judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek

Feedek

Meg kellett érnem az anyaságra!

Nagyon hideg volt egyébként megint ezen a télen is, repkedtek a mínuszok, ennek ellenére így is sokat aludtak kint a bundazsákban. Az orvosunk mondta, hogy simán ki lehet Őket vinni még mínusz 4-5 fokban is, de mi a nullát határoztuk meg, az alatt nem mentünk ki aludni. Elértünk január 14-re, erre a napra voltam kiírva eredetileg a lányokkal, egy évvel előtte. Ők másként gondolták, majdnem kettő hónappal előbb már betöltötték az egy évet. Akkor már nem éreztem azt, hogy jobb lett volna úgy, mert most már tudom, hogy valamiért Ők előbb akartak érkezni. Mindennek megvan az oka, amit csak a Jóisten ismerhet. Ezen már kár mélázni, próbálok a jelenre koncentrálni.

Mivel még mindig másztak utánam, és nézték mindig, hogy mit csinálok, meg persze kommentáltam is mindent. Például a hajmosásnál is jelen voltak velem a fürdőszobában, hajszárítás közben figyelték a mozdulataimat, és mindent leutánoztak, fésülködni is ügyesen tudtak már. Belegondolva, nagyon rövid idő alatt kell megtanulniuk olyan alapvető dolgokat, amikre nem is gondolnánk, mint ez a fésülködés. Hasonló érzésem volt, amikor először elköltöztem a szülői házból, rá kellett jönnöm, hogy minden apróságot meg kell vásárolnom, ha magam akarok főzni, takarítani satöbbi.

A kitérő után ki kell emelnem Nektek, és ezt a mai eszemmel jól tudom már, hogy nagyon fontos beszélni a gyerekekhez. Nem csak úgy éppen, hanem tényleg minden apróságnak tűnő dolgot meg kell osztani Velük, mert az agyuk olyan, mint egy szivacs. Közhely tudom, de így van! Azért azt elárulom, hogy sokszor azért is csináltam ezt, mert egyedül voltam velük és muszáj volt valami kommunikáció, pedig még mindig nagyon egyoldalú volt.

Megmondom őszintén, amikor a pocakban voltak, alig beszéltem Hozzájuk. Akkor számomra még nagyon megfoghatatlanok voltak. Pedig a családban vannak már gyerekek, több újszülöttet fogtam, pelenkáztam. Viszont az más, amikor minden percben ott van Veled a saját gyermeked. A pocakban ott voltak, de mégis más. Biztos vannak anyukák, akiknek ezek a dolgok mennek kapásból, de nekem meg kellett érnem az anyaságra. Valamint folyamatosan fejlődök benne, tanítanak a gyermekeim!

Még szerettek együtt lenni napközben a kiságyban

Úgy álltunk a mozgásfejlődésben, hogy a mászás ment, mint a motolla, felállás, vagyis inkább felkapaszkodás is szépen ment. Illetve kapaszkodva, állva tudtak szépen haladni lépésekben. Nem voltam kétségbe esve igazából, anyu mesélte, hogy én, mint időre született baba is tizennégy hónaposan kezdtem el egyedül járni. Azért azt nem mondom, hogy nem tettek meg már pár lépést egyedül, de a harmadik, negyedik lépés után a földre huppantak. Nem voltak elkésve semmivel sem. A koraszülött gondozáson is azt mondta az orvos, hogy most már akkor kell mennünk, ha valami problémát észlelünk. Mert igazából már behozták a kortársaikat. Ezt nagyon jó volt hallani! Azért még nem voltam teljesen nyugodt, mivel az újraélesztés következtében fellépő oxigénhiányos állapot a későbbiekben okozhat hiperaktivitást. Erre utaló jelet nem fedeztünk még fel, később, ha közösségbe kerülnek majd, akkor kell figyelni, hogy mennyire sikerül a beilleszkedés a csoportba. Ez még a jövő zenéje!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Hozzátáplálunk felső fokon!

