judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Utolsó kommentek

Feedek

Sz@ros ügyek...

Annyira régen írtam már, hogy jó pár percnek el kellett telnie, hogy felvegyem újra a fonalat, hol is tartottam. Sok minden történt velünk a nyáron, az egyik legfontosabb dolgot elmeséltem Nektek a Facebook oldalamon. Ne aggódjatok, aki lemaradt esetleg, itt is el fogom mesélni majd, amikor időrendben oda érkezünk! Nem csigázlak annyira Benneteket, a lányoknak orrmandula, garatmandula és fülfelszúrásos műtétje volt. Igen, egyszerre mindkettő gyereknek. Nem volt egyszerű menet, de túl vagyunk rajta (remélem teljesen). Majd nyár végén még voltunk egyet nyaralni a Balatonon, ami nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy a lányok - megfelelő fekhely hiányában - a földön tudtak csak aludni, illetve minden egyes fürdésnél füldugót kellett használniuk. Meg kell jegyeznem, hogy nagyon jól viselték, egyszer sem volt miatta sírás, 2,5 éves létükre fel tudták fogni, hogy miért is kell használniuk, miért nem tehetik a fejüket a vízbe. Így meg is vagyok lepődve azon, hogy az egyik orvosi vizsgálatnál (füll-orr-gégészet, szfvári kórház), az egyik főorvos, azt mondta, hogy azért nem szoktak az első műtétnél tubust a fülbe tenni, mert nagyon macerás utána a szülőknek. Könyörgöm, ha erre van szükség, akkor miért az az elsődleges, hogy macerás? Azért is vagyok ezen felháborodva ennyire, mert Borónak felmerült, hogy mégis majd be kell ültetni. Egyelőre ez még feltevés, ki kell várni, hogy minden egyes megfázás a fülére megy-e. Nagyon remélem, hogy nem így lesz!

Visszatérve, egy újabb ok, amiért nem írtam, elkezdtük az óvodát. Bizony, már itt tartunk, de erről majd kicsit később, mert be szeretném fejezni a magyarázkodást, és felvenni a ritmust, a fonalat időrendben, hol is tartunk? 2018. májusról írtam utoljára, Anyák napjáról, Apák napjáról, illetve megvolt az első találkozás a bolhákkal.

Amennyire én nem bírtam Bosco-t, a lányok annál jobban szerették. Állandóan rajta feküdtek, ráültek a hátára, ha tudtak volna szerintem bele is másztak volna. Nem tudom, hogy van-e köztetek olyan, akinek Labradorja van, mert akkor annak ismerős lehet, hogy imád rágni mindent. Erről már meséltem Nektek, a homokozós játékoknál. Nem csak rágni, de még mielőtt férjem elkezdte a képzését, szeretett fel is ugrálni. Egyik alkalommal a faház oldalára sikerült felugrálnia sáros mancsokkal. Mondhatom szép lett, (ekkor még nem tudtam, hogy a ház oldalára is fel fog ugrani, amikor a redőnyt húzom fel, az rosszabb) amikor kezdett leszáradni, férjem az egyik kutya játékkal kicsit megdörzsölte, majd persze úgy nem jött le, keresett egy másik rongyot, azzal takarította le végül. A lányok mindezt végig nézték, majd szépen le is utánozták. Ezt úgy értsétek, hogy minden alkalommal, amikor kimentünk a kertbe, megkeresték azt a játékot és elkezdték takarítani a faház oldalát. Ismét egy felfedezés, amivel jó szembesülni, persze elsőre nem tudatosul, hogy a gyerekek leutánoznak minket, ebből tanulnak. Tényleg nagyon jó odafigyelni, hogy mit teszünk, mit mondunk, mert olyanok lesznek a gyerekeink. Ahogy ezt írom, tényleg szembesültem ezzel, de valahogy mégsem tudatosul elég mélyen elsőre, sem másodjára, sem sokadik alkalomra, mert csak el tudunk valamit szúrni mégis. Ilyenkor csak remélem azt, hogy nem nagy dolgokban hibázom.

