuk az anyuka. Édesek:)

Május hónap volt már, nyáriasan meleg idővel. Talán jól emlékszem, az egyik legmelegebb nyár volt a 2018-as. 18 hónaposan már Lanuska 10,75 kg volt, Boró pedig 11,17 kg. Szépen fejlődtek, sokat ettek, sokat is főztem Nekik, meg sütöttem, anyatejet már ugye nem ittak, szépen lassan el is apadt a tejem. Reggel és este azért itták még a tejitalt. Tartottam magam ahhoz, amit a doki mondott, 3 éves korukig jó lenne, ha kapnák. Ki is jelenthetem, hogy majdnem sikerült is betartanom. 2,5 éves korukig kapták lefekvéshez, ahogy ovisok lettek, akkor maradt el, bár néha Boró kér még reggel, akkor természetesen adok neki. Ebben a hónapban Bosco kikerült a teraszról! Nagytakarítást csináltunk, lefertőtlenítettünk mindent, ráment egy egész hétvége, de muszáj volt megcsinálni, így mindenkinek jobb volt. Ebben a hónap történt még az is, hogy Lanuska szólt, hogy kaki van a pelusában! Látszott rajta, hogy zavarja, nagyon büszke voltam rá! Ekkor a védőnővel egyeztettem, hogy miként legyen a bilizés. Kardinális kérdés minden kisgyerekesnél. Mikor jön el az idő? Bili vagy wc szűkítő? Két bili jelen esetben? Sima pelenka vagy bugyis pelenka? Olyan kérdések, amikre csak az anyák tudnak rágörcsölni….sajnos tudom, tapasztalatból.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Mert apa is csak egy van

Most már egy jó hónapja volt Apák napja. Már akkor megfogadtam, hogy erről kéne írni egy bejegyzést. Itt a nyár, szünidő, pihenés, szabadság, nyaralás, illetve befőzési szezon. Legalábbis nálam, mert imádom. Szeretem a friss gyümölcsöket, a lányok is, de mindannyian szeretjük a lekvárokat is, így az elmúlt években (amióta anya vagyok igazából) magam főzöm a lekvárjainkat, illetve mamáktól szoktunk kapni. Ebben legalább tudom, hogy mi van, mennyi cukor és semmi tartósítószer.

Visszatérve az apákra. Amikor idén elérkezett a napja és ünnepeltük Őket, akkor írtam a Facebook oldalamon arról, hogy mióta is létezik. A katolikus egyházban március 19-én emlékeznek meg az apákról, Szent József napján, a világban pedig a XX. század elejétől ünneplik, Magyarországon június 3. vasárnapján. Nemcsak az apákat ünneplik ilyenkor, hanem a szülői szerepet szintén. Magyarul az apaságot. Őszintén megmondom, hogy én csak azóta tudok (tudatosan) erről az ünnepről, amióta vannak gyermekeim. Pedig előtte is létezett ugyebár. Ennek ellenére sosem köszöntöttem fel a saját édesapámat, nagyapáimat pedig korán elvesztettem. Nem tudom, hogy egyáltalán az én szüleim, leginkább édesanyámra gondolok, tudatában voltak-e annak, hogy létezik ilyen ünnep. Nem hiszem. Igazából én arra sem igazán emlékszem, hogy Anyák napjára miként köszöntöttem fel anyukámat, amikor kisgyermek voltam. Persze megvannak azok az emlékek, hogy a suliban verset mondok, ajándékot készítek Neki, de ez előtti emlékem nincs. Most itt arra gondolok, hogy az én jelenleg, 2,5 éves lányaim azért köszöntenek fel Anyák napján, mert apa gondoskodik arról, hogy tudják. Ebből látható, hogy egy tanult dolog ez is, amit látnak a szülőktől, azt cselekszik a gyerek. Ez persze nem jelenti azt, hogy később azok a gyerekek, akinél esetleg nincsen jelen apuka, vagy nem tud valamilyen okból ebben részt venni, nem ismerkednek meg az Anyák napjával, csak valamivel később, amikor közösségbe kerülnek. Mindenekelőtt fontos, hogy mindkét szülő partner legyen abban, hogy a gyerek megismerje mind az Anyák és Apák napját.

Készülnek az Apák napi ajándékok

Kavarognak bennem a gondolatok, mert nagyon sokat lehetne arról beszélni, hogy miért lehet azt mondani a mai társadalomra, hogy egy apátlan társadalom. Ezt a fogalmat természetesen nem én találtam ki, sajnos régóta létező dolog. Sokan foglalkoznak ezzel, hogy miért is hiányoznak a családokból az apák. Mivel én nem vagyok pszichológus, így ilyen megközelítést ne várjatok tőlem, csak a saját gondolataimat, tapasztalataimat írom le. Miért? Mert a gyerekeinkről van szó, Nekik pedig igenis fontos, hogy olyan közegben nőjenek fel, ahol mindkét szülő jelen van, és nem csak fizikailag.

Onnan indítom a gondolatmenetet, hogy a napokban az egyik Face csoportban, ahol fent vagyok, egy anyuka feltett egy kérdést, szavazást indított arról, hogy megtudja, hogy másnál is a férj az X-dik gyerek. Mint minden bejegyzésnél jöttek a helyeslő kommentek, akik erősítik az anyukát abban, hogy bizony náluk is ez a helyzet. Talán két-három olyan megjegyzés volt, akik pedig fel volt háborodva azon, hogy miért is alázza meg így a férjét a háta mögött, miért kell kibeszélnie a tudta nélkül ahelyett, hogy otthon közösen megoldanák a problémát. Nem is az a kérdés, hogy miért kommentelnek helyeslően, hanem az, hogy miért teszi fel valaki ezt a kérdést nyilvánosan, miért fordulhat ilyen meg a fejében? Természetesen nem látok (nagyon helyesen) bele minden háztartásba, de elég csak a szűk környezetemet megvizsgálni, ahol szintén jellemző ez a hozzáállás. Én is - ahogy a gyermekeim mostanában állandóan - felteszem a kérdést, hogy miért?

A mai világban nagyon régóta hála Istennek, magunk választjuk ki a párunkat, férjünket. Jó esetben közös döntés alapján születik a gyermek a családba. Akkor mégis pár év elteltével miért gondolják az anyák, hogy a férjük tulajdonképpen olyan, mint egy gyerek?

Szerintem, ennek kettő oka lehetséges. Az egyik a neveltetés, a másik pedig az önmegvalósítás. Mire is gondolok. Az első a neveltetés. A mai napig jellemző, hogy a fiúgyermekeket kicsit másként neveljük, mint a lányokat. Ide vagy oda a genderelmélettel, vagy az egyik vagy mindkét szülő azért figyel arra, hogy gyermekének fiús vagy lányos ajándékot vásároljon, nagyszülőkről meg nem is beszélek. Ezeket annak ellenére mondom, hogy szerintem eleve belénk van kódolva a nemünkhöz tartozó szerep. Amennyiben ezeket nem is figyeljük tudatosan, azért a későbbiekben látható, hogy például az iskolában azt mondjuk, nem baj, hogy egy erős közepes a gyerek, hiszen fiú. Ez csak egy eset. Mintha azért fogadjuk el, hogy másként teljesít, mert fiú. Egy fiúnak nem szükséges megtanulni főzni, mosogatni, mosni, ruhákat hajtogatni. Lelkesek vagyunk ebben a témában addig, amíg a gyerek pici, mert milyen cuki, hogy elmosogat a 3 éves, bezzeg 13 évesen nem csinálja….ismét felteszem a kérdést, hogy miért? Nem rajtunk, szülőkön múlik ez?

Apa is csak egy van (illusztráció)

Az önmegvalósításnál pedig arra gondolok, hogy mi nők hajlamosak vagyunk arra, hogy mindent mi szeretnénk megoldani. Jobban tudunk dolgokat, főleg a gyereknevelést. Szeretnénk megmutatni a világnak, hogy képesek vagyunk eltartani magunkat, nincs szükség valakire, aki kicseréli az autó kerekét, felfúrja a falra képeket, megszereli a biciklit, mert miért ne tudnánk ezt megcsinálni mi is? Miért kell ehhez férfi? Volt pár év az életemben, amikor egyedül laktam. Már dolgoztam, magamat tartottam el. Ezek után ismerkedtem meg a férjemmel. Nem is volt egyszerű az első időkben hagyni bizonyos dolgokat, hogy Ő csináljon meg, mert addig mindenre nekem kellett figyelni. Persze kérhettem volna segítséget, rokonoktól, barátoktól, de ez nem volt rám jellemző. Szóval, kellett sok idő, mire összekovácsolódtunk, kialakultak a családban a szerepek. Nem akartam mindenáron mindent én megoldani, elfogadtam a segítségét, kikértem a véleményét, sőt vannak már dolgok, amikről tudni sem akarok, mert az nem az én „dolgom”. Bízok benne, tudom, hogy megoldja ezeket, nem ellenőrzöm, nem faggatom ki. Talán ez a kulcs, a bizalom. Bízok benne, hogy jól neveli a gyerekeket, elfogadom a tanácsait, közösen hozunk döntéseket. Ez a bizalom kölcsönös. Nem bírálom, főleg nem mások előtt. Még ha nem is értek egyet vele, akkor azt négyszemközt beszélem meg Vele, mert lehet másként látni dolgokat, nem tudhatom, hogy az adott pillanatban miért mondta, tette azt, amit tett. Ezért kell kommunikálni.

Úgy érzed elkanyarodtam? Nem hiszem. Ezek lehetnek az alapjai annak, hogy az apák igazán apák lehessenek. Azt gondolom, ha már választottunk magunknak egy társat, akkor kezeljük is úgy Őket. Mindig csak azt adjam Neki, amit én is elvárnék magamnak tőle. Ez is kölcsönös, mint a bizalom!

Tudom, hogy most ettől nem fog megváltozni azonnal sok embernek a gondolkodása, nem is ez a célom, csak gondolatindító, mert szerintem sokunkat foglalkoztatja mindez, de nagyon nehéz megfogalmazni, cselekedni pedig még nehezebb.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Jaj, bolhás a kutya!

Bosco viselkedését nagyon nehezen viseltem. El kell mondanom, hogy szeretem az állatokat, de én mindig is macskás voltam, úgy igazán nem volt kutyám, ami a sajátom lett volna. Bár többször is úgy került haza gyerekkoromban egy-egy kutya, hogy az az enyém, de inkább a szüleim „nevelték” a kutyáinkat, a cicák voltak az én feladatom. Visszatérve Boscora, az összes játékot a homokozóban ellopta, megrágta, és úgy egyébként mindent! Egyik bejegyzésemben írtam már, hogy választhattunk, vagy szép kert, vagy kutya. Mi a kutyát választottuk. A kert azóta kicsit átformálódott, amik nem tetszenek Bosconak benne, azokat hamar utoléri a sorsuk. A fűről nem is beszélek, lehet rajta sakkozni lassan, annyi folt van rajta. Idén a málna nem kelt ki sajnos, így kerítést kellett elé készíteni, hogy talán jövőre legyen valami rajta, illetve van egy pici hely, ahol paradicsom palántákat fogok ültetni, ha Bosco is úgy akarja…

A homokózóban éppen a vödröt "eszi" Bosco

A terasz volt még mindig a rezidenciája, így a délutáni kinti alvások általában úgy teltek, hogy figyeltem, nehogy rámásszon a csajokra. Jó, persze nem lett volna ilyen, tudom én, de az is elég volt, hogy a babakocsi aljába bemászott, vagy a takarót lehúzta róluk. Sokszor felkeltek emiatt, vissza kellett altatni Őket. Nagyon zavart! Pedig most már tudom, hogy ő is csak figyelmet igényelt, azt akarta, hogy vele foglalkozzak. Teljesen olyan volt, mint egy dackorszakban lévő gyerek (kicsit még most is olyan, pedig már elmúlt egy éves). Olyan érzésem is volt, hogy lett még egy gyerekem. A mai napig ki tudok akadni rá, pedig drága férjem nagyon sokat foglalkozik azzal, hogy jó kutyát neveljen. Sokat viszi sétálni, kutyaiskolába mennek, játszik Vele. Amikor azt mondják, hogy úgy válasszunk kutyát, hogy teljes figyelmet tudunk rá fordítani, nem hazudnak. Olyan, mint egy újszülött érkezése, kisgyermek nevelése. Amennyiben olyan kutyát szeretnétek, aki tényleg családtagként tud viselkedni, akkor rá kell szánni az időt, energiát. Nem lesz magától ember, állat szerető, szocializálni, szeretni kell! Mondom én, hogy olyan, mint egy gyerek nevelése! :)

Április közepére már pólós idő volt, sőt a hónap végén már rövidnadrágot kellett elővenni! Még mindig van a kapott ruhákból, és hála Istennek, tesóméktól folyamatosan érkezik az utánpótlás. Sokat voltunk akkor férjem húgával és kisfiával, nagyon szeretik Őket a csajok! Lassan már lehetett játszani is velük, így az unokatesó is tudott velük mit kezdeni! :)

Azt hiszem látszik, hogy Lanusnak annyira nem tetszik, hogy Bosco a kiskocsit is rágja...

Elérkeztünk egy újabb Anyák napjához, apa most is kreatív akart lenni, csak a lányok ezt annyira nem komálták. Vett a helyi Brendonban egy olyan ajándékot, amibe (nem tudom a nevét :D) egy puha anyagba bele kellett nyomni a baba/gyerek kezét vagy/és lábát, majd egy idő után megkeményedik. Szóval a lányok nem akarták se a kezüket se a lábukat oda nyomni. Sokat szenvedett vele, a végén még engem is megkért, hogy segítsek már. Az eredmény az lett, hogy apa rajzolt egy szívecskét és beleírta, hogy Lana, Boró és anya! :) Imádom! Szépen meglátogattuk a nagyszülőket és a dédiket is. Anyuékhoz is lementünk kicsit, jól elvoltak az unokatesóval, játszottak a kertben. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy nagyon vakaróznak a gyerekek. Nézem, hogy mi van, akkor látom, hogy tele vannak bolhával, jól összecsipkedték őket. Eléggé megijedtem, apró pici piros pöttyökkel voltak tele. Tudtam, hogy bolha, emlékeztem rá gyerekkoromból. Többször építettünk kukoricaszárból kunyhót, abban játszottunk, de a végén mindig tele lettünk bolhával, illetve volt, amikor sünit találtunk a kertben, az is bolhás volt. A lányok pedig ugye, kint játszottak a sódernál, ahol anyuék kutyája szokott feküdni, minden bolhás volt ott. Vetkőztetés mosakodás, itthon alapos fürdés volt. Nagyon reméltük, hogy nem hoztuk haza, se magunkra, se Boscora. Másnap telefonált anyu, mindent beszórt bolhairtóval a sódernál. Így reméltük, hogy a következő látogatáskor már nem fogunk velük találkozni!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Amikor összeomlik egy élet, itt az idő a változtatásra!

Április elején barátnőm ismét meglátogatott minket. Nagyobbik fia, Ákos, már bölcsődébe járt, a kisebbikkel, Danival érkezett. Jól el voltunk, sokat beszélgettünk, babáztunk. Nagyon furcsa volt megfogni Danit, annyira picike volt a lányokhoz képest! Furcsa, hogy ezt mondom, ugye? A lányok sokkal kisebbek voltak ennyi idősen, mint Dani, aztán most mégis jött ez az érzés, hogy jaaaj, de cuki, pici baba! A lányok nem igazán foglalkoztak Danival, Erikát nagyon szeretik, és Vele mindig jól elvoltak, elvannak, azonban más gyerekek akkor még nem érdekelték a őket. Barátnőm ekkor mesélte, hogy az előző napokban nem érezte jól magát, zsibbadt, szédült. Mondtam is Neki, hogy menjen el kivizsgáltatni magát. Rá pár napra kapom a telefonhívást Tőle, kórházba került, a jobb oldala szinte teljesen lebénult. Sokáig kellett bent feküdnie, nagy nehezen hozták meg a diagnózist, Scelorsis multiplexe van. Teljesen kiborultam, akkor gondolhatjátok, hogy Ő hogyan érezte magát, kettő kicsi gyermekkel, és még nem volt 30 éves sem. Sok dolog van az életünkben, ami által, miatt, tudunk változtatást előidézni, de egy betegséggel ezt megtapasztalni, nagyon nehéz. Ugyanis ennek a betegségnek, nagyrészt a stressz a kiváltó oka, amikor ez bebizonyosodik, akkor csakis a beteg az, aki képes a gyógyulás felé terelni az életét. Erika is így tett, nem omlott össze, nem sajnáltatta magát, bár biztosan voltak nehéz napjai, de képes volt változtatni. Ő úgy tudja kordában tartani a betegségét, hogy csökkenti az életében a stresszt, egészségesen táplálkozik, illetve megtalálta a harmóniát önmagával. Ehhez segítségére voltak az aromaterápiás illóolajok. Amennyiben érdekel Benneteket ez a téma, akkor ide kattintva találjátok az oldalát a Facebookon. Többször osztottam már meg én is a saját oldalamon a tapasztalataimat az olajokról, szemezgessetek! :)

Április elején találkoztunk egy másik ikres anyukával. Még a koraszülött osztályon ismertem meg, neki is egypetéjű lányai vannak. Kimentünk a helyi parkba kicsit beszélgetni, hintáztatni a lányokat. Mint tudjátok, hintamánia van! Egyre jobb idő lett, már pulcsi is elég volt kint, vékony sapkával. Jó volt beszélgetni Vele, azért ikres anyukák, ha összejönnek, akkor könnyen tudnak azonosulni egymás problémáival, örömeivel. Aztán az sem utolsó szempont, hogy mindkettőnknek korababái vannak, így azért tudtunk egyeztetni a mozgásfejlődésről, evésről, alvásról, az általunk kialakított rendszerről. Ezek azért nem minden anyukánál vannak, így jó érzés beszélni olyannak, akinek van tapasztalata ebben. Nehéz egyébként ezeket a találkozókat összehozni, de annál jobban élvezzük, amikor együtt tölthetünk egy kis időt!

barátnő támogatás aromaterápia kutya homokozás hinta
Hintázás a Halesz parkban

Itthon pedig előkerült a békás homokozó is, amit az előttünk lakótól örököltünk meg, tele játékkal. Meséltem már, hogy fiú gyerkőc volt, így fiús játékokat találtunk benne. Nagyon jó volt így, mert magamtól nem vásárolnék autókat a lányoknak, pedig erre is szükség van. Nem vagyok híve a manapság annyira divatos elméleteknek, miszerint a gyermeket gendersemlegesen, nemsemlegesen kell nevelni. Egy előző bejegyzésemben írtam már, hogy egyre inkább a lányos dolgok, ruhák, kiegészítők érdeklik a csajokat. Sosem mondtam én Nekik, hogy mi a lányos, mi a fiús, mégis pontosan tudják. Biztos ezt is megfigyelik rajtunk, szülőkön, nem tudom, lehet erre is van tanulmány. Visszatérve a játékokra, szóval élvezték az autókkal a homokozást, illetve később, amikor elmúltak két évesek, ismét kaptunk egy doboznyi Playmobil autót, amivel szintén imádnak játszani! Bosco most már mindenhol ott volt, amikor kimentünk az udvarra. Neki is szüksége volt a társaságunkra, valamint mi is szerettük volna, hogy a gyerekek együtt nőjenek fel vele, így nem fognak félni az állatoktól, megtanulhatják az alapvető gondozásukat. A homokozás innentől kezdve állandó program lett. Pedig még pici helyen volt, mégis imádták a homokot lapátolni innen, oda. Néha csak csiszitolták, élvezték, ahogy a kezükön átfolyik a homok. Apróságok, amiknek nem is tulajdonítunk jelentőséget, de mégis fontos megismerniük ezeket az anyagokat, legyen viszonyítási alapjuk a későbbiekben.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Elfogadjuk a segítséget?

Én elfogadtam a segítséget. Hosszas tépelődés, több átbeszélgetett óra után belementem, hogy kérjek segítséget. Miért megy ez ennyire nehezen nekünk anyáknak? Miért gondoljuk, hogy csak az a jó, amit mi csinálunk? A végletekig, kimerülésig képesek vagyunk tenni a dolgunk. Meddig lehet ezt csinálni?

Emlékeztek biztosan, hogy a 2018-as évet úgy kezdtük, hogy bébiszitterünk lett. Arról viszont nem meséltem, hogy én ezt anyaként miként éltem meg. Ismét „csak” az én érzéseimet írom le Nektek, a bennem kavargó gondolatokat. Ebben az évben anyukám még dolgozott, így rá huzamosabb ideig nem tudtam számítani. Anyósomat pedig már tényleg nem akartam tovább kiszipolyozni, mert így is nagyon sokat segítettek nekünk az első pár hónapban. Vele úgy egyeztem meg, hogy szerdánként eljön, akkor el tudom intézni a piacozást, vásárlást, illetve ebédet is hozott, így azzal nem kellett készülnöm.

A hét többi napját pedig úgy osztottuk be, hogy kettő napot jött a bébiszitter. Reggel kilenctől volt ötig, amíg a férjem hazaért. Töredelmesen be kell vallanom, hogy legelőször nem mertem a lányokkal egyedül otthon hagyni. Ezt el is meséltem Neki később természetesen, így nem az én írásomból fog szembesülni ezzel.

Sőt még otthon is, mindig kimentem velük a kertbe, utcára. Az első kettő hét után azt mondtam a férjemnek, hogy nem szeretném, ha többet jönne. Megkérdezte, hogy miért? Úgy éreztem akkor, hogy sosem fog eljönni az az idő, hogy egyedül hagyjam a gyerekekkel. Az elején még a pelenkázást is én csináltam, kakit sokáig én vettem ki. Egyszerűen nem volt előttem a kép, hogy én akkor elmegyek valahova tök nyugiba, Ő pedig marad a csajokkal. Megmondom őszintén attól féltem, hogy történik valami és nem fogja elmondani, a gyerekek pedig még nem tudják elmondani. Hülyeség? Nem tudom, még nem volt meg a bizalom, és nem akartam megadni a lehetőséget sem Neki, hogy kialakuljon. Amennyiben rajtam múlik, akkor biztos azt mondtam volna  Neki, hogy ne jöjjön. Akkor pedig mi lett volna? Pár nap, és megint kiborulok valamilyen apróságon. Kinek lett volna az jó? Senkinek! Szóval beszélgettünk férjemmel, és közösen arra jutottunk, hogy adjak lehetőséget Neki, beszélgessek Vele, hogy miket szeretnék, aztán majd szépen lassan csak kialakul a bizalom, ha pedig mégsem, akkor legalább azt tudom mondani, hogy megpróbáltam.

Anyósommal is beszélgettünk erről. Érdekes, de én nagyon sok mindent meg tudok Vele beszélni, hála Istennek, jó a kapcsolatunk. Úgy éreztem, és érzem, hogy hasonlóan gondolkodunk sok mindenben, így tudunk egymás problémáival azonosulni. Aztán az is lehet, hogy az embernek könnyebb megnyílni olyannak, aki nem a közvetlen családjához tartozik. Kicsit ijesztő azért ez, ha arra vetítem le, hogy majd az én gyerekeim kivel beszélik meg ezeket a dolgokat. Azt hiszem, ezen még nem kell agyalnom egy darabig.

Szóval, megadtam az esélyt, de még nem hagytam otthon őket hármasban, legalább három hónapig. Valamint utána sem volt olyan alkalom, hogy az étkezést egyedül kellett volna csinálnia. Vagyis az ebédet, azért az még mindig kétemberes meló volt, jó sokáig. Ismét egy olyan helyzet volt ez, amit a jelenben végig gondolva, elmesélve Nektek, banális dolognak tűnhet, de akkor számomra idegőrlő volt.

Teltek a hetek, igazából, ha nem lett volna ilyen segítségem, akkor nem tudom mikor mertem volna a lányokkal kimenni az utcára, játszótérre. Volt, hogy busszal mentünk le a városba, nagyon élvezték! Aztán azokban az időkben, amikor a lányok aludtak, sokat beszélgettünk, nekem is volt egyfajta állandó társaságom, akihez, ha szóltam, még válaszolt is! Ez azért egy anyukának hatalmas dolog! Megadta a lehetőséget arra, hogy a lányokkal később is nyugodtan tudjak viselkedni. El tudtam végezni a napközbeni „feladataimat”, és nem volt később lelkiismeret furdalásom, hogy a háztartással foglalkozom, amikor pedig a gyerekekkel kéne. Sokkal több minőségi időt tudtam így a lányokkal eltölteni, mint előtte. Úgy gondolom ez a döntés nagyon jó volt, örülök neki most már, hogy akkor volt bátorságom belevágni, mert a lányok is nagyon sokat tanultak, mert a bébiszitter szintén úgy adta át a tudását, jelenlétét, ahogy azt én is tettem. Énekelt Nekik, mondókáztak, játszottak. Nekik is jót tett, hogy mástól is tudtak tanulni, de az értékrend összességében nem változott. Ez egy mérföldkő volt mindannyiunk számára, amit sikerrel tudtunk abszolválni!

Az első buszozás, az a fej! Meg a Lanáé is! :D

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Még azt hiszik, verjük a gyereket!

A hónapot úgy zártuk, hogy a már említett nagy hempergéseknek az lett a vége, hogy Boróka bevágta a szemét az ágyunk szélébe. Először nem tűnt olyan vészesnek, nem is nagyon sírt. Picit véres volt Neki a jobb szeme sarka, de ennyi, megmostuk, és kész. Arra viszont nem gondoltunk, hogy másnap reggelre iszonyatosan bedagad. Mikor megláttam, nagyon megijedtem. Elvittük az orvoshoz, aki ránézett, azt mondta, szerinte nincs gond, de azért menjünk le a gyerekszemészetre. Férjem vitte el Borót, én maradtam itthon Lanussal. Telefonon értekeztünk közben. Meséltem Nektek már a szemészetről, ugyanoda kellett vinni, ahol a koraszülött gondozás is volt. Megint irtó sokan voltak, a doktornő és asszisztense pedig nem a legjobb formájukat hozták. Csepegtetni akartak Borónak, nem is értettük, úgy látszik, hogy aki oda bemegy, az az első, hogy cseppentenek pupillatágítót, ha az nincs meg, addig nem is szólnak hozzánk. Ezek után sokáig váratták Őket, nem mondtak semmit. Közösen arra jutottunk, hogy hagyjuk az egészet, csak szenved a csepegtetés, tömeg miatt, ebédidő is volt, így haza jöttek. Mondanom sem kell, hogy ezek után a másfél éves státuszra már nem oda vittem a lányokat! Megnyugtatásként azért elmondom, hogy semmi baja nem lett a szemének, utána többször is voltunk szemészeten. Egyedül a pici heg maradt meg majd egy évig a szeme sarkában, de az is el fog tűnni szépen lassan. Egyébként nagyon nehéz olyan gyerekszemészt találni, aki két éves kor alatt vizsgál, de azért sikerült. Sajnos valószínűleg az én szememet örökölték a lányok abból a szempontból, hogy lehet, szemüveg kell Nekik. Majd most nyáron fog kiderülni, ovi előtt kell vinnem őket kontrollra.

Ez még a feldagadás előtti napon, ekkor még nem tűnt vészesnek..

Hó végére nagyon belejöttem a sütésbe! Még drága férjemtől kaptam ajándékba Tóthné Libor Mária könyvét, a Limara Pékségét, illetve azt is, amiben praktikákat nyújt. Nagyon megszerettem sütni! Egy „gond” van ezzel, hozzászoktattam a családot a házi készítésű finomságokhoz és amikor boltban kell vásárolni pékárut, az már nem is ízlik annyira. Ez van! :)

Március 30-án hoztuk haza Boscot. Olyan picike volt, hogy az ölemben simán elfért. Nem is nyüszített az úton, el is aludt kicsit. Kinti kutyának szerettük volna, egyikünk sem akarta a házba beengedni. Mivel még hidegek voltak az éjszakák, így a teraszra rendeztük be a rezidenciáját. Mégis csak fedett, illetve azért ott néhány fokkal melegebb is volt. Ennek ellenére tettünk meleg vizes palackot a házikójába. Talán az első két estén lehetett hallani, hogy kicsit nyüszít. Utána nem volt semmi. Gondoltuk is, hogy milyen okos jószágunk lett! Ekkor még nem sejtettünk semmit, mennyire hozza a Labrador fajtáját, kaparással, rágással…ezekről inkább majd később mesélek. Azt viszont elárulom, hogy az tényleg igaz, hogy vagy szép kerted van, vagy kutyád! Gondolhatjátok…

Napfürdőző Bosco

Húsvét 2018-ban, április 1-jére esett. Kicsit borongós, esős idő volt, épphogy elolvadt a hó. Eredetileg azt beszéltük meg tesómmal, hogy a gyerekeknek tojás keresést rendezünk a kertben. Bosco még nem mehetett ki a kertbe, mivel nem kapta meg még az összes olyan oltást, ami kötelező ilyenkor. Jó volt így, mert nem tudta elkergetni a nyulat. :) Pizzát sütöttem, és egész jól sikerült a keresgélés. A gyerekek élvezték nagyon, így meg is egyeztünk abban, hogy innentől a Húsvéti tojáskeresés nálunk történik majd.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Mi lesz az elveinkkel anyaként?

Egy előző bejegyzésemben írtam Nektek arról, hogy gyermekednek és Neked is az a legjobb, ha kiegyensúlyozott anya tudsz lenni. Könnyű ezt leírni, elolvasni és mondani, de így is élni nagyon nehéz, kőkemény meló!

Mi lehet a recept? Talán az, ha azt tudjuk mondani, hogy igazán ismerjük magunkat. Nem olyan régen olvastam egy bejegyzést, hogy aki igazán tisztában van képességeivel, nem tudja meglepni semmilyen váratlan szituáció, illetve képes kiállni saját magáért. Nagyon szeretnék egyszer én is erre a szintre elérni, nem volt egyszerű utam eddig sem, de nagyon sokat dolgoztam magamon, és folyamatosan ezt teszem, tanulom magam, melyben segít a családom. A képességeimmel tisztában vagyok, azzal, ha igazán el akarok érni valamit, akkor kitartó munkával sikerülhet. Így indultam neki a várandósságnak, és a gyereknevelésnek szintén. Nagyon sok helyen lehet olvasni olyan „vicces” kijelentéseket, bejegyzéseket, hogy sok elvvel és elhatározással indulunk neki a gyereknevelésnek, amiket szépen lassan elhagyunk, mert a helyzet úgy hozza. Azt kell mondanom, hogy ezzel nem tudok teljes mértékben egyetérteni. Miért kéne az elveinket feladni? Szülőként, úgy gondolom, nekünk kell megtanítani az újszülöttnek, hogy miként tud beilleszkedni a családba. Nem azt mondom, hogy ne elégítsük ki a szükségleteit a gyermeknek, de semmiképp ne áldozzuk fel magunkat ezen az oltáron. Senki nem várja ezt el! Tényleg, a lényeg, hogy ezek a gondolatok csak a fejünkben vannak, mi alkotjuk meg őket, mi, anyák neveljük ezeket a belső kis démonokat.

Illusztráció

A mi korosztályunk és szüleink generációja is felnőtt, nem lett tele a világ antiszociális, szorongó és depressziós emberrel. Természetesen nem éretek mindennel egyet abból az időszakból, de nem is kell eltemetni teljesen! A szülő az szülő, a gyermek pedig gyermek. Nem szabad ezt összekeverni! Visszatérve az elvekre. Amikor kialakul a gondolat, hogy gyermeket szeretnénk, akkor tele vagyunk tervekkel. Sokszor még listázzuk is ezeket, biztos vagyok abban is, hogy már létezik ilyen applikáció, ami segít ebben. Végiggondoljuk, hogy milyen szülésfelkészítőre járjunk, hol szeretnénk majd szülni, milyen módon (sok helyen ezt is meg lehet választani), orvost, szülésznőt, dúlát választunk. Elhatározzuk, hogy szoptatni szeretnénk-e a gyermeket vagy tápszerrel kívánjuk táplálni, mikor kezdjük majd a hozzátáplálást, és mivel.

A tervek jók! Határozottan állítom! Nem is szabad úgy belevágni, hogy bizonyos dolgokat nem tervezünk meg előre! Itt kicsit kitérek ismét az ikres anyukákra. Mivel fokozottan jellemző, hogy az ikrek korábban érkeznek a családba, így én is már a 24. héten összepakoltam a kórházi felszerelést, Nekik és nekem is. Ezt mindenképpen ajánlom Neked is, főleg, ha az a jellemző, hogy korán befektetnek a kórházba!

Miért történik meg az esetek jelentős részében, hogy amikor megszületik a gyermek, elfelejtjük az addigi elhatározásainkat? Amint fentebb írtam, leginkább arra vezethető vissza, hogy nem ismerjük igazán magunkat, ezzel párhuzamosan az önbizalmunk sokszor a béka feneke alatt van, illetve ott vannak a pici démonok, amiket a fejünkben generálunk. Ezeket nagyrészt a külső körülmények rovására tudom írni, de persze benne van az a pakliban, hogy már eleve kevés önbizalommal álltunk neki a gyerekvállalásnak. Most szeretném leírni, mielőtt félreértés lesz, nem azt mondom, hogy csak az szüljön gyereket, akinél minden rendben van, mert akkor elég hamar elfogynánk. Azt szeretném mondani Neked, hogy próbáljunk meg változtatni azon, amin tudunk, ami csak rajtunk múlik!

Mik lehetnek a külső körülmények? Millió lehet, de úgy gondolom leginkább az a jellemző a nőkre, hogy elég későn vállalnak gyermeket. A mai világban mindenhonnan az folyik, hogy valósítsd meg önmagad, és ez csakis úgy lehetséges, ha még nincsen családod! Elvégeznek egy-kettő diplomát, kimennek külföldre tanulni, aztán jön az első munkahely, karrierépítés, és hoppá, lassan 35 évesek, vagy több, és akkor jut eszükbe, hogy lehet, kéne egy gyerek. Vajon ott volt valaha a tervükben a gyerekvállalás, csak eltemették magukban, vagy nem is létezett? Jobb esetben ilyenkor van azért már egy társ mellettük, és akkor bele lehet kezdeni a babaprojektbe, rosszabb esetben egyedül vannak, mint a kisujjam. Mivel már megtervezték az elmúlt éveiket, így nehezen viselik, ha nem jön össze a baba elsőre. Kudarcként élik meg, hogy ebben nem Ők dönthetnek. Jöhetnek a vizsgálatok végelláthatatlan sora, végül (szerencsés esetben) a kezükben a gyermekükkel, boldogan térnek haza. Sikerült. Itt van végre a várva várt lény, és a terveink, elveink a kukába kerülnek, mert mindent meg szeretnénk adni ennek a csöppségnek, ha már ennyit kellett rá várni. Ilyenkor nem gondolunk arra, hogy ezzel kinek teszünk jót? A babának vagy anyukának?

Ami nagyon fontos szerintem, hogy legyenek olyan elveink és terveink, amiken lehet változtatni út közben, de a fővonalról ne térjünk le! Nehéz, többször estem én is abba a hibába, hogy rugalmatlanul álltam bele valamibe, de hála Istennek, férjem segített abban, hogy attól nem lesz valami rosszabb, hogy picit engedünk. Bármi legyen is a fő csapásirány Nálatok, határozottan állj ki mellette végig, ne hagyd befolyásolni Magad senkitől és semmitől! Ne másoknak akarjunk megfelelni, hanem csakis magunknak!