Mivel elmúltak egy évesek, és a darabos kaját is szépen ették, pedig ekkor még mindig csak kettő foguk volt, nem főztem külön Nekik, azt ették, amit mi, persze kevésbé fűszeresen, és jóval kevesebb sóval. Reggelire tejitalt ittak, tízóraira mindig valamilyen gyümölcs volt, ebédre leves és második. Uzsonnára pedig hideg kaja, például felvágott, kalács, muffin…stb. Recept ötleteket, és hozzátáplálási tanácsokat a ManóMenü oldalról szedtem. Hála Istennek, nekem jó volt a védőnőm is, szóval Tőle is lehetett kérdezni bármit. Szoktak enni még natúr joghurtot vagy kefirt, vacsora ugyancsak tejital volt. Nem is értem, hogy hogyan tudják megenni a natúr joghurtot, én nem nagyon szeretem. A mai napig nagyon szeretik. Én csak salátán, vagy valami gyümölccsel. Még a bevezetéskor csináltam azt, hogy tettem bele Nekik pürésített gyümölcsöt, de úgy nem ették meg. Szintén, ha csináltam házi krémtúrót, azt sem szerették. Illetve azóta is iszonyat sótlanul főzök, mi már megszoktuk, viszont, ha máshol eszünk, akkor sokszor nem esik jól, a só miatt. Egyedül az apró magvasokkal vártam meg a másfél évet, mint az eper, málna, kivi. Gombát is adtam Nekik, levesben, de nagyon keveset. Azt még a védőnő is mondta, hogy várhattam volna kicsit, de hála Istennek, nem volt baja a pocakjuknak.

Kicsit még hozzátáplálás, nem evés, hanem ivás. Azt gondolom kicsit ezt túlbonyolítottam. Mert, amíg anyatejesek voltak ugye nem volt kérdés, aztán ahogy elkezdtük a hozzátáplálást, akkor először forraltam a vizet, visszahűtöttem, de nagyon macera volt, így mi is ráálltunk a bébi vizekre, vagyis inkább a Szent Királyinak a vízére. De mégis miből igyanak a csajok? Cumisüvegből nem akartam, nem szerettem volna, ha napközben a cumiból innának. Viszont egyszer kaptunk az ismerőseinktől egy szívószálas kulacsot. Na, azt imádták, abból sok fogyott. Viszont nehéz volt takarítani. (lehet azért kapni picike keféket, amikkel ki lehet húzni egy darabig). Szóval ezt használtuk, étteremben simán ittak szívószállal.  A pohárból való ivás nem ment még. Elbújt belőlem megint a kétely, túl korán adtam oda Nekik a kulacsot, előbb kellett volna a poharat. Most már nem is tudnám megszámolni, hogy mennyiszer kételkedtem magamban a gyerekekkel kapcsolatban. Mennyi lesz még, jajaj! Nem akarták emelni a cumisüveget sem maguktól, sokáig kellett etetni őket úgy, hogy a kezünkben, ölünkben voltak. Akkor egy kicsit úgy éreztem, hogy ezt elszúrtam, máshogy kellett volna csinálnom. Természetesen később megtanultak inni pohárból, meg egyedül enni a cumiból, de valószínűleg ez történhetett volna hamarabb is.

Meg persze, azért azt is hozzá kell tennem, hogy ezekre a szívószálas poharakra eleve az van ráírva, hogy másfél éveseknek való, szóval lehet nem hiába :)

Boróka a szívószálas kulaccsal

Január közepére már nagyon gyorsan másztak. Rendszeresen levették a zoknijukat, ezt még most is sokszor csinálják egyébként. Nem tudom, ez biztosan be van építve a babáknak az agyába, hogy ez valami iszonyat vicces dolog. Szóval, az, amikor Boróka lenyúlta Lanus zokniját, a szájába vette és azzal mászkált a konyhában, valami írtó vicces volt!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Másszunk hegyeket!