Nem a legjobb minőségű kép, de a lényeg látszik

Boscora visszatérve picit még, a lányok imádtak és még a mai napig is, bemászni a házába. Még mindig elférnek benne ketten, pedig lassan három évesek lesznek. Mostanában vettem ezt észre, hogy mennyire jó buli Nekik elbújni, kis gunyeszeket építenek, függöny mögé kucorognak, ott pedig játszanak, most éppen azt, hogy az egyikük a baba, a másikuk az anyuka. Édesek:)

Május hónap volt már, nyáriasan meleg idővel. Talán jól emlékszem, az egyik legmelegebb nyár volt a 2018-as. 18 hónaposan már Lanuska 10,75 kg volt, Boró pedig 11,17 kg. Szépen fejlődtek, sokat ettek, sokat is főztem Nekik, meg sütöttem, anyatejet már ugye nem ittak, szépen lassan el is apadt a tejem. Reggel és este azért itták még a tejitalt. Tartottam magam ahhoz, amit a doki mondott, 3 éves korukig jó lenne, ha kapnák. Ki is jelenthetem, hogy majdnem sikerült is betartanom. 2,5 éves korukig kapták lefekvéshez, ahogy ovisok lettek, akkor maradt el, bár néha Boró kér még reggel, akkor természetesen adok neki. Ebben a hónapban Bosco kikerült a teraszról! Nagytakarítást csináltunk, lefertőtlenítettünk mindent, ráment egy egész hétvége, de muszáj volt megcsinálni, így mindenkinek jobb volt. Ebben a hónap történt még az is, hogy Lanuska szólt, hogy kaki van a pelusában! Látszott rajta, hogy zavarja, nagyon büszke voltam rá! Ekkor a védőnővel egyeztettem, hogy miként legyen a bilizés. Kardinális kérdés minden kisgyerekesnél. Mikor jön el az idő? Bili vagy wc szűkítő? Két bili jelen esetben? Sima pelenka vagy bugyis pelenka? Olyan kérdések, amikre csak az anyák tudnak rágörcsölni….sajnos tudom, tapasztalatból.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Jaj, bolhás a kutya!

Bosco viselkedését nagyon nehezen viseltem. El kell mondanom, hogy szeretem az állatokat, de én mindig is macskás voltam, úgy igazán nem volt kutyám, ami a sajátom lett volna. Bár többször is úgy került haza gyerekkoromban egy-egy kutya, hogy az az enyém, de inkább a szüleim „nevelték” a kutyáinkat, a cicák voltak az én feladatom. Visszatérve Boscora, az összes játékot a homokozóban ellopta, megrágta, és úgy egyébként mindent! Egyik bejegyzésemben írtam már, hogy választhattunk, vagy szép kert, vagy kutya. Mi a kutyát választottuk. A kert azóta kicsit átformálódott, amik nem tetszenek Bosconak benne, azokat hamar utoléri a sorsuk. A fűről nem is beszélek, lehet rajta sakkozni lassan, annyi folt van rajta. Idén a málna nem kelt ki sajnos, így kerítést kellett elé készíteni, hogy talán jövőre legyen valami rajta, illetve van egy pici hely, ahol paradicsom palántákat fogok ültetni, ha Bosco is úgy akarja…

A homokózóban éppen a vödröt "eszi" Bosco

A terasz volt még mindig a rezidenciája, így a délutáni kinti alvások általában úgy teltek, hogy figyeltem, nehogy rámásszon a csajokra. Jó, persze nem lett volna ilyen, tudom én, de az is elég volt, hogy a babakocsi aljába bemászott, vagy a takarót lehúzta róluk. Sokszor felkeltek emiatt, vissza kellett altatni Őket. Nagyon zavart! Pedig most már tudom, hogy ő is csak figyelmet igényelt, azt akarta, hogy vele foglalkozzak. Teljesen olyan volt, mint egy dackorszakban lévő gyerek (kicsit még most is olyan, pedig már elmúlt egy éves). Olyan érzésem is volt, hogy lett még egy gyerekem. A mai napig ki tudok akadni rá, pedig drága férjem nagyon sokat foglalkozik azzal, hogy jó kutyát neveljen. Sokat viszi sétálni, kutyaiskolába mennek, játszik Vele. Amikor azt mondják, hogy úgy válasszunk kutyát, hogy teljes figyelmet tudunk rá fordítani, nem hazudnak. Olyan, mint egy újszülött érkezése, kisgyermek nevelése. Amennyiben olyan kutyát szeretnétek, aki tényleg családtagként tud viselkedni, akkor rá kell szánni az időt, energiát. Nem lesz magától ember, állat szerető, szocializálni, szeretni kell! Mondom én, hogy olyan, mint egy gyerek nevelése! :)

Április közepére már pólós idő volt, sőt a hónap végén már rövidnadrágot kellett elővenni! Még mindig van a kapott ruhákból, és hála Istennek, tesóméktól folyamatosan érkezik az utánpótlás. Sokat voltunk akkor férjem húgával és kisfiával, nagyon szeretik Őket a csajok! Lassan már lehetett játszani is velük, így az unokatesó is tudott velük mit kezdeni! :)

Azt hiszem látszik, hogy Lanusnak annyira nem tetszik, hogy Bosco a kiskocsit is rágja...

Elérkeztünk egy újabb Anyák napjához, apa most is kreatív akart lenni, csak a lányok ezt annyira nem komálták. Vett a helyi Brendonban egy olyan ajándékot, amibe (nem tudom a nevét :D) egy puha anyagba bele kellett nyomni a baba/gyerek kezét vagy/és lábát, majd egy idő után megkeményedik. Szóval a lányok nem akarták se a kezüket se a lábukat oda nyomni. Sokat szenvedett vele, a végén még engem is megkért, hogy segítsek már. Az eredmény az lett, hogy apa rajzolt egy szívecskét és beleírta, hogy Lana, Boró és anya! :) Imádom! Szépen meglátogattuk a nagyszülőket és a dédiket is. Anyuékhoz is lementünk kicsit, jól elvoltak az unokatesóval, játszottak a kertben. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy nagyon vakaróznak a gyerekek. Nézem, hogy mi van, akkor látom, hogy tele vannak bolhával, jól összecsipkedték őket. Eléggé megijedtem, apró pici piros pöttyökkel voltak tele. Tudtam, hogy bolha, emlékeztem rá gyerekkoromból. Többször építettünk kukoricaszárból kunyhót, abban játszottunk, de a végén mindig tele lettünk bolhával, illetve volt, amikor sünit találtunk a kertben, az is bolhás volt. A lányok pedig ugye, kint játszottak a sódernál, ahol anyuék kutyája szokott feküdni, minden bolhás volt ott. Vetkőztetés mosakodás, itthon alapos fürdés volt. Nagyon reméltük, hogy nem hoztuk haza, se magunkra, se Boscora. Másnap telefonált anyu, mindent beszórt bolhairtóval a sódernál. Így reméltük, hogy a következő látogatáskor már nem fogunk velük találkozni!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Amikor összeomlik egy élet, itt az idő a változtatásra!

Április elején barátnőm ismét meglátogatott minket. Nagyobbik fia, Ákos, már bölcsődébe járt, a kisebbikkel, Danival érkezett. Jól el voltunk, sokat beszélgettünk, babáztunk. Nagyon furcsa volt megfogni Danit, annyira picike volt a lányokhoz képest! Furcsa, hogy ezt mondom, ugye? A lányok sokkal kisebbek voltak ennyi idősen, mint Dani, aztán most mégis jött ez az érzés, hogy jaaaj, de cuki, pici baba! A lányok nem igazán foglalkoztak Danival, Erikát nagyon szeretik, és Vele mindig jól elvoltak, elvannak, azonban más gyerekek akkor még nem érdekelték a őket. Barátnőm ekkor mesélte, hogy az előző napokban nem érezte jól magát, zsibbadt, szédült. Mondtam is Neki, hogy menjen el kivizsgáltatni magát. Rá pár napra kapom a telefonhívást Tőle, kórházba került, a jobb oldala szinte teljesen lebénult. Sokáig kellett bent feküdnie, nagy nehezen hozták meg a diagnózist, Scelorsis multiplexe van. Teljesen kiborultam, akkor gondolhatjátok, hogy Ő hogyan érezte magát, kettő kicsi gyermekkel, és még nem volt 30 éves sem. Sok dolog van az életünkben, ami által, miatt, tudunk változtatást előidézni, de egy betegséggel ezt megtapasztalni, nagyon nehéz. Ugyanis ennek a betegségnek, nagyrészt a stressz a kiváltó oka, amikor ez bebizonyosodik, akkor csakis a beteg az, aki képes a gyógyulás felé terelni az életét. Erika is így tett, nem omlott össze, nem sajnáltatta magát, bár biztosan voltak nehéz napjai, de képes volt változtatni. Ő úgy tudja kordában tartani a betegségét, hogy csökkenti az életében a stresszt, egészségesen táplálkozik, illetve megtalálta a harmóniát önmagával. Ehhez segítségére voltak az aromaterápiás illóolajok. Amennyiben érdekel Benneteket ez a téma, akkor ide kattintva találjátok az oldalát a Facebookon. Többször osztottam már meg én is a saját oldalamon a tapasztalataimat az olajokról, szemezgessetek! :)

Április elején találkoztunk egy másik ikres anyukával. Még a koraszülött osztályon ismertem meg, neki is egypetéjű lányai vannak. Kimentünk a helyi parkba kicsit beszélgetni, hintáztatni a lányokat. Mint tudjátok, hintamánia van! Egyre jobb idő lett, már pulcsi is elég volt kint, vékony sapkával. Jó volt beszélgetni Vele, azért ikres anyukák, ha összejönnek, akkor könnyen tudnak azonosulni egymás problémáival, örömeivel. Aztán az sem utolsó szempont, hogy mindkettőnknek korababái vannak, így azért tudtunk egyeztetni a mozgásfejlődésről, evésről, alvásról, az általunk kialakított rendszerről. Ezek azért nem minden anyukánál vannak, így jó érzés beszélni olyannak, akinek van tapasztalata ebben. Nehéz egyébként ezeket a találkozókat összehozni, de annál jobban élvezzük, amikor együtt tölthetünk egy kis időt!

barátnő támogatás aromaterápia kutya homokozás hinta
Hintázás a Halesz parkban

Itthon pedig előkerült a békás homokozó is, amit az előttünk lakótól örököltünk meg, tele játékkal. Meséltem már, hogy fiú gyerkőc volt, így fiús játékokat találtunk benne. Nagyon jó volt így, mert magamtól nem vásárolnék autókat a lányoknak, pedig erre is szükség van. Nem vagyok híve a manapság annyira divatos elméleteknek, miszerint a gyermeket gendersemlegesen, nemsemlegesen kell nevelni. Egy előző bejegyzésemben írtam már, hogy egyre inkább a lányos dolgok, ruhák, kiegészítők érdeklik a csajokat. Sosem mondtam én Nekik, hogy mi a lányos, mi a fiús, mégis pontosan tudják. Biztos ezt is megfigyelik rajtunk, szülőkön, nem tudom, lehet erre is van tanulmány. Visszatérve a játékokra, szóval élvezték az autókkal a homokozást, illetve később, amikor elmúltak két évesek, ismét kaptunk egy doboznyi Playmobil autót, amivel szintén imádnak játszani! Bosco most már mindenhol ott volt, amikor kimentünk az udvarra. Neki is szüksége volt a társaságunkra, valamint mi is szerettük volna, hogy a gyerekek együtt nőjenek fel vele, így nem fognak félni az állatoktól, megtanulhatják az alapvető gondozásukat. A homokozás innentől kezdve állandó program lett. Pedig még pici helyen volt, mégis imádták a homokot lapátolni innen, oda. Néha csak csiszitolták, élvezték, ahogy a kezükön átfolyik a homok. Apróságok, amiknek nem is tulajdonítunk jelentőséget, de mégis fontos megismerniük ezeket az anyagokat, legyen viszonyítási alapjuk a későbbiekben.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Még azt hiszik, verjük a gyereket!

A hónapot úgy zártuk, hogy a már említett nagy hempergéseknek az lett a vége, hogy Boróka bevágta a szemét az ágyunk szélébe. Először nem tűnt olyan vészesnek, nem is nagyon sírt. Picit véres volt Neki a jobb szeme sarka, de ennyi, megmostuk, és kész. Arra viszont nem gondoltunk, hogy másnap reggelre iszonyatosan bedagad. Mikor megláttam, nagyon megijedtem. Elvittük az orvoshoz, aki ránézett, azt mondta, szerinte nincs gond, de azért menjünk le a gyerekszemészetre. Férjem vitte el Borót, én maradtam itthon Lanussal. Telefonon értekeztünk közben. Meséltem Nektek már a szemészetről, ugyanoda kellett vinni, ahol a koraszülött gondozás is volt. Megint irtó sokan voltak, a doktornő és asszisztense pedig nem a legjobb formájukat hozták. Csepegtetni akartak Borónak, nem is értettük, úgy látszik, hogy aki oda bemegy, az az első, hogy cseppentenek pupillatágítót, ha az nincs meg, addig nem is szólnak hozzánk. Ezek után sokáig váratták Őket, nem mondtak semmit. Közösen arra jutottunk, hogy hagyjuk az egészet, csak szenved a csepegtetés, tömeg miatt, ebédidő is volt, így haza jöttek. Mondanom sem kell, hogy ezek után a másfél éves státuszra már nem oda vittem a lányokat! Megnyugtatásként azért elmondom, hogy semmi baja nem lett a szemének, utána többször is voltunk szemészeten. Egyedül a pici heg maradt meg majd egy évig a szeme sarkában, de az is el fog tűnni szépen lassan. Egyébként nagyon nehéz olyan gyerekszemészt találni, aki két éves kor alatt vizsgál, de azért sikerült. Sajnos valószínűleg az én szememet örökölték a lányok abból a szempontból, hogy lehet, szemüveg kell Nekik. Majd most nyáron fog kiderülni, ovi előtt kell vinnem őket kontrollra.