A terveinket, elveinket beszéljük meg férjünkkel, társunkkal, és egymást támogatva képesek lehetünk arra, hogy ne érezzük magunkat rossz anyának, rossz feleségnek, rossz embernek!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Újabb B betűs a családban

Hétköznapjaink úgy néztek ki, hogy délelőtt uzsonna után mentünk ki a kertbe, körülbelül egy, másfél órát, majd ebéd és utána alvás. Délután, amikor jó volt az idő, akkor is voltunk kint. Napközben, amikor volt segítségem, lelkesen készítettem Nekik az ebédet, uzsonnát. Még bennem volt, hogy egyenek rendesen meg mindent, hízniuk kell, fejlődjenek. Azért ez már nem volt annyira erős késztetés, viszont még mindig jobban érdekelt, mint kellett volna, de erre is csak később jöttem rá. Teljesen rákattantam a sütésre, sokszor csináltam pékárukat, kenyereket, muffinokat. Amikor engedi időm, most is készítek, mert jobban ízlik a családnak, mint a bolti. Férjemtől kaptam is kettő könyvet, amiből a kenyérsütés, pékáru készítés minden lépését meg tudtam tanulni. Voltak pillanatok, amikor ezeket nagy lelkesedéssel megsütöttem, aztán a lányok nem akarták megenni, na azért az elkeserítő tudott lenni. :)

Most, hogy már jobb idő lett, elmentünk családostul sétálni a tópartra. Volt ott egy játszótér is, amit ki kellett próbálni. Meséltem nektek, hogy mennyire szerették a benti hintát, így volt ez a játszótérivel is. Nem is érdekelte Őket nagyon más játék. Délután aztán előkerestük a kismotorokat is. El kell árulnom Nektek, hogy nem voltam oda ezekért sosem. Sokáig nem is akartam ilyet a gyerekeknek. No, nem azért, mert mondjuk elesnek vele vagy ilyesmi, hanem iszonyat hangos. Sosem felejtem, amikor a belvárosban sétáltunk, még picik voltak, még aludni kellett volna Nekik, és egy gyerek ott húzott el mellettünk egy ilyennel, nagyon mérges voltam.. Szóval, amikor ez történt eldöntöttem, hogy nem lesz ilyen motorjuk a lányoknak, csak futóbiciklijük. Aztán be kellett látnom, hogy ez badarság lett volna részemről, kellett a motor, mert az egyensúlyuk fejlesztéséhez nagyon jó volt, illetve a futóbiciklit jóval később tudták csak használni, majdnem 2,5 évesen.. Az elején nagyon vicces volt a motorozás, mert Boróka először nem fogta meg a kormányt, hanem a lába közé vette a motort, és úgy lépkedett vele. Olyan volt, mint egy bábu. Mondjuk segítette a műveletet, hogy hidegebb időben még overállt adtam rájuk, így könnyen beszorította a lába közé.

Vad motorosok

Március 15-én bementünk a városi ünnepségre. A végére értünk ki, de azért láttunk táncokat, műsort. Volt kirakodó vásár is, József napi, azt hiszem. Bár nem vagyok a híve, hogy állandóan vegyünk valamit a gyereknek, de most kaptak csattogós lepkét! :) Persze nem azt a régi fajtát, hanem simán tologatni kellett, zörgött, katica és méhecske volt. Sosem gondoltam volna, de nagyon szerették a lányok, bent a házban is jó sokáig játszottak vele, amíg anya rá nem lépett a katicának a botjára és el nem tört…Mivel így történt, és még mindig játszottak a maradék zümikével, így egy következő vásárban kaptak újat, aminek másnap letört a keze…ebben nem volt benne anya lába! :)

Emlékezhettek arra, még a várandósság elején férjem beszámolójából, hogy szerettünk volna kutyát, de akkor nem mertük bevállalni a lányok mellé. Úgy gondoltuk, hogy most viszont eljött az ideje! Férjem nagyon szeretett volna, sosem volt kutyája, én pedig úgy voltam vele, hogy a háziállat nagyon jó, nekünk mindig volt falun, a lányoknak is jót fog tenni, hogy együtt nőnek majd fel. Hosszasan nézegettük, hogy milyen fajta kutyát válasszunk, ami gyerekbarát, és viszonylag könnyen kezelhető fajta. A Labrador és Border Collie között vacilláltunk. Végül a Labrador mellett döntöttünk, leginkább azért, mert neki rövid a szőre, illetve más a termete. Kiválasztottuk az almot, abból pedig a harmadik (igazából negyedikJ) gyermekünket, Bosco-t. Ismét egy B-betűs!

Bosco, már otthon a kertünkben, vagyis már az Ő kertjében!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

A szomszéd fűje tényleg zöldebb?

Az előző bejegyzésem végén érintett témát szeretném kicsit jobban kifejteni Nektek. Sajnos jó párszor előfordul velem, hogy hagyom magam befolyásolni a külvilág által. Sokszor nem azt csinálom, amit valójában szeretnék, hanem, amit elvárnak tőlem. Ugyan ki várja el egyébként? Tegyük fel ezt a kérdést magunkban! Be kell látnom, hogy ezeket az elvárásokat csak én kreálom magamnak!

Elmesélem Nektek, hogy nálam miként szokott előbukkanni ez a fajta kisördög. Az esetek nagy százalékában, akkor történik, amikor több napja otthon vagyok a gyerekekkel. Ehhez kapcsolódik ráadásul rossz idő, betegség, a csajoknál vagy nálam. Férjem dolgozik, reggel megy, délután jön, néha később, néha hamarabb ér haza. Az első pár napban még hős vagyok, mert tudom, hogy le kell foglalni a gyerekeket, esetleg a betegség miatt még több figyelmet igényelnek, viszont amint eltelik három nap és Ők jobban lesznek, úgy én egyre rosszabbul. Persze nem fizikailag, hanem lelkileg. Beindul az agyalás. Mit kéne csinálni, hova menjünk a hétvégén, milyen gyerekprogramok vannak, lesz-e jó idő. Figyelem, hogy ismerőseim, közeli hozzátartozóim miket csinálnak, miket posztolnak. 

érzések család anya apa lányok
A kép illusztráció

Eltelik a hét, péntek, és felteszem a kérdést a férjemnek: „mit szeretnél csinálni?” Erre Ő: „semmit.” Jó, akkor mondom én, és sorolom a sok programot, tervet, amit már jó előre elgondoltam. Mondja jó. Ez a fenti kérdés-válasz kombinációt még párszor eljátsszuk, körülbelül a harmadik, negyedik ilyen után kiborulok, hogy megint az a válasz, hogy „semmit”. Hála a Jóistennek, ilyenkor nem üvöltözök, nem káromkodok, nem kezdem dobálni a berendezési tárgyakkal, hanem, mint sok nőtársam, elkezdek bőgni. Nem nagyon, csak picit, így vagyok beállítva. Férjem odahív magához, megölelget, csendben elkezdjük megbeszélni. Felteszi a legfontosabb kérdést: „miért kell mindig csinálni valamit?”.

Ez a felismerés egy hatalmas virtuális pofon volt nekem. Azonnal visszazökkentett a valóságba, kitisztult az agyam és láttam magam előtt a Szerelmem, a gyermekeim és azt, hogy nem egy idegbeteg feleséget, anyát akarnak maguknak, hanem a biztonságot jelentő pontot az életükben. Ehhez pedig nem kell magamnak gyártani az ártó gondolatokat.

Ahogy leírom ezeket az érzéseket, és az előző írásomat is újraolvasom, akkor bizony bármennyire is szeretnék változtatni a viselkedésemen, az vissza-visszatér az életembe. Néha alakot változtat, de csak szöget üt a fejembe, elkezd burjánzani bennem.

Pedig jól tudom, hogy ezzel nem teszek jót se magamnak, se a családomnak. Újra le kell azt írnom, hogy néha a kevesebb több! Ezt, mint egy mantra, kell mondogatnom magamban. Nem kell mindenképpen az alig egyéves gyereket elvinni külföldre, átutazni a fél országot egy gyerekprogramért, elvinni bábszínházba, játszóházba, vagy a város legmenőbb játszóterére. Egyszerűen a gyerek ekkor még nem érett meg ezekre a programokra! Ne siettessük az időt, lesz még millió alkalom rá, hogy eljárjunk ezekre a helyekre, de nem egy ilyen korú gyermekkel. Egyszer egy baba-mama klubban mondta egy anyuka, hogy a másfél éves gyermeke már unja a Bogyó és Babóca mesét. Szerintem én még nem is adtam ennyi idősen ilyen mesekönyvet a gyerekeknek, bár kaptunk, de eltettem, mert az lett volna az első, hogy kitépkedi a lapokat, mert annak annyira jó hangja van. Aztán persze kiderült, hogy nem is mesekönyv volt, hanem az interneten fent lévő mesék. Mindenki maga dönti el, hogy mikor kezdi el a televízióban és interneten a mesenézést, ebbe nem is szeretnék jobban belemenni.

Azt próbálom leírni magamnak, és Neked, hátha ezzel nem fog előbukkanni annyiszor ez az érzés, hogy a gyermeknek az is elég, ha Vele vagy, és éppen a kertbe mentek ki leveleket nézni, csigát gyűjteni, focizni, hintázni, motorozni, ami az életkorának megfelel. Annyi mindent kell megtanulniuk a világról és nekünk szülőknek a dolgunk, hogy megmutassunk Nekik mindent! Tudjanak találkozni a természettel, megismerjék, védjék, szeressék a növényeket, állatokat. Ezek által megismerjék saját képességeiket, feszegessék a határaikat. Neki és Neked is könnyebb, ha ezt egy ismerős környezetben teszed, máris elkerülöd azt a plusz frusztrációt, hogy idegenek előtt, hogyan viselkedik a gyermeked.

Félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy nem azt szeretném mondani, hogy akkor ne menjetek sehova, gubózzatok be otthon. Ne ezt olvasd ki ebből az írásból, kérlek! Szeretnék segíteni Neked és magamnak is közben, hogy amint ezek a gondolatok a fejedben elindulnak, időben el tudd kapni Őket, így megakadályozva egy nagyobb családi veszekedést, vagy esetleg még rosszabbat!

Pont tegnap este olvastam egy mesét este a lányoknak, aminek a végső tanulsága az volt, hogy elégedjünk meg sorsunkkal, ne akarjuk más életét élni, mert nem ismerjük annak minden részletét. Egyébként ez a mese egy szamárról szólt, aki állandóan panaszkodott, a jó tündér pedig sehogy sem tudott segíteni rajta….

A videóban a lányokat láthatjátok, amint a kertben és teraszon felfedeznek! :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

A kevesebb néha több

2018 márciusának elején még mindig volt hó, nem is kevés! Ezen a télen még nem vettünk szánkót, igazából kérhettünk volna kölcsön, de valahogy nem is jutott eszünkbe még beleültetni Őket. Nem tudom, hogy inkább megijedtek volna tőle, vagy inkább élvezték volna a siklást. Ezt már nem fogjuk tudni kideríteni. Viszont kimentünk sétálni az utcára a kis macifejekkel. Nem volt csizmájuk, csak a már említett cipő, így túl sokáig nem engedtem, hogy a hóban járkáljanak.

Emlékeztek, hogy aggódtam az ivás miatt? A kezem ügyébe került a tavalyi nyaraláson ajándékba kapott Bobós picike pohár. Pont jó volt méretre, illetve a szája is olyan, hogy nem folyik össze-vissza belőle az innivaló, van kicsi pereme. Szóval, odaadtam a kezükbe, és láss csodát, sikerült belőle inni! Azt azért nem tudom kijelenteni, hogy ezentúl nem kellett segítség az iváshoz, de azért ez már szép kezdésnek számított, főleg, ahogy előtte ráparáztam (erre is)! :) Azt is el kell mondanom, hogy a mai napig még ebben a pohárban isznak itthon. A lányok igénylik már, hogy megkülönböztessük a tárgyaikat, így mindegyikre rákerült egy kis figura, Boróé a virág, Lanáé a szívecske!

Fogakkal úgy álltunk, hogy már volt kettő lent és kettő fent. Azért ez haladás az eddigiekhez képest! Ekkor még számoltam, és feljegyzeteltem, hogy mikor vettem észre az áttörést. Nézegettem, nyúlkáltam a szájukba, mert hiába mondtam, hogy mutassák meg, természetesen nem tették meg anya kedvéért. Aztán a nyúlkálást befejeztem, amikor úgy gondolták, hogy anya fincsi kaja, és megrágcsálták az ujjam. Minek nyúlkálok oda, ugye? Kis kitérőben elmondom, hogy Boró még most is örömmel megrágcsálná az ujjam, vagy egyéb testrészemet. Jelenleg, 2,5 évesen már „csak” a hátsó őrlők nem bukkantak elő, így még mindig szívesen vesznek a szájukba ezt-azt, néha az ujjam, vagy a tesó ujját. :)

Végre kezdett jobb idő lenni, elolvadt a hó, nedves volt még a föld sokáig, de már jó volt kint lenni. Amikor rosszabb volt az idő, akkor csak a fedett teraszra mentünk ki. Igazából Nekik mindegy volt, hogy hova megyünk, mert minden újnak számított. Most, hogy már tudtak önállóan járni, így ténylegesen oda mehettek, ahova Ők akartak. Úgy gondolom, hajlamosak vagyunk arra szülők, hogy ilyenkor már kényszert érezzünk arra, hogy menjünk mindenféle gyerekprogramokra, pedig egy ennyi idős gyereknek tényleg tök mindegy, hogy a kertbe mentek ki vagy elutaztok Kukutyimba, és ott sétáltok. Az igazság az, hogy néha a kevesebb több. A túl sok inger sem jó, így is annyi információt kell feldolgozniuk, hogy nem kell még terhelni pluszban a kis szervezetüket. Illetve szülőként tudom, hogy sokkal többet kell belefektetni az utazás körülményeinek megszervezésébe, mint amennyi pozitívumot hozna. Tudom, hogy sokszor úgy érezzük, hogy menni kell, csinálni kell valamit, mert hát Mindenkinél ezt látjuk, nem? A Facebookon, Instagramon, hogy Mariskáék éppen merre kirándultak, Te pedig „csak” a kertbe viszed a gyereked! Hidd el, én is éreztem magam rosszul emiatt, beszélgettünk is a férjemmel erről (nem is egyszer), hogy miért érzek kényszert arra, hogy menjünk. Nem tudtam megmondani, de jó volt kibeszélni, és szembesülni azzal a ténnyel, hogy a gyerekeimnek az a jó, ha van egy biztos napirendje, tudják, hogy éppen mi fog történni, és az új információkat csepegtetve adagoljuk Nekik. A mai napig úgy vagyok vele, hogy a legfontosabb szempont, hogy minden nap aludjanak a lányok legalább egy órát. Ezt biztosítjuk Nekik, aztán lehet köré programot szervezni!

Szóval a mi kis felfedezőinknek megnyílt a világ, a teraszon és a kertben! Az utcára egyedül még nem mertem kimenni Velük! :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

ivás Lana Boró ikrek fogak ingerek
Éppen a fás vödörben turkálnak a teraszon :)

Tovább

Csak simán anya akarok lenni!

Nemrégen volt Anyák napja. Talán ebből kifolyólag is gondolkodtam el azon, hogy én milyen anyatípus lehetek? Internet a barátunk, így, ha erre rákeresek, akkor millió cikk fog felsorakozni, illetve még tesztelhetem is magam! Vannak jópofa kérdések, amikre válaszolhatok, és hipp-hopp kidobja, hogy például anyatigris típus vagyok. Azt hiszem már csináltam ilyen tesztet, de nem emlékszem, hogy mi jött ki. Arra viszont igen, hogy nagyon irányítottak voltak a kérdések benne.

Elgondolkodtam, hogy jó-e ez egyáltalán, hogy akkor Gizike, Annácska vagy akárki kitölti és akkor ki tudja jelenteni, hogy akkor most Ő ilyen vagy olyan anya? Úgy gondolom, ez saját magunk megnyugtatására, önigazolására van kitalálva. Amennyiben a személyiséged olyan, hogy egyébként is kiállsz a saját igazadért, akkor nem is fog mást mutatni a teszt sem, minthogy Te egy anyatigris típus vagy. Mindig is szeretted a gyerekeket, esetleg pedagógus is vagy, akkor biztosan a tyúkanyó jellemzői fognak kijönni. Nem is beszélve az olyan anyukákról, akik már a szülést megelőzően is határozottan a hordozást képviselték, esetleg már van egy-két gyermekük, akiknél ez bevált, akkor nem is fog ezen változtatni, miért is tenné? Ugyanez az vonatkozhat az együttalvós és különalvós szülőkre. Meséltem Nektek, hogy én a várandósságom előtt tudtam azt, hogy nálunk biztosan a gyerek külön szobában, külön ágyban fog aludni. Persze az is segített, hogy ikrek lettek, de akkor sem ez volt a fő csapásirány. Így döntöttünk közösen a férjemmel és ehhez tartottuk magunkat. Viszont nővéremék pártolják az együttalvást, mindhárom gyermeknél így tettek, Nekik ez vált be, így nem is változtattak rajta. Ugyanez vonatkozik a mosipelust használókra szerintem, illetve a rendszerben élők nagyrészt olyanok, ahol ikrek vannak, vagy több gyermek, mert máshogy nem is lehetne megoldani. (túlélni)

anya anyaság nevelés értékek értékrend
Inkább az összes egyszerre!

Nemcsak anyatípusokra vannak tesztek, hanem nevelési stílusra szintén! Illetve vannak okos emberek, akiknek ez a szakmájuk, Ők biztosan be tudnának kategorizálni valamilyen típusba engem is. Kérdem én, hogy nevelheted-e máshogy a gyermeked, mint amilyen értékeket képviselsz? Nem kell hozzá semmilyen diploma, hogy azt mondjuk, hogy nem! Minden családnak megvan a saját értékrendje és ezeket fogja átadni a gyermekének. Sokszor ez is a cél a szüléssel, hogy hagyjunk nyomot a világban, hogy amit mi képviselünk, azt át tudjuk adni. Nem gondolom, hogy ki lehet jelenteni, hogy valaki ilyen meg olyan stílusban neveli a gyermekét. Nem szeretem a skatulyákat, Mindenki önálló személyiség, az, hogy vannak hasonlóságok, az még nem jelenti azt, hogy ugyanolyanok lennénk!

Gondoljunk abba bele, ha tényleg az lenne, hogy kategóriákba lennénk sorolva, akkor nem tudnánk változtatni azokon a rossz beidegződéseken, amiket hoztunk magunkkal a családunkból. Az értékrendünket úgy alakítjuk ki, hogy az egyik része, amit kapunk a szüleinktől és van a másik fele, amit az évek során alakítunk ki magunknak. Rajtunk múlik, hogy melyik van túlnyomó részben. Te választod ki, hogy mit szeretnél képviselni, nem szabad, hogy rányomja a bélyegét egy rossz gyermekkor, instabil szülői háttér.

A mi életünkre a fentieket levetítve, azt kell mondanom, hogy rendszerben élünk, különalvó pártik vagyunk, Isten hívők, templomba járók. E mellett sokszor érzem magam anyatigrisnek, és persze tyúkanyónak szintén! Láthatjátok, hogy családon belül lehet mást képviselni, nem határozta meg az én életemet sem a hozott, látott minta. Ezek mellett próbálom a határozottságomat, önállóságomat a gyermekeimnek átadni. Akkor most melyik kategória vagyok? Nem szeretnék semelyikbe tartozni. Te se akarj! Legyél az az ember, aki vagy! Ne hagyd Magad befolyásolni! Nagyon nehéz a mai világban tudom, sok minden zúdul ránk a médiából és az online világból, de akkor se ezeknek akarjál megfelelni, hanem Önmagadnak! Azt kell mondanom Neked, hogy én csak simán anya akarok lenni, semmi egyéb jelzőt nem akarok magamra aggatni. Illetve tartom magam az elveimhez, az értékrendemhez, amit át szeretnék adni a gyermekimnek! Szerintem Te is tedd ezt!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

anya anyaság nevelés értékek értékrend
A kép most Anyák napján készült

Tovább

Anya, ez lányos?

Február hónap arról szólt, hogy gyakorolták a járást. Annyira édesek voltak, ahogy, mint a pingvinek próbáltak tipegni. Ehhez képest elég gyorsan haladtak. Nem tudom, hogy Ti megfigyeltétek-e, de olyan, mintha húznák Őket ilyenkor, bár lehet tényleg így van, és az egyensúlyuk még nem tökéletes, ezért a fejük viszi Őket előre. :)

Hónap közepén muszáj volt cipőt vennem Nekik. Bent még mindig inkább mezítláb járkáltak, de kellett azért valami kintre is. A lábuk ekkor 18-as volt. Nem egyszerű ekkora méretben találni rendes cipőt, ami nem csak kocsicipő. (mamuszka) Azért sikerült, és tetszett is Nekik! Az első pár cipőjük Elefanten márkájú volt, masszív és bőr! Úgy vettem az elsőt, hogy megpróbáltuk a boltban, aztán megrendeltem az interneten. Online vásárlás, pont erről írtam Nektek az Instagram oldalamon délelőtt, hogy mennyivel egyszerűbb! Mint sok minden, cipőből is nehéz ugyanolyat venni, ugyanakkora méretben. Itt akkor kicsit beszélek, mesélek az ugyanolyan cuccokról. Én sosem öltöztettem direkt ugyanolyanba Őket, na jó, csak párszor! :) Komolyan, szóval valamiért a sötétebb tónusú ruhákat mindig Lanára adtam, Boró volt a rózsaszínesebb. Nem tudom, hogy ez miért alakult ki, de legalább a rokonság is tudta, hogy ki kicsoda. :) Sokáig így volt, néha már rám szólt a férjem, hogy Lanára is adjak már valami csajosabbat. Most, hogy már tudnak beszélni, igénylik, hogy ugyanolyat adjak rájuk, pedig én nem erőltetem most sem! Próbálok úgy vásárolni, hogy különbözők legyenek, de aztán meg lesz veszekedés, ha ugyanolyat szeretnének. Illetve Lanuska főleg, de Boróka is kérdezgeti, hogy „Anya, ez lányos?” Tényleg nem tudom, hogy ezeket honnan veszik, de például egy zöldes pólóra már azt mondják, hogy fiús, és annyira nem is tetszik Nekik. Igénylik, hogy csajosan öltöztessem Őket! Úgy gondolom nagyon is Ők akarják azt, hogy lányosan öltöztessem Őket, tisztában vannak azzal, hogy Ők lányok! Képesek akár egy kisebb hisztit is levágni, ha valamilyen ruha nem tetszik Nekik, amit rájuk adok. Anya ilyenkor kitartó, szépen elmagyarázom, hogy éppen miért kell kintre cipő és nem szandál! :)

Visszatérve a cipőre, szóval megvettem, megjött és jó sokáig nyüstölték is a lányok! Mivel nem igazán akart nőni a lábuk!

A videón Lanuskát láthatjátok jobban

Hó végén esett egy jó adag hó, pedig már ilyenkor annyira várjuk a tavaszt! Még lapátolni is kellett, jól is esett egy kis fizikai munka, mama addig vigyázott a csajokra! Ők pedig, igazán akkor láttak először havat. Kimentünk a kertbe, utcára. Igaz, még csak sétálgattunk, fogdosták a havat, de azért nagyon élvezték! Mozgásfejlődés szempontjából február hozta azt is, hogy a kanapéról, ágyról sikerült letolatniuk. Írtam Nektek, hogy a felmászás már ment, de most már ügyesen le is tudtak jönni! Ettől függetlenül persze ott kellett lennem mellettük, de ez is egy újabb mérföldkő volt az életünkben!

Boróka a kertben macifejben :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Ikrek, és ami mögötte van

Ígéretemhez híven írok Nektek arról, hogy milyen is belecsöppeni egy új életbe, az ikres létbe! Azzal, hogy kettő gyermekkel lettem várandós, nem szimplán váltunk szülőkké, hanem duplán! :) Viccet félre téve, úgy gondolom teljesen más ikrekkel az életünk, mintha egy gyermekünk született volna. Biztosan említettem már a blogom elején, hogy spontán fogantak a lányok. Sőt, első körben nem is tudtuk, hogy ketten vannak a pocakban, ez csupán a 10. héten, a többedik ultrahang vizsgálaton lett világos.

Amikor ez kiderült, az elsöprő öröm után elkezdtem bújni az internetet, illetve a már megvásárolt könyvekben kerestem az ikrekkel kapcsolatos írásokat. Szépen lyukra is futottam. Az első körben azért, mert az interneten olyan bejegyzésekkel találtam szembe magam, ahol felhívják a figyelmünket a veszélyekre. Tudtam én persze, hogy veszélyeztetett várandós vagyok, hiszen a dokinak ez volt az első dolga, hogy jó vastagon bekarikázza a kiskönyvemben, hogy VESZÉLYEZTETETT várandósság. Akkor nem is tulajdonítottam ennek jelentőséget. Miért is tettem volna? Boldog voltam, kettő gyermek volt a pocakban! Szóval, az internetes rákeresés ez után hatalmas pofon volt, hideg zuhany! Az első gondolatom az volt, hogy akkor mostantól, amíg a babák meg nem születnek, nem csinálhatok semmit! Pedig ezen időszak, a várandósság egy nőnek talán a legszebb időszaka az életében. Erre meg azt nyomják az arcomba, hogy milyen veszélyeknek vagyok én és gyermekeim kitéve! Értem én ezt, az orvosoknak kötelessége elmondani ezeket is, de a hogyant miért nem lehet megválasztani?

Körülbelül a 15-16. héten a lányokkal

Nagyon sokszor tapasztaltam, most is egyébként, hogy iszonyat sokat számít, hogy miként tálalnak valamit nekünk. Várandósan a hormonok össze-vissza vannak kuszálva bennünk, amivel az orvosok nagyon is tisztában vannak, ennek ellenére a közlés nem az erősségük. Nagyon sok jó tapasztalatom is van az orvosokkal, például az én szülésem annak ellenére, ami történt, mégis jó élményként maradt meg bennem. Bízom a mai napig a nőgyógyászomban, és a gyerekorvosunkban szintén! Viszont tapasztaltam arroganciát, azt, hogy semmibe vesznek, de ettől függetlenül rám akarják nyomni olyan döntések súlyát, amit Ők, mint orvosok nem vállalnak be! Hála a Jóistennek, nem ezek vannak többségben, de mégis lehetne ezeket a dolgokat úgy közölni, hogy legyen benne empátia!

Ikres várandósságom alatt kaptam hideget és meleget egyaránt. Amikor a családdal közöltük, hogy ikres szülők leszünk, fel sem fogták mit jelent. Ezt most nem bántásként írom, hanem egyszerűen nem tapasztaltak ilyet, nem tudták elképzelni sem! Mondjuk én sem! A távolabbi családtagok, ahol például vannak ikrek, a legnehezebb időszakokra akartak felkészíteni. Egyrészt a várandósság nehézségeire, másrészt a szülés utáni kaotikus helyzetre. Többek között például: milyen nehéz lesz az utolsó pár hét, mindenképpen használjak majd pocaktámaszt, a legjobb magánkórházban szülni, majd a szülés után pedig ne is számítsunk arra, hogy bárhova is el tudunk menni legalább 2, de inkább 3 évig! Gondolhatjátok, hogy mennyire boldog voltam ezek hallatán! Tudtuk, hogy megváltozik az életünk, hogy sok minden háttérbe szorul, de azt egy pillanatig sem volt a paklinkban, hogy bezárkózzunk, és csak a gyerekek körül forogjon az életünk!

A várandósság során találkoztam több ikres anyukával, akinek már megszületettek a babák. Volt, akivel beszélgettem, volt, akit csak megfigyeltem. Mert ugye ilyenkor az embernek jobban feltűnnek az ikres szülők, mint előtte. Egy emlékezetes beszélgetésből idéznék Nektek, egy nagymama tolta az iker unokáit, pár szót beszéltünk, amin én fennakadtam, hogy a lánya, menye már nem emlékszem pontosan, majdnem 30 kg-ot hízott a várandósság alatt! Bizony! Elképesztő! Amikor ezt meghallottam, magamra néztem, a 153 cm-hez a várandósság elején 45 kg párosult, és ehhez jönne még vagy 30 kg? Brutális! Persze a beszélgetés után férjem nyugtatott, hogy ez mind rajtam fog múlni! Amit tudtam is, de azért nem vagyok jövőbe látó, hogy ez tényleg így fog-e történni! Végül összesen 11 kg-ot híztam. Biztos benne volt az is, hogy a lányok korán jöttek, de nem gondolom, hogy a végleges súlygyarapodásom több lett volna, mint 15 kg.

Egy másik téma a várandóssá alatt az volt, hogy Úristen mekkora a hasad! Amikor eljöttem a munkahelyemről, 24. hét környékén, körülbelül akkora volt a pocakom, mint egy 30 hetesnek. Persze azért is nézett ki nagyobbnak, mert alacsony vagyok. Az első reakciók mindig azok voltak, hogy sajnáltak, aztán pedig szinte azonnal, hogy de nem baj, mert majd milyen jól ellesznek egymással! Majd sokkal könnyebb dolgot lesz, mert nem kell ott ülnöd velük, mert Ők ketten el tudnak játszani órákig is akár! Persze, én is olvastam sok okosságot, például azt, hogy az ikrek képesek már 11 hónapos korukban arra, hogy megnyugtassák egymást. Tegye fel a kezét az az ikres anya, apa, akinél így volt! Most komolyan, várom szívesen azokat a kommenteket! Nálunk ez nem így történt mondanom sem kell! Ezekkel a kedves gondolatokkal, ösztönzésekkel a szülésem beindult a 33. héten. Pontosan a 32. héten már jósló fájások voltak, akkor kerültem kórházba. A lányok meg is születtek 2016. november 24-én este 19:25-kor! Itt most nem mesélem el a PIC-re kerülésünk történetét, de ide és ide kattintva visszaolvashatod!

A lányok születése óta szintén a leginkább szembejövő téma, hogy neked aztán mennyire jó, hogy ikreid vannak, eljátszanak egymással….biztos észre vettétek, hogy mennyire „imádom” ezt a mondatot! Ezt tényleg csak olyanok tudják mondani, akinek nincsenek ikrei! Mert a habos-babos mondatok mögött Ők nem látják, hogy miként indult az életünk, milyen egyszerre kettő gyereket szoptatni, etetni. Mennyit fejtem, éjszakáztunk a férjemmel mellettük, amikor megszólalt a légzésfigyelő! Olyan egyszerűnek tűnő dolgok, mint egy séta, nálunk fél órával mindent pluszban kell/kellett számolni. Mi még viszonylag jó helyzetben vagyunk, mert kertes házban lakunk, de vannak olyan szülők, akik olyan panelban laknak, ahol nincs lift sem. Ott is le kell vinni a gyerekeket levegőzni! Most, hogy a lányok elmúltak már 2 évesek merek elmenni egyedül velük játszótérre, boltba, sétálni. Egy újabb bejegyzést lehetne arról írni, hogy milyen félelmeim voltak és vannak még a koraszülöttség miatt! Nem egyszerű tényleg! Ezeket a sorokat nem panaszkodásnak írom, hanem azért hogy láss egy kicsit a dolgok mögé, hogy bele tudd képzelni Magad az életünkbe!

Gyönyörűségeink, a kép pont kettő éve készült

Ikrekkel az életünk milyen is? Csodálatos, a nehézségek ellenére, úgy gondolom ez egy hatalmas áldás! Anyukák, akik ikrekkel vagytok várandósak! Ne féljetek, mert a Jóisten azért választott Benneteket ikres anyukának, mert képesek vagytok arra, hogy egyszerre kettő gyermeket hordjatok a szívetek alatt! Nem azt mondom, hogy ne tájékozódjatok, fontos tisztában lenni minden veszéllyel! Csak arra kérlek, hogy ne ez töltse ki a várandósságod minden percét! Próbáld helyén kezelni ezeket, felkészülni mindenre, de a lényeget sose feledd, hogy kettő szív dobogása dupla öröm az életben!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés az ikreknek!

A helyzet itthon nem nagyon változott, sajnos. Lanuska kicsit jobban van ma már. Borókánál viszont el kellett kezdeni az antibiotikumot vasárnap. Csütörtök este (fél 10 körül) annyira erőltette a köhögés, hogy telehányta az ágyát. Pont akkor voltam énidőn festeni, és arra léptem be a házba, hogy férjem szól, hogy siessek segíteni. Szegénykémet le kellett fürdetni, hajat is mosni. Amíg apa szárította a haját, addig lecseréltem az ágyneműt. Matracot megfordítottam, másnap kimostam annak a huzatját is. Szörnyű látni betegen a gyereked. Annyira gyenge volt, fázott. Átöltözés és nózi szívás után visszatettem aludni. Gyorsan visszaaludt és utána már nem is kelt fel, csak reggel. Szóval még küzdünk ezzel a betegséggel, remélem a hét közepére már jobban lesz Ő is!

Visszatérve a pihenős hétvégére. A hotelnek, mint már szinte mindenhol, van wellness fürdő része is. Mivel a gyerek medence körülbelül a derekukig ért, sőt inkább majdnem a hónuk aljáig, a nagyobb medence meg főleg nagy volt, így vásároltunk a helyi butikban úszógumit. Mivel én sem vagyok nagyon magas, így a lányoknak valószínűleg ezért is volt még a pici medence is nagyobb. Azért él bennem a remény, hogy legalább egy 10 cm-rel magasabbak lesznek nálam, apától talán sikerül ezt örökölni! :) Nincs bajom azzal, hogy alacsony vagyok, de ugye a gyereknek az ember mindig jobbat akar. Volt a hotelben még egy ikerpár, kétpetéjű lánykák. Amióta megszülettek nálunk a lányok, iszonyat sok ikressel találkozunk! Bár tuti azért van ez, mert jobban felfigyelünk erre. Szóval, az úszógumi nagyon bejött, utána már nem is mentünk a kicsi medencébe, hanem csak a másikba. Abban reménykedtem, természetesen naivan, hogy majd jól elfáradnak a vízben és a délutáni alvás lehet a fürdőben, egy pihenőszékben, hát nem jött be. Így aztán nem is erőltettük, hanem visszamentünk a szobába, ott aludtak. Vasárnap sétáltunk egyet a környéken, akkor a babakocsiban aludtak, szépen sütött a nap, de hideg volt azért. Volt játszóház is, igaz nem voltunk sokat ott, de ezt is ki kellett próbálni. Igazából még annyira nem kötötte le Őket, mindent csak bámultak, szívták magukba az információt. A babakocsit csak kint használtuk, a hotelben végig sétáltunk kézen fogva.

Annyira ügyesen ment Mindkettőjüknek, hogy utolsó nap, amikor már éppen készültünk haza, a lányok, szinte egyszerre elindultak egyedül. Éppen a kávézóban ültünk, Ők pedig körülöttünk próbálgatták a járást. Annyira szürreális volt, hogy az egyik percben van egy, vagyis kettő, még éppen totyogó gyermeked, aztán hirtelen elindulnak teljesen egyedül! Boróka helyből fel is tudott rögtön állni, és viszonylag gyorsan ment. Lanuskának ez nem sikerült ekkor még, Neki fel kellett kapaszkodnia valahol, ha lehuppant a földre. A hónap végére Ő is fel tudott állni helyből.

Így az én lányaim is 14 hónaposan indultak el, mint az anyukájuk! :)

Zalakaroson nem siekrült elkapnom, ahogy elindultak, de ezen körülbelül láthatjátok, ez a videó másnap készült itthon.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Ikrek, tényleg dupla öröm?!

Muszáj néhány szót szólnom az ikres létről. Most tényleg csak pár mondatban, mert szeretnék majd erről kicsit hosszabban írni Nektek egy másik cikkben. Viszont most a lányok betegek, így nem tudok sajnos több órát az írásnak szentelni. Igyekszem összehozni, és megosztani Veletek minél előbb!

Szóval, már a lányok megszületésekor sokszor kérdezték, most aztán meg főleg, hogy de jó, hogy ketten vannak, akkor Ők el vannak együtt nem? Neked nem is kell ott lenned, mert eljátszanak egymással, de jó neked! Satöbbi, satöbbi, sorolhatnám ezeket a kérdéseket, megnyilvánulásokat…szóval, az igazság azért egy kicsit más természetesen. Úgy gondolom, de ezt most tényleg csak én gondolom így, mivel a lányok sokáig kórházban voltak, külön inkubátorban, a koraszülöttségről ne is beszéljünk, kicsit később kezdték felfedezni egymást. Körülbelül egy éves koruk után kezdtek jobban érdeklődni a másik iránt. Mit csinál a másik, akkor megy utána az egyik, utánozza, hogy éppen Ő feláll vagy megrágcsál valamit. A másik kérdés, ami felmerül és felteszik gyakran, hogy ki az uralkodó fél. A válaszom az volt, hogy nem tudom megmondani, Lanuskát vették ki először ugye, így Ő az elsőszülött, de ennek ellenére nem tudtam akkor azt mondani, hogy Ő az, aki irányít. Voltak dolgok, amiket Lana csinált és követte Boró, de ez fordítva is megvolt. Talán mostanra lehet kicsit látni, hogy Lana az irányítóbb, de ez még mindig nem általános. Persze van még millió ikres kérdés, amit nem ikresek tesznek fel nekem. Ami nekem evidens, Nekik nem, de ez fordítva is megvan, én meg azt szoktam mondani, hogy nem tudom milyen egy gyerekkel. :)

Visszatérve, lányok lassan 14 hónaposak lettek. Január végére a mozgásfejlődésben történt, hogy sikerült a hálószobai ágyunkra felmászniuk. Ettől már tartottam, mert akkor meg kéne tanulni lemászni ugyebár... Volt, hogy fél órát is az ágyon töltöttünk, hogy gyakoroljuk a tolatást lefelé. Nem volt egyszerű, mert az ágynak a vége kicsit magasított volt, így ott nem tudtak rendesen lemenni. Meg egyszerre a két gyerekre sem könnyű figyelni, főleg, ha ilyen veszélyes műveletet csinálnak. Lehet ebből is alakult ki az, hogy én annyira nem féltem Őket, vagyis nincs is rá lehetőségem, hogy annyi figyelmet fordítsak egyikőjükre, mert akkor mi lenne a másikkal? Úgy gondolom ebből kifolyólag a lányok, önállóbbak az egyke társaiknál. Ezekre a dolgokra mindig csak később jöttem rá, mert az adott pillanatot inkább szerettem volna túlélni! :)

Február másodikán, Boró azt mondta Lanának : gyeje tessék! Egy macit adott Neki, mert éppen nyűgös volt valamiért. Azt hittem elolvadok, annyira édes volt. Azért a beszédfejlődés nem ment innen szuper gyorsan, de azért haladtunk! Ezen a hétvégén elutaztunk pihenni egy fürdőbe, pénteken mentünk és hétfőn jöttünk haza. Zalakarosra mentünk, ott választottunk egy gyerekbarát szállást. A délutáni alváskor indultunk, így az meg is volt oldva. Szépen felfedezték a szobát, utazóágyakat kaptunk, abban aludtak. Még nem volt cipőjük, mert úgy voltam vele, hogy jobb mezítláb, ahol lehet, illetve vastag zoknit használtunk, tapadó talpacskákkal. Kézen fogva már nagyon ügyesen haladtak mindenhova. Boróka kicsit félt a liftben, pedig üveges volt, ki is lehetett látni. Szombaton Lana nem aludt el délután. Ez volt az első ilyen alkalom, persze én erre is kicsit rágörcsöltem, azért nem paráztam annyira, mint nyáron. Szerintem nagyon fel volt pörögve az újdonságoktól, meg a mozgásfejlődés miatt is nehezebb ilyenkor az alvás. Sok helyen olvastam erről, illetve anyukák mesélték, hogy, amikor valamilyen fejlődési ugrás volt a gyerkőcnél, akkor nehezebben aludtak. Azért próbálkoztam, hogy hátha el tudom altatni, de persze nem sikerült. Említettem már Nektek, hogy nem visszük Őket az ágyunkba, nem altattunk soha, így Lanuska szórakozásnak, játéknak tekintette azt, hogy odafeküdtem mellé.

Akkor nem is gondoltam, hogy ebből még azért lesz gondunk…

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Meg kellett érnem az anyaságra!

Nagyon hideg volt egyébként megint ezen a télen is, repkedtek a mínuszok, ennek ellenére így is sokat aludtak kint a bundazsákban. Az orvosunk mondta, hogy simán ki lehet Őket vinni még mínusz 4-5 fokban is, de mi a nullát határoztuk meg, az alatt nem mentünk ki aludni. Elértünk január 14-re, erre a napra voltam kiírva eredetileg a lányokkal, egy évvel előtte. Ők másként gondolták, majdnem kettő hónappal előbb már betöltötték az egy évet. Akkor már nem éreztem azt, hogy jobb lett volna úgy, mert most már tudom, hogy valamiért Ők előbb akartak érkezni. Mindennek megvan az oka, amit csak a Jóisten ismerhet. Ezen már kár mélázni, próbálok a jelenre koncentrálni.

Mivel még mindig másztak utánam, és nézték mindig, hogy mit csinálok, meg persze kommentáltam is mindent. Például a hajmosásnál is jelen voltak velem a fürdőszobában, hajszárítás közben figyelték a mozdulataimat, és mindent leutánoztak, fésülködni is ügyesen tudtak már. Belegondolva, nagyon rövid idő alatt kell megtanulniuk olyan alapvető dolgokat, amikre nem is gondolnánk, mint ez a fésülködés. Hasonló érzésem volt, amikor először elköltöztem a szülői házból, rá kellett jönnöm, hogy minden apróságot meg kell vásárolnom, ha magam akarok főzni, takarítani satöbbi.

A kitérő után ki kell emelnem Nektek, és ezt a mai eszemmel jól tudom már, hogy nagyon fontos beszélni a gyerekekhez. Nem csak úgy éppen, hanem tényleg minden apróságnak tűnő dolgot meg kell osztani Velük, mert az agyuk olyan, mint egy szivacs. Közhely tudom, de így van! Azért azt elárulom, hogy sokszor azért is csináltam ezt, mert egyedül voltam velük és muszáj volt valami kommunikáció, pedig még mindig nagyon egyoldalú volt.

Megmondom őszintén, amikor a pocakban voltak, alig beszéltem Hozzájuk. Akkor számomra még nagyon megfoghatatlanok voltak. Pedig a családban vannak már gyerekek, több újszülöttet fogtam, pelenkáztam. Viszont az más, amikor minden percben ott van Veled a saját gyermeked. A pocakban ott voltak, de mégis más. Biztos vannak anyukák, akiknek ezek a dolgok mennek kapásból, de nekem meg kellett érnem az anyaságra. Valamint folyamatosan fejlődök benne, tanítanak a gyermekeim!

Még szerettek együtt lenni napközben a kiságyban

Úgy álltunk a mozgásfejlődésben, hogy a mászás ment, mint a motolla, felállás, vagyis inkább felkapaszkodás is szépen ment. Illetve kapaszkodva, állva tudtak szépen haladni lépésekben. Nem voltam kétségbe esve igazából, anyu mesélte, hogy én, mint időre született baba is tizennégy hónaposan kezdtem el egyedül járni. Azért azt nem mondom, hogy nem tettek meg már pár lépést egyedül, de a harmadik, negyedik lépés után a földre huppantak. Nem voltak elkésve semmivel sem. A koraszülött gondozáson is azt mondta az orvos, hogy most már akkor kell mennünk, ha valami problémát észlelünk. Mert igazából már behozták a kortársaikat. Ezt nagyon jó volt hallani! Azért még nem voltam teljesen nyugodt, mivel az újraélesztés következtében fellépő oxigénhiányos állapot a későbbiekben okozhat hiperaktivitást. Erre utaló jelet nem fedeztünk még fel, később, ha közösségbe kerülnek majd, akkor kell figyelni, hogy mennyire sikerül a beilleszkedés a csoportba. Ez még a jövő zenéje!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Hozzátáplálunk felső fokon!

Mivel elmúltak egy évesek, és a darabos kaját is szépen ették, pedig ekkor még mindig csak kettő foguk volt, nem főztem külön Nekik, azt ették, amit mi, persze kevésbé fűszeresen, és jóval kevesebb sóval. Reggelire tejitalt ittak, tízóraira mindig valamilyen gyümölcs volt, ebédre leves és második. Uzsonnára pedig hideg kaja, például felvágott, kalács, muffin…stb. Recept ötleteket, és hozzátáplálási tanácsokat a ManóMenü oldalról szedtem. Hála Istennek, nekem jó volt a védőnőm is, szóval Tőle is lehetett kérdezni bármit. Szoktak enni még natúr joghurtot vagy kefirt, vacsora ugyancsak tejital volt. Nem is értem, hogy hogyan tudják megenni a natúr joghurtot, én nem nagyon szeretem. A mai napig nagyon szeretik. Én csak salátán, vagy valami gyümölccsel. Még a bevezetéskor csináltam azt, hogy tettem bele Nekik pürésített gyümölcsöt, de úgy nem ették meg. Szintén, ha csináltam házi krémtúrót, azt sem szerették. Illetve azóta is iszonyat sótlanul főzök, mi már megszoktuk, viszont, ha máshol eszünk, akkor sokszor nem esik jól, a só miatt. Egyedül az apró magvasokkal vártam meg a másfél évet, mint az eper, málna, kivi. Gombát is adtam Nekik, levesben, de nagyon keveset. Azt még a védőnő is mondta, hogy várhattam volna kicsit, de hála Istennek, nem volt baja a pocakjuknak.

Kicsit még hozzátáplálás, nem evés, hanem ivás. Azt gondolom kicsit ezt túlbonyolítottam. Mert, amíg anyatejesek voltak ugye nem volt kérdés, aztán ahogy elkezdtük a hozzátáplálást, akkor először forraltam a vizet, visszahűtöttem, de nagyon macera volt, így mi is ráálltunk a bébi vizekre, vagyis inkább a Szent Királyinak a vízére. De mégis miből igyanak a csajok? Cumisüvegből nem akartam, nem szerettem volna, ha napközben a cumiból innának. Viszont egyszer kaptunk az ismerőseinktől egy szívószálas kulacsot. Na, azt imádták, abból sok fogyott. Viszont nehéz volt takarítani. (lehet azért kapni picike keféket, amikkel ki lehet húzni egy darabig). Szóval ezt használtuk, étteremben simán ittak szívószállal.  A pohárból való ivás nem ment még. Elbújt belőlem megint a kétely, túl korán adtam oda Nekik a kulacsot, előbb kellett volna a poharat. Most már nem is tudnám megszámolni, hogy mennyiszer kételkedtem magamban a gyerekekkel kapcsolatban. Mennyi lesz még, jajaj! Nem akarták emelni a cumisüveget sem maguktól, sokáig kellett etetni őket úgy, hogy a kezünkben, ölünkben voltak. Akkor egy kicsit úgy éreztem, hogy ezt elszúrtam, máshogy kellett volna csinálnom. Természetesen később megtanultak inni pohárból, meg egyedül enni a cumiból, de valószínűleg ez történhetett volna hamarabb is.

Meg persze, azért azt is hozzá kell tennem, hogy ezekre a szívószálas poharakra eleve az van ráírva, hogy másfél éveseknek való, szóval lehet nem hiába :)

Boróka a szívószálas kulaccsal

Január közepére már nagyon gyorsan másztak. Rendszeresen levették a zoknijukat, ezt még most is sokszor csinálják egyébként. Nem tudom, ez biztosan be van építve a babáknak az agyába, hogy ez valami iszonyat vicces dolog. Szóval, az, amikor Boróka lenyúlta Lanus zokniját, a szájába vette és azzal mászkált a konyhában, valami írtó vicces volt!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Nem bírtam, segítséget kellett kérnem!

Örök dilemma, hogy mi is a könnyebb? Ikrekkel vagy egymás után érkezett testvérekkel? Mert persze, akiknek nincsenek ikrei, állandóan azzal találnak be, hogy jaj, de jó neked, mert letudtad egyszerre a kettőt, vagy legalább eljátszanak egymással…persze, most már, amikor lassan 2,5 évesek lesznek, de azért az elején ez egyáltalán nem így volt. Inkább egyszerre akarták anyát, ki akartak sajátítani maguknak. Szóval, azért itt egyszerre merülnek fel az igények, szükségletek, amiket anyának ki kell elégíteni, azonnal! Természetesen nem mondom azt, hogy egyszerűbb annak, akinek különböző korúak a gyerkőcei, csak ott más problémák merülnek fel. Ezt kell látnunk, nem szabad valamilyen elképzelt dolog szerint véleményt alkotni! Szóval, nálunk ugyebár ikrek vannak, így anya, rögtön és azonnal foglalkozzon Velem! Ezt gondolta Lanus és Boró is. Később még fokozódott ez az igény, amikor már a szobatisztaság volt a porondon. Amire az egyikkel mentem a wc-re, bilire, addig a másik tuti bepisilt vagy bekakilt…Jelen esetben pedig még csak sírás és nyafogás volt, ebből szűrd le, hogy akkor mit is akartak közölni... (jelzem azért ez még mindig van, bár már sokat beszélnek) Férjem már nem először vetette fel, hogy keressünk bébiszittert, kérjünk segítséget. Nem volt egyszerű döntés, nagyon sokat rágódtam a dolgon, tudjátok, hogy jó anya vagyok-e, ha segítséget kérek? Olyantól ráadásul, aki nem is családtag? Látod, az előző bejegyzésemben pont erről beszéltem, egy újabb eset, amikor megkérdőjelezem saját anyai képességeimet, pedig egy egyszerű segítség kérésről volt szó. Férjemmel leültünk átbeszélni, szeretem azt, hogy Ő minden problémámat, aggodalmamat ezzel kapcsolatban végig hallgatott, és a maga realista, férfi agyával meg tudta nekem magyarázni, hogy miért szükséges. Nekem ez nagyon jó volt, kellett, hogy belemerjek vágni!

Anyósom így is jött még hetente először két napot, majd egyet, de az én anyukám még mindig dolgozott, így rá ebben nem tudtam számítani. Szóval, sok gondolkodás után, amikor már volt, hogy sírva hívtam fel a férjem, mert annyira kiakadtam valamin (ami persze most apróságnak tűnik, pl. nem eszik meg az ebédet), úgy döntöttünk, hogy segítséget kérünk. Azt gondolnánk, hogy mennyi bébiszitter van, aki arra vár, hogy az én hívásom befusson Hozzá. Nem így van sajnos. Egy Facebook csoportban adtam fel egy „hirdetést”, ahol Mindenki bébiszittert keresett. Helyben nem jelentkezett senki, volt, aki nem vállalt két gyereket, volt, aki ilyen kicsiket nem, így elég messziről, egy balatoni lány sikerült végül találnunk. Már elsőre nagyon szimpatikus volt, lányok meg sem ijedtek Tőle, fura volt, mert Boró azért tartott az idegenektől és sírdogált is néha, viszont most nem! Így már éreztem, hogy rendben leszünk Vele! J

Így a 2018-as évet úgy kezdtük, hogy lett egy bébiszitterünk!

A 2017-ről 2018-ra virradó éjszakát is otthon töltöttük, férjem tesója jött át hozzánk, fektetés után társasoztunk és filmet néztünk, fél kettőig bírtuk, aztán kidőltünk, mentünk aludni. Lányok tök jól bírták, hogy nem szedték szét a karácsonyfát, nézegették a díszeket, néha megfogták az ágakat, de ennyi, talán majd jövőre :) Év elején mentünk látogatóba ismét barátnőmékhez, ekkor már várandós volt második gyermekével, aki szintén fiúcska lett. a szobájukban volt egy állványos kis hinta, lányok imádták! Már beszéltem Nektek az ének fontosságáról, illetve a Facebook és Instagram oldalamra fel is töltöttem egy videót, ahol Boróka énekel. Most pedig Lana beleült és Boró hintáztatta és hozzá énekelte a hinta-palintát, persze a hinta szó volt még csak akkor kivehető, meg a dallam, de nagyon cukik! Itthon is volt egy kisebb hintázó szék, még ezt is úgy örököltük, nem is működik rendesen, de a lányok még közel kétévesen is szerettek beleülni, pedig már akkor jócskán kilógtak belőle :) Ezek után el is lett pakolva, mert szinte teljesen tönkrement. Ahogy ezt írom, nem is egy olyan játék volt, amit rogyásig használtunk, szó szerint. A hinta is ilyen volt, meg egy kiskocsi is, amibe állandóan belemásztak. Lehet kéne egy listát vezetnem, hogy mit is tettek tönkre :D

Azért az is cuki, ahogy Lana a nyelvét öltögeti :D

 

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Jó anya? Elég jó anya? Kiegyensúlyozott anya!

Amióta anya vagyok régóta kavarognak bennem ezek a szavak, mondatok, de csak most sikerült úgy megfogalmaznom, hogy kikerekedett belőle egy bejegyzés. Talán Magadra ismersz, talán úgy gondolod, hogy ez csak közhely, vagy egy nagy katyvasz, de nekem fontos volt, hogy megosszam Veled!

Anyaként, - előtte is- , fokozottan jellemző rám, és azt gondolom sokunkra, hogy bújjuk az internetet, mik a mai trendek, hogyan legyünk jó anyák? Legyen szó arról, hogy éppen kismama vagy, babás, vagy kisgyerekes anyuka vagy. Trendek. Nevelési stílusok, bölcsőde, óvoda, iskola választás. Mindenhez segítségül hívjuk az internetet. Simán „csak” a guglit, vagy szülői oldalakat, Facebook postokat, online csoportokat. Nagyon sok lett a megmondó ember. Talán legutolsó helyre kerül a férjünk, társunk, szüleink, barátaink. Igen, most gondolhatod, hogy itt egy újabb valaki, aki okosságokat akar mondani Neked. A legfontosabb, hogy én nem szeretném megmondani, hogy miként csináld, csak a tapasztalataimat írom le Neked.

Itt ülök egy kávézóban és már le is játszódik mellettem a tipikus felállás. Anyukák beszélgetnek gyerekekről. Egy gyerkőc van velük. Arról szól a diskurzus, hogy ilyen meg olyan az egyik ismerősük, nem figyel a gyermekére, mennyire csúnyán beszél Vele, bezzeg Ő, aki mindent elmagyaráz a gyerekének és odafigyel rá, de gyorsan oda veti a gyereknek, menj, keress még valamilyen játékot a kitett dobozban, foglald le magad. Ítélkezünk, közben nem vagyunk jobbak.

Nem is olyan régen egy blogbejegyzésben olvastam egy anyukának a vallomását. Ikrei vannak. A bejegyzés arról szólt, hogy Ő mennyire másként éli meg az anyaságot most, amikor már ott vannak a gyerekek, mert előtte azt olvasta, hogy mindenhol szép rózsaszín ködbe csomagolva adják elő, hogy a gyereknevelés nem több, mint sétagalopp. Ehhez képest belecsöppent a valóságba, nagyon nehéz volt az első időszaka. Kanyarodjunk akkor vissza az első bekezdésemhez. Azt gondolom, ez azért lehetséges, mert ezt tolják az arcunkba.

Lehet olvasni, keresgélni az interneten, de úgy gondolom, hogy nem egy valaki által megkreált világ alapján kell berendezkednünk a gyereknevelésre.

Én egy harmincas anyuka vagyok, lassan inkább a negyvenhez leszek közelebb, mint a harminchoz. Így még én is a digitális világ előtt lehettem gyerek. Amennyiben követed a blogom, olvashattad, hogy van a férjemnek az első házasságából egy fia. Szóval én kaptam egy kamasz gyermeket is a házasságba. Így elég hamar, még a lányok előtt, találkozhattam a mai kor gyermekével, nem is a legkönnyebb időszakban. Nehéz volt nekem is az első két-három évben, hogy ne azzal jöjjek, hogy bezzeg, amikor én ennyi idős voltam. El kell mondanom Nektek, hogy a legtöbb összezördülésünk a férjemmel pontosan a kamasz gyermek nevelése miatt történt. Na, nem azért mert annyira „rossz” gyereke lett volna, hanem egyszerűen mások a mai kamaszok, mint mi voltunk. Sajnos, nem sajnos a környezeti változások nagyon befolyásolják a mai gyereket. A hatalmas digitális bumm, ami csak az elmúlt tíz évben történt, az Ő életükbe már nagyon korán megjelent. Nézd csak meg például a mobilodat, tíz évvel ezelőtt milyen volt a kezedben? Maximum sms-t tudtál rajta küldeni meg hívást fogadni, indítani. Most pedig, lépten, nyomon van ingyenes internet elérés, solar fák sorakoznak a parkokban, hogy már a töltéssel se kelljen foglalkozni. A telefont, tabletet pedig a szülők átlagosan 7-10 évesen megveszik a gyerekeknek. Szóval nem szabad úgy gondolkodnod, hogy az én időmben mi volt, mert egyáltalán nem lehet összehasonlítani a mi gyerekkorunkat a mostani gyerekekével!

Anyaság, anyává válni. Mikor lesznek anyák mostanában a nők? Megnézünk egy-egy statisztikát, akkor látható, hogy kitolódik a harmincas éveinkre. Sok helyen lehet találkozni ezzel, hogy jaj, ez már ma normális, nem nehezebb manapság teherbe esni. Már nincs olyan, hogy 35 évesen kisebb az esélye annak, hogy teherbe ess. Ennek csak a környezetemben lévők mondanak ellent. Szinte minden ismerősömnek kellett valamilyen szintű vizsgálat, akár egy egyszerű hormonpanel feltárástól kezdve, egészen a lombik kezelésig bezárólag. Nem biztos, hogy ez az általános, de igen nagy számban előfordul. Éljük a gondtalan húszas éveket, nem foglalkozunk azzal, hogy mi lesz majd később, aztán hirtelen bepánikolunk, amikor nem sikerül teherbe esni. Kezdődhet a végelláthatatlan vizsgálatok sora. Amikor pedig karunkban van a hőn áhított gyermek, akkor meg kétségbe esünk, hogy mindent jól csinálunk-e. Megkérdőjelezzük magunkat, nem egyszer, nem kétszer…milliószor.

Régen, amikor mi voltunk gyerekek, a szüleink maximum az Ő szüleiket krédeztek, nagyanyáktól kértek tanácsot. Ma pedig már a csapból is az folyik, hogy legyél jó anya, elég jó anya vagy éppen hogyan legyél rossz anya.

Én mindig azt vallottam, és most is úgy vagyok vele, hogy Mindenki nevelje úgy a gyerekét, ahogy jónak látja, csak ne panaszkodjon! Persze, mind elfáradunk, kiakadunk, sírunk, hisztizünk is néha, de úgy vallom ikresanyaként, nem kevés tapasztalattal a hátam mögött, hogy igenis lehet úgy alakítani az életünket, gyerek mellett, hogy abba ne őrüljön bele anyuka és apuka, ne menjen tönkre a házasságunk!

anya anyaság internet gyereknevelés szülők
Lányokkal, még a féléves fotózáskor

Sajnos megkérdőjelezik a döntéseinket olyan aprónak tűnő esetekben is, hogy most szoptassunk vagy tápszert adjunk a gyermeknek. Az ujjszopásos bejegyzésemben említettem Dr. Ranschburg Jenő könyvét, nála olvastam azt, ami mellett teljes szívvel ki tudok állni, hogy, azt tegyük, ami anyának és babának egyaránt kielégítő. Szerintem ezt bármilyen élethelyzetre rá lehet húzni. Most ne gondoljátok azt, hogy ettől függetlenül én nem akadtam ki, nem voltam kétségbe esve egyszer sem, de nagyon sokat segített ez a mondat  a nehéz helyzetekben. A másik fontos dolog, hogy első sorban a társammal, férjemmel osztottam és osztom meg a kételyeimet, félelmeimet. Ezek után olvasok utána az interneten, ott is kiszűröm azt, amivel tudok azonosulni. E mellé próbálok nem ítélkezni, azok felett, akik máshogy csinálják. Nagyon nehéz, de a törekvés megvan hozzá.

Nem kell jó anyának, elég jó anyának lenned, elég, ha kiegyensúlyozott anya vagy!

Akkor gyermeked is így fog felnőni, így tud majd jó döntéseket hozni!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Vásárlás a helyi madaras üzletben

December elején elmentünk vásárolni a helyi madaras üzletbe, egyrészt a karácsonyi ajándékok miatt, meg olvastam valahol a neten, hogy van ott ikres bevásárló kocsi. És tényleg, volt, ki is próbáltuk :) nagyon élvezték a lányok!

Ikres bevásárló kocsi, hatalmas találmány szerintem!

A december 4. Boróka névnapot kicsit később tartottuk meg a betegség miatt, mert még a Mikulás érkezésekor sem voltak teljesen egészségesek a lányok. Vannak dolgok, amikhez még kicsik voltak, tudom én, de azért valamilyen szinten szerettem volna, ha átélnék. Ilyen volt a cipő az ablakban Mikuláskor, szerintem tetszett Nekik. Illetve beszereztem egy adventi naptárt is (lehet egyszer, majd nagyon sokára lesz időm csinálni, vicces mi?:)), melybe köles golyót, bulátát, kekszet csempészett a Jézuska minden reggelre. Érdemes nagy zsebeset venni, amiben elfér a két gyereknek az ajándék, meg esetleg apának is valami picike :) Én akkor a Meskán vásároltam, szintén tudom ajánlani! Idén is ezt használtuk! Szerintem még egy jó ideig így lesz! :)

 

Majszolás az Adventi Naptárból

Közeledett a Karácsony, a város is szépen fel volt díszítve, adventi vásár megnyitott. Lányok, amikor enyhébb volt az idő, még mindig kint aludtak babakocsiban a teraszon, vagy, elmentünk körbenézni a karácsonyi fényeket, akkor a városban. Szerintem, sőt tuti biztos, nem sokat fogtak még fel, hogy mi zajlott körülöttük. Ezen kívül még nem tudtak biztosan lépkedni, így a kocsiból sasoltak mindent és Mindenkit. Sok inger érte Őket így is úgy gondolom. Legalább háromszor is ki tudtunk menni az első adventezésre! Azért is írom ezt így, mert ismerősöktől hallva, nem mertek menni ilyen helyekre, mert kicsit nehezebb. Jó szervezés, logisztika és persze segítséggel nem jelenthet gondot. December közepére Lana 9290 gramm, Boróka pedig 9490 gramm volt.

Igazából ez már a második Karácsonyunk, rohant az idő, de valahogy mégis olyan volt, mintha az első lenne. Előző évben úgy éreztem magamat, mint egy futószalagra csöppent játékszert, csak úgy megtörténtek a dolgok, de nem igazán tudtuk élvezni. De majd most! Szent este előtt még sütni is volt időm, persze, amikor alvás volt :) úgy is minden hamar elfogyott, de a lényegesek az asztalra kerültek, mint a bejgli, hókifli, pudingos keksz. A vacsora pedig fácán leves és töltött káposzta volt cserépedényben (vásárfia), valamint sütőtökkel és almával töltött csirkecomb. Mindenkinek ízlett! :) A lányok is már azt ették, amit mi, nem főztem külön és éppen csak összevágtam, nem turmixoltam semmit. A fát közösen kezdtük díszíteni, a délután alvás után volt az ajándékozás. A Jézuska lányoknak egy kis bungit, házikót hozott, vagyis egy kapu, amin sok forgó, rezgő, zenélő játék volt, de le lehet engedni hátul, és olyan úgy, mint egy kisház. A Jézuska nem szerelte össze, így apa másnapra össze is rakta a lánykáknak!

Már megérkezett a Jézuska

Ezek után került sor a család látogatására. Ugye ez is kimaradt az előző évben, most viszont mentünk Mindenkihez, és jöttek is hozzánk. Lányok nagyon szeretnek az unokatesókkal együtt lenni, kicsit nagyobb a korkülönbség, de így is élvezték a gyerek társaságot. Illetve férjem nagyfia is megérkezett hozzánk, akit imádnak! A két ünnep között most már a délelőtti alvás egyre nehezebb volt, nem sírtak, csak egyszerűen játszottak a kiságyban, most úgy gondolom ráéreztem, hogy nincs szükségük erre már. December 28-án volt először, hogy egyet aludtak. Azért azt el kell mondanom, hogy volt pár alkalom, hogy bealudtak azért ebéd előtt, illetve Boróka el is aludt egyszer evés közben. És igen, ez nagyon vicces! :) Természetesen a délutáni alvást így előrébb hoztam, most már fél kettőkor tettem le őket aludni. Hamarabb nem megy, dél, fél egy felé kezdtünk enni, és, amíg megetettem a két gyereket, illetve tisztába tettem el is értünk a fél kettőhöz.

Szép lassan kezdett beállni az új rendszer.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Boldog első szülinapot!

Mindenképpen szerettem volna egyéves korukban képeket készíttetni. Mivel Karácsony is közeledett, így a karácsonyi fotózást is letudtuk egyben. Egy nagyon kedves, volt kolleganőm (még egy másik munkahelyemen) készítette a képeket. Már egyszer fotózta a csajokat, és minket is, amikor hat hónaposak lettek. Említettem is már Nektek. Megint a reklám helye! :D Nagyon profi, csak ajánlani tudom! :) MGS Mészáros Gabriella Fotográfus. Mondanom sem kell gyönyörű képek lettek!

Egy éves nagylányok

Egyelőre nem mutattuk meg a családnak, mert ezek voltak az ajándékok mamáknak, dédiknek. Szóval közeledett a szülinap, idén péntekre esett, mily meglepő, szóval, már említettem, hogy nagyon odafigyeltem a hozzátáplálásra, így most is az egyik kedvenc könyvemből választottam egy tortát, amit aznapra meg szerettem volna sütni nekik. Sokat forgattam az ételek bevezetésénél Havas Dóra, Születéstől születésnapig című könyvét. Ezt is meséltem már szerintem. Így ebből választottam egyet, ami szimpi volt, bár én az áfonya helyett banánnal készítettem, mert azt a lányok nagyon szerették. Elkészült a torta, - az alvás időben -, bekapcsoltuk a zenét Nekik, csini kalap a fejre és anya, apa énekel. Szerintem inkább voltak megijedve, mint lelkesedve :) azért tetszett Nekik, hogy bele lehetett túrni a tortába, szétnyomkodni a kezecskékkel.

A fincsi tortával

Másnap megtartottuk a családtagokkal is a bulit. Millió játékot kaptak, élvezték, hogy az unokatesókkal játszhatnak, de leginkább a lufikat szerették, azt még jó pár napig nyüstölték a lányok. És, hogy mi, apa és anya mit is éreztünk? Én persze nem bírtam ki bőgés nélkül, végig pörgettem a fejemben, hogy milyen is volt az elmúlt egy év. Megmondom őszintén, vannak dolgok, amikre nem emlékszem, vagy olyan érzés, hogy most az tényleg megtörtént vagy csak álmodtam? Ezek talán az első hónapok voltak, éjjel kelni, cumisüvegezni, szoptatni, nyugtatni…de közben ott van ez a két gyönyörűség, azt kell mondanom, hogy ez mindenért kárpótol. Beszélgettünk férjemmel erről, mert sokszor eszembe jutott az egy évvel ezelőtti események sorozata. Sírtam akkor is persze, de megbeszéltük, hogy ezt most nem rólunk szól, hanem ez a gyerekeink élete. Ne magunkat sajnáljuk, hanem ünnepeljük az Ő életüket, az elmúlt egy évet, azt, hogy itt lehetnek velünk!

Eltelik három nap és Boró is beteg lett…Hasonlóan zajlott, mint Lanánál. Szépen lassan azért rájöttünk, hogy ez most már így lesz, ha az egyik beteg, akkor nagy valószínűséggel, nem sokkal később a másik is az lesz. Ebből később sokkal többet kaptunk, de így van ez rendjén, mit is szoktak mondani? Erősödik az immunrendszerük, ja, a szülőknek meg gyengül az idegrendszerük...

 

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Bevezetésre került a virágföld...

Kezdésnek hoztam egy videót, az előző posztban írtam a járássegítőről. Lanuska itt próbálkozott vele:

November 1-je volt, úgy kezdtük a napot, hogy Borónál bevezetésre került a virágföld. :) igen, jól olvastátok. Most már tényleg el kell pakolni bizonyos dolgokat a házban, pedig annyira szerettem volna ezt elkerülni, de csak nekem okoz bosszúságot, hogy utána takaríthatok. A házban, na jó, a wc és mosókonyha kivételével mindenhova van bejárásuk a lányoknak. Úgy követtek, mint a kiskutyák. Ez még mindig jó volt, mert nem kellett aggódnom, hogy éppen merre járnak. Szóval, elpakoltam a virágokat, a kis kukákat feltettem magasabb helyre, és egyelőre ennyi, mert a szekrényeket nem tudták még kinyitogatni. A konyhában van egy polcos rész, ahol az Ő tányérjaik, pohárkáik, kanalaik voltak, azzal garázdálkodhatnak bármikor. Ezt a napokban szűntettem csak meg, szóval elvoltak vele majdnem 2,5 évig!

szoptatás hozzátáplálás betegség vizelettartó anyatej
Boróka megkóstolta a virágföldet

November 12-én a lányok elfordultak a cicitől, már egy ideje este is kaptak kiegészítésként tápszert, de utána még mindketten ciciztek kicsit. Volt, hogy elaludtak rajta, de volt, hogy csak pár percig szopiztak és kiköpték a bimbót. Szóval, ezen a napon Mindketten be sem akarták venni a szájukba, ráfektettem őket a szopis párnára, de nyafogtak, és forgolódás volt. Így én ezt annak tudtam be, hogy már nincs igényük rá. Furcsa érzés volt, ez az első elszakadás, leválás. Nem estem kétségbe ekkor, a terveim szerint (a módosított :)) egy éves korukig szerettem volna szoptatni Őket, majdnem sikerült is… 

Ebben a hónapban tettünk látogatást a munkahelyemen, már régóta, vagyis, amióta eljöttem szülési szabadságra csináltam egy Facebook csoportot, ahol tájékoztattam őket az aktuális helyzetről. Később fényképeket, videókat tettem fel. Szóval látogatás, mindenki oda volt értük meg vissza, nagyon kedvesek voltak a lányok, fiúk! Azért volt sírás, amikor többen lettünk egy helyiségben, de még kekszet is elfogadtak a kolléganőmtől. :) A látogatás után Lana először lett beteg. Belázasodott és iszonyat gyenge lett, a láza 39,4 Celsius fokra is felszökött. Vizeletmintát kellett vinni a dokinak, hátha baktérium van benne. Szóval, nem tudom, hogy próbáltatok-e egy majdnem egyévestől, lánytól, begyűjteni vizeletet? A gyógyszertárban lehet kapni vizelettartó tasakot. Ez egy iszonyú találmány, nem tudom, hogy egyáltalán valakinek sikerült-e ilyenben összegyűjteni a pisit? De most komolyan??? Semmi, azaz nulla normális tájékoztatás nincs rajta! Kérlek, írd meg, ha Neked sikerült…és azt is, hogyan csináltad! :) Nálunk körülbelül 5 csepp került a zacsiba, hála Istennek elég is volt, nem volt a vizeletében semmi.

szoptatás hozzátáplálás betegség vizelettartó anyatej
A bizonyos pisigyüjtő tasak

Napközben nem tudtam letenni, aludni, a délelőtti alvás, úgy ahogy ment a kiságyban, de délutánra nagyon felszökött a láza, akkor (először) a hasamon aludt, felváltva apán is. Valahol jó érzés is volt, hogy így ragaszkodott akkor hozzánk, viszont rossz volt ilyen gyengének látni. Érdekes dolog volt az, hogy Boró még nem lett beteg akkor, de nagyon tolerálta Lana betegségét, és azt, hogy jobban volt rám szüksége. Lanuska evett azért, de kevesebbet, mint szokott, így mivel volt még tejem párszor adtam neki cicit. Nem mondom, hogy sokat lógott rajta, de legalább valamennyi folyadék került bele, meg hát az anyatej, az gyógyító erejű! Hála Istennek, elég hamar túlesett rajta, antibiotikumot kellett szednie, de szép lassan meggyógyult :)

Készültünk az első szülinapra!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Végre kint az első fog!

Alvási szokások októberre, úgy alakultak, hogy tízórai után, körülbelül 11-kor tettem le őket, néha csak fél órát, 20 percet, de van, hogy egy órát is aludtak. Bár lehet ez már szeptemberben is így volt, nem emlékszem….áááá. Arra emlékszem, amikor elhagytuk a három alvást. Meséltem Nektek, hogy teljesen ügyesen képesek voltak akár a szőnyegen elaludni, vagy hintában, rezgős székben. Ehhez képest én elég nehezen fogtam fel, amikor már nem volt szükségük rá. Erőltettem, de felesleges volt, csak nem kapcsoltam, hogy azért voltak nyüszik, mert már nem kell három alvás. Na, a lényeg, hogy ekkor már biztos csak kétszer aludtak. :) Ebben a hónapban is nagyon sok minden történt, nem tudom más ezzel, hogy van, de néha úgy éreztem és még most is, hogy olyan lassan történik minden, mikor fogják ezt meg ezt csinálni már, aztán rá kellett jönnöm, egyrészt, hogy mindent nagyon is időben csináltak a lányok, másrészt arra, hogy akár egy hét alatt is sok minden történt. Amint említettem, a mászás után már fel is álltak, és a kedvenc „járássegítőjük”-kel mászkáltak a konyhában. Ez volt az etetőszék. :) A tálcát a lábára lehetett tenni, így pont kéz magasságban volt Nekik. Kicsit sután, de lépegettek vele. Ekkor gondoltam, hogy előveszem a garázsból a járássegítőt. Ez körülbelül olyan, tudom, mint a bébi komp. Van, aki szereti és van, aki ellenáll neki, és nem engedi a gyereket ilyennel járni tanulni. Védőnő is mondta, hogy azért nem ajánlja annyira, mert majd olyan dologra is rátámaszkodhatnak, ami nem tartja meg őket így és akkor aztán lesz bibi. Ennek ellenére én elővettem, használtuk és élvezték nagyon.

Csíkos naciban Boróka, Lanuska kékben

Evéssel úgy álltunk, hogy egyre többször csináltam olyan ételt Nekik, amit meg tudtak fogni a kezükben. Pároltam répát, karfiolt, édesburgonyát, brokkolit, amit lehetett. Tésztát szószokkal, penne tésztát, azt jól meg tudták fogni. Ügyeskedtek szépen. Nagyon szerették a spenótot, így sokszor csináltam spenótos tésztát is. A tojást viszont nem szerették, vagyis a sárgáját adtam csak ekkor még. Most sem a kedvenc, bár a bundáskenyeret szeretik. A favorit az édesburgonya volt, ha azt tettem valamilyen kajában, akkor az, tuti elfogyott. Mindenféle husit ettek már, májat is kóstolták, vagyis házi májkrémet csináltam és úgy. Sokat gondoltam arra, hogy kéne felvágottat is csinálni, valamilyen csirekehusiból vagy pulykából, de arra már nem volt energiám. Májkrémet is megcsináltam nagyobb adagban, aztán lefagyasztottam.  

Lanuska a kék előkés, Boróka a rózsaszín

Október egy másik áttörést is jelentett, a fogak áttörését. 23-án (vettem észre) Borónak a bal alsó fogacskáját, recéjét, talán így kicsit pontosabb. Rá egy hétre a jobb alsó is kijött. Lanusnak ez szintén egy hét késéssel indult be, Neki a jobb alsó kezdte. Nagyon érdekes, mert sokáig ellentétesen jöttek a fogaik, illetve Borókának majdnem mindig, párosával. A fogzás a mai napig így van, már elmúltak két évesek, de még mindig nincs kint minden fog :D. Lehet, hülyének néztek, amíg nem lettek gyerekeim, nem tudtam, hogyan is megy ez a fogzás dolog. Azzal tisztában voltam, hogy ott vannak már a fogak az állkapocsban, de azzal nem, hogy az miként bújik elő, pontosan hol kell keresnem az ínyen? Röpke 11 hónap és megtudtam :)

Hó végén megvolt az első névnapozás is Lanának, persze sok ajándékot kapott/kaptak. Anyukáméktól mindig mindkét gyerek kap valamit, akkor is, ha nem szülinapról van szó. Nem igazán szeretem ezt, de vannak dolgok, amikkel nem tudok úgy sem tenni semmit, nagyot sóhajtok és elfogadom a helyzetet. Ez mindenhol így van ikresek?

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Másszunk hegyeket!

Szeptember elején még mindig jó volt az idő. A kinti alvás még tudott működni, mármint a délutáni. Kicsit féltem, hogy majd mi lesz később, télen, mert oké, hogy van fedett terasz, de azért nagy mínuszokban nem tehetem ki Őket, pedig nagyon jól rászoktak erre. Na, mindegy, még nem kellett ezzel foglalkoznom. Viszont azzal igen, hogy most már este is kellett tápszer kiegészítés. Azért így is büszke voltam magamra, hogy kilenc hónapos korukig tudtam csak anyatejet adni. Eddig szépen meg is úszták a betegségeket. El kell mondanom azért, hogy volt holt pontom a szoptatás témában (is), amikor kezdtem érezni, hogy már kevesebb, akkor volt pici pánik, hogy akkor most nem leszek jó anya, ha nem tudok tovább szoptatni? Hála Istennek, körülbelül egy este volt ez az érzésem, utána gyorsan elhessegettem és mentem tovább. Persze itt is feltettem a face-es ikres csoportban a kérdést, hogy akkor ki mit csinált ilyenkor. Mondanom sem kell, nem kellett volna…szokásosan, akik hasonlóan napirendben nevelték a csemetéket, támogattak, akik igény szerint szoptatósak voltak, pedig nyomták, hogy tegyem Őket cicire, azzal lesz majd több tejem. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy úgy lesz több tej, ha sokat szopizik a baba, de úgy gondolom Ők már nem igényelték annyira. Ezen lépjünk is hamar túl, mert nem célom a két tábort összeugrasztani. Mindenki maga dönti el, hogy mi jó a gyermekének. Persze, jól esnek a biztató szavak, de valahogy ami nem egyezik a saját véleményünkkel, azt nehezen tudjuk elfogadni, magunkévá tenni. Akkor minek teszek fel kérdéseket ugye? :)

Baloldalt Boróka, jobb oldalt Lanuska

mászás ülés anyatej tápszer

Nyár végén nem másztak a lányok még mindig, viszont Lana már pá-pát intett Misi papának, illetve Boró a süti-süti pogácsára tapsolt! Rettentő büszke voltam rájuk! El is értünk szeptemberhez közben. Nagyon ügyesen csücsültek a lánykák, Boró sokszor fel is húzza magát támaszkodni az asztalra, a tv állványra, és mindenre. A kiságyat is le kellett tenni alsó állásba. Így, hogy most már ültek egyenes háttal újra együtt fürdettük őket a nagy kádban. Játszottak a fürdős játékokkal. Mindenkinek felhívom a figyelmét, bár lehet ezt Ti is észrevettétek, hogy nagyon hamar bepenészesednek ezek a cuccok. Hiába nyomkodtuk ki belőlük a vizet. Szóval, amikor fel tudtak ülni végre, teljesen beindult a locsi-pocsi. Össze-vissza kacagtak, játékokkal játszottak, rágcsálják őket, meg persze a vízből akarnak állandóan inni. Ez még most is így van, mikor szoknak végre le erről? :) Hó közben megint meglátogattak bennünket Ákiék. Egyelőre nemigen vettek tudomást egymásról, bár Boró kicsit talán jobban érdeklődött, de Lanust nem foglalkoztatta a jelenléte. Én viszont nagyon élveztem barátnőm társaságát!:)

És még mi történt szeptemberben? Igen, végre! Boró elindult mászva! Lana ismét utána pár nappal. Ahogy a doki mondta, a mászással szinte egy időben fel is álltak, felhúzzák magukat. Igazából, úgy gondoltam, ha már elég erős a hátuk ahhoz, hogy felüljenek, akkor a gerincük bírja már. Hála Istennek azért jó darabig a mászást használták a cél eléréséhez. Ekkor már 8 kilogramm felett voltak!

mászás ülés anyatej tápszer

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Koraanya vagyok és büszke vagyok rá!

Többen kérdezték tőlem, hogy mit is jelent illetve jelentett, hogy koraszülöttek a gyermekeim? Nehéz téma, pedig ma, Magyarországon minden 10. baba koraszülöttként jön a világra! Döbbenetesen nagy szám igaz? Az igazság az, hogy erről nem is hallottam, addig, amíg várandós nem lettem a lányokkal. Valahogy nem tartozik ez bele a „normál” életbe. Vagy csak nem akarunk rá figyelni?! Pedig beszélni kell róla, leginkább azért, mert még mindig nagyon keveset foglalkozunk azzal, hogy lelkileg támogassuk ezeket az újszülötteket és újdonsült koraanyukákat!

Mikor beszélünk koraszülött újszülöttről?

  • egy várandósság normál esetben 40 hétig tart, korszülésről akkor beszélünk, ha ez a 36. hét előtt történik, 24. hét után, 500 g születési súly vagy 30 cm hosszúságú baba, már koraszülött újszülött. Nálunk a lányok a 33. héten érkeztek, pontosan a 32. hét 5. napján.
  • átlagosan 3250 g egy újszülött, a WHO 1500 g alatt igen kis súlyú újszülöttnek, 1000 g alatt extrém alacsony súlyú újszülöttnek hívja a babákat. Általában a koraszülöttek 1500-2500 g között jönnek a világra. Lanuska 1820 grammal, Boróka pedig 1700 grammal született, illetve Mindketten 45 cm-ek voltak. Így benne voltunk az átlagban.

Mi jellemző ezekre a babákra?

  • a testük kicsit aránytalan, hosszabbak a kezek, lábak, igazából vékonyak
  • a belső szerveik kialakultak ugyan, de még kisebbek, éretlenek, így nem működnek teljesen rendben
  • a bőrük vékony, látszódnak a vénák, ezért jóval rózsaszínesebbek, mint az időre született társaik. Zsírréteg még nem alakult ki mindenhol, illetve szőrösebbek lehetnek. Megfelelő hőmérséklet szükséges Nekik, ezért teszik őket inkubátorba.
  • a májműködés éretlensége miatt gyakran alakul ki sárgaság
  • vérzékenyebbek
  • a tüdejük éretlen, sajnos gyakori a légzészavar, oxigén pótlásra szorulnak, szívverésük gyorsabb
  • hajlamosak fertőzéseket elkapni
  • a 32-34. hét előtt még nem alakul ki a szopóreflex, a fiatalabb babáknál még a nyelés sem, így sokszor szondán táplálják őket. Anyatejjel vagy tápszerrel.
  • nem általános, de nagy számban van veleszületett fejlődési rendellenesség, idegrendszeri károsodás
  • nagy számban korai fejlesztés szükséges

 

Nálunk majdnem az összes fentebb felsorolt tünet megvolt. Vékonyak voltak, kis csirkelábuk volt, látni lehetett a vénákat a bőrükön keresztül, és iszonyatosan szőrösek voltak! Sokáig féltem, hogy nem fog elmúlni! Úgy képzeljétek el, hogy még a homlokuk is szőrös volt. Lanának kellett a sárgulás miatt kék fény, Borónál ez nem merült fel. Illetve az első napokban Mindketten kaptak oxigén pótlást. A tüdő éretlenségére hivatkozva én már korán megkaptam az első tüdőérlelő injekciót, de másodikat csak a szülés előtt. Ikervárandósságnál jó esetben megkapod ezeket, akinél viszont nem lehet előre tudni a korszülést, Ő nem valószínű, hogy hozzájut. A lányokat is etették szondával, tudom, hogy nem fájt Nekik, de azért nem volt jó látni, hogy állandóan ott lóg az orrukból az a cső. Sokáig bent volt Nekik, úgy emlékszem csak a 3. héten vették ki, amikor már tudtak cumisüvegből enni rendesen. Korai fejlesztésre jártunk, írtam is róla Nektek, mi a Dévény-módszert választottuk. Hála Istennek, nem volt Nekik veleszületett fejlődési rendellenesség.

Mi okozhatja a koraszülést?

  • a legnagyobb rizikófaktor az ikervárandósság
  • nemi betegségek, felszálló hüvelyi fertőzés, rossz szociális körülmény, anya krónikus betegsége (magas vérnyomás, veseprobléma, cukorbetegség, epilepszia, méh rendellenes fejlődése, mióma)
  • dohányzás, alkoholfogyasztás, droghasználat
  • várandósságot megelőző abortuszok, vetélések
  • stresszhelyzetek, méhlepény rosszul tapad, leválik
  • kismama alultáplált, kiszáradt, korábbi várandósságnál felmerült betegségek
  • előjelek: intenzív méhösszehúzódás, de nem szabad összekeverni a Braxton-Hicks kontrakcióval. Ez tulajdonképpen jóslófájás, de nem biztos, hogy a szülés is beindul! (rövid ideig tartó fájások, melyek rendszertelenek, nem tartósak, nem erődödnek, mozgásra vagy pihenésre elmúlnak) Ettől függetlenül az orvost kell tájékoztatni róla!

Amikor ezek a rizikófaktorokat ismerik az orvosok, akkor fel lehet készülni a koraszülésre. Viszont még mindig nagyon nagy százalékban sajnos soha nem derül ki, hogy mi volt az okozója egy korábban érkezett babának. Lehet egy teljesen egészséges, komplikáció mentes várandósság vége is koraszülés. Igazából nálunk az ikervárandósság miatt benne volt a pakliban. Ettől függetlenül, a szülés beindulására nem tudtak magyarázatot adni az orvosok. Nagyon hamar és nagyon gyorsan lettek fájásaim azon a reggelen.

A végére hagytam a legnehezebb részt. A lelki sérüléseket. Igen, így, többes számban, mert nem csak a babának okozhat ez hosszabb távon károkat, hanem a koraanyukának szintén. Illetve az apákat se hagyjuk ki! Inkább írom, hogy a szülőket.

Babák, akiket nem vehetett fel az édesanyjuk, amikor megszülettek, hetekig inkubátorban fekszenek, minimális testkontaktussal. Illetve nálunk, ikreseknél, 6-8 hónapig együtt a pocakban a testvérével és hirtelen elválasztják őket. Nem ismerjük meg ezeket az érzéseket sosem, nem tudjuk meg, hogy mit éltek át. Jó esetben elfelejtik. Azt viszont tudjuk, hogy mi, koraanyukák mit éreztünk. Bizonytalanságot! Talán ez a legjobb szó rá. Illetve kétkedést, másokban, magunkban. Sajnos én is, sok nőtársamhoz hasonlóan nem kaptam semmilyen lelki támogatást (férjemen kívül természetesen) a kórházban. Nem volt pszichológus, szoptatási tanácsadó, védőnőt is ritkán láttam. Ettől függetlenül nagyon hálás vagyok az ott dolgozóknak, de sajnos még lenne mit fejleszteni, emberséget belevinni, érzelmi támogatást nyújtani. Én még azok közé sorolom magam, akiknek nem okozott túl mély sebeket a koraszülés, de így is sokszor úgy éreztem magyarázkodnom kell, hogy miért picik a lányok, miért csinálnak később bizonyos mozgásformákat, vagy egyszerűen rájuk néztek és azt mondták: koraszülöttek ugye? Mintha valami szitokszó lenne…pedig büszkének kell lennem és lennünk a mi kis hőseinkre!

Mindenképpen kérj segítséget, barátoktól, családtól, egészségügyesektől vagy a KORE-soktól!

Nem vagy egyedül!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Az első darabos étel. Rizs. Tisztán.

Az előző bejegyzésemben az ujjszopás témájával foglalkoztam. Kiveséztem teljesen szerintem, szóval, mindenki és én is lenyugodtam a pi…be, mert körülbelül két hónapig tartott az ujjszopizás :) Addig mindenféle megfordult a fejemben, mindenhol figyeltem a gyerekeket, hogy ki cumizik, ki szopizza az ujját. Hála Istennek elmúlt ez is. Azért azt nem mondom, hogy később, amikor nagyobbak lettek, kevesebb lett az izgulás, csak talán inkább már másmilyen. Könnyebb persze nem… 

Július végén, pontosan 29-én szombaton volt az első darabos ételük. Rizs. Tisztán. Kérdeztem a védőnőt, meg a könyveket és a netet is bújtam, hogy mikor kell elkezdeni. Semmi konkrét. Nálunk még egy darab fog sem volt ekkor. Mivel ott van az valahol jó mélyen az ínyben, ezért (elvileg) el tudják rágni az ételt. Szóval, azt mondta nekem a védőnőm, hogy a pépes kajába tegyek darabokat, vagy ne pürésítsem annyira. Természetesen nem ették úgy meg, és ekkor, a fent említett dátumon megpróbáltam külön adni a darabosat, és bevált! Vannak babák, akik eleve a darabos ételt fogadják el, az Ő szüleik a BLW módszert alkalmazzák. Ez a baby led weaning rövidítése. Itt a lényeg, hogy a baba kezébe adnak ételt, (pl. párolt zöldséget, gyömölcsöt stb.) és Ő veszi a szájába, majszolja el. Nálunk én így,  nem is erőltettem a „kevert” kajákat. Minden baba máskor érik meg erre, úgy gondolom, és ezek a tapasztalatok is, amiket olvastam. Az én lányaim szeretnek enni, így mindent érdeklődve próbáltak ki.

Augusztusra érkezett el az idő, hogy reggelire már nem volt elég a tejem. Orvossal, védőnővel egyeztetve 2-es tápszert kezdtünk el adni nekik. Nálunk bevált a Milumil, így most is ezt a terméket választottuk. Féltem ismét, mert a cumisüvegben nem fogadták el a már lefejt, lefagyasztott anyatejet, amit nem tudtam az ételbe belecsempészni dobhattam ki sajnos. Lehet ezt már említettem. Hála Istennek megitták a tápszert, csak gyorsabb folyású cumit kellett beszerezni, mert először az itatópohár gumis (csőrös) cumit tettem rá, de abból nehezen tudták kiszopizni. A leggyorsabb folyásút vettem meg, illetve még azt is kicsit megvágtam. Este még szoptatás volt, de ennek is lehetett látni már a végét, hiába fejtem napközben még. Első körben úgy fogadtam meg magamban, hogy körülbelül 8-9 hónapos korukig szeretnék szoptatni, aztán ezt eltoltam egy évre. Mivel sosem tekintettek a cicire nyugtató dologként, ezért úgy gondoltam nem lesz nehéz majd az elválasztás. Ez is picit másként alakult, de erről majd később. :) 

Ugyanebben a hónapban történt, hogy Boró felült. Pontosan augusztus 16-án. Kicsit furán, mert még támaszkodott, a lábai terpeszben voltak, valahogy kúszás közben maga alá húzta a lábát. Lana ugyanezt a műveletet egy héttel később csinálta. Konkrét, tényleges mászás még nem volt, így (ismét) jött a para, hogy akkor most már nem is fognak mászni? Doki mondta, hogy miután felülnek, sokszor inkább már felhúzzák magukat állásba és kimaradhat a mászás. Mind tudjuk, ez nem jó, semmilyen mozgásforma nem maradhat ki, sőt néha az sem jó, ha felcserélődik, vagy időben eltolódik. Később okozhat problémát, tanulási zavart leginkább. Hó végére már Boró egyenes háttal ült, Lanus még inkább forogva, hason szeretett lenni. Az első időkben minden mozgásformát Boró kezdett el és Lana körülbelül egy héttel később követte, most is így volt, szeptember első hetében Ő is felült egyenes háttal.

Boróka csücsül

Augusztus végén hajvágás mellett döntöttünk, mivel körben szépen kikopott a hajuk, de felül viszont megmaradt a kakastaréj. Már nagyon bután nézett ki, és állandóan olyan volt, mintha zsíros lenne nekik, így megszabadultunk tőle, volt sírás közben, pedig annyira cuki fiúk…vagyis fejük lett :)

Lana hajvágás után

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Tovább

Engedjük-e gyermekünknek, hogy szopja az ujját?

Az előző bejegyzésemben írtam, hogy a lányok elkezdték szopni az ujjukat. Körülbelül 6 hónaposak lehettek, amikor elkezdődött. Első körben, - nem helyes módon természetesen -, magamat okoltam, hogy biztosan túlságosan hamar szoktak le a napközbeni cicizésről. Nehéz ez anyaként, mert látod, hogy mennyire jól eszik a gyermeked már a korának megfelelő ételekből, mégis a szájába landol az ujjacska.

Az én lányaim, kizárólag alváshoz vették a szájukba a kezüket. Akkor, amikor már elalvás közelében voltak, Boróka inkább a középső három ujját, Lanus pedig a „klasszikus” hüvelykujj szopizást nyomta. Nem volt még foguk, még a közelben sem jártunk annak, hogy bármelyik fog előbújjon, hiába volt nyálzás, a fogak fehéredését, ínydagadást nem érzékeltem. Természetesen ettől függetlenül, Ők már érezhették a bizse-bizsét benne. (anyukám mondogatja mindig így a fogzást).

Csíkosban Lanuska, szájukban az ujjacskák

ujjszopás cumizás cumi Lana Boró jelenlét szülő

Visszatérve, ujjszopás. Sok ultrahangos felvételen látszódik, hogy a baba a pocakban is a szopja az ujját, ekkor még senki nem gondol arra, hogy ez kóros, csak azt mondjuk rá, hogy mennyire édes! Ahogy megszületik a kicsikénk, megfigyelhetjük, hogy már 3 hónapos korban keresi a baba szájával a kezét. Pontosabban, ha a szája ügyébe kerül az ujja, keze, akkor bekapcsol nála a szopóreflex. Ez még nem tudatos, egyértelmű, ez egy természetes ösztön. Az ujjszopás 6-8 hónapos korban lesz tudatos, ekkor tudja már a gyermek, hogy az a saját keze és használhatja. Általában a nem cumizó babák mindegyike átesik az ujjszopási perióduson. A szakirodalom azt mondja, ahogy a fogzás megindul, csökkenti a fájdalmat, amit a duzzadt íny okoz. Ranschburg Jenő megemlíti azt is, hogy téves az a felfogás, hogy az ujjszopás akadályozza a szabályos fognövekedést. Legfeljebb a maradandó fogsor egészséges fejlődését zavarja, de jó esetben a gyermek 5-6 éves korra legfeljebb csak esténként szopja az ujját. Napközben ezek a gyermekek már nem szopják az ujjukat, csakis egy elalvást segítő rituálé számára.

Sok segítséget kaptam ebből a könyvből:

ujjszopás cumizás cumi Lana Boró jelenlét szülő

Az egészséges gyermekeknél egy éves kor után csökken a szopás mértéke. Ez azzal függ össze, hogy ekkorra a babákat jobban érdekli a körülöttük lévő világ. A játékok és különböző tárgyak fogdosása, megtapasztalni, hogy melyik játéknak milyen a fogása, állaga, milyen hangot ad ki, ha megmozdítja. Itt azét meg lehet említeni, hogy cumival a szájában a gyermek még ettől függetlenül képes ezeket a tevékenységeket elvégezni, míg az ujjszopó gyermek nem. Neki el kell döntenie, hogy megfogdossa a játékot vagy a szájába tolja az ujjait. Egészséges fejlődés esetén a döntés kimenetele nem lehet kétséges. Így mondhatnánk, hogy az én félelmeim is alaptalanok voltak, mivel „csak” alváshoz vették a szájukba a kezüket, illetve napközben inkább a játékokkal foglalták le magukat, mint az ujjukkal. Ugye milyen egyszerű lenne így? Sajnos a kétség akkor is ott van az emberben, attól függetlenül, hogy mennyire tudatosak vagyunk, vagy mennyi könyvet, szakirodalmat, guglit olvasunk. Akkor tud teljesen szerintem elmúlni ez a kétség, amikor már nem áll fenn az adott „rossz szokás”. Legalábbis nálam így volt!

Visszatérve, hogy ne hagyjunk azért kétséget senkiben. (megpróbálom, hátha csökken Benned a kétség :)) Általában egy éves kor után csökken az ujjszopás mértéke, ahogy fentebb írtam. Kettő-három évesen elvileg csak stressz helyzetben illetve elalváshoz veszi kicsike a szájába az ujjacskát. A szülőknek nem szabad félni, hogy gyermekük ezt a technikát használja elalváshoz, nem számít kórosnak. Akkor kell tenni lépéseket, ha a gyermek napközben is ezzel nyugtatja meg magát, kvázi ezzel menekül el a valóságtól. Itt a leszoktatás technikája hasonló, mint a cuminál. Nem szabad alkalmazni a „régi felfogást”, mikor valaki megállította a gyermeket az utcán, hogy jaj, de nagyfiú vagy már a cumizáshoz, nekem adod a cumidat? Az ujjszopásnál ugye ez nem lehetséges, viszont vannak „házi” praktikák, amiket szintén nem javasolok, többek között kesztyűt adjunk rá, bekenjük az ujját valamilyen kellemetlen ízű étellel. Szintén nem szabad piszkálnunk vele a gyermeket, hogy még inkább az önbecsülését sárba tiporjuk. A legfontosabb, megtalálni és megszűntetni az okokat, amik a külvilágból érkeznek, melyek az ujjszopáshoz való menekülést idézik elő. Ez legtöbb esetben valamilyen érzelmi kielégületlenségből származik. Amint ezt megtaláltuk, segíthetünk még azzal, hogy „lecseréljük, kiváltjuk” az ujjat, valamilyen alvós játékkal, vagy kialakítunk egy elalvási rutint, rituálét, illetve lefoglaljuk a gyerekeket, bevonjuk a feladatokba, ezzel érzik azt, hogy Ők is tesznek valamit a családért, fontosak. Érzelmi kielégülést nyújthatunk Neki ezzel.

Összefoglalva még mindig kérdés, hogy mi a „jobb”, cumit adjunk a gyereknek vagy engedjük az ujjukat szopni? Nehéz kérdés, mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. Cumizás előnye, hogy azért egy 5-6 éves gyermek ezt a babás viselkedést hamar le tudja vetkőzni, gondoljunk csak abba, hogy már az ekkora gyerekek gyakran mennek táborokba, kirándulni, vagy akár egymásnál alszanak, azért itt a közösség húzóereje nagy, könnyebb letenni a cumit. Az ujjszopásnál előny, hogy hamarabb letud szokni a gyermek, mert inkább a kezét másra használja, így jobban elmarad, mint a cumizás. Viszont később, ha nem történik meg a leszokás, akkor nagyon nehéz ellenállni a „csábításnak”, mivel a kezecske mindig rendelkezésre áll! Nem egyszerű úgy gondolom a döntés, de egy egészségesen fejlődő gyermeknél, tudatos szülői jelenléttel elkerülhetjük, hogy gyermekünknek bármilyen lelki sérülést okozzon a cumiról illetve az ujjszopásról való leszokás!

Légy jelen a gyermeked életében és akkor nem lehet gond!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Tovább

Aggódtam, nem is kicsit! Ujjszopás-ON!

Nyaralás, még mindig! Lánykáknak beszereztünk úszó gyűrűt. Érdekes mi? Valahol a neten láttam először, úgy néznek ki benne, mintha valami mindig lenne a szájukban :) és állandóan meg lennének lepődve :) Élvezték a vizet, és ki is próbáltunk egy babaúszás órát, ahol nagyon meg is dicsértek minket. Azt el kell árulnom, hogy körülbelül az első három napon nagyon rá voltam feszülve mindenre. Biztos jó, hogy eljöttünk, alszanak rendesen, megkapnak mindent? Aztán be kellett látnom, hogy nagyon is rugalmasak voltak a csajok, és rajtam kívül senkinek nem volt babszem a fenekében az említett dolgok miatt.

Tevenézőben:

Alsópáhok mellett van nem messze az Afrika Múzeum, egyik délelőtt ellátogatunk oda is, babahordozóval, egyik gyerek apán, másik anyán utazott. Ömlött rólunk a víz, de élveztük, meg persze a kenyai elefántcsontból készült szobrocskát is megvásároltuk a suveniresnél. (nem, egy darab elefánt sem halt meg miattunk, csak valami kősóból vagy micsodából van a szobor) Lassan eltelt a nyaralás, jöttünk haza kipihenni magunkat. :) 

Június 25. az első házassági évfordulónk! Jól meg is ünnepeltük, ebédeltünk egyet közösen és utána kedvenc kávézónkban ittunk egy forró feketét. Csajok velünk voltak, gyorsan meg is fogadtuk, hogy minden öttel osztható évfordulón valahova elutazunk, kettesben. Kell az is, hogy férjeinkkel, társainkkal legyünk kettesben. A várandósság és a lányok születése után is próbálok az én édes férjemre odafigyelni, nem csak miatta, hanem magam miatt is! Gyerekeink kirepülnek, hipp-hopp, aztán már csak ketten maradunk, és talán jobb úgy, ha ezt szeretetben, boldogságban töltjük! 

Július elején, egy medencét állítottunk fel a kertben, amiben már anyáék is meg tudtak mártózni. Nagyon meleg nyár volt, a délutáni nap szépen besütött a nappaliba, este is a lányok szobájában körülbelül 29-30 fok volt. 13-án vettem először észre, hogy Lanus „hintázik”, már egy ideje forgolódtak, így közelítették meg a kiszemelt zsákmányt. Videót láthatsz a Facebook oldalamon! Ekkor Lanus 6910 g, Boró pedig 6780 g volt. Eltelt két hét, Lana kúszott, Borónak még kellett pár nap, de Ő is elindult. Szerintem ez az időszak annyira még nem is volt vészes, sokáig jöttek utánam. Ott kellett lenniük, ahol én voltam. Azért is jó még ez a kúszás-mászás időszak, mert még nem tudtak olyan gyorsan közlekedni. Azért kellett majdnem ugyanennyi hónap, hogy ez átváltson futásba. 

Aggódtam, nem is kicsit! Amióta elkezdtük a hozzátáplálást, és ki is váltottuk a három étkezést (hamar ment), elkezdték a lányok az ujjukat szopizni. Nem csak úgy, hogy néha-néha bekapták, hanem nagyon durván! Egyszerre legalább kettő, de néha három ujjacska is volt a szájukban, így is aludtak el! Cumit nem fogadták el még mindig, próbáltam, de tényleg! Mindenki azt mondta, és olvastam is (megint a sok okos könyv és barátunk a gugli segítségével), hogy a cumit legalább el lehet venni, de az ujjacskák…azok ott vannak. Szóval teljesen kiakadtam, mi van, ha túl korán hagytuk abba a cicizést napközben, mi van akkor, ha ezzel most lelki sérülést okozok nekik, mi van, ha most iskolás korukban is szopják az ujjukat...áááááá????

Boróka az ujjszopás közben, tudom, cuki, de akkor is ijesztő volt akkor:

Lanuska a "klasszikus" ujjszopizós pózban :)

 

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Tovább

Tippek kikapcsolódáshoz, nem csak ikreseknek!

Mivel az előző blogbejegyzésben az első közös nyaralásunkról meséltem, így úgy gondoltam, hogy segítségetekre leszek egy kisebb listával, amit tudtok használni a későbbiekben. Az elején, amikor elkezdtem írni, tényleg azt gondoltam, hogy ez egy kis lista lesz. Rá kellett jönnöm, hogy azért ez nem olyan egyszerű.

Az egyik legfontosabb, hogy mindig időben kezdj el pakolni! Én általában már előző este bepakolok, de a tervezés része már pár nappal az utazás előtt a fejemben összeáll. Nem lehet másként! Illetve, kisbabával, kisgyerekkel úgy is akkor tudsz pakolni, amikor alszik! Legalábbis úgy hatékonyabb vagy, tudsz tényleg arra koncentrálni, hogy ne maradjon semmi otthon, ami fontos! Bár a mai világban minden könnyen elérhető, így azért ne ess kétségbe, ha valami mégis otthon marad! Bababarát szállásokon, de én úgy gondolom mindenhol készek a segítségetekre lenni, illetve boltot úgy is lehet találni bárhol!

Szóval, próbáltam mindent összeszedni, remélem, tudok ezzel egy kis segítséget nyújtani minden családnak, nem csak ikreseknek!

  • Legyen egy lista, hogy kinek mire van szüksége (nálunk már egy ideje létezik ilyen, apának és anyának, eddig, most már a gyerekeknek is), mentsd el egy olyan helyre, ahonnan bármikor elő tudod kapni, pl. valamilyen felhő alapú szolgáltatásba.
  • Gyógyszeres csomag. Amit állandóan kell szednie a gyerekeknek az az alap. Vitaminok, C-vitamin, D-vitamin, nálunk ez viszonylag állandó. Legyen ezen kívül, lázmérő, lázcsillapító (két különböző hatóanyagú), allergiára valamilyen atihisztamin tartalmú csepp (1 év alatt receptes), orrszívó készlet, (porszívót biztos kapsz bármelyik helyen), vagy kézi orrszívó, orrspray. Sérülésekre valamilyen sebfertőtlenítő, mi Bepanthen Plust használunk. Műkönny, kimosni a szemet, ha valami belement.

Természetesen mindent egyeztetve a gyermek orvosával, gyógyszerészével!

lista nyaralás tippek segítség

  • Kullancscsipesz, kisolló, ragtapasz (én eddig sosem használtam, szerintem leszednék, bár ki tudja). Szúnyog-, kullancsriasztó.
  • Évszaktól függően bababarát naptej, napozás utáni krém esetleg. Léteznek már jó kis sapkák, úszó ruhácskák, amik védenek a Nap káros sugaraitól!
  • Játékok babának, gyerekeknek, szintén évszaktól függően. Én eddig mindig vittem valamennyit a hotel, szállás szobájába. Nem tartózkodtunk ott sokat, de reggel, vagy fürdés előtt jó, ha letudja foglalni Magát.
  • Alváshoz, alvós játék, alvós zsák, vagy saját ágynemű. Azért ezt is nagyon sok helyen biztosítják, érdemes előtte érdeklődni!
  • Pelenkás gyermekeknél: elegendő pelenka. Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy számolom-e, hogy mennyi pelust vettünk eddig a lányoknak…hát inkább bele sem merek gondolni, hogy mennyit! Mosipelust használókat tisztelem azért, hogy van erejük ezzel foglalkozni! Pelenkázás egyéb kellékei, popsi krém, popsi törlő. Én mindig viszek magunkkal pár textil pelenkát, hogy bárhol lehessen nyugodt szívvel pelust cserélni!
  • Cumisüveg, cumi, ki mit használ. Mivel mi az első nyaraláskor még nem használtunk cumisüveget, vagyis már nem és még nem, így én ezt nem vittem. Később, amikor már a baba úgy is mindent a szájába vesz, elég jó forró vízzel elmosni, felesleges kifőzni, fertőtleníteni. Említettem, hogy még fejtem az első nyaraláskor, így azt is vinni kellett volna, persze ez kimaradt a csomagból, hála nagynéninek, utánunk hozta! Szóval, ne felejtsd elrakni, ha használsz ilyet!
  • Természetesen a cumisüveghez kapcsolódóan, tápszer, tejital. Általában a szobákban már van mikró, vízforraló, én is mindig ezekkel csináltam Nekik, a tejpépet szintén.
  • Ruhák. Eddig, bárhol voltunk nyaralni, vagy csak kiruccantunk, én mindig jóval több ruhát raktam a lányoknak, mint kellett volna. Ikres anyaként így is duplán kell számolnom, de ezt meg kell szorozni a napokkal, meg, hát tudod, hátha történik valami. Pl. egy jó adag kaki nyakig, vagy kaja talpig! A lényeg, hogy most már úgy (próbálom:)) csinálom, hogy berakom a bőröndbe a lányok ruháit, amit elsőre gondolok, majd legalább a harmadát a végén visszapakolom a szekrénybe!
  • Fürdőruha, fürdőbugyika. Érdemes annak is utána kérdezni, hogy a wellness részlegben kell-e az úszó pelenka fölé még fürdőruha a babáknak, kisgyerekeknek. Van ilyen! Meg egy idő után úgy is szeretnének olyat, mint anyának és apának van! Kalap, vagy kis sapka, ha kint medencéztek, fésű, lánykáknak csatok, hajgumik!
  • Babakocsi. Amíg kicsik a gyerekek, természetesen elengedhetetlen. Az első nyaralásra még mi is elvittük az ikres kocsit, de később könnyebb volt a szálláson kapott egy személyest használni. (ezt is kérdezzétek meg, hogy lehet-e kapni, kölcsönözni a szálláson). Könnyebb volt közlekedni a kettővel, mint az ikres, egymás mellet lévővel.
  • Hordozó, hordozókendő. Az első nyaraláson használtuk csak, amikor az Afrika Múzeumban sétáltunk. Egy gyerek apán, egy gyerek anyán. Ezen kívül talán még egyszer használtuk, egyedül én nem kötöttem fel őket magamra. Úgy gondolom, ez igazán egy gyereknél válhat be, ha baba és anya is ezt szeretné. Viszont praktikus az biztos!

Remélem mindent sikerült összeszednem! Nálunk úgy szokott kinézni a bőrönd készlet, hogy anyának és apának egy-egy kisebb, a lányoknak egy nagy. Ezen kívül még pluszban a babakocsi, külön pakoltam a kajákat (üveges kaja, tejpép..stb). Nincs nagy családi autónk, így a tetőcsomagtartó elengedhetetlen lett. Szépen elnyeli a pakkokat! Egyszer anyósom mondta, hogy szinte mindegy, hogy hány napra megy az ember nyaralni, kikapcsolódni, mindig tele tud pakolni legalább egy nagy bőröndöt!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Tovább

Végre, meg lehet különböztetni az ikreket!

 Júniusra terveztük a csajok keresztelőjét. Abban a templomban történt a keresztelő, ahova már jó ideje jártunk és járunk. Az esküvőnk is ott volt, a székesfehérvári Prohászka Templomban. Katolikusok vagyunk, hívők, és templomba járók. Így a keresztelő is nagyon emlékezetes maradt számunkra, mivel az atya nagyon jól ismer minket. Jó érzés volt, hogy a lányok is immár Jézushoz tartoznak! Utána ebédre meghívtuk a vendégeket, nagyon jó volt az idő, így a teraszon terítettünk. Az ebéd szintén jól sikerült, mindenki talált valami fogára valót, a sütit úgy rendeltük, arra már nem volt energiám, hogy süssek, tortát a táci mamáék intézték. Keresztszülőktől (tesóm és férje) szépséges fülbevalót kaptak a lányok. Olyan fülbevalót szerettem volna, ami kapcsos, nem a bedugós, féltem, hogy az nyomná a fejüket. Persze arra akkor nem gondoltam, hogy a belövéskor olyat kapnak, amit egy hétig kellett hordani. Nem volt probléma vele egyébként. A keresztelő előtt egy héttel voltunk belövetni, picit felsírtak, de nem volt vészes a dolog. Szóval Lanának piros, Borónak rózsaszínű köves fülbevalót választottunk, így meg is lehetett különböztetni Őket, egy ideig…

keresztelő fülbevaló nyaralás Kolping hozzátáplálás szoptatás

A hónap elején nagyon jó volt már az idő. Vettünk egy pici felfújható medencét, tényleg nagyon pici volt, amibe épphogy belefértek ketten. Szerintem nem igazán értették miért kell fürdeni kint a szabadban, este nem is tetszett nekik annyira, hogy megint a kádban kell lenni. Ebben a hónapban tértünk át a nagy kádra, már nem fértek el a kicsiben, és szerettük volna, ha jobban barátkoznak a vízzel. Voltak napok, amikor együtt is voltak benne, de még annyira nem élvezték. Ülni még nem tudtak, így fekve pancsoltak. Kezük-lábuk járt, mint a motolla, nagyon vicces volt :)

A már említett távoli rokonságban lévő ikresek nagyon beijesztettek minket annak idején, hogy az első évben sehova, de még utána se mentek szinte nagyon nyaralni, pihenni. Úgy gondoltuk megcáfoljuk ezt, így, amikor a lányok 7 hónaposak lettek, elmentünk az első közös nyaralásunkra, Alsópáhokra. :)

Ez a hely fantasztikus! A szobák gyönyörűek voltak, nekünk is volt külön szobánk, pelenkázó, fürdető kád, mikró, vízmelegítő, babakocsi! Egy hetet voltunk ott, az idő is nyári meleg, hála Istennek. Kint is tudtunk fürdeni a medencében! Úgy van kialakítva minden, hogy bent is van lehetőség mindenre, ha rossz az idő, vagy télen jönne valaki. Fedett folyosón lehet végig barangolni, bent több játszóház, kávézó és az éttermet is meg lehetett közelíteni. Lányok még mindig háromszor aludtak, így a reggelink idejében volt az első, dél előtt a második és három óra körül a harmadik. Éjjel féltem, hogy majd elalszanak-e idegen helyen, de itt is csak anya izgult, lányok simán aludtak végig.

keresztelő fülbevaló nyaralás Kolping hozzátáplálás szoptatás

A hozzátáplálással nagyon jól álltunk, tízóraira általában tejpép volt, védőnő javaslatára, általában ízesítés nélkülit adtam Nekik, cukormenteset. Ebédre főzelék, és uzsonnára gyümölcs, 7gabonás péppel. Ekkor már kóstolták a csirkehusit és a pulykahúst szintén. Amikor itthon voltunk, megfőztem vízben a húst, úgy, hogy tettem bele répát, fehérrépát, majd turmixoltam a főzővízzel, majd pici zacskókban fagyasztottam le az adagokat. A nyaraláson üveges kaját ettek. Illetve voltak az étteremben készített gyümölcs pépek és főzelék is. Anyatejet már nem adtam nekik napközben, csak reggel és este, de, hogy ne fogyjon el olyan hamar, délben fejtem. Már nem akkora a mennyiség, hogy elég legyen Nekik egy-egy étkezésekre, éjjel termelődik még annyi, hogy meglegyen a reggeli adag, illetve estére is elég még az alváshoz. Nem keltek fel éjjel sem. Nem volt már annyira veszettül sok tejem, de azért még elég volt, egy darabig…

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Tovább

Fog nélkül is lehet enni!

Még egy kis május. Nagyon sok minden történt abban a hónapban. Jöttek látogatók is már, érdi barátnőm is meglátogatta a csajokat, nekem is jók ezek a találkozások, kicsit másról is lehet beszélgetni, de persze a gyerek téma a központ mindig. Ez már csak így van, és így is lesz most már, úgy gondolom. A délelőtti alvást a lányok a szőnyegen szokták nyomni. Simán maguktól elalszanak éppen ott, ahol vannak. Még mindig sokszor összeér valamelyik testrészük ilyenkor. Nagyon édesek! Ahogy említettem kertes házban lakunk, így, most már, amikor igazán jó az idő, akkor kiteszem a plédet a fűre és kifekszünk levegőzni. Minden érdekli a csajokat! Nyáluk folyamatosan folyik, de még nincs egy darab foga egyik lánykának sem. Nem is láttam, hogy ez hamarosan változna, se bedagadt íny, se fehéredés…

Éppen így aludtak el akkor:

Kedvenc kajáik között volt az édesburgonya, sütőtök, cékla, alma. Amiben kicsit több a krumplit tettem, azt már nem ették meg. Védőnő javaslatára és a dokival is egyeztetve én rizsdarát (régebbi nevén rizsnyákot) tettem az ételükbe, amitől kicsit laktatóbb és sűrűbb is lett. Szépen ettek a lányok, a krumplin kívül nem volt olyan, amit ne ettek volna szívesen. Ami nekem segített, az Havas Dóra Születéstől Születésnapig című könyve. Facebookon a Lila füge oldaon találsz recepteket Tőle! Reklám helye, de tényleg én sok mindent ebből vettem, meg persze az internet is jó barátunk. A régi lefejt és lefagyasztott anyatejet csak főzéshez tudtam felhasználni, mert egyébként felmelegítve nem ették meg. Nem tudom, hogy hűtő ízt éreztek rajta, vagy csak nem volt jó a csomagolás :) Én igazán betartottam, hogy mikor mit vezessek be, az allergénekkel is kivártam a megfelelő időt. A glutén-t bevezettem a hozzátáplálás elején, ahogy kellett, simán a 7gabonás pépet belekevertem a gyümölcsbe. Nem volt semmilyen allergiás reakciójuk hála Istennek.

Kicsit komolyan vettem a hozzátáplálást! :)

A képen édesburgonya, répa, cékla, krumpli, rizsnyák és anyatej van:

Pontosan nem emlékszem, de talán májusban mentünk vissza a kardiológiára, bár lehet ez már június eleje volt…jaj nem tudom. Említettem még a várandósságkor, hogy az egyik babánál volt valami szívzörej szerű, és amikor kiengedték a lányokat a PIC-ről, akkor kellett időpontot kérni a további vizsgálatra. Mivel nem tudták akkor a pocakban, hogy akkor melyik baba is volt, akinél észlelték, ezért Mindkettőjüket megvizsgálták. Szerencsére itt túl sokat nem kellett várni, illetve a vizsgálat is gyorsan lement. Nagyon ügyesek voltak a lányok, pedig mindenféle zsinórt raktak rájuk, meg EKG-t is csináltak Nekik. Meg is dicsérte a doktornő a lányokat, hogy jól viselték a vizsgálatot. 

Ami még ebben a hónapban történt, az első fotózás, hivatalos! Akkor még kezdő fotós ismerősünk házhoz jött, így nekünk nem kellett kimozdulnunk, ez nagy könnyebbség volt számunkra. A lányok még nem ültek, de azért már jó nagyok voltak, így egy-két kelléket nem is tudtunk használni. Így is fantasztikus képek sikeredtek! Hálás vagyok érte! Nagyon ajánlom Neked is, ha szeretnél fotókat, Facebookon megtalálod az MGS fotóstúdiót!

Vigyori Lanuska, tátiszájú Boróka :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Tovább

Amikor Anyák Napján már én is kapok ajándékot!

Elkezdődött a tavasz nálunk is, a bejegyzés első részében mesélek egy picit a koraszülöttség egy újabb "különlegességéről", majd a hozzátáplálás beindulásáról olvashatsz! Ismét, amikor egy biznisz beindul! :)

Mostanában sok képet láthattok a gyerekekről. Nem tudom feltűnt-e Nektek, hogy nem egészen kerek a fejecskéjük. Muszáj erről is írnom, mert amíg nem tudtam, hogy ez miért van nekem is nagyon furcsa volt. Olyan kis körte alakúak. Szóval több féle megközelítést olvastam, van, akik azt mondják azért van így, mert császármetszéssel születtek, és a másik, ami szerintem kicsit hihetőbb és megalapozottabb, hogy koraszülöttek. Amennyiben van ilyen ismerősötök, lehet ott is feltűnt, ha mégsem, a neten biztos láthatsz még ilyen babákat összehasonlítás képpen. Mindenkit megnyugtatok, akinek korababája van, az se ijedjen meg, ez el fog múlni! :)

Vannak olyan történések, amiket feljegyzeteltem magamnak a naptárban. Muszáj, mert nem tudom sajnos minden nap írni a gépen a történteket. A következő ilyen május elején, hogy pelenkázás közben a lábukat megfogták! Lehet ez időre született babánál nem olyan lényeges előre lépés, de én ettől (is) nagyon boldog tudtam lenni! Májusban nagyon felgyorsultak az események! Az első nagyon fontos, hogy anyuka lettem! Így anyák napjára engem is megleptek a gyerekeim! (férjem segítségével :)) Mondanom sem kell, folytak a könnyeim, mint a záporeső! Nagyon megható volt!

A hónap elején megint voltunk pecázni egyet, halat ismét nem sikerült fogni, de már a lányok ettek gyümölcsöt közben! (almapépet) Boróka május 10-én az oldalára fordult, Lanus pár napra rá szintén. Nagyon beindult a mozgásfejlődés, lassan fél évesek lettek a csajok, státuszon szépen teljesítették a követelményeket. Ezek után már a forgás hátról hasra és fordítva sem volt nehezükre. Fantasztikusan fejlődtek, pedig már Dévény-tornára sem jártunk! Ahogy említettem júniusra voltunk visszarendelve kontrollra. Mivel elkezdek jobban mozogni a kiságyban, beszereztünk egy pelenkára csíptethető légzésfigyelőt. Volt, hogy még mindig bejelzett a lapos. Nem tudom miért nem érzékelte Őket rendesen, mert tutira nem volt légzésleállás egyik esetben sem. A pelusra csíptethetővel is teljesen meg voltunk elégedve, egészen addig tudtuk használni, amíg nem kezdtek el jobban elmászni az ágyban. 

Az első étkezés kiváltás is ebben a hónapban történt, május 16-án volt először, hogy csak gyümölcs (alma) volt uzsonnára. Mivel szépen megették a 140-150 gramm adagokat, így már anyatejet nem adtam nekik utána. A hozzátáplálás elején ismét használtam egy applikációt (már nem tudom melyik volt, bocsi), amiben vezettem, hogy éppen mennyi anyatejet és mennyi szilárd ételt ettek. Végre találtam egy olyat, ahova nem csak egy babát lehetett beregisztrálni. Szerintem nagyon praktikus, de egy idő után ez is macerás volt, mert szinte mindent kellett volna vezetni hozzá, hogy lássam a fejlődést, mennyit és mikor pisilt, kakilt, mennyit aludt…stb. Nem volt egyszerű az elején, hogy most akkor mennyi étel is elég Nekik egy alkalomra, még a gyümölcs oké, de a későbbiekben a főzelékekkel voltam bajban. De ismét ne rohanjunk annyira előre. Szóval, a védőnővel és a gyerekorvossal egyeztettem folyamatosan, meg a bolti bébiételeken láttam, hogy körülbelül hány grammos egy üveg baba kaja. A kiváltást onnan tudtam, hogy mikor kell, hogy volt olyan alkalom, hogy 150 gramm mennyiség után még ugyanennyi anyatejet szlopáltak, döbbenet! Akkor azt mondtam, hogy na, elég lesz talán! :) 

Hó végén elkezdük a főzeléket is próbálni, mindent főztem Nekik előre, tettem a fagyasztóba. Anyatej tároló zacskókban remekül le lehet fagyasztani az ételt. Lehet a mennyiségeket is látni, illetve este elővettem és másnap csak melegíteni kellett. Amikor aludtak, akkor főztem előre meg jó nagy adagot. Ezekről majd később is fogsz olvasni, mert szintén ezt is nagyon tudatosan, előre eltervezve csináltam...lehet mérnöknek kellett volna lennem? ....:D 

Lana hónap végén már 5950 gramm volt, Boró pedig 6060 gramm! Szépen, lassan kezdte Boróka átvenni a vezetést kilók tekintetében! :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Tovább

A "rendszer" szerelmesei, amikor látod, hogy működik!

Gondolom, sok anyukában itt felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan sikerült, hogy a lányok ilyen hamar átaludják az éjszakákat. Azért ez nem volt olyan gyors folyamat ám! Az első három hónap éjszakáira, ahogy említettem nem igen emlékszem. Az esti etetés (úgy emlékszem, nyolc vagy kilenc körül volt) előtt is volt, hogy aludtam egyet a kanapén, illetve szinte utána azonnal ágyba bújtunk. Emlékeztek, írtam, hogy mindent rendszerben csináltunk/csinálunk, az esti rituálé úgy nézett ki, hogy a fürdetés előtt már félhomályt csináltunk a szobában, és a Bóbita-Bóbita táncol-t énekeltem a lányoknak, egyébként a mai napig. Fürdetés kis kádban, felváltva. Ezeket mindig apa csinálta, én segédkeztem illetve a másik babára vigyáztam. Szoptatás idején már nem igen beszéltünk a lányokhoz, éjszakai etetéseknél pedig egyáltalán, mindent nagyon csendben csináltunk. Ez után tettük be Őket a kiságyba. Természetesen volt, hogy üvöltöttek, akkor felvettük Őket, ringattuk kicsikét a feneküket, mindenféle technikát kipróbáltunk, a legbugyutábbakat, amiket az interneten lehetett látni. Nem váltak be, mondanom sem kell. Szóval az esti alváskor sokszor a férjem maradt bent a lányokkal a szobában, engem hagyott pihenni, mert még éjjel keltem szoptatni. Ez ugye még az átaludt éjszaka előtt volt. Ült a fotelban és ott volt Velük, amíg nem aludtak el, nagy síráskor felvette Őket, megnyugtatta a lányokat, egyébként az ágyukban feküdtek. Így szépen megszokták, hogy egyedül alszanak el. Szerintem körülbelül egy hét volt a nehezebb, utána már bent sem kellett maradnia apának. Az elején még a kislámpa világított, amíg el nem aludtak, aztán azt vettem észre, hogy, ha azonnal lekapcsoljuk a lámpát, akkor hamarabb elaludtak. Természetesen azért voltak olyan esték, amikor órákon át üvöltés volt, és semmilyen nyugtatás nem segített. Ez általában növekedési ugráskor volt, illetve később a fogzásnál. Szerintem egyébként egy kezemen meg tudom számolni, hogy Lanuska hányszor volt nyűgös éjjel, szinte mindig Boróka volt a nyugtalanabb, és ez a mai napig így van. Szóval nálunk így történt az egyedül elalvás. Biztos említettem már, hogy ez is egyike volt azoknak a fogadalmaknak, amiket még a várandósságkor megfogadtam, illetve közösen eldöntöttünk, hogy semmilyen körülmények között nem visszük át Őket az ágyunkba. Ehhez tartom magam most is.

Kiemelem ismét a rendszer fontosságát! Úgy gondolom ez segített hozzá minket a nyugodt alvásokhoz. A lányok is így kipihenték magukat és a szülők is. Nem egy tanulmányt lehet arról olvasni, hogy a szülők, leginkább az anyák az első pár évben mennyivel kevesebbet alszanak, mint a baba előtt. Biztosan gyereke válogatja, vannak eleve nyűgösebb babák, de úgy gondolom, hogy a rendsze egyfajta biztonságot nyújt Nekik, tudják mikor, mire számíthatnak! Legfőképp arra, hogy mi mindig ott leszünk! 

Áprilisban annyira jó volt már az idő, hogy elmentünk pecázni négyesben! Persze csajok végig aludták, de mi nagyon élveztük, hogy kint lehetünk és fantasztikus az idő! Sajnos a nap végére nem fogtunk semmit :(

Április közepén történt az első kuncogásos nevetés! Ez valami fantasztikus érzés volt! 

Új ajánlás volt akkor, (most nem követem, hogy mi a helyzet) hogy az anyatejes babáknál is el lehetett kezdeni a hozzátáplálást már 5 hónaposan. Lányok először áprilisban kóstolták tízóraira az almalevet. Cupp-cupp-cupp ízlett nekik! :) Nagyon furcsa volt, nekem, mint első gyerekes anyukának, hogy nem rögtön bekapták a kanalat és leették vagy inkább leitták róla a mammát, hanem, mint a cicit, vagy cumit, szlopálták a kanálról a levet. Ahogy elkezdtük a hozzátáplálást, pár nap után, ki is hagytunk kettő hetet, mert a székletükben láttam a rost darabokat, így a doki javaslatára pihentettük picit. 

Továbbra is a játszószőnyegen töltötték a nap nagy részét, még mindig sokat volt ökölben a kezük, de már a lógó játékokat megfogták, próbálták a szájukhoz húzni. Kézfejüket már egyre többször próbálták benyomni a szájukba. Ez már olyan babás viselkedés volt! Tudom nehéz Neked anyuka, akinek nem korababája van elképzelni ez mennyire büszkévé tett engem, de ezek mind-mind nagyon fontos mérföldkövek voltak számunkra!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Tandem szoptatás? Az, ami csak a filmekben van!

Kezdtek beállni a napok, volt, hogy barátnőmmel is tudtam találkozni, akinek egy héttel hamarabb született a babája, de szintén kora baba, 35. hétre jött fiúcska. Már említettem, amikor kórházban voltam még. Néha Ők jöttek hozzánk, volt, hogy mi látogattuk meg Őket. Lányok még háromszor aludtak napközben, éjszaka hajnalban egyszer ettek már, utána hétkor és kezdődik a nap. A hajnali etetést már egyedül csináltam, férjemnek így azért jobb volt, hogy végre tudott egész estéket aludni. Simán ment, hogy átmentem Hozzájuk, egyik pelus csere, etetés, másik pelus csere és etetés. Amíg az másodikat etettem szépen visszaaludt az első. Ekkor már nem fejtem utána, mert megették az adagjukat ciciből. Egyre többször volt már jó idő, így a délutáni alvás már kint volt a teraszon, még hordozóban kiraktam Őket és el is aludtak. Megmondom őszintén én megpróbáltam együtt szoptatni Őket, de egy lehetetlen vállalkozás volt, szerintem ilyen is csak a filmeken van :) nagyon mohón ettek, többször kellett büfiztetni Őket közben, így az egyszerre etetésről én le is tettem.

A Dévény-torna mellett az is beállt, hogy előkerült a játszószőnyeg, lógott rajta mindenféle csodás játékszer, de még a nézegetésen kívül nem nyúlkáltak hozzá. Nagyon nem szerettek hason lenni, de hát valahogy meg kellett tanulni tartani a fejüket, a gyógytornász javaslatára egy törölközőt tekertem hónuk alá, illetve már van olyan játék párna, ami direkt arra való, hogy hason rajta fekszik a gyerek és tudja a játékokat nézegetni, amik rá vannak aggatva. Ebben a hónapban végre már többször van mosolygás is és mintha már jobban érdekelné Őket a külvilág. Bőszen énekeltem Nekik, mondókáztam, de egyelőre visszajelzés nem volt sajnos. Amikor a kezükbe tettem valamit, karikát, játékot, akkor azt tartották egy darabig, de körülbelül ennyi volt. Nem tudom Ti miként kezeltétek ezt, de nekem nagyon nehéz volt, úgy éreztem, hogy csinálom-csinálom, de semmi visszajelzés nincsen, hogy ez jó így. Oké, a doki mondta, hogy az jó, ha sok színes játék veszi körül Őket, de akkor is hiányzott az, hogy Ők reagáljanak. Természetesen a mai eszemmel már tudom, hogy ilyen ez a gyerek nevelés, csinálod, sosem tudod az adott pillanatban, hogy jól, csak később fog kiderülni, milyen embert neveltél fel. Ez így szép és jó, de akkor nehéz volt. Így most azt tudom tanácsolni az újdonsült anyukáknak, hogy türelem, türelem és türelem!

Boróka a támaszkodós párnán (nem tudom, hogy mi az igazi neve:))

szoptatás anyatej alvás gyógytorna Dévény-módszer ének

Amikor jó volt az idő, a délutáni alvás séta közben történt. Nekem is jót tett, és a lányoknak is, hogy a levegőn lehettek. Márciusban már olyan szép volt az idő, hogy csak vékony kabát és takaró kellett az alváshoz :)

Séta közben

szoptatás anyatej alvás gyógytorna Dévény-módszer ének

Egyre többször előfordult, hogy a hajnali etetéskor a lányok nem ébredtek, hanem én keltettem őket, vagy az ébresztőórámra keltek fel. Éppen valamilyen receptért ugortam be a dokinkhoz, amikor rákérdezek, hogy, na, mi legyen a hajnali keléssel, mert úgy érzem, hogy csak én akarok felkelni hajnalban. Aggaszt a dolog, mert szépen megeszik a 120-130 ml-ket. (igen, még mindig méregetek) Az orvos rám néz és közölte, hogy hagyjam aludni őket. Lanus 5060 g, Boró pedig 4980 g, napközben szépen ettek, 4,5 hónaposak. Következő este úgy hallom, hogy mintha mocorognának, szóval még volt etetés. Aztán másnap meg is beszéltük a férjemmel, hogy valószínűleg csak én hallottam, hogy felkeltek…így aznap már nem ébresztettem őket, és láss csodát végig aludták az éjszakát! :D Ez március 31-én történt :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Mélyvíz, egyedül az ikrekkel

Attól kezdve minden héten jártunk a „masszázs”-ra, én csak így hívtam, mert körülbelül úgy nézett ki a torna. Egyáltalán nem tolerálták jól a csajok. Mivel férjem nem tudott eljönni velünk, anyós tologatta addig az egyiküket, amíg a másik „tornázott”. Szinte végéig ordítás volt. Engem annyira nem zavart, tudom, hogy jót tett nekik, szerintem Márti nénit jobban zavarta, minden alkalommal feltette a kérdést „nincs cumijuk?”, még az első pár alkalomra elvittem, hátha bele tudom tömni a szájukba, de persze esélytelen volt. Pedig már azt hittem vége van a cumi témának, de igazából itt tettem el végleg. Így maradt az éneklés és játékok mutogatása. Összesen 7 alkalommal mentünk Márti nénihez, májusig és rá egy hónapra kellett visszamennünk egy kontrollra, hogy rendben fejlődnek-e. A kontroll június végén volt, az első nyaralásunk után! 

No, de ne rohanjunk annyira az időben. A 2017-es tél nagyon hideg volt, nem esett sok hó, de röpködtek a mínuszok. Ennek ellenére a vírusok is támadtak, amik férjemet is leterítették. Február volt, mivel beteg lett, így megkértük anyósomat, hogy aludjon itt egy éjszakát, hogy férjem ki tudja pihenni magát, nekem meg legyen segítségem. Szóval, gondoltuk, hogy összehozzuk az első olyan estét, amikor apa aludhat. Az első esti etetésnél anyós segített, másodiknál pedig szólt, hogy igazából Ő sincs jól, köhög is és talán lázas lett. Puff neki, így el is maradt az apai alvás a továbbiakban, muszáj volt apának gyorsan meggyógyulnia (pár óra alatt), hogy segítsen az estében. Lányok éjjel még mindig cumisüvegből kapták az anyatejet, napközben próbáltak már szépen szopizni.

Így történt, hogy másnaptól mélyvízbe kerültem, nem volt segítség napközben! 

Sok mindenre nem emlékszem ebből az időszakból (se). Reggel munka előtt apa segített a lányoknál, így azért könnyebb volt. Istennek hála jó a munkahelye, mert tolerálják, hogy később tudott csak beérni. Az etetéseket úgy oldottam meg, hogy 90%-ban Boró kapott először enni, mivel nagyon akaratos volt az evésben, Lanus legtöbbször türelmesen végig várta. Nem is emlékszem, hogy én mit ettem, de valószínűleg férjem hozta az ebédet, vagy rendeltem. Akkor még nem volt erőm főzni is. Amíg egyiküket szoptattam, a másik pihenőszékben leste a történéseket. Próbáltam tartani a szoptatási időt, mértem mennyit ettek, meg nem lóghattak a cicin órákat, mert a másik akkor aztán tényleg ordításba tört volna ki. Meg is említem ismét, hogy én nem szoptattam igény szerint. Sokáig nem is tudtam, hogy mi az, hogy iszsz-es baba, elég gáz, de úgy kellett rákeresnem a neten…nem tudom különben, hogy anyukák ezt miként oldják meg, most az ikresekre gondolok. Bár én egy gyerekkel sem csináltam volna. Ez az egyik olyan dolog, amiben tartottam magam az elhatározásomhoz. Hála Istennek és természetesen férjemnek, hogy én nem törtem meg ezekben a fogadalmakban. Sok helyen lehet olvasni, hogy persze, elképzelsz valamit, aztán úgysem az lesz, igen, vannak dolgok, amikben lehet rugalmas az ember, de ez az egyik olyan, amiben nem akartam másként dönteni.

Megemlítem, itt sokkal többet kellett volna jegyzetelnem, mert próbálok visszagondolni, hogy miket csináltam napközben, de áááá, felesleges.

Akkor még szépen elfértek így a kezemben Mindketten

Az etetések közben, és egyébként is, nagyon sokat énekeltem, énekelek még most is….ne is kérdezzétek, szörnyű a hangom! Ciki, nem ciki én néha azért is énekeltem, hogy magamat nyugtassam meg. Körülbelül ez olyan, mint, aki elszámol tízig, hogy nehogy csúnyát mondjon.

A lényeg, hogy Őket megnyugtatta. Valahol olvastam, hogy inkább ugyanazt az éneket kell többször énekelni, mint váltogatni. Gondoltam, hogy Lanának tetszik az „Elvesztettem zsebkendőmet…”, énekeltem vagy harmincszor, hátha, de nem igazán jött be…:) most már nevetek, de akkor…

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Pontozzuk a gyerekeket, avagy mi is az Apgar-érték

Koraszülöttségről még pár gondolatot engedjetek meg az elején. Ez is olyan téma, amit átérezni azok tudnak igazán, akik átélték, korababájuk van. Minden szülő a legjobbat kívánja, akarja gyermekének, és ez hatványozottan előjön a korababáknál. Ismét a segítségül az ember az internetet hívja elsőként, főleg, ha a családban nem nagyon volt koraszülöttség vagy meglehetősen régen. Nagymamám mondta, hogy anyukám is előbb érkezett, és mesélt kicsit az 1955-ös budapesti kórházi helyzetről. Sokban nem különbözött a mostani protokolltól, ez nem feltétlen rossz, természetesen az eszközök fejlődtek, de például a fejési procedúra hasonló volt akkor is! Facebook barátunkon jó sok csoport létezik, van a korababák szüleinek is ilyen. Én is csatlakoztam, hátha olvasok valami okosságot. Amit elértem ezzel, hogy még jobban bepánikoltam. Már azt vizionáltam, hogy a lányok mennyire visszamaradottak lesznek az óvodában, iskolában. Milyen fejlesztésekre kéne vinni Őket satöbbi. (Ehhez hozzá kell tennem, hogy akkor sem látszódott semmi rajtuk.) Nagyon nehéz ez. Odáig fajult már az első két hónapban, hogy a férjemnek kellett észhez térítenie, hogy nem lesz semmi gond, meg előre ne aggassak semmilyen „rossz” tulajdonságot, tevékenységet a lányokra. Nem csak ebben a csoportban voltam benne, hanem volt egy mozgásfejlődéses is. Legelőszőr abból léptem ki, majd nem sokkal később a korababásból is. Most nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem érnek semmit ezek, csak nem szabad ennyire beleképzelni magunkat mások életébe, élethelyzetébe. Segítséget kell kérni természetesen, de mindenképpen szakemberrel egyeztetve.

 Szóval, Márta néninél voltunk a Dévény-tornán. Első alkalommal azt mondta, hogy hamar végzünk, csak megnézi a gyerekeket, utána beszélhetünk a továbbiakról. Lányok nem tűrték jól a mozgatást, de nem volt akkor sírás. Az átmozgatás után közölte, hogy az Apgar-értékükhöz képest, nagyon ügyesek. Az Apgar-féle pontértéket a születéskor határozzák meg. Úgy csinálják ezt az ovosok, hogy szülés után egy perccel öt könnyen észlelhető objektív élettani paramétert értékelnek, 0, 1 illetve 2 ponttal. Ezeket összegezik. Az élettani paraméterek a szívműködés frekvenciája, légzés, izomtónus, reflexingerlékenység illetve az újszülött bőrszíne. Ezeket öt perc után újra értékelik, az egy perces érték még a méhen belüli állapotra utal „vissza”, az öt perces meg a késői újszülött kori kimenetel előrejelzésére alkalmazható. A pontok összértéke 0 és 10 között lehet. Természetesen a 10 a legjobb. A 8-10 közötti pont azt jelenti, hogy nincs különösebb beavatkozásra szükség, 5-7 közötti értéknél előfordul, hogy oxigén ellátás szükséges, a 0-4 közötti értéknél intenzív ellátásra szorul a baba. Ahhoz képest, hogy mindkét lány felsírt a szüléskor, az egy perces értékük is 4-es volt, az öt perces pedig Mindkettőnek 2-es. Akkor volt az újraélesztés. Azutáni értékük Lanának 7-es lett, Borónak 8-as. Így kerültek a koraszülött intenzívre.

Még mindig nagyon sokat aludtak napközben

Visszatérve, Lanus tartotta a fejét enyhén jobbra, illetve mindketten gyengén tartották a fejüket, amikor felhúzta Őket a karjuknál. Javasolta, hogy járjunk hetente egy-egy órát a lányokkal. Illetve otthon is kellett a fejtartáson dolgozni. Be is építettem a napirendünkbe a mozgást, a tízórai szoptatás előtt tornáztunk. Elővettem egy takarót, amit még a koraszülött intenzíven kaptak, és azon szépen egyesével tornáztattam a lányokat. Szépen megszokták, szerintem a végén még várták is, hogy tornázzanak anyával egyet!

Így anya már gyógytornász is lett :) Elképesztő, hogy mi anyák mikre képesek vagyunk a gyermekeinkért! Ez talán kicsit közhely, de ez az igazság!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Dévény-módszer csodája

December végére, újévre, Boró 2470 gramm, Lana pedig 2630 gramm. Én majdnem ennyivel születtem :) Mivel a szüleim még dolgoztak akkor (lehet már említettem), így ismételten anyósom jött napközben segíteni, reggel jött, mikor férjem elment a munkába és addig volt velünk, amíg meg nem jött, hozott mindig ebédet. Nagyon jó érzés, hogy segített akkor és még most is nagyon sokat.

Már az elején próbáltunk mindent rendszerben csinálni. Időpontokra és tevékenységekre egyaránt értem ezt. Úgy gondolom, hogy két féle beosztás létezik ikres szülőknél, az egyik, hogy az etetéseket, fektetéseket, fürdetést és tényleg mindent, rendszeresen ugyanabban az időpontban csinálják. Illetve van a másik féle, amelyben „csak” a tevékenységek sorrendje van meg, az időbeliség annyira nem fontos. Mi az első módszer szerint igyekeztünk túlélni. :) Az első három hónapban azért ez még nem forrta ki magát teljesen, mert megkellett ismernünk egymást. Lányok ügyesen ettek már ciciből, nagyon sok tejem volt hála Istennek. A melleim hatalmasak voltak, a B kosár helyett, inkább C és D kosaras melltartó kellett.

Ismét szemből Lana van bal oldalt, Boróka a csíkos sapis, reggeli után készült kép

 A támaszokra visszatérve, hetente egyszer jött és jön hozzánk egy takarító is, ami óriási segítség tud lenni. Amennyiben megtehetitek, mindenképpen éljetek az ilyen lehetőséggel, mert legalább nem őrül bele az ember abba, hogy most a gyerekkel foglalkozzon, vagy pedig azzal, hogy úszik a ház. Sok helyen olvasom ezt anyukáktól, hogy emiatt veszekedések vannak otthon a férjükkel, párjukkal, nem éri meg, jobban sérülhet a kapcsolat kettőtök között, mintha rászánnátok erre egy bizonyos összeget. 

Visszatérve ránk, próbáltam délelőttönként aludni, de nem igazán sikerült. Lányok nagyrészt a nappaliban voltak, még mindig szinte az egész napot végéig aludták. Védőnő rendszeresen jött, az első oltásokat is megkapták, minden rendben. Akinek korababája van, tudja, hogy mennyi orvosi vizsgálatra kell menni ilyenkor. Szemészetet már meséltem, de még mentünk Boróval hallásvizsgálatra, mindkét lánnyal koraszülött gondozásra, kardiológiára, és még sok más is lehet, attól függően, hogy mennyi időre születtek a babák, illetve milyen állapotban vannak. Folyamatosan mesélem majd a vizsgálatokat. Ezeken kívül a védőnő javaslatára és mivel koraszülöttek így felkerestünk egy Dévény-módszerrel foglalkozó gyógytornászt. Nem ez az egyetlen lehetőség, de kifejezetten a korababáknak előnyükre válik ez a fajta torna. Nem csak a mozgásfejlődésben segít, hanem az idegrendszerüknek is jót tesz. Ezt a fantasztikus módszert Dévény Anna hozta létre, sajnos Ő már nincs közöttünk. Jó szívvel ajánlom az oldalát az interneten, sokat olvashatsz erről a speciális manuális technikáról. 

Dévény-módszer 

A csajoknak a mozgásfejlődés az, amit fejleszteni kellett, főleg úgy, hogy mindkettőjüket újra kellett éleszteni. Azért emelem ezt ki ennyire, mert a koraszülötteknél sokáig a korrigált korukat kell figyelni, úgy értsd ezt, hogy amikor meg kellett volna születniük, az a tényleges kor mozgásfejldős szempontjából. Minden egyes mozgásnál, forgás, fej emelés, mászás, satöbbi a korrigált kort kellett nézni. Az orvosok azt mondták, hogy körülbelül egy-két éves korukra szokták beérni a társaikat. Elsőre azért ezt nehéz volt felfogni. Így most már nem csak a súlyuk miatt lehetett aggódni, hanem amiatt is, hogy rendben, időben és megfelelően csinálják az egyes mozgásformákat...

Most utólag visszagondolva, nagyon figyeltem minden mozdulatukat. Erre akkor jöttem rá, amikor már nagyobbak voltak a lányok és jártunk közösségbe. Néztem a többi babát, hogyan fejlődnek. Természetesen gyorsabban csináltak mindent az időre született gyerekek. Valamint azt vettem észre, hogy az Ő szüleik nem nézik árgus szemmel minden mozzanatukat, nem görcsöltek rá, ha éppen „repülőztek” a babák, vagy nem teljesen szabályosan fordultak át. Nem értettem, és még most sem igazán, ez ismét olyan dolog, amit a korababák szülei szerintem szintén átéreznek, de az időre született babák anyukáinak, apukáinak ez ismeretlen.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Fogalmam sincs, hogy mit csináltak ott Velük...

Szóval a légzésfigyelő. Miért sípolt? Nem jól állítottuk be, vagy merül az elem? Nagy nehezen rájöttünk, hogy a pólya miatt riasztott be. Ugye van a matrac vastagsága, és van hozzá a pólyának a betét vastagsága. A lányok meg még éppen két kilósak voltak. Szóval a gyönyörű pólyát körülbelül egy hetet használtuk és utána inkább csak simán a hálózsákban aludtak. A szobájukban körülbelül 23-24 fok volt, de estére azért a védőnő javaslatára hosszú ujjú bodyban és rugdalózóban aludtak. Anya félttette őket, így még egy takarót is tettem rájuk, de csak addig, amíg nem forgolódtak. Apa még itthon volt, mert Karácsony is közeledett.

Lanuska a pólyában

Boróka a pólyában

Szent este napja volt már, ráadásul szombat is, ha jól emlékszem, egy hete itthon, mire Borónak újra előjött a kötőhártya-gyulladás, dokinak telefonáltunk. Az ügyeletre kellett menni szemcseppért, a gyereket nem kellett vinni legalább, de így is elég nagy volt az ijedség (részemről csak, férjem teljesen nyugodt volt:)). Napközben egyre többet próbáljuk a cicizést, de még sokszor kell a cumisüveg, éjjel meg még nem is próbáltam akkor. Úgy csináltuk az éjszakát, hogy én elkezdtem a lányok pelenkázását, apa pedig a tejci melegítését. Utána apa is egy gyereket és anya is egy gyereket fogott és etetett. Utána én még fejtem is a szokásos fél órát. Szemünk sokszor ki se nyitottuk…megmondom őszintén vannak esték, napok, amikre nem is emlékszem.

Ezek után csendesen telt a Karácsony, rokonok csak kis létszámban érkezhettek, mi nem mentünk sehova, lányokat legalább még egy jó hónapig ki sem szabadott vinni. Karácsonyi ebédet is úgy kaptunk a mamáktól. Fagyos a tél, hó nem sok volt, de nagyon hidegek voltak. 

Az első szemészeti vizsgálatra mentünk 27-én. A koraszülött szemészet a fehérvári kórháznak az alagsorában van, ahol a gyermekszemészet. Vagyis a kettő ugyanaz. Az időpontunk 9 óra, mint később kiderült, mindenkinek az volt a papírjára írva. Nem tudtuk még akkor, de legalább fél órával előtte ott kellett volna lenni, mert akkor szedték be a zárójelentéseket, és az alapján csinálták meg a behívás sorrendjét. Szóval, mi éppen kilenc előtt értünk oda, így a végére kerültünk. A váró tele koraszülött babákkal, szüleikkel, kísérőkkel, levegőt alig lehetett kapni. A folyamat úgy nézett ki, hogy sorban, minden babának csepegtettek a szemébe pupilla tágítót, fél óránként, négyszer összesen. Természetesen jól leszúrtak, mert az első cseppnél elfelejtettem szólni a kötőhártya-gyulladásról, a sor végére küldtek minket ezután. A csepegtetés után jöhetett a vizsgálat. Ahova nem lehetett bemenni a szülőknek, egy kockás füzetben kellett aláírni, hogy nem megyünk be. Nem volt egyszerű hallgatni a babák sírását, fogalmam sincs, hogy mit csináltak ott velük…Az ilyen szemészeti vizsgálat egy egész délelőtt eltartott. Az elején kéthetente kellett menni, majd havonta, aztán fél évesen, majd másfél évesen. 

Szilveszterkor megbeszéltük férjemmel, hogy fenn maradunk éjfélig, koccintani, de minek???? Nem sokat aludtunk aznap éjjel.

Teltek a napok, férjemnek vissza kellett menni dolgozni, most mi lesz?

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Vijjog a gép ezerrel, kapkodtuk a gyerekeket!

Mielőtt belekezdenék az otthoni napokba, el kell mondanom, hogyan becézzük a lányokat. Blankát már a pocakban Lanának hívtuk. Nincs sok hasonlóság a két név között, de gondoltuk nekünk is, és Neki is könnyebb lesz ezt majd kimondani. Borókát a pocakban, és még a kórházban is Borinak hívtuk. Viszont később valahogy a Boró ragadt rá. Ő nem Boris, inkább Borós! :) Szóval innentől kezdve a lányokat Lanának, Lanusnak, Lanácskának, Borónak, Borócicának hívtuk, így olvashattok róluk a továbbiakban! 

Az első napok nehezek voltak, megkaptuk az ukázt, hogy napi nyolcszori étkezésre 40 ml-t kell enniük. Kell! Meg kell enni az adagot, koraszülöttek, nincs kecmec. A zárójelentésen fel van vezetve, hogy légzésfigyelővel el kell látni a kiságyakat, az orvosnak pedig fokozottan kell figyelemmel kísérni a fejlődésüket. Pénteken engedtek ki bennünket, hozzánk hétfőn jött a védőnő és az orvos is. Már előre beszereztük a felírt vitaminokat. Pluszban kellett Nekik E-vitamin a szemükre. Mivel az fejlődik ki a pocakban a legkésőbb, így a szemészetre is rendszeresen kellett járni, arra kaptuk meg a legkorábbi időpontot, december 27. volt. Azért azt el kell mesélnem, hogy az E-vitamin az ugyanaz, amit Te is meg tudsz venni a patikában, szóval egy zselé kapszula, amit adj be a gyereknek! Mi úgy oldottuk ezt meg, hogy tűvel szúrtuk ki és nyomkodtuk ki a szájukba, nem volt egyszerű művelet. A többi vizsgálatra csak januárban kellett menni. 

Nem akartam az ágyukat tele rakni semmi játékkal, az elején még rácsvédőt sem tettem fel, mert féltem, hogy belefúrják a fejecskéjüket. Visszagondolva ez korai volt, mert még nem is mocorogtak annyit éjszaka. Azt viszont több helyen is olvastam, hogy a koraszülöttek, és ikrek nagyon szeretik a szűk helyeket, így beszereztünk (ajándékba kapták) pólyát. A régi hagyományosra gondoljatok. Ahogy haza értünk a kórházból bele is tettük Őket. Szóval, ágyak fel voltak szerelve légzésfigyelővel, pólyába becsomagoltuk a gyerekeket, indulhatott a mandula. A napi nyolcszori étkezés, háromóránkéntit jelent, sorrendben úgy nézett ki, hogy pelenkázás, etetés, büfiztetés és fejés. Még nem tudtak elegendő mennyiséget enni ciciből, így cumiból kapják az adagot. Aki nem próbált még cumisüvegből etetni az nem tudja, hogy milyen nehéz is ez. Amit a boltban lehet kapni cumisüveg sokkal nagyobb volt, mint a kórházi. Akkor azért nyafogtam, hogy milyen rossz, most meg kiderült, hogy az sokkal jobb volt :) Napközben próbáltam többször is rátenni Őket a cicire, de még nagyon nem éreztek rá, nem hangolódtunk össze. Nekem is nehézkes volt, és bennem volt, az is, hogy egyék meg az adagot. Ezt még sokszor fogjátok tőlem hallani, mert központi kérdést csináltam abból, hogy eleget esznek-e, növekszik-e a súlyuk megfelelően. Nálunk a mérlegelés minden etetéskor megvolt, jegyzeteltem hozzá papírra, hogy mennyit ettek, fent van interneten is sok portálon, hogy adott életkorban mennyi anyatejet vagy tápszert kell kapnia a babáknak. Így nálam szóba se jöhetett az igény szerinti szoptatás (egyébként sem voltam, vagyok ennek a híve), mert akkor fogalmam se lett volna, hogy éppen mennyit ettek és még mennyit kéne enniük. Már a várandósságkor ezt magamban eldöntöttem, persze férjemmel mindent átbeszéltem, hogy nálunk a cici az étkezést jelenti, nem altatásra használom, nem nyugtatásra. Sikerült is ezt betartanom! 

Az első napokban nagyrészt kiságyban pihentek a csajok, délelőtt, a szellőztetés miatt a nappaliba hoztam őket mózeskosárban, olyan picikék voltak, hogy egymás mellett simán elfértek! A nap nagy részében aludtak, szinte csak etetéskor keltek fel, éjjel még néha akkor sem. Ők nem keltek éjszaka még, arra, hogy éhesek, de persze (koraszülöttség miatt) keltettük őket. A szobánk a lányok melletti volt, így csak a légzésfigyelő volt éjjelre bekapcsolva a walkie-talkie nem, így is hallottam a szuszogást, és sajnos nem csak azt, hanem a légzésfigyelő sípolását is….rohantunk a férjemmel a szobába, vijjog a gép ezerrel, kapkodtuk a gyerekeket. Mi történt? Hála Istennek a lányok csak aludtak, de miért szólalt meg az a vacak?

Leültünk az ágy mellé, figyeltük, hogy veszik a levegőt, mozgott a mellkas fel és le…akkor meg miért sípolt?

Lányok a mózesben, Lanus bal oldalt, Boró pedig mellette szuszog :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Ez az adag punktum!

Elkezdtük a harmadik hetet, (igazából a 3,5 felediket) szépen híztak a lányok, közel volt a 2 kilógrammos álomhatár Mindkettőjüknél, de kellett tudniuk minden étkezést cumisüvegből enni. A hétfőt úgy kezdtük, hogy már  vágyott harmadik részben voltak a lányok. Én voltam legjobban meglepődve, hogy már rossz helyen kerestem a gyerekeket. Nagyon boldog voltam! Ezt még lehetett azzal tetézni, hogy Blankát megpróbálhattam ciciből etetni! A kórház egyik védőnője is épp ott volt, Ő nagyon támogatja, az anyatejes táplálást. Úgy kellett csinálni, hogy lemértem a cicizés előtt, majd próbáltam rátenni. Olyan picike volt Blanka, hogy az alkaromon simán elfért úgy, hogy a kezemmel elértem a talpacskáját! Muszáj volt simizni etetés közben, mert bealudt volna. Nem volt egyszerű, ezt is meg kellett tanulni nekem is és Neki is. A végére (nem kis idő után, volt vagy 20 perc) 10 gramm pluszt mutatott a mérleg! Ez hatalmas öröm volt! Ezután még a maradék adagot cumiból kellett megennie. 

Másnap, kedden mondták, hogy lehetséges, kiengedik a lányokat pénteken, ha minden jól megy :) öröm és boldogság ezerrel! Minél többet kellett nekem etetni Őket, így a reggeli látogatás után bent maradtam a kórházban, megvártam a következő alkalmat is, csak az után vittek haza anyósomék. Délután pedig férjemmel együtt mentünk be Hozzájuk. Az esti etetésre is volt, hogy bementünk, de nem igazán akartak beengedni már akkor minket, nem is érttettem, mert, amikor bent feküdtem a kórházban simán bementem, most viszont volt, hogy hiába vártunk az ajtónál, így maradt a 3 alkalom. Szerdától már az etetéseket én csináltam, Blankánál és Borókánál is! Meg kell mondanom, hogy a cumisüvegből sem könnyű az etetés, nem mindegy, hogyan teszed a szájába a cumit, ráadásul a kórházban tényleg üvegből van és nagyon picike a cumi rajta. Lassan ették meg az adagokat, ami még mindig 40 ml, ezt muszáj volt megenniük. Ezt azért is írom így, mert akik igény szerint szoptatnak, nem tudják ezt átérezni, hogy milyen az, amikor igen is muszáj azt az adagot megenni! A koraszülötteknél teljesen máshogy megy minden, így az összes etetésnél (ha nem cumiból volt) mértem, hogy mennyit ettek. Etetésen kívül nem csinálhattam még semmit a lányokkal, nem láttam Őket pucéron, nem pelenkázhattam Őket, nem láttam a köldökcsonkot sem. Azért ez sem egyszerű lelkileg feldolgozni... Nem volt újdonság a pelenkázás egyébként, de azért teljesen más, amikor a saját gyermekeden csinálhatod. Egyébként nem tudom, hogy ez kórház specifikus, vagy mindenhol így van? Nagyon szépen ettek már a lányok, híztak is, kettő kiló fölé kerültek már! Közeledett a péntek, reggel mondták, hogy nem is kell megvárni a délutánt, még ebéd előtt vihettük őket haza! 

December 16. A reggeli etetés után kapkodva mutatja meg a nővér, hogyan kell pelenkázni. Előtte való este mondták, hogy mennyi ruhát hozzunk és bundazsákot is kellett vinni. Napos idő volt, de csípős hideg.

Kezemben volt már a zárójelentés, akkor kaptam kisebb sokkot, olvasom, Borókát is újra kellett éleszteni… Ő jól reagált, így szinte azonnal visszajött, Blanka volt 4 percig….halott.

Ez sem számít, aznap jöhettek haza a gyerekeink!

Olyan picik voltak, hogy kis sem látszódtak a bundazsákból! Rózsaszínben Blanka, fehérben Boróka:)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Cumi, nem cumi, ez itt a kérdés!

Második héten kerültek át a lányok arra a részbe, ami már nem számít intenzívnek, de még inkubátorban voltak. Sajnos Borókának kötőhártya-gyulladása lett, így Őt nem foghattam még meg, de Blankát megengedték. Levetkőztem melltartóra és odarakhattam a mellkasomra. Nagyon picike volt, a feje a nyakamnál, de a lábacskája már a köldökömnél véget is ért. Ott szuszogott az egyik gyermekem, és semmi gyerekdal nem jutott eszembe, így amit a templomban szoktunk énekelni, azt adtam elő Neki :) Úgy voltam vele, hogy ezt már jó párszor hallotta a pocakban, így azért nem lehet ismeretlen számára. Szerintem Őt nem érdekelte egyébként, hogy mit is hall, de legalább érezte a szívdobogásomat és a testem melegét, ami eddig sajnos nem adatott meg. Nagyon kedvesek voltak akkor a nővérek, mert majdnem fél órát lehetett rajtam!

Valamiért, és nem tudom, hogyan lehetséges, de Blanka is elkapta a kötőhártya-gyulladást, számomra teljesen érthetetlen, hogy egy olyan helyen, ahol nekem is kétszer kell fertőtleníteni a kezem, hogyan lehet bármilyen fertőzést elkapni? Hála Istennek, azért nem tartott sokáig a betegségük.

Hét végére már Blankát áttették kiságyba, kaptak ruhát is, most már nem csak egy icike-picike pelusban voltak, hanem bodyban. 50-es volt a ruha, de ez is lógott még rajtuk. Mint később kiderült, mert említettem, hogy nem volt a magasságuk felvezetve, hogy 45 cm-rel születtek. (szerintem ez pár napos mérés lehetett) Azért ez nem is olyan picike, én időre születtem és 47 cm voltam. Ruhákat kaptak a lányok, de minden egyéb kiegészítőt nekünk kellett vinni, pelenkát, popsi törlőt, lázmérőt, krémet. Mindkét lánynak kérték, hogy vigyünk be cumit is. Én megpróbáltam a legkisebbet venni Nekik, de még az is hatalmasnak tűnt a fejecskéjüknél. Nem vagyok cumi párti, de sok helyen olvastam, hogy az ikreknél hatalmas segítség tud lenni. Meg én is cumiztam és semmi bajom nem lett tőle, a fogaimnak sem. Ettől függetlenül a lányoknak csak dísz volt az ágyukban a cumika, mert a szájukba nem akarták venni!

Blanka a kiságyban és a hatalmas cumi

Szóval Blanka már kiságyban volt, Borókának nehezebben múlott a kötőhártya-gyulladás, így Neki még az inkubátorban kellett maradnia. December 10-én, a névnapomon hatalmas ajándékot kaptam, én etethettem Borókát! Cumisüvegből még, de 40 ml-t evett! Boróka ekkor 1960 gramm volt, Blanka már 2040 gramm! Úgy éreztük, hogy nagyon gyorsan javulnak a lányok, semmilyen antibiotikumot nem kellett már kapniuk, most az volt a cél, hogy többek legyenek, mint kettő kilogramm, és tudjanak cumisüvegből enni. Akkor engedik ugyanis haza a gyerekeket, ha ez a kettő kombináció megvan. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy otthon is simán fog minden menni, de egy jó indító lehet. 

Vártuk nagyon a harmadik hetet, már láttuk a lehetőséget, hogy a PIC harmadik részébe, kiságyba átkerüljenek a kicsikéink!

A Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Anyatej kólás üvegben?!

Ahogy kiengedtek a kórházból megbeszéltük, hogy a reggeli időpontra a férjem visz, a délutánira pedig együtt megyünk. A szabály itt a székesfehérvári kórházban, hogy a látogatás előtt, egy kialakított szobában lehet fejni a tejet a picikéknek (a PIC-en belül). Bevinni nem lehet pluszban anyatejet. Ez szörnyű, de tényleg, állítólag azért alakult így, mert voltak anyák, akik kólás üvegben vitték be az anyatejet….

Szóval, már fejőgépet vittem magammal és ott is szépen betartottam a fél órás fejéseket, volt nővér, akinek persze nem tetszett annyira, de nem igazán érdekelt. Egyszerre többen voltunk ott anyukák, négyen-öten. Volt anyuka, akinek az első babája is koraszülött volt és már másodjára csinálta végig ezt az egészet. Hatalmas erő kellett hozzá úgy gondolom! Rajtam kívül még kettő anyukának voltak ikrei, az egyiknek szintén egypetéjű lányai, a másik anyukának fiai voltak. Tej leadása után lehetett bemenni, megnézni a lányokat. Még mindig a középső részen voltak, de ennek ellenére, hamar nem kellett már oxigénpótlás sem, és egy hét után már a súlyukból sem vesztettek! Fantasztikus! Először csak a lábukat mertem megsimogatni és a kezüket, még nem lehetett kenkuruzni sajnos, mivel az intenzív részen voltak még. Milyen érdekes ugye? Másnak azonnal a hasára teszik a gyermekét, még magzat-mázosan, én meg még a lábukat is alig mertem megsimizni. A nővérek vegyesek voltak, az ember így is néha nem mert kérdezni. Nem tudom, hogy ez miért alakult ki bennünk, laikusokban…

A reggeli látogatás után anyósomék hoztak haza, minden nap, kaptam ebédet is, amiért nagyon hálás vagyok! Napközben itthon próbáltam összeszedni magam, ahhoz képest, amit gondoltam, és jósoltak előre, nem voltak fájdalmaim hál’ Istennek! Has lekötőt sem kellett használnom, viszonylag hamar visszahúzódott. Írtam, hogy a szülés előtt, 11 kg-ot híztam összesen, ahogy haza engedtek már 6 kg lement, utána meg a többi is szépen lassan, a szoptatás sokat segít! Hétfőn jöttem ki a kórházból, másnap mentem a varratok kiszedésére, ami szintén egyáltalán nem fájt. Akkor nézte meg az orvos a sebem, hogy nem szépen forrt össze, kiderült, hogy keloidos lett a heg. Ez azt jelenti, hogy a hegszövet nyúlik túl a seb határain. Szokták „vadhúsnak” is nevezni. Azért ne gondoljátok, hogy nagyon ronda, de több idő kellett ahhoz, hogy szépnek lehessen mondani.

Teltek a napok, zombi üzemmódban három óránként fejtem, tettem el a tejcsit a hűtőbe, fagyasztóba, szépen beindult így. Éjjelenként is keltem ugyanúgy fejni, általában olvastam közben, a baj csak az volt, hogy a fáradtságtól nagyon fáztam. Fentebb említettem, hogy a lányoknak csak az ott lefejt tejet lehetett oda adni, volt, hogy egy alkalomra 2,5 dl-t is tudtam már ott hagyni Nekik. Most lehet megköveztek, meg a nővérek is, de én, amit előtte lefejtem tejet is bevittem. Vegyítettem az ottanival, egyszerűen nem akartam, hogy kárba vesszen, minden csepp anyatej számít!

Így teltek a napok, hála Istennek, csak napi egy alkalommal kaptak tápszert, a többire anyatejet, persze, ha a nővér is úgy akarta…

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

Már az Instagramon is! Linkeknél megtalálod az oldalam! Kövess ott is!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Ettől még anya vagyok én is ugye?

Ezt a részt nem írtam meg régebben. Igazából nem is tudtam volna szerintem, mert akkor nagyon friss volt az élmény. Emlékszem, hogy a kórházban milyen nehéz volt azt elfogadnom, hogy nem lehetek a gyerekekkel minden percben. Tudom, sok anya van úgy, hogy az első pár napban szükségük van a regenerálódásra, pihenésre, ami persze érthető. A pihenés helyett pedig ott van egy újszülött, akivel foglalkozni kell, most már Neki kell szoptatni, pelenkázni, fürdetni, ahelyett, hogy a saját felépülésére tudna koncentrálni. Viszont én ezt „nehézséget” nem tapasztalhattam meg. És igen, nekem ez hiányzik. Nem láttam az első fürdetést, a lányok első magzat-mázos székletét, a köldökcsonkjukat sem én kezeltem. Ettől persze nem pihentem a kórteremben, mert agyilag végig a lányok mellett voltam, illetve küzdöttem a fejéssel és fejfájással. Próbáltam erős lenni, minden energiámat összeszedni, hogy Nekik is át tudjam adni. Közben azon járt az agyam, hogy most azért ugyan olyan anya vagyok én is, mint a többiek, akik már a karjukban tarthatták a gyermeküket…félelmetes erre gondolni, átélni meg a legrosszabb!

A nőgyógyászati részlegen körülöttem azért voltak, hogy elvetessék a babájukat, elvetéltek, illetve idősebb hölgyek, akiknek muszáj volt kivenni a méhüket. Szerintem ez nem csak nekem volt furcsa, de Nekik is, főleg annak a lánynak, aki nagyon szeretett volna már babát, de 8-10 hét körül meghalt a gyermeke.  Én pedig ott feküdtem mellette, fejtem a tejet a gyerekeimnek. Illetve, aki bent volt végig a szobában, egy 50 körüli hölgy, Neki pedig azért lehetett fájdalmas, mert ki kellett venni a méhét, az egyik nőiességet jelentő szervtől kellett búcsút mondania elég fiatalon. A nővérek itt annyira nem voltak kedvesek, az esti PIC-es időpontra mindig egyedül kellett lesétálnom, segítséget nem kaptam. Viszont az éjszaka lefejt tejet megengedték, hogy a hűtőben tároljam reggelig. Egyik vizit alkalmával a nővérek még a függönyöket is behúzták, rendbe rakták a székeket, nekünk is mindent el kellett pakolni az asztalunkról, illetve le kellett venni a bugyinkat…igen, jól olvastátok, ha a főorvos meg akarna vizsgálni…szerintetek? Persze nem vettem le.

A PIC-en is meg kellett találni azokat a nővéreket, akiktől lehetett kérdezni. Nehéz leírni, hogy milyen érzés, amikor rá kell bíznod a gyermeked egy "idegenre". Bíznod kell benne, hogy a legjobbat akarja Ő is Nekik. Volt egy alkalom, amikor a lányoktól jöttem már kifelé, és már elkezdték a hallás vizsgálatot Blankánál és úgy kellett kisétálnom (nem maradhattam ott), hogy torka szakadtából sírt. Szörnyű volt...   

Az előző bejegyzésekben olvashattátok apa visszaemlékezéseit. Az Ő érzéseit nem tudom Nektek pontosan megfogalmazni, de örülök neki, hogy leírta ezeket, hogy legalább valamennyire tudjuk, hogy egy férfi miként éli meg ezeket az órákat, napokat. Úgy gondolom, azért kell egymás mellé egy apa és egy anya, hogy ezeket a szörnyű időket is át tudják vészelni. Folyamatos támogatni kell egymást, nem csak anyát, hanem apát is lelkileg!

Úgy gondolom nem is sikerült volna nekünk sem, ha nem szeretnénk egymást ennyire!   

Azzal zárom a bejegyzést, bár kicsit talán ismételve magam, ezeket akkor fel sem fogtam, tettem és tettük a dolgunkat, csak arra tudtunk koncentrálni, hogy minél előbb haza jöhessenek hozzánk a gyermekeink!  

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

Már az Instagramon is! Linkeknél megtalálod az oldalam! Kövess ott is!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Apa visszaemlékezése:A pillantását azóta sem felejtem

Az első napok a kórteremben és a koraszülött részleg (KORA) folyosóján teltek jobbára. Amikor csak tudtam, bent voltam Juditnál a kórházban. A látogatási időkben eleinte tolókocsival toltam, majd támogattam sétálva az alagsorba. A KORA-n minden a gyermekekről szól, így hiába van fix látogatási időpont, ha valamelyik gyermekkel teendő van az osztályon, akkor a szülők szépen kint várnak a sorukra. Mi is így tettünk számtalan esetben. Amikor végre bejutottunk, én csak rövid ideig lehettem bent, Judit nyilvánvalóan többet.

Bent minden alkalommal beszéltem hozzájuk az inkubátorokon keresztül, hiszem, hogy számított. El sem tudom képzelni, hogy miután 7 hónapot anya pocakjában töltöttek, ahol folyamatosan érezték anyát és egymást, milyen hatással volt rájuk, hogy hirtelen egyedül kell lenniük, érintések, kellemes külső behatások nélkül. Reméltem, hogy hangommal tudtam bíztatást adni nekik, nehéz helyzetükben.

A kórteremben a fejési procedúra volt a kedvenc téma. Olyanok voltunk, mint a szocializmus tervgazdaságában, folyamatosan hozni akartuk az előre elhatározott számokat. Egy ilyen alkalommal történt az alábbi vicces eset.

Még csak pár csepp tejcit sikerült feleségemnek kifejnie melléből, melyeket egyenként szívtam le egy injekciós tubussal, amiben lassanként gyűltek a milliliterek. Miközben a tubus alján már szépen gyűlik a babáknak oly fontos nedű, koncentráltan szippantom be a soron következő cseppet. Amikor a tubus már teljesen kihúzódik, óvatosan, lassan visszább nyomom, hogy ismételten tudjak szívni vele. A következő tubus visszanyomáskor azonban kissé megszaladt a kezem, és az addig kínkeservesen összegyűjtött tejecske egy laza mozdulattal kispriccelt a padlóra.

- Hoppá! - kiáltottam fel nevetve.

Szerelmem pillantását azóta sem felejtem...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

Már az Instagramon is! Linkeknél megtalálod az oldalam! Kövess ott is!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Kiengedtek a kórházból, de a gyerekeim ott maradtak...

A szobám a folyosó másik végén volt, egy betanulós nővér kísért át, az első lépés után ömleni kezdett belőlem a vér…próbált nyugtatni, hogy ez normális. Nagy nehezen átevickéltem a szobába, nagyon szédültem. Megérkezett drága férjem, kért egy tolókocsit, hogy azzal vigyen le a csajokhoz. Második emeleten feküdtem (folyosó legvégén), a PIC pedig a földszinten szintén egy belső folyosón legbelül. Azért fontos ez, mert csütörtökön szültem, és hétfőn jöhettem haza, addig ezt az utat kellett megtennem, sokszor egyedül az első naptól. Szóval várakoztunk a PIC előtt, nem voltam túl jól, de nagyon izgultam, először együtt mehettünk be, később egyesével.

Végre beengedtek minket, fertőtlenítős kézmosás kétszeresen, utána lehetett csak belépni a babákhoz. A székesfehérvári PIC három részből áll, van a középső terem, az intenzív rész, aztán attól balra már azok a babák kerülhetnek, akiknek stabil az állapotuk és a harmadik részben azok a babák kerülnek, akiket már vagy szoptathat az anyukájuk vagy cumisüveggel táplálhat. Ez az a vágyott rész, ahonnan haza engedik a kicsikéket :) 

A mi lányaink az intenzív részben feküdtek, külön inkubátorban, orrukon légzéssegítő, így nem is láthattuk rendesen az arcocskájukat. Igazából nem is voltak olyan picik, mint ami a papírra volt írva, Blanka 1800 grammal, Boróka 1720 grammal született, hosszuk nincs felvezetve, karszalag nincs a kezükön, viszont annál több zsinór lógott mindenhonnan. Boldog voltam, hatalmas fekete hajjal ott szuszogtak előttünk a lányaink. Igazából szinte az egész testecskéjük szőrös volt, pici majmócák. Gyorsan az orvos végighadarta a kötelező dolgokat, mi vár ránk. Jól megijesztettek, hogy akár hónapokig is ott kell maradniuk, körülbelül addig, amíg meg kellett volna születniük, az pedig 2017. január 14. Elmondja a doki a lehetőséget, anyatej kell nekik minél előbb, amint stabilak lesznek, lehet velük „kenguruzni”. (ez azt jelenti, hogy anyuka magára veheti a gyermekét, a bőr-bőr kontaktus segít a felépülésben) 

Boldogan és fáradtan mentünk vissza a szobámba. Az már biztos volt, hogy engem hamarabb ki fognak tenni a kórházból, és mivel fehérváriak vagyunk nem akartunk anya szobát igényelni. Péntek volt, sok mindenki megfordul a szobában, hat személyes. Nem olyan, mint a gyermekes részleg, itt rajtam kívül senki sincs azért, mert gyermeke született. Szomorú. Meglátogatott a kórház védőnője, segített, hogyan indítsam be a tejet, masszírozás után sikerült fecskendőbe körülbelül 4 ml tejet lefejni! Teljesen boldog voltam! Kaptam egy fejési naplót, abba vezettem fel, hogy mikor, mennyi tejet sikerült adnom a lányoknak. 3 óránként 15-15 percig kellett fejni, hogy rendesen beinduljon, bármilyen pici a mennyiség vigyem le a babóknak. Hétfő délelőtt jöhettem ki, addigra már 30 ml volt a maximum! Ez jó volt nagyon, mert a lányok 4-5 ml-eket ettek egyszerre! Hétvégén pangás volt a kórházban, csak ketten maradtunk a szobában, jobb volt így. Rendületlenül fejtem, még a legnagyobb fejfájás közben is, férjem segített, sokat volt mellettem. Már annyira fájt a fejem, (epidurális érzéstelenítőnek a mellékhatása, nem mindenkinél jön elő) hogy infúzió kellett, nem tudtam lemenni a lányokhoz egy alkalommal, szörnyű érzés.

Ennél már csak az rosszabb, hogy kiengedtek a kórházból, és a gyerekeim ott maradtak...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Apa visszaemlékezése:Egy hosszú nap még hosszabb éjszakája

Jókedvűen mentem a koraszülött részlegre, hogy végre meglássam a lányokat. Érthető okokból nem egyszerű az osztályra a bejutás, szigorúan leszabályozott, két lépcsős fertőtlenítési folyamattal lehet a gyermekek közelébe menni. Hozzájuk kísértek, két pici emberpalántát láttam egy-egy inkubátorban, amint kiterülve aludták az igazak álmát. Piciny mellkasuk egyenletesen emelkedett, úgy láttam, minden rendben velük. Megszámlálhatatlanul sok cső ágazott ki belőlük, az orrukból, kezükből, lábukból - tisztára úgy néztek ki, mint Neo a Mátrixban ébredéskor -, miközben minden rezdülésüket árgus szemekkel leste az inkubátor gépezete.

Imádtam őket, minden kis porcikájukat, és azt, hogy láthatom mindkettőt, nem vesztettük el egyiküket sem.

Pár perc múlva jött az ügyeletes orvos, ő volt az, aki rendületlenül élesztette Blankát 4 és fél percen keresztül, nem adta fel a 4. perc után sem, az Isten áldja meg ezért! A maga érzelemmentes, racionális módján beszélt hozzám, ami egyáltalán nem zavart, hiszen pont erre volt szükségünk a születéskori összeomláskor.

Közölte velem, hogy ilyen hosszú újraélesztés esetén megvan az esélye, hogy a gyermekünknek esetleg fizikai vagy szellemi problémája lehet. Én mindvégig könnyeden hallgattam őt, nem vettem túlzottan komolyan, gondoltam ezeket rutinszerűen el kellett mondania. De aztán igazából nem is mondott a végén semmi bíztatót, hogy majd meglátjuk, és az esetek többségében nem szokott probléma lenni, vagy ilyenek, így mikor elindultam hazafelé, már folyamatosan csak a szavai visszhangzottak bennem.

Otthon rögtön rákerestem az Interneten az eshetőségekre, be is szuggeráltam magamnak, hogy fogyatékos lányunk lesz. Alapvetően erősnek érzem magam, de be kell magamnak vallanom, hogy nem tudnék mit kezdeni egy beteg gyermekkel. Persze, mindenképpen szeretem feltétel nélkül, de az egész család életét alárendelni egy beteg gyermek gondozásának, az nagyon kemény dió. Minden tiszteletem azon szülőknek, akik végigcsinálják. Természetesen akármennyire beteg a gyermekünk, mi is rendben gondoskodni fogunk róla, de azért nagyon megijedtem ettől a lehetőségtől.

Nagyon hosszú volt az éjszaka, egy szemernyit sem aludtam.

Reggel rohantam be Judithoz. Elmondtam neki mindent, aki most szembesült a dolgokkal. Az volt az érdekes, hogy ő nagyon határozottan csak arra koncentrált, hogy minél előbb láthassa a lányokat, nem foglalkozott a lehetséges problémákkal. Ez a céltudatossága nagy erőt öntött belém is. Ez nyilván az anyai ösztön, amit én, mint férfi látok, tudok, de nem tapasztalok, így folyamatosan meglep.

Végre már nem voltam egyedül a gondolataimmal, újra együtt voltunk, és vártuk a nagy találkozást anya és lányok között!

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Miért vagyok a nőgyógyászati részlegen és nem anyás szobában?

Azzal kezdem ezt a részt, hogy sokáig, hónapokig nem tudtam leírni, ami történt. Ahányszor hozzákezdtem rám tört a sírás és a félelem, talán most már eltelt hosszú idő az óta, de elfelejteni sosem fogom…nem is tehetem! 

Az őrzőben rajtam kívül még 4 idősebb hölgy volt, és két nővér. Engem a fal mellé toltak, férjem felhozta a cuccaim, majd gyors köszönés, illetve mondtam Neki, hogy menjen le megnézni a lányokat, mert mondták, hogy lehet. Nem mozoghattam még 6 órán keresztül. Kaptam has lenyomót és próbáltam pihenni. Kisebb nagyobb sikerrel hol fent voltam, hol aludtam. Kezemre rá volt kötve egy vérnyomásmérő, ami körülbelül fél óránként beindult, így ilyen szakaszokban tudtam pihenni. Hajnalban a nővér jött, hogy fel kell kelni és visz megmosdatni, illetve mondta, hogy a doki üzeni, hogy a lányok remekül vannak. A mosdatás nem ment egyszerűen, furcsa volt, hogy még van valamekkora hasam, de a gyerekek nincsenek bennem, ezt nem lehet elmondani milyen érzés, utána még napokig, hetekig mozognak a belső szervek, hogy visszatérjenek eredeti helyükre, rideg, nagyon rideg. Azt el kell mondanom, hogy a két nővér nagyon kedves volt, nem csak velem, hanem az idős hölgyekkel szintén. Még szívószállal is itattak, mert nem szabadott felülnöm. Nekem biztosan nem lenne ehhez türelmem, elhivatottság kell hozzá. 

Reggel volt, semmit nem tudtam a csajokról az orvosoktól, még hajnalban telefonon beszéltem férjemmel, hogy mi volt este. Mondtam Neki, hogy a doki éjjel azt üzente, hogy a lányok most már remekül vannak. Ekkor mondta el, hogy mi is történt.

Blankát újra kellett éleszteni…4 percig csinálták a szívmasszázst.

Majdnem elveszítettük…Már a lányok velünk vannak, de még most is könnybe lábad a szemem, ha erre gondolok. Pedig ott fel sem fogtam, még én nyugtattam a férjem. Reggeli vizit után át kellett költöznöm egy másik szobába és közölték, hogy addig nem mehetek a gyerekekhez, amíg nincs kísérőm. Tájékoztattak, hogy nem is akármikor lehet lemenni a PIC-re, (Perinatális Intenzív Centrum rövidítése, ide kerülnek azok a babák, akik koraszülöttek, illetve valamilyen probléma merült fel a szülésnél) hanem csak bizonyos időközönként, 8:15, 11:15, 14:15, 17:15, 20:15, így a reggeliről le is késtünk :(

Akkor ott nem is gondoltam bele, hogy hol vannak a gyerekek. Nehéz ezt leírni, de nem tudatosult bennem, hogy miért is nem lehetnek velem, miért vagyok a nőgyógyászati részlegen és nem anyás szobában. Ez sokkal később, talán egy éves koruk körül tisztult ki, hogy akkor mi is történt ott…

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Apa visszaemlékezése:Ketten sírtak a vállamon...

A következő bejezésben drága férjem visszaemlékezésit olvashatjátok. Ezek azok a gondolatok, amiket nőként, anyaként nem tudunk átélni és átérezni, de kell beszélni róla, kell a támogatás! Igenis nagyon fontos az apák érzéseivel foglalkozni, mert Ők is csak kiegyensúlyozottan tudnak az újdonsült anyukák mellett lenni! 

Mikor átöltöztem, ránéztem telefonomra. Rengeteg üzenet érkezett a korábbi "Szülünk!" bejegyzésemre. Az eleinte bíztató szólamok először érdeklődő, később egyre erőssebben aggódó formába váltak, szinte követelték, hogy jelezzek végre valamit. Ezt ott helyben meg is tettem, megköszöntem az aggódást, és leírtam, hogy komplikációval tarkítva, de végül világra jöttek gyermekeink.

A rengeteg várakozás és feszültség miatt fáradt voltam, de mivel ők éltek, így kifejezetten jó kedvem volt.

Mikor kiléptem a szülészet folyosójára, megszólalni sem tudtam, hirtelen két síró nő szaladt a karjaimba, majd együtt zokogtak a vállaimon. Judit anyukája és nővére. Gyorsan elmondtam nekik, hogy már minden rendben, majd röviden összefoglaltam a napot. Ők elmondták, hogy mielőtt kimentem, két nővért halottak menet közben beszélgetni a szülésről, és nem értették, hogy mit mondtak pontosan, hogy "az egyiket elvesztettük" vagy "az egyiket majdnem elvesztettük". Hát mit mondjak, kint is bent is jól megijesztettek minket a csajok!

Elbúcsúztunk, én mentem az őrzőbe, feleségem cuccait odavittem, mivel nem mehettem be, távolról intettünk egymásnak, majd mentem az alagsorba, ahol a koraszülött osztály található, hogy megnézzem a csajokat.

Akkor még nem tudtam, hogy a napom legnehezebb része még hátra van.

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Apa visszaemlékezése:Születés műtőben-két világ közt

A műtét maga teljesen profi módon, rendben lement. Két orvos végezte, gyorsan, gond nélkül kivették sorban gyermekeinket a pocakból, és még arra is figyeltek, hogy kérésünknek megfelelően milyen sorrendben tegyék ezt, mert már akkor tudtuk, melyik lányunk melyik, fontos volt, hogy az A magzat Blanka, az első szülött, B magzat pedig Boróka. Miután kivették őket, a babák rögtön egészségesen felsírtak, majd egy hátsó helyiségbe vitték gyors vizsgálatra mindkettőjüket. Fél perc sem telt el, szólt nekem egy nővér, hogy menjek vele, megnézhetem őket. Mikor odaértem (10-15 lépésnyi volt a távolság), abban a pillanatban omlott össze mindkettő lány keringése, és azonnal újra kellett őket éleszteni. Az egyiknél egy doktornő és egy nővér, a másiknál egy doktor és egy nővér tette a dolgát. A doktornő hamar megnyugodott, majd felkapta a lányom, és elindult vele, mint később megtudtam, az inkubátorhoz. A másik csapat azonban még nagy munkában volt. Egészen megrázó volt látni a lányom piciny élettelen testét, amint egyre jobban lila színbe vált. Az orvos rendületlenül pumpálta tüdejébe az oxigént, a nővér nyomkodta mellkasát. Egy másik nővér ráeszmélt, hogy az egészet közvetlen közelről figyelem, így rögtön eltessékelt onnan, vissza a műtőbe.

Ott visszaültem feleségem feje mellé, és megpusziltam őt. Szegénykém teljesen kivolt, könnyek áztatták arcát, és folyamatosan remegett. Kérdezte, hogy mi a helyzet a lányokkal, láttam őket? Én elmosolyodtam, és megnyugtattam, hogy nagyon édesek, minden rendben van velük, az orvosok az ilyenkor szokásos dolgokat csinálják velük. Közben folyamatosan fohászkodtam magamban Istenhez, hogy segítsen lánykáinknak erőre kapni, ne hagyja, hogy meghaljanak.

Pár perc múlva jött egy nővér, és a szemembe nézve azt mondta, volt egy kis komplikáció, de most már mindkét baba jól van. A szeméből láttam, hogy tényleg rendben vannak, így megnyugodtam, és hálát mondtam magamban.

Juditot összevarrták, majd készültek átvinni az őrzőbe, én mehettem vissza a tranzit zónába, a helyiségbe, ahol tizenegynéhány órával korábban még önfeledt selfit készítettem.

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Gyermekek születnek

Körülbelül hét órakor jött az altatóorvos kérdéseket feltenni, mellette a nővér kért két fiú nevet is, hátha. Le voltam döbbenve, hogy most akkor mi van? Minden lányos cuccot beszereztünk, ne idegesítsen már, hogy lehet, mégis fiúk vannak a pocakban. A biztonság kedvéért mondta, így mondtam a fiú alternatívákat, Barna és Bálint.  Tudod, a B betű a fontos! :)

Lassan mentünk a műtőben, már inkább örültem, nem féltem. Férjem ment átöltözni, hogy bejöhessen velem. Amennyire féltem az epidurális (ez olyan érzéstelenítés, ami csak az adott területet érzésteleníti el, egyébként ébren van az ember) érzéstelenítőtől, meg sem éreztem. Azt viszont igen, hogy a műtős fiú, aki egyik ágyról a másikra tett, szörnyen büdös, cigi szag és valami pacsuli is, ráadásul ő tartott, amíg a gerincembe kaptam az injekciót. Megvolt, lefektettek, elém tettek egy zöld lepedőt, hogy ne lássak semmit. Az altató orvos vízzel spriccelte a lábam, hogy érzek-e valamit, közben betették a katétert is, az kicsit kellemetlen volt, de nem fájt. Lassan a spriccelést sem éreztem. Megjöttek a dokik, elkezdték, nem volt gond, így bejöhetett a férjem is. Mindig meg kell várni az „első vágást”, hogy biztosra menjenek, hogy sikerült az érzéstelenítés, utána engedik csak be a kísérőket. Ott volt a fejem mellett végig. Hosszabb időnek tűnt az egész, és nagyon furcsa volt, hogy egyszer csak már nincsenek ott bennem. Aztán kisebb nyomást éreztem még egyet, és még többet, Boróka egészen fent folt a gyomrom tájékán, így Neki segíteni kellett lejjebb jutni, majd kis sírás…megszületett Blanka, kivitték, nem láthattam, nagyon kis idő telt el, és újabb sírás, megszületett Boróka.

19:25 Én is sírtam….

Ikreknél az a szokás, hogy legalább egy perc különbséget írnak a két születés között. Nálunk ez nem így történt. Még a nővér kérdezte is az orvost , hogy biztos Mindkettő 19:25? Igen, biztos! Később ebből tuti vita lesz köztük! :)

Férjemnek mondták, hogy mehet megnézni őket, rövid idő telt el és jött is vissza, kicsit zavart volt, és az altató orvoson is azt láttam, de igazából nem gondoltam semmi rosszra, mert az orvosok nevetgélve varrtak már össze. Remegtem teljesen, kijött minden feszültség. Mondták, hogy a második emeletre visznek az őrzőbe, férjemnek oda kellett vinni a ruháim és a dolgaimat a másik szobából. Amikor kitoltak még az orvosom intett egyet, és mentünk, nem éreztem semmit a köldökömtől lefelé, nagyon durva volt.

A folyosón nővérem és anyukám várt, mindenki sírt, akkor nem is tudtam, hogy miért, azt hittem a meghatottságtól, csak később tudtam meg, hogy más is történt...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Vannak már fájások? Röpke 11 órája...

Hívtam férjem, hogy mégis szülés lesz, ok, igyekszik akkor be hozzánk. Körülbelül fél kilenc mire beért, addigra 3 percesek voltak a fájások. Várunk, körülbelül két óránként jött a dokim nézni, hogy tágulok-e, hát nem…még mindig azaz egy centi volt. Sebaj, egész jól bírom, az osztályvezető helyettes is megállapítja „nagyon kedvesen”, hogy nem is úgy tűnik, mintha vajúdnék, magamban szépeket mondtam neki…Helyzet elég jó volt, bár a szomszéd szülőszobákból néha üvöltést hallok, férjemmel összenézünk, mintha valami elmegyógyintézetben lennénk. A legrosszabb talán, hogy nagyon éhes voltam, spagettit kívántam meg csikóstokányt, persze csak vizet ihattam, azt is kortyolva párat. Pisilni azt kellett még, az elején ki is engedtek a mosdóba, meg hátha kell nagy wc-ni, de persze nem tudtam. Délutánra helyzet változatlan, de ekkor már ki se mehettem pisilni, az ágytálba pisilés már a végére egész jól ment. (férjemnek hála) Közben néztek vérképet, próbálták kideríteni, hogy mitől indult be a szülés, olyan három óra lehetett, amikor egy kisebb orvosi konzílium volt a szobában. Az orvosom és egy másik doktor, akit addig nem ismertem, de nagyon szimpatikus volt, közölték, hogy nem tudni miért, de valószínű valamilyen bakteriális fertőzés lehet, melyre én kaphatok ugyan antibiotikumot, de az nem biztos, hogy a babákba átmegy, így ők azt javasolják, hogy inkább vegyük ki Őket. Mondták, hogy megpróbálhatjuk, hogy minél tovább bent tartsuk a kicsiket, de semmi nem garantálja, hogy javul a helyzet, sőt lehet tüdőgyulladással két nap múlva születnének meg, az meg sokkal rosszabb. Így döntöttünk, mindenképpen aznap megszületnek a lányok. Mivel nem tágultam továbbra sem, de 3 percesek voltak a fájások, így mégis császármetszést javasolt az orvosom. Tudni kell, hogy a kórházban egy műtő van, így várakozni kellett, plusz még egy vérképet is csináltak a biztonság kedvéért, hogy még mindig magas-e a baktérium számom. (az volt)

Így vártunk, a 10. óra környékén azért már kicsit ideges voltam, az NST gép folyamatosan csipog, a végén már férjem nyomkodta a gombot, hogy csend legyen. Délután 6 órakor nővérváltás, mosolygósan jött be egy nővér, rám nézett, majd kérdezte: „jaj, vannak már fájások”

Azt hittem elpattan az ér az agyamban, közöltem vele, hogy röpke 11 órája….

(szegény persze ezt nem tudhatta) 

Apa visszaemlékezései

Feleségem telefonjára izgatottam siettem a kórházba, nemsokára karunkban tarthatjuk lánykáinkat! Picit várnom kellett a folyosón, majd bekísértek egy helyiségbe, ahol át kellett öltöznöm műtős ruhába. A helyiség és a szülőszoba között csak nővéri kísérettel közlekedhettem, így megint várnom kellett. Ki is használtam az időt egy beöltözött selfire, ami ment Face-re azzal a szöveggel, hogy "Szülünk!" Akkor még nem tudtam, hogy mire legközelebb ránézek a közösségi oldalra, rengeteg furcsa üzenetet kapok.

Nővérke jött, bekísért, cuppanós édesemnek, aki a várható szülés és a folyamatos fájdalmak ellenére meglepően jól nézett ki. Ezután jött egy "viccesen" hosszú időszak, melyet ő már kifejtett, így nem részletezném, a lényeg, hogy volt időm kitapasztalni az NST gép rejtelmeit, a hatékony ágytálazás technikáját, a vajúdó kismama folyamatos biztatását (ezt én természetesen folyamatos viccelődéssel tettem meg, nehogy má sírjunk vagy mi van), és mivel nem lehetett csak úgy ki-, be járkálni, a közös koplalást egy fél napig.

Még akkor sem aggódtunk, amikor a dokik viszont egy kicsit már igen, örültünk, hogy végre megszületett a döntés a császárról, vége lesz a hosszú vajúdásnak. A döntést követően még két nálunk sürgősebb kismama műtétét meg kellett várnunk plusz egy véreredményt, így a végére azért már türelmetlenek voltunk kissé.

Közben Judit anyukája és testvére a váróban izgult, és folyamatosan kérdeztek mindenkit egy idő után, aki arra járt, hogy mi a helyzet velünk, miért nem történik már semmi? Szóval nekik sem lehetett könnyű a maratoni várakozás.

Aztán végre mehettünk, nemsokára megpillanthatjuk a kis francosokat!

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Apa a szülős selfie-vel

Tovább

Reggel 7, amikor közölte, hogy aznap szülünk...

Nem volt rossz a kórházban, sokat olvastam beszélgettünk a szobatársammal, és az én édes férjem minden nap jött hozzám. Hozta reggel a kávét, reggelit, délután pedig vacsorát, gyümölcsöt, tejet. Mesélte, hogy otthon is minden rendben, készen lett a bútor is! Nagyon sok tejet ittam, volt, hogy naponta egy litert. Minden reggel és este nézték a babák szívhangját, már hajnali fél hatkor! Utána persze nem bírtam aludni, reggeli meg nyolc után volt, így én mindig ettem még előtte, amit a férjem hozott be. :) nem panaszkodhatok az ételekre a kórházban, csak nekem kevés volt. Meg annyi, hogy lehetett volna több gyümölcs és zöldség, kiemelt figyelem a kismamákra. Viszont arról van tudomásom, hogy akiknek valamilyen okból speciális étkezés volt előírva, azt mindig figyelték és aszerint kapták az ételeket.

A 32. hét végére 56 kg voltam, a hasam pedig kereken 100 cm volt! Szóval eddig sikerült 11 kg-ot híznom. Még mindig szép feszes, sehol sem repedt meg a bőröm, persze nagyon vigyáztam rá, kentem olajjal, testápolóval. Bár azt mondják, nem számít, szerintem igen! Rémisztő volt, még a várandósság elején találkoztam egy nagymamával, aki ikreket tolt babakocsiban, megszólítottuk, egyrészt kíváncsiak voltunk a babakocsi márkájára, másrészt megakartam nézni a kicsiket. Szóval, ami ijesztő volt, mesélte, hogy a lánya majdnem 30 kilógrammot hízott a várandósság alatt! Puff neki, akkor teljesen kivoltam, hogy rám is ez vár? Akkor nem tudtam persze, hogy ez is csak rajtam múlik!

33. hét szerda, a második ultrahangra kellett mennem, amióta bent voltam. Nem túl szimpatikus doki csinálta…nem tudtam, hogy most akkor minden rendben van-e, vagy csak fogalma sincs arról, hogy mit csinál. Az értékek nem voltak jók (szerintem). Hatalmas különbség jött ki a két lány között, azt mutatta, hogy Boróka 1910 g, Blanka pedig 1640 g. Micsoda??? Kérdeztem tőle, ez nem baj, hogy ekkora különbség van közöttük? A válasza: „szerintem nem”. Teljesen kibuktam, a szerencse az volt, hogy tudtam, délután jön az én orvosom, megvizsgál és megmutatom Neki az eredményt. Persze tök ideges voltam, mert valamikor 3 óra körül jött. Itt megint kiemelem, hogy mindig csak attól a dokitól fogadj el tanácsokat, akiben teljesen megbízol, mert várandósan, kavargó hormonokkal inkább ne állj le vitatkozni mással! Megvizsgált, azt mondta, hogy a méhszáj 1110, de az ultrahang eredményen ne aggódjak, majd a következő jobb lesz.

Akkor még nem tudtam, hogy nem lesz következő… 

November 23. szerda este. Szokásos tusolás, esti vizit, majd alvás. Vagyis csak próbáltam aludni, nagyon fájtak a lábaim, többször is fent voltam, forgolódtam, az ágyam meg nyikorgott ezerrel. November 24., hajnali ötkor újra éreztem azokat a fájásokat a hátamban, amit legutóbb. Nem vártam most, mentem kerestem egy nővért. Azt mondta mindjárt szól az ügyeletes orvosnak és kapok infúziót. Szobatársam is aggódva figyelte az eseményeket. Hajnali negyed hat, hívtam férjem, hogy mi a helyzet, izgalom van. Átkísért a nővér a szülészetre, mert majd ott vizsgál meg az orvos. Már nagyon fájt a derekam és a hasam alja, fél hat, amire megjött a doki. Pont az én orvosom volt ügyeletben, aminek nagyon megörültem. Megvizsgált, nyitva volt a belső méhszáj, de nyugtat, hogy ez még megállítható, bekötötték az infúziót, kaptam antibiotikumot, hogy ne induljon be a szülés. Közben NST-re is feltettek, egy elég harapós nővért fogtam ki, de a végére, nővérváltásra megenyhült. Kérdezte, milyen időközönként vannak a fájások, mondtam 10-15 perc talán, aztán közölte, hogy a gép kicsit mást mutat, 5 perces fájások voltak. Nagy nehezen bekötik az infúziót, lassan csepeg….eltelt másfél óra, dokim jött, nézi a papírt, ami az NST gépből jött ki, nem múltak a fájások, addigra már kellett volna hatnia a magnéziumnak és az antibiotikumnak.

Reggel hét, amikor közölte, hogy aznap szülünk…

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

100 cm-es pocakkal

 

 

Tovább

Szuperhold, szuper fájásokkal

30. héten férjem meglepett egy gyönyörű virág kompozícióval, nagyon boldog voltam! Imádom a férjem! 30. héten 54,6 kg voltam, pocakom már 97 cm. 

Teltek a napok, egyre nehezebben ment a mozgás, 31. héten 1000 lett a méhszájam. Kímélő életmódot írt elő az orvos. Több magnéziumot kellett szednem, és intim hüvely gélt is javasolt az orvos, hogy ne kerüljenek fel a baktériumok a babákhoz. Sokat pihentem, délután megint aludnom kellett, mert éjszaka sokszor fent voltam, fájt a lábam, egyre többet feszült meg a hasam. A lányok nagyon ügyesen aludtak egyébként, napközben aktívak voltak, este, amikor én aludtam, akkor Ők is. Sokszor éjjel kettőkor is fent voltam még. Negatívum, hogy egyszer csak letört egy darab a fogamból, sírtam. Nagyon nagy volt a hasam, sehogy nem volt jó feküdni már és még ez is…a jó a rosszban, hogy egy gyökérkezelt fog volt, így fájdalmaim nem lettek és később sem, amíg meg tudtam csináltatni. 

November 13-án Szuperhold volt, hatalmas, sárga és sok mindent összezavart… 

Elkezdtem a 32. hetet, ez a gyönyörű Szuperhold engem is megviccelt, hétfő éjjel jósló fájásaim voltak. Nem mentünk be a kórházba, rendszertelenül jöttek a fájások, és körülbelül 2,5 órán át tartottak, reggelre nem volt semmi bajom. (amennyiben ilyet érzel, AZONNAL menj a kórházba!) Mennem kellett a nővédelmi központba az orvosomhoz, gondoltam majd ott elmondom mi volt. Meg is kaptam a leszúrást, hogy miért nem mentünk be éjjel a kórházba, ha legközelebb ilyen van, akkor irány a kórház. Ultrahangon megnézte a lányokat, ismét mindketten koponyavégű fekvésben voltak. Boróka lányom sokat mozgolódott, kétszer fordult meg, úgy, hogy nem is éreztem :) Az ultrahang után megnézte az orvos a méhszájat, hát 1100 lett. Beutalt a kórházba, hogy ott jobb lesz, kapok infúziót és jobban tudnak rám figyelni. Így is szerencsésnek éreztem magam, hogy eddig „megúsztam” a kórházi létet, úgyhogy annyira nem fájt a szívünk, tudtuk, hogy hamarosan vége a várandósságnak és szülők leszünk.

Akkor még nem tudtam, hogy ez milyen hamar be is következik…

Amikor bekerültem, nem volt szabad ágy, így az első két órát a szülőszobán töltöttem, NST-vel nézték a lányokat, meg kaptam az infúziót. (Az NST a non-stress teszt rövidítése, amikor a magzat mozgását és a méh reakcióit vizsgálják, és papírszalagra rögzítik. Elvileg minden várandósságnál a 36. héttől hetente nézik a kismamáknál, körülbelül egy 20 perces vizsgálat keretében.) Nem volt egy leányálom a szülőszobán feküdni még várandósan, közben hallani a vajúdó nőket…kicsit félelmetes volt, főleg akkor, amikor bekapcsolták a zenét, hogy kevésbé legyen hallható a sikongatás. Körülbelül 2 órát voltam ott, amire szobát kaptam. Nagyon jó kis szoba volt, ketten feküdtünk bent, egy hasonló korú lány mellé kerültem. Mint később kiderült egy volt egyetemi szaktársam felesége, nagyon kicsi a világ! Teltek a napok, betöltöttem a 32. hetet, egyik legjobb barátnőm is várandós volt akkor, december 25-re volt kiírva, de a Szuperhold Nála is bezavart és a 35. hetében megszülte a kisfiát.

Pedig még viccelődtünk is, hogy én későbbre voltam kiírva és mégis a lányok előbb fognak érkezni, na ez nem jött be. :)

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Súly-os kérdések

Szerettünk volna még egy 4D-s ultrahangot, hogy lássuk a lányaink pofiját, így újra bejelentkeztem. Már a 27. hétben jártam. Ismét a Hepinet-be mentünk, első alkalomkor is nagyon kedvesek voltak velünk! Mi persze látni akartuk Őket, de azzal nem számoltunk, hogy Ők nagyon nem mutatják meg magukat :) Boróka ismételten teljesen belemászott a méhlepénybe, így az arcának csak a fele látszódott. Blanka lányom pedig akrobatikus mozdulatokat csinált, mindkét keze az arca előtt volt, illetve az egyik lába is. Bárhogy feküdtem, mozogtam nem akartak más pozíciót felvenni. Megmérték őket, becsült súlyuk 770 gr és 890 gr volt. Következő héten mentem a dokimhoz vizsgálatra. Gondoltam megmutatom Neki is a mért adatokat, mivel említette, hogy jó egy független mérés is, amit más orvos csinál. Ekkor következett a második majdnem szívrohamom, mivel közölte, hogy nem jó, ha nagy a különbség súlyban a gyerekek között, mert akkor az egyik baba a másik kárára fejlődhet. Így azonnali ultrahangra küldött másnap a kórházba, és közölte, hogy, ha az ottani mérés is ezt az adatot mutatja, akkor a babákat napokon belül ki kell venni. Persze próbált nyugtatni, hogy ilyenkor is már remek eséllyel indulhatnak, főleg, hogy azonnal megkapom a tüdőérlelő injekciót. 

Másnap mentünk a kórházba, már bepakolt cuccal, mindenre felkészülve. Már a 24. héttől össze voltam készülve, ikres várandósságnál muszáj. Viszonylag hamar sorra kerültem és hála Istennek, megnyugtató eredményt kaptam, mindkét baba már 1000 g felett volt és összesen 70 g volt csak a különbség közöttük. Azt el kell mondanom, hogy nagyon jó az ultrahangos felszerelés van a székesfehérvári kórházban, mindent láttam én is a képernyőn! Dokim mondta, hogy a tüdőérlelő injekciót azért meg kell kapnom, biztos, ami biztos. (Ezt a fajta injekciót (kortikoszteroid) az iker terhességeknél szinte mindig beadják a kismamának, hogy a koraszülés bekövetkezténél a baba túlélési esélyeit növeljék.) Haza jöhettem, egyelőre. :)

Lenti képeken látjátok a csajokat, nagyon vicces, bár akkor nem így gondoltam, ráadásul Bori feje mellett az Lanusnak a keze :) Nem tudom, másoknál sikerült normális képet csinálni az ikrekről? Írd meg kommentben kérlek! Akár képet is küldhetsz a Te babáidról akár itt, vagy a Facebook oldalamon!

Köszi!

Tovább

Amikor a neveket kell kiválasztani: Belinda, Bertina, Bianka, Blandina... Igen, vannak ilyen nevek :)

26. hétre már átköltöztünk az új házba, fantasztikus egy évünk volt, úgy gondolom! :) Lassan kipakoltunk, berendezkedtünk, és kezdődhetett a lányok szobájának berendezése. Első a festés, mivel előtte egy fiúcska lakott a szobában, sárga volt a fal és fiús függöny lógott az ablakban, így ezt mindenképpen le szerettem volna cserélni. A fal színe barack szín lett, a függönyök pedig színes virágosak, de ezeket úgy képzeld el, hogy díszfüggönyök a fényáteresztő mellett. Szerencsés helyzetben voltunk, mert a rokonságban (kicsit távolabbi) szintén van egy ikerpár, akkor voltak 2,5 évesek, lányok szintén, a felhalmozott sok ruhától, cipőtől, textil pelenkán át, tényleg mindentől szerettek volna már megszabadulni, mi meg lecsaptunk rá! :) Volt a csomagban babakocsi, kiságy, ruhák, játékok, pihenőszékek satöbbi. Jó áron, nagyon sok mindenhez hozzájutottunk. Amikor még nem tudtuk, hogy van ez a lehetőség, természetesen körbejártuk a baba üzleteket és mindenhol mondták, hogy kifejezetten ikres dolgok nem igazán vannak, így mindenből kettőt kell venni…nagyon brutális! Természetesen ezen felül is kellett sok mindent vásárolni, de hatalmas könnyebbség volt ez, és ezek a ruhák, játékok és kiegészítők a lányoknak teljesen jók voltak majdnem kétéves korukig! Próbáltam és próbálok most is nagyon vigyázni ezekre dolgokra, hogy később mi is tovább tudjuk majd adni, ahol szükség van rájuk.

Ehhez hozzá kell tennem, hogy nővéreméknél szintén van három gyermek, így onnan is nagyon sok mindent kaptunk. Hálás köszönet érte! Hálószobabútort viszont kellett venni, olyat szerettem volna, amihez nagyobb a pelenkázó rész és legalább kettő darab polcos szekrényből áll. Sikerült találni, hat hét volt a legyártása, kiszállítása minimum. Számoljunk csak, akkor leszek 32 hetes várandós, még bent lesznek a babák? És a bútor elkészül, ha mégis ki akarnak előbb bújni?....Isten tudja csak!

A lányok nevét lassan ki kellett választani, a lényeg az volt, hogy a B betűvel kezdődő vezetéknév mellé mindenképpen B betűs keresztnév kerüljön. Férjem kívánsága volt, én pedig boldogan belegyeztem. Készült egy kisebb lista hozzá, rákerültek a következő nevek: Belinda, Bertina, Bianka, Blandina, Blanka, Boróka, Beatrix, Borbála. Igen, vannak ilyen nevek :) Én nagyon szerettem volna a Bianka és Blanka kombinációt, de a Bianka név férjemet emlékeztette valakire, így ezt a nevet ahhoz az archoz kötötte. Szerintem sokan vannak így, én is köztük, hogy hajlamosak vagyunk egy már általunk ismert személyt a nevéhez kötni. Nincs ezzel semmi gond. Férjemnek még a Beatrix tetszett nagyon, de nem tudtam volna elképzelni, hogy Bea legyen egyikőjük, maximum Trixi lehetett volna, de az kicsit kutyás név nem? Szóval maradt a tuti Blanka és mellé a Borókát választottuk, Bori, nagyon cuki név! Blankát pedig, hogyan lehet becézni? Blankácska, Blankuska? Nagyon hosszú, nem tudom, honnan pattant ki a gondolat, hogy becézzük Lanának. Így a két lányunk neve meg is volt, Bori és Lana.

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat köszönöm!

Tovább

24. hét = abortusz határidő...

Kezemben a beutaló, rajta a telefonszám. Kicsörögött, egy hölgy vette fel a telefont, kapcsolt tovább. Újabb hölgy, kicsit ideges hangon. Elmondtam, hogy mi a helyzet, mit mutatott ki a kardiológia, és az orvosom szeretne minél előbb, a napokban egy genetikai ultrahangot megnézetni, hogy tényleg minden rendben van. A „hölgy” (most már csak így idézőjelesen tudom leírni) szinte kikelve magából, tájékoztatott, hogy az nem így működik, csak két hét múlva tud adni időpontot, és ők is csak egy kardiológiai vizsgálatra küldenének, majd egy konzultációt követően ESETLEG az ultrahangra. 

Köpni-nyelni sem tudtam, mondtam neki, hogy ez fontos lenne, mert a következő héten már betöltöm a 24. hetet. Ekkor, kioktató hangnemben sivítja a telefonba, hogy a 24. hét „csak” azért számít, mert addig lehet elvenni a gyereket, szóval kell az időpont vagy sem? A sírás határán jártam, nehezen leírtam az időpontot, azt, hogy hova kellene menni (már nem is tudom, talán az I. sz. Női Klinika volt, ha van ilyen). Letettem a telefont, bőgve hívtam a férjem. Teljesen kibuktam, mi az, hogy vetessek el gyereket, aki lassan 30 cm-es, érző lény! Egy emberpalánta! Természetesen azért a kismama ilyenkor tényleg "más" állapotban van, és érdekes, hogy pont egy nő ezt nem érzi át! Sajnos, ilyenek vagyunk? Tényleg egy idő után ennyire nem emlékszünk arra, hogy milyen volt várandósnak lenni? Rémisztő, remélem, hogy én sosem leszek ilyen!

Nagyjából megnyugodtam, de még kicsit pityeregve visszamentem az orvosomhoz, aki szintén le volt döbbenve a hallottakon, ekkor adott egy telefonszámot az Istenhegyi Klinika számát (magán kórház), hogy próbálkozzak ott. Eltettem a papírt a számmal, és haza sétáltam. Nem hívtam még fel, megvártam, amíg haza ér a férjem a munkából, hogy átbeszéljük a dolgokat. Megegyeztünk, hogy bármi is történik, nem vetetjük el egyik babát sem, Ők a mi lányaink, szeretjük Őket, akkor is, ha ne adja Isten, betegen jönnek a világra. Ennek ellenére felhívtam a Klinikát, magam megnyugtatására, kedves hölgy vette fel, elmondtam Neki, hogy mit szeretnék, felolvastatta az eddigi leleteim, a Down-szűrés eredményét, a II. trimeszteres vizsgálat leleteit, a kardiológiai szűrés eredményét. Közölte, hogy szívesen ad nekem időpontot ultrahangra, de nem fog tudni mást mondani, mint az eddigi ultrahang eredmények, mert általában a genetikai ultrahang után szoktak kardiológia szűrésre menni a kismamák, nem fordítva. Így új eredményt Ők nem tudnak mondani, „csak” újraszámolják az értékeket. Tájékoztatott, hogy Ő nem orvos, de másnap, amikor lesz ott egy szakember, akkor vele is tudnék beszélni. 

A férjemmel és a hölggyel való telefonbeszélgetés után úgy döntöttem, hogy az elmúlt stresszes órák és izgalmak bőven elegek voltak, nem idegesítem magam, nem akarok rosszat ezzel a babáknak, így a végső konklúzió az lett, hogy nem mentünk el a vizsgálatra. Lehet, ez most furcsán hangzik, de úgy voltam vele, hogy nem akarom a hátralévő időt végig stresszelni, illetve azt meg eldöntöttük, hogy úgy sincs olyan eset, amikor szóba jöhetne, hogy egyik vagy másik babától megváljunk. 

Még nem is tudtam ezek után, hogy nem ez volt az utolsó eset, hogy rám hozzák a frászt az orvosok, de erről kicsit később. :)

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat köszönöm!

Tovább

Az epém legjobb játszópajtása

21. hét, ekkor találkoztam az akkori védőnőmmel utoljára, mert költözésben voltunk, így átkerültem egy másik körzetbe. Ez a védőnő is nagyon kedves és segítőkész volt, és még most is az. Sikerült hála Istennek családi házat vásárolni, mely a későbbiekben nyugodtabb környezetet biztosíthat a családnak, valamint én falun nőttem fel, így egy álom is megvalósult ezzel. Szokásos vizsgálat, ami eddigre rendszeresen jelentkezett nálam, az az epegörcs. Úgy éreztem, hogy leszakad az epém, és mivel „A” magzat lába úgy feküdt, hogy folyamatosan azt éreztem, az epém legjobb játszópajtása, nagyon izgalmas volt azt rugdosnia. Az orvosomhoz a következő héten tudtam elmenni. Még mindig zárt volt a méhszáj, 3000-es értéket írt a kiskönyvembe, ez azt jelenti, hogy a méhnyak 3 ujjnyi, és a külső, középső és belső méhszáj is zárva van. Jók voltak a szívhangok, a méretek rendben vannak, ugyan a vasam rendben volt, de azért a biztonság kedvéért szedjek napi egyet egy csoki ízű (Maltofer) vastablettából, mert sok vért kell keringetni a kettő baba miatt. Aztán megmutattam neki a kardiológiai vizsgálat eredményét. Már majdnem elfelejtettem, de azért még a kezébe tudtam nyomni. Na, hát Ő nem volt annyira nyugodt a leírtak miatt, be is rendelt a nővédelmi központba, hogy adjon egy beutalót ismét Budapestre, egy pontosabb genetikai ultrahangra. Azért is mondta ezt, mert a férjem és az én életkorom már több, mint 70 év, így a kockázatoknak nagyobb az esélye. Egyébkén is, jó lenne a lehetséges problémákat kizárni a 24. hétig.

Persze az ember ilyenkor a legrosszabbra gondol, és mi ez a 24. hét?

Mindig utólag okos az ember, meg kellett volna talán kérdezni, nem pedig parázni...ismét.

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat köszönöm!

Tovább

Mivel kéri a vizes cukrot? Citormmal megfelel?