Szeptember elején még mindig jó volt az idő. A kinti alvás még tudott működni, mármint a délutáni. Kicsit féltem, hogy majd mi lesz később, télen, mert oké, hogy van fedett terasz, de azért nagy mínuszokban nem tehetem ki Őket, pedig nagyon jól rászoktak erre. Na, mindegy, még nem kellett ezzel foglalkoznom. Viszont azzal igen, hogy most már este is kellett tápszer kiegészítés. Azért így is büszke voltam magamra, hogy kilenc hónapos korukig tudtam csak anyatejet adni. Eddig szépen meg is úszták a betegségeket. El kell mondanom azért, hogy volt holt pontom a szoptatás témában (is), amikor kezdtem érezni, hogy már kevesebb, akkor volt pici pánik, hogy akkor most nem leszek jó anya, ha nem tudok tovább szoptatni? Hála Istennek, körülbelül egy este volt ez az érzésem, utána gyorsan elhessegettem és mentem tovább. Persze itt is feltettem a face-es ikres csoportban a kérdést, hogy akkor ki mit csinált ilyenkor. Mondanom sem kell, nem kellett volna…szokásosan, akik hasonlóan napirendben nevelték a csemetéket, támogattak, akik igény szerint szoptatósak voltak, pedig nyomták, hogy tegyem Őket cicire, azzal lesz majd több tejem. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy úgy lesz több tej, ha sokat szopizik a baba, de úgy gondolom Ők már nem igényelték annyira. Ezen lépjünk is hamar túl, mert nem célom a két tábort összeugrasztani. Mindenki maga dönti el, hogy mi jó a gyermekének. Persze, jól esnek a biztató szavak, de valahogy ami nem egyezik a saját véleményünkkel, azt nehezen tudjuk elfogadni, magunkévá tenni. Akkor minek teszek fel kérdéseket ugye? :)

Baloldalt Boróka, jobb oldalt Lanuska

mászás ülés anyatej tápszer

Nyár végén nem másztak a lányok még mindig, viszont Lana már pá-pát intett Misi papának, illetve Boró a süti-süti pogácsára tapsolt! Rettentő büszke voltam rájuk! El is értünk szeptemberhez közben. Nagyon ügyesen csücsültek a lánykák, Boró sokszor fel is húzza magát támaszkodni az asztalra, a tv állványra, és mindenre. A kiságyat is le kellett tenni alsó állásba. Így, hogy most már ültek egyenes háttal újra együtt fürdettük őket a nagy kádban. Játszottak a fürdős játékokkal. Mindenkinek felhívom a figyelmét, bár lehet ezt Ti is észrevettétek, hogy nagyon hamar bepenészesednek ezek a cuccok. Hiába nyomkodtuk ki belőlük a vizet. Szóval, amikor fel tudtak ülni végre, teljesen beindult a locsi-pocsi. Össze-vissza kacagtak, játékokkal játszottak, rágcsálják őket, meg persze a vízből akarnak állandóan inni. Ez még most is így van, mikor szoknak végre le erről? :) Hó közben megint meglátogattak bennünket Ákiék. Egyelőre nemigen vettek tudomást egymásról, bár Boró kicsit talán jobban érdeklődött, de Lanust nem foglalkoztatta a jelenléte. Én viszont nagyon élveztem barátnőm társaságát!:)

És még mi történt szeptemberben? Igen, végre! Boró elindult mászva! Lana ismét utána pár nappal. Ahogy a doki mondta, a mászással szinte egy időben fel is álltak, felhúzzák magukat. Igazából, úgy gondoltam, ha már elég erős a hátuk ahhoz, hogy felüljenek, akkor a gerincük bírja már. Hála Istennek azért jó darabig a mászást használták a cél eléréséhez. Ekkor már 8 kilogramm felett voltak!

mászás ülés anyatej tápszer

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább