judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Utolsó kommentek

Feedek

Hiába ikrek, nem ugyanaz a két gyerek!

Most már egyre nehezebb visszagondolni, hogy mi is történt 2018 nyarán. Volt, hogy jegyzeteltem naptárba, előre megírtam bizonyos történéseket, de most kicsit meg vagyok lőve. El is határoztam, hogy megpróbálom összefoglalni negyedévre, hogy mik történtek, mert akkor talán végre utol érem magunkat, és tudok írni a sok-sok újdonságról, amik történnek velünk mostanában.

Egyre inkább alakult ki a kis személyiségük. Nem azt mondom, hogy nehéz volt elfogadni ezt, mert nem ez a lényeg, hanem a folyamatos tudatosítás, hogy véletlenül se hasonlítsam össze őket. Ez nem csak ikreseknél fordul elő, hanem különböző korú gyerekeknél. Olyanokat várunk el, amire lehet az egyik képes, de a másik még nem. És ezt lekommunikálni is nehéz. Mondok egy példát. Lana előbb megtanult csattogtatni a nyelvével, Boró próbálkozott, de nem ment neki. Pár héttel később persze már sikerült a mutatvány, de addig sokszor kérdezte, hogy miért nem tudja. Ekkor mi a jó válasz? Én megnyugtattam, hogy ő is meg fogja tanulni, gyakorolni kell, ne adja fel. Ami nehéz, hogy ne mondjak olyat, hogy nézd, már a tesó levette a cipőjét, te még nem, ő már felöltözött/levetkőzött/elpakolt, te meg még nem. Ezek nagyon bele tudnak ivódni a tudatukba, nem is gondolnánk. Higgyétek el nekem, tapasztalatból tudom sajnos…

Kanyarodjunk vissza picit a nyárra. Írni fogok a szobatisztaságról, de különösebben nem részletezem, mert itt és itt írtam róla Nektek. Volt pár nap júniusban, amikor rosszabbra fordult az idő, így első ízben meglátogattunk egy játszóházat itt Fehérváron. Az az igazság, hogy se előtte, se utána nem voltunk direktbe játszóházban. Na, nem azért, mert annyira rossz lett volna, csak inkább a szabadban szeretnek lenni, ha meg rosszabb az idő, Ők most már, de tényleg mostanra gondolok, nagyon jól el tudnak lenni itthon is. Nagyon élvezték természetesen, azért inkább a kisebbeknek fenntartott részben voltak. Olyanok a lányok, hogy szeretnek előbb feltérképezni mindent, jól megnézik maguknak. Én csak bámulászásnak hívom, mert teljesen le tudnak fagyni olyankor. Szóval, ennek a bámulászásnak a következtében sok játékot ki sem próbáltak, mert délelőtt mentünk, ebédre itthon akartunk lenni.

Leginkább az utcára szerettek kimenni. Vittük Bosco-t, a motorokat vagy csak sétáltunk. Mindenhova bemásztak, felmásztak. Kicsit falusi érzés a mi utcánkban lenni, mert ide tényleg az kanyarodik be, aki itt lakik. A lányoknak kezdett csajos lenni a haja. Így megpróbáltam egy kis csicsát beletenni, aminek nem nagyon örültek. Azt gondolom, ezzel egy kicsit elkéstem, hamarabb kellett volna megszerettetnem Velük a gumikat, csatokat. Bár most, hogy elmúltak három évesek, Lana kifejezetten szereti, ha befonom a haját. Visszatekintve akkor is úgy gondolom, kicsit előbb kell ezzel próbálkozni.

Elmúltak másfél évesek, de még nem mertük otthagyni Őket a nagyszülőknél. Sok meló volt Velük még mindig, így a második házassági évfordulónkat egy ebéddel ünnepeltük meg kettesben. Ez is óriási szó volt már. Eddig nem is volt igazán erre lehetőségünk. Azért elmondom, hogy hamarosan elérkezett az idő, amikor egy estére a nagyszülőkhöz vittük Őket. Nekik és nekünk is kellett már. Pontosan szeptemberben történt meg, de erről majd később mesélek.

Eljött a nyaralás! Végre! Azt mondják, hogy szülőnek ez mindegy, mert „csak” máshol vigyáz a gyerekre. Nem értek ezzel teljesen egyet, mert igenis lehet kikapcsolódás nekünk is, persze, ha hagyjuk. Értem én ez alatt, hogy nem stresszelünk feleslegesen. Ami nekem még nem igazán ment akkor (sem). Most éppen az volt a „gondom”, hogy a délutáni alvást miként is oldjuk meg.

Délutáni (nem)alvás:

Nyaralni ismét Alsópáhokra mentünk. A hely még mindig varázslatos, kaják és játékok vannak dögivel. Most már a lányok is ki tudták próbálni a játszószobákat, mertek csúszdázni, a medencében is jobban elvoltak. Amire rá kellett jönnünk, hogy a délutáni alvásra így is, úgy is vissza kell menni a szobába, mert máshol nem hajlandóak elaludni. Babakocsiba már nem férnek el rendesen, állandóan felülnek benne, a medencetérben zaj van, minden sokkal érdekesebb ott. Volt, hogy a tv szobában elaludtak (persze nem ment a tv, de ott be lehetett csukni az ajtót, külön járókában tudtak pihenni) a végén viszont a szoba lett a megoldás. Egyébként nagyon élvezték már a medencéket, főleg a kintit, ahol lehetett csúszdázni is, játszani a kis vízben. A nagyobban pedig úszógumival simán elvoltak.

Nyár végén már nem mentünk máshova nyaralni, viszont apa szabadsága alatt majd minden nap lementünk a Balatonra. Imádták a lányok! Addigra már nagyon magabiztosan használták az úszógumikat, pörögtek benne, ugráltak. 

Úszógumizás itthon​​​

Ezen a nyáron használtuk utoljára a babakocsit. Akkor is már csak a délutáni alvásokra. A lányok ekkor 20 hónaposak voltak. Több ok is volt, amiért áttértünk a délutáni alvásnál a kiságyra. Egyrészt nagyon lelógtak már a kocsiból, elaltatni nagyon nehéz volt benne Őket, mindig fel akartak ülni, ha meg nem csatoltam be az öveket, akkor attól féltem, hogy kiesnek, forgolódnak. Szóval elpakoltuk. Amit még megtanultak a nyáron, az a csak pohárból ivás. Persze van, hogy szopókás üvegből isznak, de itthon csak pohárból. Ezzel lehet kicsit meg voltam csúszva, de igazából nem számított. Július végétől pedig nemcsak tejitalt ittak este, hanem vacsoráztunk is, az esti tejital adagot visszavettem, de még igényelték cumisüvegből lefekvés előtt. Ez volt, amit legkésőbb hagytunk el, rá egy évre. Akkor pedig teljesen zökkenőmentesen sikerült. A kettő év felé tartva most már tényleg kis emberpalánták lettek, önálló akarattal, személyiséggel. Rá kellett jönnöm, hiába ikrek, nem ugyanaz a két gyerek!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

A kevesebb néha több

2018 márciusának elején még mindig volt hó, nem is kevés! Ezen a télen még nem vettünk szánkót, igazából kérhettünk volna kölcsön, de valahogy nem is jutott eszünkbe még beleültetni Őket. Nem tudom, hogy inkább megijedtek volna tőle, vagy inkább élvezték volna a siklást. Ezt már nem fogjuk tudni kideríteni. Viszont kimentünk sétálni az utcára a kis macifejekkel. Nem volt csizmájuk, csak a már említett cipő, így túl sokáig nem engedtem, hogy a hóban járkáljanak.

Emlékeztek, hogy aggódtam az ivás miatt? A kezem ügyébe került a tavalyi nyaraláson ajándékba kapott Bobós picike pohár. Pont jó volt méretre, illetve a szája is olyan, hogy nem folyik össze-vissza belőle az innivaló, van kicsi pereme. Szóval, odaadtam a kezükbe, és láss csodát, sikerült belőle inni! Azt azért nem tudom kijelenteni, hogy ezentúl nem kellett segítség az iváshoz, de azért ez már szép kezdésnek számított, főleg, ahogy előtte ráparáztam (erre is)! :) Azt is el kell mondanom, hogy a mai napig még ebben a pohárban isznak itthon. A lányok igénylik már, hogy megkülönböztessük a tárgyaikat, így mindegyikre rákerült egy kis figura, Boróé a virág, Lanáé a szívecske!

Fogakkal úgy álltunk, hogy már volt kettő lent és kettő fent. Azért ez haladás az eddigiekhez képest! Ekkor még számoltam, és feljegyzeteltem, hogy mikor vettem észre az áttörést. Nézegettem, nyúlkáltam a szájukba, mert hiába mondtam, hogy mutassák meg, természetesen nem tették meg anya kedvéért. Aztán a nyúlkálást befejeztem, amikor úgy gondolták, hogy anya fincsi kaja, és megrágcsálták az ujjam. Minek nyúlkálok oda, ugye? Kis kitérőben elmondom, hogy Boró még most is örömmel megrágcsálná az ujjam, vagy egyéb testrészemet. Jelenleg, 2,5 évesen már „csak” a hátsó őrlők nem bukkantak elő, így még mindig szívesen vesznek a szájukba ezt-azt, néha az ujjam, vagy a tesó ujját. :)

Végre kezdett jobb idő lenni, elolvadt a hó, nedves volt még a föld sokáig, de már jó volt kint lenni. Amikor rosszabb volt az idő, akkor csak a fedett teraszra mentünk ki. Igazából Nekik mindegy volt, hogy hova megyünk, mert minden újnak számított. Most, hogy már tudtak önállóan járni, így ténylegesen oda mehettek, ahova Ők akartak. Úgy gondolom, hajlamosak vagyunk arra szülők, hogy ilyenkor már kényszert érezzünk arra, hogy menjünk mindenféle gyerekprogramokra, pedig egy ennyi idős gyereknek tényleg tök mindegy, hogy a kertbe mentek ki vagy elutaztok Kukutyimba, és ott sétáltok. Az igazság az, hogy néha a kevesebb több. A túl sok inger sem jó, így is annyi információt kell feldolgozniuk, hogy nem kell még terhelni pluszban a kis szervezetüket. Illetve szülőként tudom, hogy sokkal többet kell belefektetni az utazás körülményeinek megszervezésébe, mint amennyi pozitívumot hozna. Tudom, hogy sokszor úgy érezzük, hogy menni kell, csinálni kell valamit, mert hát Mindenkinél ezt látjuk, nem? A Facebookon, Instagramon, hogy Mariskáék éppen merre kirándultak, Te pedig „csak” a kertbe viszed a gyereked! Hidd el, én is éreztem magam rosszul emiatt, beszélgettünk is a férjemmel erről (nem is egyszer), hogy miért érzek kényszert arra, hogy menjünk. Nem tudtam megmondani, de jó volt kibeszélni, és szembesülni azzal a ténnyel, hogy a gyerekeimnek az a jó, ha van egy biztos napirendje, tudják, hogy éppen mi fog történni, és az új információkat csepegtetve adagoljuk Nekik. A mai napig úgy vagyok vele, hogy a legfontosabb szempont, hogy minden nap aludjanak a lányok legalább egy órát. Ezt biztosítjuk Nekik, aztán lehet köré programot szervezni!

Szóval a mi kis felfedezőinknek megnyílt a világ, a teraszon és a kertben! Az utcára egyedül még nem mertem kimenni Velük! :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

ivás Lana Boró ikrek fogak ingerek
Éppen a fás vödörben turkálnak a teraszon :)

Tovább

Ikrek, és ami mögötte van

Ígéretemhez híven írok Nektek arról, hogy milyen is belecsöppeni egy új életbe, az ikres létbe! Azzal, hogy kettő gyermekkel lettem várandós, nem szimplán váltunk szülőkké, hanem duplán! :) Viccet félre téve, úgy gondolom teljesen más ikrekkel az életünk, mintha egy gyermekünk született volna. Biztosan említettem már a blogom elején, hogy spontán fogantak a lányok. Sőt, első körben nem is tudtuk, hogy ketten vannak a pocakban, ez csupán a 10. héten, a többedik ultrahang vizsgálaton lett világos.

Amikor ez kiderült, az elsöprő öröm után elkezdtem bújni az internetet, illetve a már megvásárolt könyvekben kerestem az ikrekkel kapcsolatos írásokat. Szépen lyukra is futottam. Az első körben azért, mert az interneten olyan bejegyzésekkel találtam szembe magam, ahol felhívják a figyelmünket a veszélyekre. Tudtam én persze, hogy veszélyeztetett várandós vagyok, hiszen a dokinak ez volt az első dolga, hogy jó vastagon bekarikázza a kiskönyvemben, hogy VESZÉLYEZTETETT várandósság. Akkor nem is tulajdonítottam ennek jelentőséget. Miért is tettem volna? Boldog voltam, kettő gyermek volt a pocakban! Szóval, az internetes rákeresés ez után hatalmas pofon volt, hideg zuhany! Az első gondolatom az volt, hogy akkor mostantól, amíg a babák meg nem születnek, nem csinálhatok semmit! Pedig ezen időszak, a várandósság egy nőnek talán a legszebb időszaka az életében. Erre meg azt nyomják az arcomba, hogy milyen veszélyeknek vagyok én és gyermekeim kitéve! Értem én ezt, az orvosoknak kötelessége elmondani ezeket is, de a hogyant miért nem lehet megválasztani?

Körülbelül a 15-16. héten a lányokkal

Nagyon sokszor tapasztaltam, most is egyébként, hogy iszonyat sokat számít, hogy miként tálalnak valamit nekünk. Várandósan a hormonok össze-vissza vannak kuszálva bennünk, amivel az orvosok nagyon is tisztában vannak, ennek ellenére a közlés nem az erősségük. Nagyon sok jó tapasztalatom is van az orvosokkal, például az én szülésem annak ellenére, ami történt, mégis jó élményként maradt meg bennem. Bízom a mai napig a nőgyógyászomban, és a gyerekorvosunkban szintén! Viszont tapasztaltam arroganciát, azt, hogy semmibe vesznek, de ettől függetlenül rám akarják nyomni olyan döntések súlyát, amit Ők, mint orvosok nem vállalnak be! Hála a Jóistennek, nem ezek vannak többségben, de mégis lehetne ezeket a dolgokat úgy közölni, hogy legyen benne empátia!

Ikres várandósságom alatt kaptam hideget és meleget egyaránt. Amikor a családdal közöltük, hogy ikres szülők leszünk, fel sem fogták mit jelent. Ezt most nem bántásként írom, hanem egyszerűen nem tapasztaltak ilyet, nem tudták elképzelni sem! Mondjuk én sem! A távolabbi családtagok, ahol például vannak ikrek, a legnehezebb időszakokra akartak felkészíteni. Egyrészt a várandósság nehézségeire, másrészt a szülés utáni kaotikus helyzetre. Többek között például: milyen nehéz lesz az utolsó pár hét, mindenképpen használjak majd pocaktámaszt, a legjobb magánkórházban szülni, majd a szülés után pedig ne is számítsunk arra, hogy bárhova is el tudunk menni legalább 2, de inkább 3 évig! Gondolhatjátok, hogy mennyire boldog voltam ezek hallatán! Tudtuk, hogy megváltozik az életünk, hogy sok minden háttérbe szorul, de azt egy pillanatig sem volt a paklinkban, hogy bezárkózzunk, és csak a gyerekek körül forogjon az életünk!

A várandósság során találkoztam több ikres anyukával, akinek már megszületettek a babák. Volt, akivel beszélgettem, volt, akit csak megfigyeltem. Mert ugye ilyenkor az embernek jobban feltűnnek az ikres szülők, mint előtte. Egy emlékezetes beszélgetésből idéznék Nektek, egy nagymama tolta az iker unokáit, pár szót beszéltünk, amin én fennakadtam, hogy a lánya, menye már nem emlékszem pontosan, majdnem 30 kg-ot hízott a várandósság alatt! Bizony! Elképesztő! Amikor ezt meghallottam, magamra néztem, a 153 cm-hez a várandósság elején 45 kg párosult, és ehhez jönne még vagy 30 kg? Brutális! Persze a beszélgetés után férjem nyugtatott, hogy ez mind rajtam fog múlni! Amit tudtam is, de azért nem vagyok jövőbe látó, hogy ez tényleg így fog-e történni! Végül összesen 11 kg-ot híztam. Biztos benne volt az is, hogy a lányok korán jöttek, de nem gondolom, hogy a végleges súlygyarapodásom több lett volna, mint 15 kg.

Egy másik téma a várandóssá alatt az volt, hogy Úristen mekkora a hasad! Amikor eljöttem a munkahelyemről, 24. hét környékén, körülbelül akkora volt a pocakom, mint egy 30 hetesnek. Persze azért is nézett ki nagyobbnak, mert alacsony vagyok. Az első reakciók mindig azok voltak, hogy sajnáltak, aztán pedig szinte azonnal, hogy de nem baj, mert majd milyen jól ellesznek egymással! Majd sokkal könnyebb dolgot lesz, mert nem kell ott ülnöd velük, mert Ők ketten el tudnak játszani órákig is akár! Persze, én is olvastam sok okosságot, például azt, hogy az ikrek képesek már 11 hónapos korukban arra, hogy megnyugtassák egymást. Tegye fel a kezét az az ikres anya, apa, akinél így volt! Most komolyan, várom szívesen azokat a kommenteket! Nálunk ez nem így történt mondanom sem kell! Ezekkel a kedves gondolatokkal, ösztönzésekkel a szülésem beindult a 33. héten. Pontosan a 32. héten már jósló fájások voltak, akkor kerültem kórházba. A lányok meg is születtek 2016. november 24-én este 19:25-kor! Itt most nem mesélem el a PIC-re kerülésünk történetét, de ide és ide kattintva visszaolvashatod!

A lányok születése óta szintén a leginkább szembejövő téma, hogy neked aztán mennyire jó, hogy ikreid vannak, eljátszanak egymással….biztos észre vettétek, hogy mennyire „imádom” ezt a mondatot! Ezt tényleg csak olyanok tudják mondani, akinek nincsenek ikrei! Mert a habos-babos mondatok mögött Ők nem látják, hogy miként indult az életünk, milyen egyszerre kettő gyereket szoptatni, etetni. Mennyit fejtem, éjszakáztunk a férjemmel mellettük, amikor megszólalt a légzésfigyelő! Olyan egyszerűnek tűnő dolgok, mint egy séta, nálunk fél órával mindent pluszban kell/kellett számolni. Mi még viszonylag jó helyzetben vagyunk, mert kertes házban lakunk, de vannak olyan szülők, akik olyan panelban laknak, ahol nincs lift sem. Ott is le kell vinni a gyerekeket levegőzni! Most, hogy a lányok elmúltak már 2 évesek merek elmenni egyedül velük játszótérre, boltba, sétálni. Egy újabb bejegyzést lehetne arról írni, hogy milyen félelmeim voltak és vannak még a koraszülöttség miatt! Nem egyszerű tényleg! Ezeket a sorokat nem panaszkodásnak írom, hanem azért hogy láss egy kicsit a dolgok mögé, hogy bele tudd képzelni Magad az életünkbe!

Gyönyörűségeink, a kép pont kettő éve készült

Ikrekkel az életünk milyen is? Csodálatos, a nehézségek ellenére, úgy gondolom ez egy hatalmas áldás! Anyukák, akik ikrekkel vagytok várandósak! Ne féljetek, mert a Jóisten azért választott Benneteket ikres anyukának, mert képesek vagytok arra, hogy egyszerre kettő gyermeket hordjatok a szívetek alatt! Nem azt mondom, hogy ne tájékozódjatok, fontos tisztában lenni minden veszéllyel! Csak arra kérlek, hogy ne ez töltse ki a várandósságod minden percét! Próbáld helyén kezelni ezeket, felkészülni mindenre, de a lényeget sose feledd, hogy kettő szív dobogása dupla öröm az életben!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Ikrek, tényleg dupla öröm?!

Muszáj néhány szót szólnom az ikres létről. Most tényleg csak pár mondatban, mert szeretnék majd erről kicsit hosszabban írni Nektek egy másik cikkben. Viszont most a lányok betegek, így nem tudok sajnos több órát az írásnak szentelni. Igyekszem összehozni, és megosztani Veletek minél előbb!

Szóval, már a lányok megszületésekor sokszor kérdezték, most aztán meg főleg, hogy de jó, hogy ketten vannak, akkor Ők el vannak együtt nem? Neked nem is kell ott lenned, mert eljátszanak egymással, de jó neked! Satöbbi, satöbbi, sorolhatnám ezeket a kérdéseket, megnyilvánulásokat…szóval, az igazság azért egy kicsit más természetesen. Úgy gondolom, de ezt most tényleg csak én gondolom így, mivel a lányok sokáig kórházban voltak, külön inkubátorban, a koraszülöttségről ne is beszéljünk, kicsit később kezdték felfedezni egymást. Körülbelül egy éves koruk után kezdtek jobban érdeklődni a másik iránt. Mit csinál a másik, akkor megy utána az egyik, utánozza, hogy éppen Ő feláll vagy megrágcsál valamit. A másik kérdés, ami felmerül és felteszik gyakran, hogy ki az uralkodó fél. A válaszom az volt, hogy nem tudom megmondani, Lanuskát vették ki először ugye, így Ő az elsőszülött, de ennek ellenére nem tudtam akkor azt mondani, hogy Ő az, aki irányít. Voltak dolgok, amiket Lana csinált és követte Boró, de ez fordítva is megvolt. Talán mostanra lehet kicsit látni, hogy Lana az irányítóbb, de ez még mindig nem általános. Persze van még millió ikres kérdés, amit nem ikresek tesznek fel nekem. Ami nekem evidens, Nekik nem, de ez fordítva is megvan, én meg azt szoktam mondani, hogy nem tudom milyen egy gyerekkel. :)

Visszatérve, lányok lassan 14 hónaposak lettek. Január végére a mozgásfejlődésben történt, hogy sikerült a hálószobai ágyunkra felmászniuk. Ettől már tartottam, mert akkor meg kéne tanulni lemászni ugyebár... Volt, hogy fél órát is az ágyon töltöttünk, hogy gyakoroljuk a tolatást lefelé. Nem volt egyszerű, mert az ágynak a vége kicsit magasított volt, így ott nem tudtak rendesen lemenni. Meg egyszerre a két gyerekre sem könnyű figyelni, főleg, ha ilyen veszélyes műveletet csinálnak. Lehet ebből is alakult ki az, hogy én annyira nem féltem Őket, vagyis nincs is rá lehetőségem, hogy annyi figyelmet fordítsak egyikőjükre, mert akkor mi lenne a másikkal? Úgy gondolom ebből kifolyólag a lányok, önállóbbak az egyke társaiknál. Ezekre a dolgokra mindig csak később jöttem rá, mert az adott pillanatot inkább szerettem volna túlélni! :)

Február másodikán, Boró azt mondta Lanának : gyeje tessék! Egy macit adott Neki, mert éppen nyűgös volt valamiért. Azt hittem elolvadok, annyira édes volt. Azért a beszédfejlődés nem ment innen szuper gyorsan, de azért haladtunk! Ezen a hétvégén elutaztunk pihenni egy fürdőbe, pénteken mentünk és hétfőn jöttünk haza. Zalakarosra mentünk, ott választottunk egy gyerekbarát szállást. A délutáni alváskor indultunk, így az meg is volt oldva. Szépen felfedezték a szobát, utazóágyakat kaptunk, abban aludtak. Még nem volt cipőjük, mert úgy voltam vele, hogy jobb mezítláb, ahol lehet, illetve vastag zoknit használtunk, tapadó talpacskákkal. Kézen fogva már nagyon ügyesen haladtak mindenhova. Boróka kicsit félt a liftben, pedig üveges volt, ki is lehetett látni. Szombaton Lana nem aludt el délután. Ez volt az első ilyen alkalom, persze én erre is kicsit rágörcsöltem, azért nem paráztam annyira, mint nyáron. Szerintem nagyon fel volt pörögve az újdonságoktól, meg a mozgásfejlődés miatt is nehezebb ilyenkor az alvás. Sok helyen olvastam erről, illetve anyukák mesélték, hogy, amikor valamilyen fejlődési ugrás volt a gyerkőcnél, akkor nehezebben aludtak. Azért próbálkoztam, hogy hátha el tudom altatni, de persze nem sikerült. Említettem már Nektek, hogy nem visszük Őket az ágyunkba, nem altattunk soha, így Lanuska szórakozásnak, játéknak tekintette azt, hogy odafeküdtem mellé.

Akkor nem is gondoltam, hogy ebből még azért lesz gondunk…

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Nem bírtam, segítséget kellett kérnem!

Örök dilemma, hogy mi is a könnyebb? Ikrekkel vagy egymás után érkezett testvérekkel? Mert persze, akiknek nincsenek ikrei, állandóan azzal találnak be, hogy jaj, de jó neked, mert letudtad egyszerre a kettőt, vagy legalább eljátszanak egymással…persze, most már, amikor lassan 2,5 évesek lesznek, de azért az elején ez egyáltalán nem így volt. Inkább egyszerre akarták anyát, ki akartak sajátítani maguknak. Szóval, azért itt egyszerre merülnek fel az igények, szükségletek, amiket anyának ki kell elégíteni, azonnal! Természetesen nem mondom azt, hogy egyszerűbb annak, akinek különböző korúak a gyerkőcei, csak ott más problémák merülnek fel. Ezt kell látnunk, nem szabad valamilyen elképzelt dolog szerint véleményt alkotni! Szóval, nálunk ugyebár ikrek vannak, így anya, rögtön és azonnal foglalkozzon Velem! Ezt gondolta Lanus és Boró is. Később még fokozódott ez az igény, amikor már a szobatisztaság volt a porondon. Amire az egyikkel mentem a wc-re, bilire, addig a másik tuti bepisilt vagy bekakilt…Jelen esetben pedig még csak sírás és nyafogás volt, ebből szűrd le, hogy akkor mit is akartak közölni... (jelzem azért ez még mindig van, bár már sokat beszélnek) Férjem már nem először vetette fel, hogy keressünk bébiszittert, kérjünk segítséget. Nem volt egyszerű döntés, nagyon sokat rágódtam a dolgon, tudjátok, hogy jó anya vagyok-e, ha segítséget kérek? Olyantól ráadásul, aki nem is családtag? Látod, az előző bejegyzésemben pont erről beszéltem, egy újabb eset, amikor megkérdőjelezem saját anyai képességeimet, pedig egy egyszerű segítség kérésről volt szó. Férjemmel leültünk átbeszélni, szeretem azt, hogy Ő minden problémámat, aggodalmamat ezzel kapcsolatban végig hallgatott, és a maga realista, férfi agyával meg tudta nekem magyarázni, hogy miért szükséges. Nekem ez nagyon jó volt, kellett, hogy belemerjek vágni!

Anyósom így is jött még hetente először két napot, majd egyet, de az én anyukám még mindig dolgozott, így rá ebben nem tudtam számítani. Szóval, sok gondolkodás után, amikor már volt, hogy sírva hívtam fel a férjem, mert annyira kiakadtam valamin (ami persze most apróságnak tűnik, pl. nem eszik meg az ebédet), úgy döntöttünk, hogy segítséget kérünk. Azt gondolnánk, hogy mennyi bébiszitter van, aki arra vár, hogy az én hívásom befusson Hozzá. Nem így van sajnos. Egy Facebook csoportban adtam fel egy „hirdetést”, ahol Mindenki bébiszittert keresett. Helyben nem jelentkezett senki, volt, aki nem vállalt két gyereket, volt, aki ilyen kicsiket nem, így elég messziről, egy balatoni lány sikerült végül találnunk. Már elsőre nagyon szimpatikus volt, lányok meg sem ijedtek Tőle, fura volt, mert Boró azért tartott az idegenektől és sírdogált is néha, viszont most nem! Így már éreztem, hogy rendben leszünk Vele! J

Így a 2018-as évet úgy kezdtük, hogy lett egy bébiszitterünk!

A 2017-ről 2018-ra virradó éjszakát is otthon töltöttük, férjem tesója jött át hozzánk, fektetés után társasoztunk és filmet néztünk, fél kettőig bírtuk, aztán kidőltünk, mentünk aludni. Lányok tök jól bírták, hogy nem szedték szét a karácsonyfát, nézegették a díszeket, néha megfogták az ágakat, de ennyi, talán majd jövőre :) Év elején mentünk látogatóba ismét barátnőmékhez, ekkor már várandós volt második gyermekével, aki szintén fiúcska lett. a szobájukban volt egy állványos kis hinta, lányok imádták! Már beszéltem Nektek az ének fontosságáról, illetve a Facebook és Instagram oldalamra fel is töltöttem egy videót, ahol Boróka énekel. Most pedig Lana beleült és Boró hintáztatta és hozzá énekelte a hinta-palintát, persze a hinta szó volt még csak akkor kivehető, meg a dallam, de nagyon cukik! Itthon is volt egy kisebb hintázó szék, még ezt is úgy örököltük, nem is működik rendesen, de a lányok még közel kétévesen is szerettek beleülni, pedig már akkor jócskán kilógtak belőle :) Ezek után el is lett pakolva, mert szinte teljesen tönkrement. Ahogy ezt írom, nem is egy olyan játék volt, amit rogyásig használtunk, szó szerint. A hinta is ilyen volt, meg egy kiskocsi is, amibe állandóan belemásztak. Lehet kéne egy listát vezetnem, hogy mit is tettek tönkre :D

Azért az is cuki, ahogy Lana a nyelvét öltögeti :D

 

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Kiengedtek a kórházból, de a gyerekeim ott maradtak...

A szobám a folyosó másik végén volt, egy betanulós nővér kísért át, az első lépés után ömleni kezdett belőlem a vér…próbált nyugtatni, hogy ez normális. Nagy nehezen átevickéltem a szobába, nagyon szédültem. Megérkezett drága férjem, kért egy tolókocsit, hogy azzal vigyen le a csajokhoz. Második emeleten feküdtem (folyosó legvégén), a PIC pedig a földszinten szintén egy belső folyosón legbelül. Azért fontos ez, mert csütörtökön szültem, és hétfőn jöhettem haza, addig ezt az utat kellett megtennem, sokszor egyedül az első naptól. Szóval várakoztunk a PIC előtt, nem voltam túl jól, de nagyon izgultam, először együtt mehettünk be, később egyesével.

Végre beengedtek minket, fertőtlenítős kézmosás kétszeresen, utána lehetett csak belépni a babákhoz. A székesfehérvári PIC három részből áll, van a középső terem, az intenzív rész, aztán attól balra már azok a babák kerülhetnek, akiknek stabil az állapotuk és a harmadik részben azok a babák kerülnek, akiket már vagy szoptathat az anyukájuk vagy cumisüveggel táplálhat. Ez az a vágyott rész, ahonnan haza engedik a kicsikéket :) 

A mi lányaink az intenzív részben feküdtek, külön inkubátorban, orrukon légzéssegítő, így nem is láthattuk rendesen az arcocskájukat. Igazából nem is voltak olyan picik, mint ami a papírra volt írva, Blanka 1800 grammal, Boróka 1720 grammal született, hosszuk nincs felvezetve, karszalag nincs a kezükön, viszont annál több zsinór lógott mindenhonnan. Boldog voltam, hatalmas fekete hajjal ott szuszogtak előttünk a lányaink. Igazából szinte az egész testecskéjük szőrös volt, pici majmócák. Gyorsan az orvos végighadarta a kötelező dolgokat, mi vár ránk. Jól megijesztettek, hogy akár hónapokig is ott kell maradniuk, körülbelül addig, amíg meg kellett volna születniük, az pedig 2017. január 14. Elmondja a doki a lehetőséget, anyatej kell nekik minél előbb, amint stabilak lesznek, lehet velük „kenguruzni”. (ez azt jelenti, hogy anyuka magára veheti a gyermekét, a bőr-bőr kontaktus segít a felépülésben) 

Boldogan és fáradtan mentünk vissza a szobámba. Az már biztos volt, hogy engem hamarabb ki fognak tenni a kórházból, és mivel fehérváriak vagyunk nem akartunk anya szobát igényelni. Péntek volt, sok mindenki megfordul a szobában, hat személyes. Nem olyan, mint a gyermekes részleg, itt rajtam kívül senki sincs azért, mert gyermeke született. Szomorú. Meglátogatott a kórház védőnője, segített, hogyan indítsam be a tejet, masszírozás után sikerült fecskendőbe körülbelül 4 ml tejet lefejni! Teljesen boldog voltam! Kaptam egy fejési naplót, abba vezettem fel, hogy mikor, mennyi tejet sikerült adnom a lányoknak. 3 óránként 15-15 percig kellett fejni, hogy rendesen beinduljon, bármilyen pici a mennyiség vigyem le a babóknak. Hétfő délelőtt jöhettem ki, addigra már 30 ml volt a maximum! Ez jó volt nagyon, mert a lányok 4-5 ml-eket ettek egyszerre! Hétvégén pangás volt a kórházban, csak ketten maradtunk a szobában, jobb volt így. Rendületlenül fejtem, még a legnagyobb fejfájás közben is, férjem segített, sokat volt mellettem. Már annyira fájt a fejem, (epidurális érzéstelenítőnek a mellékhatása, nem mindenkinél jön elő) hogy infúzió kellett, nem tudtam lemenni a lányokhoz egy alkalommal, szörnyű érzés.

Ennél már csak az rosszabb, hogy kiengedtek a kórházból, és a gyerekeim ott maradtak...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Miért vagyok a nőgyógyászati részlegen és nem anyás szobában?

Azzal kezdem ezt a részt, hogy sokáig, hónapokig nem tudtam leírni, ami történt. Ahányszor hozzákezdtem rám tört a sírás és a félelem, talán most már eltelt hosszú idő az óta, de elfelejteni sosem fogom…nem is tehetem! 

Az őrzőben rajtam kívül még 4 idősebb hölgy volt, és két nővér. Engem a fal mellé toltak, férjem felhozta a cuccaim, majd gyors köszönés, illetve mondtam Neki, hogy menjen le megnézni a lányokat, mert mondták, hogy lehet. Nem mozoghattam még 6 órán keresztül. Kaptam has lenyomót és próbáltam pihenni. Kisebb nagyobb sikerrel hol fent voltam, hol aludtam. Kezemre rá volt kötve egy vérnyomásmérő, ami körülbelül fél óránként beindult, így ilyen szakaszokban tudtam pihenni. Hajnalban a nővér jött, hogy fel kell kelni és visz megmosdatni, illetve mondta, hogy a doki üzeni, hogy a lányok remekül vannak. A mosdatás nem ment egyszerűen, furcsa volt, hogy még van valamekkora hasam, de a gyerekek nincsenek bennem, ezt nem lehet elmondani milyen érzés, utána még napokig, hetekig mozognak a belső szervek, hogy visszatérjenek eredeti helyükre, rideg, nagyon rideg. Azt el kell mondanom, hogy a két nővér nagyon kedves volt, nem csak velem, hanem az idős hölgyekkel szintén. Még szívószállal is itattak, mert nem szabadott felülnöm. Nekem biztosan nem lenne ehhez türelmem, elhivatottság kell hozzá. 

Reggel volt, semmit nem tudtam a csajokról az orvosoktól, még hajnalban telefonon beszéltem férjemmel, hogy mi volt este. Mondtam Neki, hogy a doki éjjel azt üzente, hogy a lányok most már remekül vannak. Ekkor mondta el, hogy mi is történt.

Blankát újra kellett éleszteni…4 percig csinálták a szívmasszázst.

Majdnem elveszítettük…Már a lányok velünk vannak, de még most is könnybe lábad a szemem, ha erre gondolok. Pedig ott fel sem fogtam, még én nyugtattam a férjem. Reggeli vizit után át kellett költöznöm egy másik szobába és közölték, hogy addig nem mehetek a gyerekekhez, amíg nincs kísérőm. Tájékoztattak, hogy nem is akármikor lehet lemenni a PIC-re, (Perinatális Intenzív Centrum rövidítése, ide kerülnek azok a babák, akik koraszülöttek, illetve valamilyen probléma merült fel a szülésnél) hanem csak bizonyos időközönként, 8:15, 11:15, 14:15, 17:15, 20:15, így a reggeliről le is késtünk :(

Akkor ott nem is gondoltam bele, hogy hol vannak a gyerekek. Nehéz ezt leírni, de nem tudatosult bennem, hogy miért is nem lehetnek velem, miért vagyok a nőgyógyászati részlegen és nem anyás szobában. Ez sokkal később, talán egy éves koruk körül tisztult ki, hogy akkor mi is történt ott…

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Gyermekek születnek

Körülbelül hét órakor jött az altatóorvos kérdéseket feltenni, mellette a nővér kért két fiú nevet is, hátha. Le voltam döbbenve, hogy most akkor mi van? Minden lányos cuccot beszereztünk, ne idegesítsen már, hogy lehet, mégis fiúk vannak a pocakban. A biztonság kedvéért mondta, így mondtam a fiú alternatívákat, Barna és Bálint.  Tudod, a B betű a fontos! :)

Lassan mentünk a műtőben, már inkább örültem, nem féltem. Férjem ment átöltözni, hogy bejöhessen velem. Amennyire féltem az epidurális (ez olyan érzéstelenítés, ami csak az adott területet érzésteleníti el, egyébként ébren van az ember) érzéstelenítőtől, meg sem éreztem. Azt viszont igen, hogy a műtős fiú, aki egyik ágyról a másikra tett, szörnyen büdös, cigi szag és valami pacsuli is, ráadásul ő tartott, amíg a gerincembe kaptam az injekciót. Megvolt, lefektettek, elém tettek egy zöld lepedőt, hogy ne lássak semmit. Az altató orvos vízzel spriccelte a lábam, hogy érzek-e valamit, közben betették a katétert is, az kicsit kellemetlen volt, de nem fájt. Lassan a spriccelést sem éreztem. Megjöttek a dokik, elkezdték, nem volt gond, így bejöhetett a férjem is. Mindig meg kell várni az „első vágást”, hogy biztosra menjenek, hogy sikerült az érzéstelenítés, utána engedik csak be a kísérőket. Ott volt a fejem mellett végig. Hosszabb időnek tűnt az egész, és nagyon furcsa volt, hogy egyszer csak már nincsenek ott bennem. Aztán kisebb nyomást éreztem még egyet, és még többet, Boróka egészen fent folt a gyomrom tájékán, így Neki segíteni kellett lejjebb jutni, majd kis sírás…megszületett Blanka, kivitték, nem láthattam, nagyon kis idő telt el, és újabb sírás, megszületett Boróka.

19:25 Én is sírtam….

Ikreknél az a szokás, hogy legalább egy perc különbséget írnak a két születés között. Nálunk ez nem így történt. Még a nővér kérdezte is az orvost , hogy biztos Mindkettő 19:25? Igen, biztos! Később ebből tuti vita lesz köztük! :)

Férjemnek mondták, hogy mehet megnézni őket, rövid idő telt el és jött is vissza, kicsit zavart volt, és az altató orvoson is azt láttam, de igazából nem gondoltam semmi rosszra, mert az orvosok nevetgélve varrtak már össze. Remegtem teljesen, kijött minden feszültség. Mondták, hogy a második emeletre visznek az őrzőbe, férjemnek oda kellett vinni a ruháim és a dolgaimat a másik szobából. Amikor kitoltak még az orvosom intett egyet, és mentünk, nem éreztem semmit a köldökömtől lefelé, nagyon durva volt.

A folyosón nővérem és anyukám várt, mindenki sírt, akkor nem is tudtam, hogy miért, azt hittem a meghatottságtól, csak később tudtam meg, hogy más is történt...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Vannak már fájások? Röpke 11 órája...

Hívtam férjem, hogy mégis szülés lesz, ok, igyekszik akkor be hozzánk. Körülbelül fél kilenc mire beért, addigra 3 percesek voltak a fájások. Várunk, körülbelül két óránként jött a dokim nézni, hogy tágulok-e, hát nem…még mindig azaz egy centi volt. Sebaj, egész jól bírom, az osztályvezető helyettes is megállapítja „nagyon kedvesen”, hogy nem is úgy tűnik, mintha vajúdnék, magamban szépeket mondtam neki…Helyzet elég jó volt, bár a szomszéd szülőszobákból néha üvöltést hallok, férjemmel összenézünk, mintha valami elmegyógyintézetben lennénk. A legrosszabb talán, hogy nagyon éhes voltam, spagettit kívántam meg csikóstokányt, persze csak vizet ihattam, azt is kortyolva párat. Pisilni azt kellett még, az elején ki is engedtek a mosdóba, meg hátha kell nagy wc-ni, de persze nem tudtam. Délutánra helyzet változatlan, de ekkor már ki se mehettem pisilni, az ágytálba pisilés már a végére egész jól ment. (férjemnek hála) Közben néztek vérképet, próbálták kideríteni, hogy mitől indult be a szülés, olyan három óra lehetett, amikor egy kisebb orvosi konzílium volt a szobában. Az orvosom és egy másik doktor, akit addig nem ismertem, de nagyon szimpatikus volt, közölték, hogy nem tudni miért, de valószínű valamilyen bakteriális fertőzés lehet, melyre én kaphatok ugyan antibiotikumot, de az nem biztos, hogy a babákba átmegy, így ők azt javasolják, hogy inkább vegyük ki Őket. Mondták, hogy megpróbálhatjuk, hogy minél tovább bent tartsuk a kicsiket, de semmi nem garantálja, hogy javul a helyzet, sőt lehet tüdőgyulladással két nap múlva születnének meg, az meg sokkal rosszabb. Így döntöttünk, mindenképpen aznap megszületnek a lányok. Mivel nem tágultam továbbra sem, de 3 percesek voltak a fájások, így mégis császármetszést javasolt az orvosom. Tudni kell, hogy a kórházban egy műtő van, így várakozni kellett, plusz még egy vérképet is csináltak a biztonság kedvéért, hogy még mindig magas-e a baktérium számom. (az volt)