Ez még a feldagadás előtti napon, ekkor még nem tűnt vészesnek..

Hó végére nagyon belejöttem a sütésbe! Még drága férjemtől kaptam ajándékba Tóthné Libor Mária könyvét, a Limara Pékségét, illetve azt is, amiben praktikákat nyújt. Nagyon megszerettem sütni! Egy „gond” van ezzel, hozzászoktattam a családot a házi készítésű finomságokhoz és amikor boltban kell vásárolni pékárut, az már nem is ízlik annyira. Ez van! :)

Március 30-án hoztuk haza Boscot. Olyan picike volt, hogy az ölemben simán elfért. Nem is nyüszített az úton, el is aludt kicsit. Kinti kutyának szerettük volna, egyikünk sem akarta a házba beengedni. Mivel még hidegek voltak az éjszakák, így a teraszra rendeztük be a rezidenciáját. Mégis csak fedett, illetve azért ott néhány fokkal melegebb is volt. Ennek ellenére tettünk meleg vizes palackot a házikójába. Talán az első két estén lehetett hallani, hogy kicsit nyüszít. Utána nem volt semmi. Gondoltuk is, hogy milyen okos jószágunk lett! Ekkor még nem sejtettünk semmit, mennyire hozza a Labrador fajtáját, kaparással, rágással…ezekről inkább majd később mesélek. Azt viszont elárulom, hogy az tényleg igaz, hogy vagy szép kerted van, vagy kutyád! Gondolhatjátok…

Napfürdőző Bosco

Húsvét 2018-ban, április 1-jére esett. Kicsit borongós, esős idő volt, épphogy elolvadt a hó. Eredetileg azt beszéltük meg tesómmal, hogy a gyerekeknek tojás keresést rendezünk a kertben. Bosco még nem mehetett ki a kertbe, mivel nem kapta meg még az összes olyan oltást, ami kötelező ilyenkor. Jó volt így, mert nem tudta elkergetni a nyulat. :) Pizzát sütöttem, és egész jól sikerült a keresgélés. A gyerekek élvezték nagyon, így meg is egyeztünk abban, hogy innentől a Húsvéti tojáskeresés nálunk történik majd.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Újabb B betűs a családban

Hétköznapjaink úgy néztek ki, hogy délelőtt uzsonna után mentünk ki a kertbe, körülbelül egy, másfél órát, majd ebéd és utána alvás. Délután, amikor jó volt az idő, akkor is voltunk kint. Napközben, amikor volt segítségem, lelkesen készítettem Nekik az ebédet, uzsonnát. Még bennem volt, hogy egyenek rendesen meg mindent, hízniuk kell, fejlődjenek. Azért ez már nem volt annyira erős késztetés, viszont még mindig jobban érdekelt, mint kellett volna, de erre is csak később jöttem rá. Teljesen rákattantam a sütésre, sokszor csináltam pékárukat, kenyereket, muffinokat. Amikor engedi időm, most is készítek, mert jobban ízlik a családnak, mint a bolti. Férjemtől kaptam is kettő könyvet, amiből a kenyérsütés, pékáru készítés minden lépését meg tudtam tanulni. Voltak pillanatok, amikor ezeket nagy lelkesedéssel megsütöttem, aztán a lányok nem akarták megenni, na azért az elkeserítő tudott lenni. :)