Szépen lassan, a várandós kiskönyvvel (ami nem is olyan kicsi) körbejártam a fogorvost, meg a védőnő is sokszor felkeresett, valamint mentem is hozzá vizeletmintát adni, vérnyomást mérni. A vizeletmintából meg tudta állapítani, hogy több folyadékra van szükségem! Amire nekem oda kellett figyelnem a várandósságom végéig, hogy ne érintkezzek olyan állatokkal (leginkább macska kakival), amiktől el lehet kapni a toxoplazmózist. Amennyiben ez a fogékonyság megjelenik a vérképben, akkor a továbbiakban, mindegyik trimeszter vérvizsgálatakor nézik ezt. Magamnál én nagyon furcsálltam, mármint azt, hogy én fogékony vagyok erre, mivel volt az életemben öt év, amikor macskáim voltak lakásban, illetve gyerekkoromban mindig volt cica a ház körül. Az emberek nagy százaléka átesik ezen, de aki nem, annak veszélyes lehet magára, de leginkább a magzatra nézve. Nem csak a macskafélék terjesztik, hanem a rosszul átsütött húsban is előfordulhat, szóval nem hiába mondják azt, hogy kerüljük az ilyen fajta ételeket várandósan!

A 16. hét végéig sikerült két kilót híznom! :) Ahogy a bemutatkozásban írtam, nem vagyok egy nagydarab csajszi, 153 cm és 45 kg-os voltam, amikor várandós lettem, így azért már vártam, hogy mikor indul be a hízás. Az ikres könyvemben olvastam, hogy sokkal többet nem szabad hízni így sem, hogy kettő gyerek van, a lényeg az egészséges táplálkozás. Nagyon sok gyümölcsöt ettem, magvakat, teljes kiőrlésű kenyeret. Szerencsém van, vagy nem is tudom, minek nevezzem, de egyáltalán nem vagyok édesszájú, néha-néha a sós dolgokat kívántam csak meg. :)

18. héten elérkezett a II. trimeszteres vizsgálat, vérvétel, ultrahang és a terheléses cukor vizsgálat. Elvileg ezt a 24. hét körül szokták megcsinálni, de a dokim mondta, hogy inkább nézzük meg előbb. Meg kell jegyeznem, hogy ezt az ultrahang vizsgálatot nem tudta az orvosom elvégezni, mert szülőszobán volt, így egy doktornő volt a nővédelmiben, akihez tudtam menni. Az ultrahangos leletre azt írta, hogy bővebb magzatvíz. Nem is értettem, és persze jöttek a netes keresgélések, itt is leírom, hogy NE TEDD! Nem szabad semmi ilyesmit elolvasni, mert csak ideges lesz tőle a kismama. Addig (próbálj) kell várni, amíg a saját orvosoddal nem tudsz egyeztetni, akiben megbízol teljesen! Természetesen semmit nem jelentett, éppen akkor mennyi volt a magzatvíz. 

Illetve kaptam beutalót (még a 12. hét körül) a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe magzati ECHO vizsgálatra. Időpontot a 19. hétre kaptam. Ez azért fontos vizsgálat, mert ebben az Intézetben nagyon speciális ultrahanggal vizsgálják meg a babák keringését, szívét. Volt időpontom ugyan, de a telefonban a hölgy mondta, hogy azért készüljek arra, hogy nem biztos, hogy tudják tartani magukat hozzá. Ennek ellenére körülbelül fél óra várakozás után bent is voltunk a vizsgálóban. Itt megjegyzem, hogy a vizsgálat előtti este furcsa mozgást éreztem a pocakban, de nem tudtam hova tenni, de aztán az ultrahangon látszott, hogy mi is volt, az egyik baba már befordult fejvégű fekvésbe :) valamint most a fejvégű baba van közelebb a méhszájhoz, így most Ő lett az „A” magzat. Ez, ahogy említettem változhat, így nagyon nehéz az elején, amíg tudnak helyet cserélni nevükön nevezni Őket. A vizsgálat konklúziója, hogy súlyos szívfejlődési rendellenesség nem igazolható, szaknyelven megfogalmazva. Viszont a vélemény résznél az volt írva, hogy „A” magzatnál bal kamrai hyperechogén papilláris izom (először én sem tudtam mit jelenthet ez), később kiderült, hogy a bal kamrában meg van vastagodva a szívizom. Azt mondta a doktornő, hogy majd szülés után kell 6-8 hetes korban egy gyermek kardiológia vizsgálat. Illetve akkor van jelentősége, ha más genetikai rendellenesség is fennáll. Nem is kellett kontrollra visszamennem. 

Nyugodt szívvel jöttünk haza, illetve csináltattam meg a vérvizsgálatokat, terheléses cukor vizsgálatot, ahol szintén minden rendben volt. Vérképemben nem volt semmi kiemelkedő, még a vasam is rendben volt. Jó tipp, a terheléses cukor vizsgálatra úgy menjetek, hogy vigyetek magatokkal citromot, azzal elviselhető a cukros lötyi :)

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat köszönöm!

Tovább

Ki az "A" és ki a "B"?

A fenti megjelölésre egy kis magyarázat. Ikreknél általában így jelölik a magzatokat, mivel még nem lehet tudni, hogy pontosan melyik babát fogják például Rózsának hívni. Azért ez egyszerűbb kétpetéjű babáknál, ahol ez egyértelmű. Egyrészt a külön burok miatt, másrészt, ha az egyik kisfiú, másik kislány. Viszont ott, ahol egyneműek, egypetéjűek, mindig az a baba az "A" magzat, amelyik a méhszájhoz közelebb fekszik. És igen, változhat, ez nálunk is megtörtént pár héttel később :)

Ő it "A" magzat: a fejénél "B" magzat lábai! :D

Ő itt "B" magzat, kis UFO fej :D

Tovább

Két Lotti vagy két Atti?

Vége lett a nászútnak, ott volt az utolsó igazán rosszul létnek mondható émelygésem, igazából a narancslé nem akart a pocakomban maradni. Erre is rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok savat csinál, úgyhogy csínján az ilyen üdítőkkel is, hiába egészségesek! Nagyon jól éreztük magunkat egyébként, tengerpart, napozás és pihenés volt. Itt bicikliztem utoljára hosszabb távot (városnézés volt csak), mert utána feszített kicsit a hasam, úgyhogy meg is fogadtam, hogy nem lesz több ilyen mozgás egy ideig. 

Vissza a munkába, természetesen most már nem tudtam volna titkolni, hogy várandós vagyok. A két baba már rendesen látszott, ezért hétfő reggel még bővebb blúzban mentem be. Reggel a főnököm értekezlete után mentem be hozzá a nagy bejelentéssel. Nagyon jól fogadta hírt, kedves volt, sokat beszélgettünk, hogy most a babák a legfontosabbak. Jó volt a kollégáknak elmesélni végre, és nagyon vicces volt, hogy senki nem vett észre semmit az első három hónapban! Főnökömmel pedig meg is egyeztünk, hogy szeptember közepéig fogok dolgozni, sikerült helyettest találni, így nyugodt szívvel tudtam később eljönni. 

14. héten éreztem először, hogy mocorognak a pocakban, de még csak úgy, mintha valaki simogatna belülről, pillangó szárnyak vagy ilyesmi. Igen, sokkal előbb van, ez tudom, mint „simán” első és egy gyerekkel, de ugye ketten vannak, így kicsit minden előbb történik. Ezen a héten voltunk először 4D ultrahangon. Leginkább azért, hogy megtudjuk jól fejlődnek-e (genetikai uh volt), illetve, hogy milyen neműek lehetnek. Férjem mondta, hogy most már inkább lányokat szeretne, mert szerinte sokkal cukibbak a lányok…én még mindig fiú pártiként mentem az ultrahangra :) Eljött a péntek és kezdődött az ultrahang, szépen fejlődtek, koruknak megfelelően, bár még kicsit ufó fejük volt a képeken, aztán jött a kérdés az ultrahangot végző hölgytől: „szeretnénk tudni a nemüket?” mondtuk: igen. Az én drága férjemnek lett igaza. Hajrá csajok! :) 

Apa pedig így élte ezt meg:

A nászút után két dologgal szembesültem. Az egyik, hogy mivel ikreink lesznek, fájó szívvel, le kell mondanunk a kutyavállalásról, felelőtlenség lenne. Megegyeztünk, hogy visszatérünk rá, ha betöltik az ikrek az első évüket. A második dolog az volt, hogy a fejemben egyre inkább kislányoknak látszódtak az ikrek, nem fiúknak. Tudjátok, a két Lotti meg ilyenek. Meg is mondtam a drága feleségemnek, hogy én most már inkább kislányokat szeretnék. Meg aztán az utánuk születendő fiúnknak is sokkal jobb élete lesz két nővérkével…:) Sokan ajánlották, ezért elmentünk 4D ultrahangra. Szépen látszódtak már a vonásaik, formáik. A vizsgálatot végző doktornő, kérdésünkre megmondta a nemüket: lányok! Ennyi! :)

Tovább

Juhé ikrek! Akkor részvétem...

A 12. hét kezdetén volt az esküvőnk, vártam nagyon. Nem volt az a hagyományosnak mondható, mivel DJ szolgáltatta a zenét, ami nem lakodalmas volt, illetve büfé jellegűre vettük az étkezést. A szertartások fantasztikusak voltak, sokan emlegetik most is, hogy mennyire bensőséges volt a templomi esküvő. Nekünk ez fontosabb volt, a polgári is gyönyörűen sikerült, de a lényeg számunkra, hogy Isten előtt már házasok voltunk. Jöhetett a „lakodalom”, sokan a családunkban már tudták, hogy várandós vagyok, de azt kevesen, hogy kettő baba van. Mivel volt menyasszonytánc, és még azért párszor tudtam rosszul lenni, úgy döntöttünk, hogy elmondjuk mindkét jó hírt. És akkor elkezdődött, a vendégség egy része irigykedéssel, a másik része szinte részvétnyilvánítással állt az ikrekhez. Persze viccesen. Az esküvő nagyon jól sikerült, összességében úgy, ahogy gondoltuk. 

Lagzi utáni kedden utaztunk nászútra, előtte viszont meg kellett ejteni a Down-kór szűrést, kombinált teszttel. A Down-szindróma nem egy szerv betegségét jelenti, hanem a 21-es kromoszómáé, ezen kromoszómán található géneket érinti.  A kombinált teszt pedig azt, hogy ultrahanggal és vérvizsgálattal együtt figyelik meg a 21-es kromoszóma meglétét. (Tudni kell, hogy Magyarországon lehetőség van ekkor a szülőnek dönteni, hogy a babát megtartják-e vagy sem.) Senki ne ijedjen meg, mert vannak még vizsgálatok, melyek pontosíthatják az eredményt, ha esetleg a kockázat kimutatható. 

Nálam muszáj volt még hétfőn ezt megcsinálni (ez igazából még a 11. hét vége volt), mert a nászút után már későn lett volna, akkor már a 14. hétbe lépek. Tudni kell rólam, hogy nagyon alacsony a vérnyomásom, ez a várandósság alatt sem változott, sőt, ez meg is maradt, csak a pulzusom szaladt az egekbe. Ezt úgy értsétek, hogy 100-120 szokott lenni, kapkodtam is a levegőt rendesen. A kombinált tesztet az illetékes nővédelmi központban végzik, éhgyomorra kell menni, szerencse, hogy legalább inni lehet. Miért is írom ezt? Mert én kettő órát vártam, hogy bejussak. Nem tudom, hogy ez máshol is működik-e, de szerintem nem jól van ez így. Illik azért leírnom, hogy lehet időpontot foglalni, és akkor az esetek 80 %-ban be is hívnak a megadott időben.  A két óra várakozás után az ultrahang felvételen már jó eredményt mutatott a babák NT (nyaki redő érték) értéke (1,2 mm volt mindkettőjüknél),  valamint az orrcsont megléte is kimutatható volt mindkettőjüknél (NB jelöléssel a leleten), így a vérvételt is meg lehetett kezdeni. A nővér megnézte a vénáim, nem mert rá vállalkozni, hogy levegye a vért, az orvosra bízta, a bal kezemből nem is sikerült a jobból a végén elég mennyiség jött le. Azt mondták, hogy sms-ben kapok majd egy kódot, amivel be tudok lépni a megadott honlapra, ott meglesz a pontos eredmény. Másnap meg is jött az sms. Néztem a számokat, nem is értettem először semmit, szóval pánikoltam, egészen addig, amíg a férjem ki nem vette a kezemből a telefont és megnézte a számokat. Lenyugtatott teljesen, illetve megmutatta, hogy a lap közepén ott virít, hogy alacsony kockázat. Egy szóval nyugi Mindenkinek, felesleges parázni. (mondom én :)).

Tovább

Apa visszaemlékezése 3.0

Az esküvőnk előtti héten voltunk. Az egyik kollégám, akivel szoktuk egymást ugratni, felhívott, hogy komoly probléma van a hotelnél, ahol a ceremóniát tartjuk, eltörött egy szennyvízvezeték. - Ja persze - gondoltam, és rögtön felhívtam a hotelt. A hotel igazgatója közölte, hogy nagy a baj, mindent elöntött a trutyi. Egész végig boldogan, és minden idegeskedés nélkül készültünk az esküvőnkre, nem okozott semmi sem gondot, arra koncentráltunk, hogy szeretjük egymást, és nagyon jól fogjuk érezni aznap magunkat, bármi gikszer is jön közbe. Na de, hogy elönti a szennyvíz az esküvő és lakodalom helyszínét, amikor már nem lehet azon változtatni, az azért kissé idegessé tett. Körülbelül fél órát őrlődtem, amikor végre felhívtak, és közölték, hogy csak szívatás volt, és még a hotel igazgató is bele volt vonva. 

Munka után elmentem Judit elé a fodrászhoz, hogy sétáljunk egy kicsit. Út közben megállt egy padnál, leült, majd kezembe nyomta a babánk ultrahang képét. Három képből állt. Az elsőn már szépen látszódott a magzat. A másodikon és harmadikon kétszer látszódott a baba.

- Miért van kettő? - kérdeztem.

- Mert ketten vannak - mondta a párom.

- Jó, persze, de miért van kettő a képen?

- Mert ketten vannak, ikrek.

- Na jól van. Engem ma már egyszer nagyon megszívattak, másodszor nem dőlök be, szóval miért van kettő?

- Értsd meg, ikrek.

És akkor ténylegesen elhatolt a tudatomig. Ikrek. Ránéztem a szerelmemre, Úristen, hogy fogja ez a csöpp édes kis nő kihordani a két babát! Gyakorlatilag teljesen lefagytam. Szinte zombiként sétáltam párom mellett. Beültünk egy kávézóba, ettünk, ittunk valamit, de én végig szótlan voltam. Amikor mentünk el, akkor visszafordultam, ránéztem a felszolgálókra, majd jó hangosan közöltem, hogy képzeljék, most tudtam meg, hogy ikreink lesznek. Ekkor indult el újra a rendszer nálam.

Tovább

Bejelentés 2.0

Így is történt, fodrász után jött elém, sétáltunk hazafelé, hozattam magamnak szendvicset Vele, mert akkor még nem figyeltem eléggé magamra, hogy mindig legyen nálam valami kaja illetve víz. Ez nagyon fontos, nem kell nagy mennyiség, mondjuk vízből igen (mentes), de legalább pár keksz vagy gyümölcs mindenképpen legyen kéznél, ha várandósak vagyunk! Egy parkban álltunk meg, hogy elmeséljem a dokit. Előtte Ő is mesélt, hogy a munkahelyén megviccelték a kollégái az esküvői helyszínnel és nagyon jól csinálták. Ezek után jöttem én a nagy hírrel. Szépen elmeséltem, hogy miket vizsgált meg, aztán, mint mellékesen a kezébe nyomtam az ultrahangot a három képpel. Az alsóval kezdte, „nagyon szépen megnőtt már”, aztán lassan feljebb csúszott a szeme, ekkor a következő beszélgetés zajlott le: 

férjem: „miért van rajta kettő?”

én: „mert ketten vannak”

férjem: „ jó, jó, de miért van rajta kettő?”

én: „mert ikrek”

férjem: „nem, nem, ma már egyszer megszívattak, hogy csináltad ezt a képet?”

én: „nem viccelek, ketten vannak, ikrek” 

Kicsit lefagyott a rendszer Nála, körülbelül egy-másfél órán át szerintem nem fogta fel, hogy mi is történt. Egy kávézóba ültünk be, hogy kicsit megnyugodjon. Igazából nem az volt, hogy nem örült, csak nagyon féltett, hogyan tudom majd kihordani a babákat, nem lesz-e valami bajom. Megnyugtattam, hogy ezeket a kérdéseket én is feltettem a dokimnak. Ő el is mondta, hogy rendben lesz minden, egy dolog volt, az ultrahangon nem látszódott, hogy a babák külön (belső) burokban lennének, ezt még akkor nem tudtam mit jelent, de tudjuk google a barátunk, még akkor is, amikor össze-vissza ír mindenféle zagyvaságot, a lényeg, hogy az ikerterhességek 1-2 %-ban fordul ez elő, a legveszélyesebb ikerterhességek között. Pontosan a monokoriális és monoaminális ikerterhesség azt jelenti, amikor a magzatok szétválására már a magzatburok kialakulása után történik meg, a magzatok azonos lepényből táplálkoznak és azonos magzatburkon belül helyezkednek el. 

Ezek után jöhetett a netes keresgélés, mert azok a könyvek, amiket vettünk várandósságról alig írtak valamit az ikrekről. A neten az iker várandósságnál elsődlegesen a kockázati tényezőket sorolják fel, szörnyű ezeket olvasni, szerintem. Nekem, ami bevált egy könyv, férjem vásárolta nekem. Sabrina Losso, Anna Palermo #Ikreink lesznek című könyve. Itt leírnak mindent, orvos, szülésznő és anyukák mesélnek tapasztalataikról, nagyon hasznos, sokat forgattam még a szülés után is! Többek között talán ezért is született meg ez a blog, mert én akkor nem találtam szinte semmi pozitív megerősítést az iker várandósságról, csak a tanácstalanság volt meg. Így remélem, kicsit tudok segíteni másoknak is, akik hasonló helyzetben vannak, mint én voltam. 

Visszatérve a bejelentés 2.0-ra. Kellett a férjemnek pár óra, amíg felfogta a dolgot. Vicces volt, mert épp záráskor hagytuk el a kávézót, rajtunk kívül nem volt már senki ott, így megállt középen ránézett a pultosokra és közölte velük, hogy most tudta meg, hogy ikres apuka lesz. 

Haza érve megbeszéltük, hogy a közeli családtagoknak hasonló módon kívánjuk majd bejelenteni, ahogy én tettem Vele. Volt nagy öröm ott is, meg persze aggódás is. A reakciók szinte ugyanolyanok voltak, mint a várandósság bejelentésekor. Bár itt nővérem nézett rám nagy szemekkel, ahogy a kezébe nyomtam a képet, hogy akkor most itt azt kell nézni, hogy ketten vannak? :) 

 

Tovább

Kettő szív dobog

10. hét, időpontot úgy kaptam, hogy kora délután, így férjem nem tudott eljönni velem, taxiztam. A vizsgálat természetesen úgy kezdődött, mint máskor, a „kényelmes” székben. Rendben volt a méhszáj, elég magasan is volt már a méhem, a mellemben szépen növekedtek a tejmirigyek. A vizsgálat végén jöhetett az ultrahang. Ahogy az orvos vizsgált én is láttam a monitort, dobogott a szívecske itt-ott. A doki fura volt, kérdezte, hogy mikor voltam utoljára ultrahangon, mondtam, hogy két hete, csend következett, néztem a monitort nem értettem miért „ugrándozik” a baba. Egyszer egyik helyen láttam a szívét dobogni, aztán kicsit feljebb, gondoltam is magamban, hogy milyen kis virgonc a babánk. Aztán a dokit kérdem, hogy minden rendben van-e, mert még mindig nagyon sasolta a monitort, de nem mondott semmit. Nagy nehezen végre megszólalt: társbérlő van. Fel sem fogtam először, mi van??? Jah, hogy ketten vannak, ikrek. Annyira meg voltam ijedve, hogy baj van, mert nem szólalt meg a doki, hogy nem is paráztam be akkor (bár később sem, annyira), csak boldog voltam, hogy rendben van a babánk, hoppá vagyis a babáink. Az első dolog, amit beírt a doki a kiskönyvembe, hogy veszélyeztett terhes vagyok, megnyugtatott, hogy ez "csak" formalitás, így kell kezelniük. Illetve nem látott elválasztó burkot sem, így valami monoamniális terhességet jegyzetelt fel (azt sem tudtam miről beszél). Első körben ennyi volt, mondta, hogy valószínőleg lesz majd több vizsgálat és a kombinált Down-tesztre mindenképpen menjek a 12. héten. (Minden vizsgálat megtalálható lesz a blogban a megfelelő hétnél.)

Kaptam három ultrahang képet, az alsón egy baba volt, a másik kettőn már mindketten látszódtak. Ez volt az egyetlen olyan kép, amin még elfértek ketten egymás mellett. Gondoltam az én édes férjemnek nem telefonban kéne elmondani a nagy hírt, hanem majd személyesen. Úgy is még fodrászhoz kellett mennem (gőzerővel az esküvőre készültünk), gondoltam majd utána, amikor elém jön. Fodrásznak már elmondtam akkor, hogy várandós vagyok, de azt, hogy ketten vannak, azt még nem, úgy éreztem ezt először mindenképpen drága férjemmel kell megosztanom.

Nagyon izgultam, vártam a megfelelő pillanatot, hogy elújságoljam a hírt, nem is kicsit sikerült meglepnem... :) 

 

Tovább

8-9 hét

Igazából nem kezdődött olyan vészesen, csak nehezen jöttem rá, hogy mitől is vagyok rosszul. Sok volt a savam, főleg délutánra, reggel semmi bajom nem volt, simán tudtam menni dolgozni, úgy éreztem senki nem vette észre rajtam. (ez később ki is derült, hogy nem tűnt fel Nekik) Annyi volt napközben, hogy többet jártam a mosdóba. Délutánonként a 8-9 hét között szinte minden nap találkoztam a rókával. Eltelt egy kis idő, amire rájöttem, hogy a szénsavas víztől van, vagyis a szódától, nagyon kívántam, úgy éreztem a sima víz nem viszi el a szomjomat. Az első trimeszterben, a sokak által leírt és emlegetett kívánóság nálam nem volt, igazából nem is híztam semmit, ugyanúgy 45 kg voltam, mint az elején. Ahogy visszaemlékszem kétszer fordult elő, hogy jobban akartam valamit enni, az egyik a sült/grill csirke, a másik a káposztás tészta. A csirkét a férjem oldotta meg, sütött nekem csirkecombot, nagyon jól esett, illetve anyósom főzött nekem káposztás tésztát. Ezen kívül néha-néha volt, hogy kívántam sós dolgokat, de nem úgy, ahogy a filmekben van, hogy most azonnal, mert különben irgum-burgum. Illetve férjem azért figyelt, hogy, ha már eddig sem ettem ilyen egészségtelen dolgokat, ezután se tegyem, amikor a gyermekünket a szívem alatt hordom. Voltak viszont ételek, melyeket nem tudtam megenni, amelyeknek markánsabb volt az íze, például mangalica kolbász, kacsa hús, házi tej. Ahogy említettem, nem kezdtem még el hízni, a mellem illetve a hasam (szemérem domb felett) azért el kezdett nődögélni. Először úgy gondoltam, mert alacsony és vékonyka vagyok, ezért látszik biztos ennyire, aztán eljött a 10. hét, elmentem a dokim magán rendelésére, ahol megkaptam rá a magyarázatot...

Tovább

Apa visszaemlékezése 2.0

És ott volt az a kis folt az ultrahang képen. A gyermekünk. Valamiért biztosak voltunk benne, hogy fiú lesz. Már most szép volt, noha nem látszott belőle egyéb, mint egy pici tintapaca. A lényeg, hogy van szívhang, hogy minden rendben. Boldogok voltunk. Később kicsit aggódtam, hogyan fogjuk az esküvőt így végigcsinálni, és a nászutat. Mindkettőre nagyon készültünk. Én azon aggódtam, hogy az első trimeszterben még bármi történhet a picivel, és hogyan fogunk táncolni, repülni, miegymás. Párom folyamatosan nyugtatgatott, hogy bízzak benne és a gyermekünkben, mert stramm kis kölökről van szó. 

Mikor már megfogant a babánk, azon a hétvégén elmentünk biciklizni a Velencei-tó felé. Ha már ott voltunk, körbe is tekertük a tavat. Az északi oldalon nagy emelkedőket is kellett teljesíteni. Judit mondta, hogy ha azt a megterhelő kerekezést kibírta a gyermekünk, és szépen megtapadt, akkor az esküvőn és nászúton sem lesz semmi baja. Nagyon boldogok voltunk. Rengeteg nagy változás várt ránk az életünkben. Házasodni készültünk, ház vásárlásban voltunk, kinéztünk egy aranyos kutyust a házunkhoz, egy BorderColliet, és még a legnagyobb öröm is elért minket, gyermekünk lesz!

Tovább

7. héten kapott ultrahang kép

Tovább

7. hét

Eltelt az egy hét, vissza a dokihoz. Ekkor még nem választottam magán dokit (bár már tudtam, hogy kit szeretnék), így a helyi nővédelmi központba kellett mennem. Mint rendesen, órákat kellett várni, bármit is szerettél volna. Na, mindegy, a lényeg, hogy ott voltam, voltunk a férjemmel tele izgalommal. Hívtak, bementem, jöhetett az ultrahang. És végre! Ott volt az embrió, volt szívhang, hatalmas a megkönnyebbülés. Még fotót is kaptam a mi kicsikénkről, amin persze egy hatalmas fekete lyuk látszik egy apró folttal az egyik oldalán, de ott van! A gyermekünk! Kaptam a papírt, rajta az adatok, a lényeggel, hogy van szívhang, illetve hívjam fel a védőnőt a gondozásba vétel miatt. Mit is jelent ez? Ja, hogy megkapom a kiskönyvet, amibe a sok vizsgálat eredményét felvezetik. Szóval, ott tartottunk, hogy a 7. hetet is betöltöttem és kezdetét vehette az első trimeszter, minden „fantasztikus” mellékhatásával.

Tovább

bejelentés

Persze négyesben érkeztünk, anyum kérdezi, hogy hol a nagyfiú, én mondom, hogy nem tudom, miről beszél, én nem mondtam, hogy Ő jön. Kis ideig még másról beszéltünk, aztán a férjem kérdezi anyumat, hogy miért terített plusz egy főre? Ő persze váltig állította, hogy azért mert én azt mondtam, hogy jön a nagyfiúnk. Erre én, nem, én azt mondtam, hogy jön a férjem fia. Az értetlenség csak úgy sugárzott róluk, majd a férjem a hasamra tette a kezét, anyósom rögtön fogta, felpattant és ölelgetett, sírt, meg apósom is, apu is egész korán megértette, hogy mi a szitu, anyum meg csak folyamatosan azt mondogatta, hogy nem értem, nem értem, vicces volt. Szóval így történt a bejelentés. Bár még ekkor csak az orvos a petezsák jelenlétét állapította meg...

Tovább

Első hetek

Nehéz ilyenkor a várakozás, sok könyv ír okosságokat, hogy mikor kell elmenni orvoshoz, mikor lehetsz teljesen biztos abban, hogy ott a baba. Én először (ezt is meg kellett néznem) a 6. héten mentem el az orvoshoz. Nem mondom, hogy kiábrándító, de nem is felemelő, amikor közlik, hogy még csak a petezsák látszik, az embrió még nem. Puff neki, egy hét múlva kontroll. Úgy gondolom most már, hogy minimum a 8. hétig érdemes várni, nehéz, de akkor mégis kevesebbet kell aggódni, valahogy másfajta az a várakozás, mint az, hogy most lesz-e a petezsákból valami vagy nem. 

Szerintem ezt a hetet csak a kismamák értik meg, hogy milyen is, várni, hogy mindaz igaz-e, amit a teszt mutatott. Szörnyű! Persze azért jöttek a várandósság tünetei, (ez most pszichés vagy tényleg ilyen, sosem fog kiderülni számomra), fáradt voltam, sokat jártam pisilni, és voltak dolgok, amiket nem tudtam megenni, illetve a szaglásom felért egy vadászkutyáéval. Férjemmel úgy döntöttünk, hogy most már beavatjuk a nagyszülőket is. Az esküvőre készültünk (június 25-én volt), azt hiszem a második szülő találkozó volt, az én szüleim ebédre hívták meg anyosómékat. Gondoltuk megvicceljük őket a bejelentéskor, így anyunak azt mondtam, hogy jön a férjem fia is, úgy készüljön.

 

Tovább

Apa visszaemlékezése 1.0

Év elején egyik nap úgy jött haza az én drága menyasszonyom a szokásos nőgyógyászati vizsgálatáról, hogy az orvos ajánlotta fejezzük be a védekezést, ha gyermeket szeretnénk a közeljövőben. Nem igazán értettem a dolgot, az én fejemben úgy volt, ha gyereket akarunk, akkor gyereket csinálunk. Párom elmondta, hogy ő nagyon izgul, mert mindenkinél azt látja, hogy hónapok alatt jön össze a baba, ezért nem szeretné húzni az időt. Én úgy voltam vele, hogy az éppen nyárra szervezett esküvőnket követően álljunk neki - ahogy mostanában divatos nevezni - a gyerekprojektnek. Végül meggyőzött a szerelmem, hogy ő most szeretne nekiállni, nem lesz gond az esküvővel. Február volt az első hónap. Nem lett eredménye. Nem baj, kicsit rásegítünk. Márciusban peteéréskor együttlét után tettünk egy párnát a csípője alá, hogy segítsük a kis bajnokokat. Megint semmi. Áprilisban tudatosan készültünk, a várható peteérés előtt 5 napig nem akartunk együtt lenni. Erre megviccelt minket a pete, mert pár nappal korábban érett, így a gyűjtögetős tervünk dugába dőlt. A csípő alatti párnázást azért csináltuk. Nem igazán bírtuk a várakozást, ezért beszereztünk egy menzesz előtti terhességi tesztet. A teszt negatív lett, gondoltuk az időzítés hibája miatt. 

Május elején a cégemnél horgászverseny volt, egy vasárnapi napon. Korán kimentem a partra, előkészítettem a szerelékemet. Közben jelzett a telefonom, a párom üzent valamit. Nem foglalkoztam vele, mert éppen a zsinórt kötöttem. Kis idő múlva meg is csörrent a telefon. Megint a párom volt. Annyira kitartóan keresett, hogy félre tettem minden eszközömet, és felvettem. - Küldtem egy üzenetet - mondta a telefonba. - Láttam, de most be akarom dobni a szerelékeimet a tóba, utána megnézem. - Most nézd meg - sürgetett. - Éppen a zsinórt kötöm. - Nézd meg - szólt a határozott felszólítás. Nem volt mit tenni, megnéztem a kapott képet. Egy pozitív terhességi tesztet láttam, miután előző este már menzeszes görcsökre panaszkodott, és az elő teszt is negatív volt. Annyira meglepődtem, hogy felkiáltottam: - Baszki! - Persze az öröm felkiáltása volt ez. Nagyon boldog voltam. Mondtam, hogy most rögtön megyek haza, hagyom a versenyt, de párom lebeszélt erről. Így tudtam meg, hogy első házasságomból született, immár 15 éves nagyfiamat követően, ismét apa leszek! 

Tovább

Kezdetek

Az ember felejt, nem is gondolnánk ugye? Elég szánalmas, de a Baba naplómból kell már azt is megnéznem, hogy melyik napon tudtam meg, hogy babát várunk. Szóval ez a nap 2016. május 8. volt, vasárnap. Arra teljesen emlékszem, hogyan is történt. (érdekes mi?) Szóval a menzeszemnek előtte való nap kellett volna megjönnie, nem gondoltam, hogy azért késik, mert már ott van a babánk, egy előzetes teszt (soha, de soha ne vegyetek ilyet, csak ráparáztat) negatív volt. Illetve voltak menstruációs görcseim is szombaton, melyre még gyógyszert is vettem be. Nagy meglepetésemre, ezen körülmények ellenére vasárnap reggelre sem jött meg. Férjem horgászversenyre ment kora reggel, nagyfiúnk (férjem első házasságából született akkor még 15 éves fiú) még az igazak álmát aludta. Úgy voltam vele, hogy na, jó, próbáljuk meg, nézzünk egy tesztet. Ez a harmadik próbálkozásunk volt, fel voltam készülve így arra is, hogy ismét csak a teszt csík jelenik meg. Ekkor elég furcsa dolog történt, először nem is a teszt csík látszódott, körülbelül 5 másodperc telt el és ott volt, tényleg ott volt! Mindkettő látszódott olyan erősen, amit eddig csak a filmekben, interneten láttam. És akkor jött a kérdés, most akkor mi is történt? Szerintem sokan itt még fel sem tudjuk fogni, hogy egy új élet növekszik bennünk, nem vagyunk egyedül innentől kezdve. Én is így voltam, ott a csík, de igazából még akkor nem is éreztem semmi változást. 

Hogyan közöljem ezt a hírt a férjemmel? (akkor még nem volt a férjem, csak azon a nyáron házasodtunk össze, de az egyszerűség kedvéért így írom) Persze lefotóztam a tesztet, és elküldtem Neki. Semmi reakció…tiszta ideg voltam, most mit csináljak? felhívtam, nem veszi fel…aztán mégiscsak visszahív körülbelül egy percen belül. Mondom Neki, hogy küldtem üzit, igen, látta, de még nem olvasta, hiszen még egy botot sem dobott be és a szereléket rakja még csak össze. Majd utána megnézi mit írtam, erre én, nem, most nézd meg! A következő válasz jött: „baszki”. Nem erre számítunk elsőre ugye? De benne volt minden öröm, izgalom és várakozás. Persze utána, „jaj, most mit csináljak? menjek haza?” Megnyugtattam, hogy felesleges, horgásszon, én ebédet főzök, majd utána beszélgetünk.

Tovább

Bemutatkozás

Ahogy elkezdek egy könyvet, novellát vagy blogot olvasni próbálom magam elé képzelni a benne szereplőket. Ehhez viszont kell némi leírói rész, hogy megkönnyítse a dolgot. Szóval én, biztos könnyebb lenne ezt leírni egy külső szemlélőnek, mert általában mindenki magát kicsit (sajnos) negatívabnak látja, mint a valóság. Próbálok elfogulatlan lenni. :) Alacsony, éppen 150 cm fölött vagyok pár centiméterrel, és ehhez a várandósság elején 45 kilogramm párosult. Szőke (eredetileg világos barna) hajam van, és barna szemem. Sokat sportoltam világ életemben, versenyszerűen és utána is próbáltam fitten tartani magam. Ez segít a későbbiekben regenerálódni a testnek! Úgyhogy mozgásra fel, sosem késő! :)

Várandósságom, életem 32. életévében kezdődött. Közgazdászként végeztem a főiskolán, és körülbelül ilyen területen is dolgoztam 8 évet a babázás előtt. Mondhatnám, hogy már jó ideje vártam, hogy állapotos legyek, de így, ahogy már eltelt egy kis idő, azt kell mondanom, nagyon is jókor áldott meg az Isten ezzel az ajándékkal. Fel kell nőni ehhez a feladathoz is, kellett hozzá élettapasztalat, munkás évek és a legfontosabb megtalálni azt az embert, akivel szeretnék osztozni ebben a boldogságban. Fontos a harmónia, a szerelem és az egyetértés két ember között, mert másként nem lehet ezt a boldog, de nagyon is nehéz időszakot végig csinálni. 

Remélem, ezzel a kis bevezetéssel megkönnyítem, hogy jobban el tudjál képzelni, hogy milyen voltam várandósan, és később, a gyereknevelés időszakában. :)

Jó szórakozást kívánok!

 

 

 

Tovább