Most, hogy már jobb idő lett, elmentünk családostul sétálni a tópartra. Volt ott egy játszótér is, amit ki kellett próbálni. Meséltem nektek, hogy mennyire szerették a benti hintát, így volt ez a játszótérivel is. Nem is érdekelte Őket nagyon más játék. Délután aztán előkerestük a kismotorokat is. El kell árulnom Nektek, hogy nem voltam oda ezekért sosem. Sokáig nem is akartam ilyet a gyerekeknek. No, nem azért, mert mondjuk elesnek vele vagy ilyesmi, hanem iszonyat hangos. Sosem felejtem, amikor a belvárosban sétáltunk, még picik voltak, még aludni kellett volna Nekik, és egy gyerek ott húzott el mellettünk egy ilyennel, nagyon mérges voltam.. Szóval, amikor ez történt eldöntöttem, hogy nem lesz ilyen motorjuk a lányoknak, csak futóbiciklijük. Aztán be kellett látnom, hogy ez badarság lett volna részemről, kellett a motor, mert az egyensúlyuk fejlesztéséhez nagyon jó volt, illetve a futóbiciklit jóval később tudták csak használni, majdnem 2,5 évesen.. Az elején nagyon vicces volt a motorozás, mert Boróka először nem fogta meg a kormányt, hanem a lába közé vette a motort, és úgy lépkedett vele. Olyan volt, mint egy bábu. Mondjuk segítette a műveletet, hogy hidegebb időben még overállt adtam rájuk, így könnyen beszorította a lába közé.

Vad motorosok

Március 15-én bementünk a városi ünnepségre. A végére értünk ki, de azért láttunk táncokat, műsort. Volt kirakodó vásár is, József napi, azt hiszem. Bár nem vagyok a híve, hogy állandóan vegyünk valamit a gyereknek, de most kaptak csattogós lepkét! :) Persze nem azt a régi fajtát, hanem simán tologatni kellett, zörgött, katica és méhecske volt. Sosem gondoltam volna, de nagyon szerették a lányok, bent a házban is jó sokáig játszottak vele, amíg anya rá nem lépett a katicának a botjára és el nem tört…Mivel így történt, és még mindig játszottak a maradék zümikével, így egy következő vásárban kaptak újat, aminek másnap letört a keze…ebben nem volt benne anya lába! :)

Emlékezhettek arra, még a várandósság elején férjem beszámolójából, hogy szerettünk volna kutyát, de akkor nem mertük bevállalni a lányok mellé. Úgy gondoltuk, hogy most viszont eljött az ideje! Férjem nagyon szeretett volna, sosem volt kutyája, én pedig úgy voltam vele, hogy a háziállat nagyon jó, nekünk mindig volt falun, a lányoknak is jót fog tenni, hogy együtt nőnek majd fel. Hosszasan nézegettük, hogy milyen fajta kutyát válasszunk, ami gyerekbarát, és viszonylag könnyen kezelhető fajta. A Labrador és Border Collie között vacilláltunk. Végül a Labrador mellett döntöttünk, leginkább azért, mert neki rövid a szőre, illetve más a termete. Kiválasztottuk az almot, abból pedig a harmadik (igazából negyedikJ) gyermekünket, Bosco-t. Ismét egy B-betűs!

Bosco, már otthon a kertünkben, vagyis már az Ő kertjében!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Apa visszaemlékezése 2.0

És ott volt az a kis folt az ultrahang képen. A gyermekünk. Valamiért biztosak voltunk benne, hogy fiú lesz. Már most szép volt, noha nem látszott belőle egyéb, mint egy pici tintapaca. A lényeg, hogy van szívhang, hogy minden rendben. Boldogok voltunk. Később kicsit aggódtam, hogyan fogjuk az esküvőt így végigcsinálni, és a nászutat. Mindkettőre nagyon készültünk. Én azon aggódtam, hogy az első trimeszterben még bármi történhet a picivel, és hogyan fogunk táncolni, repülni, miegymás. Párom folyamatosan nyugtatgatott, hogy bízzak benne és a gyermekünkben, mert stramm kis kölökről van szó. 

Mikor már megfogant a babánk, azon a hétvégén elmentünk biciklizni a Velencei-tó felé. Ha már ott voltunk, körbe is tekertük a tavat. Az északi oldalon nagy emelkedőket is kellett teljesíteni. Judit mondta, hogy ha azt a megterhelő kerekezést kibírta a gyermekünk, és szépen megtapadt, akkor az esküvőn és nászúton sem lesz semmi baja. Nagyon boldogok voltunk. Rengeteg nagy változás várt ránk az életünkben. Házasodni készültünk, ház vásárlásban voltunk, kinéztünk egy aranyos kutyust a házunkhoz, egy BorderColliet, és még a legnagyobb öröm is elért minket, gyermekünk lesz!

Tovább