Így vártunk, a 10. óra környékén azért már kicsit ideges voltam, az NST gép folyamatosan csipog, a végén már férjem nyomkodta a gombot, hogy csend legyen. Délután 6 órakor nővérváltás, mosolygósan jött be egy nővér, rám nézett, majd kérdezte: „jaj, vannak már fájások”

Azt hittem elpattan az ér az agyamban, közöltem vele, hogy röpke 11 órája….

(szegény persze ezt nem tudhatta) 

Apa visszaemlékezései

Feleségem telefonjára izgatottam siettem a kórházba, nemsokára karunkban tarthatjuk lánykáinkat! Picit várnom kellett a folyosón, majd bekísértek egy helyiségbe, ahol át kellett öltöznöm műtős ruhába. A helyiség és a szülőszoba között csak nővéri kísérettel közlekedhettem, így megint várnom kellett. Ki is használtam az időt egy beöltözött selfire, ami ment Face-re azzal a szöveggel, hogy "Szülünk!" Akkor még nem tudtam, hogy mire legközelebb ránézek a közösségi oldalra, rengeteg furcsa üzenetet kapok.

Nővérke jött, bekísért, cuppanós édesemnek, aki a várható szülés és a folyamatos fájdalmak ellenére meglepően jól nézett ki. Ezután jött egy "viccesen" hosszú időszak, melyet ő már kifejtett, így nem részletezném, a lényeg, hogy volt időm kitapasztalni az NST gép rejtelmeit, a hatékony ágytálazás technikáját, a vajúdó kismama folyamatos biztatását (ezt én természetesen folyamatos viccelődéssel tettem meg, nehogy má sírjunk vagy mi van), és mivel nem lehetett csak úgy ki-, be járkálni, a közös koplalást egy fél napig.

Még akkor sem aggódtunk, amikor a dokik viszont egy kicsit már igen, örültünk, hogy végre megszületett a döntés a császárról, vége lesz a hosszú vajúdásnak. A döntést követően még két nálunk sürgősebb kismama műtétét meg kellett várnunk plusz egy véreredményt, így a végére azért már türelmetlenek voltunk kissé.

Közben Judit anyukája és testvére a váróban izgult, és folyamatosan kérdeztek mindenkit egy idő után, aki arra járt, hogy mi a helyzet velünk, miért nem történik már semmi? Szóval nekik sem lehetett könnyű a maratoni várakozás.

Aztán végre mehettünk, nemsokára megpillanthatjuk a kis francosokat!

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Apa a szülős selfie-vel

Tovább

Reggel 7, amikor közölte, hogy aznap szülünk...

Nem volt rossz a kórházban, sokat olvastam beszélgettünk a szobatársammal, és az én édes férjem minden nap jött hozzám. Hozta reggel a kávét, reggelit, délután pedig vacsorát, gyümölcsöt, tejet. Mesélte, hogy otthon is minden rendben, készen lett a bútor is! Nagyon sok tejet ittam, volt, hogy naponta egy litert. Minden reggel és este nézték a babák szívhangját, már hajnali fél hatkor! Utána persze nem bírtam aludni, reggeli meg nyolc után volt, így én mindig ettem még előtte, amit a férjem hozott be. :) nem panaszkodhatok az ételekre a kórházban, csak nekem kevés volt. Meg annyi, hogy lehetett volna több gyümölcs és zöldség, kiemelt figyelem a kismamákra. Viszont arról van tudomásom, hogy akiknek valamilyen okból speciális étkezés volt előírva, azt mindig figyelték és aszerint kapták az ételeket.

A 32. hét végére 56 kg voltam, a hasam pedig kereken 100 cm volt! Szóval eddig sikerült 11 kg-ot híznom. Még mindig szép feszes, sehol sem repedt meg a bőröm, persze nagyon vigyáztam rá, kentem olajjal, testápolóval. Bár azt mondják, nem számít, szerintem igen! Rémisztő volt, még a várandósság elején találkoztam egy nagymamával, aki ikreket tolt babakocsiban, megszólítottuk, egyrészt kíváncsiak voltunk a babakocsi márkájára, másrészt megakartam nézni a kicsiket. Szóval, ami ijesztő volt, mesélte, hogy a lánya majdnem 30 kilógrammot hízott a várandósság alatt! Puff neki, akkor teljesen kivoltam, hogy rám is ez vár? Akkor nem tudtam persze, hogy ez is csak rajtam múlik!

33. hét szerda, a második ultrahangra kellett mennem, amióta bent voltam. Nem túl szimpatikus doki csinálta…nem tudtam, hogy most akkor minden rendben van-e, vagy csak fogalma sincs arról, hogy mit csinál. Az értékek nem voltak jók (szerintem). Hatalmas különbség jött ki a két lány között, azt mutatta, hogy Boróka 1910 g, Blanka pedig 1640 g. Micsoda??? Kérdeztem tőle, ez nem baj, hogy ekkora különbség van közöttük? A válasza: „szerintem nem”. Teljesen kibuktam, a szerencse az volt, hogy tudtam, délután jön az én orvosom, megvizsgál és megmutatom Neki az eredményt. Persze tök ideges voltam, mert valamikor 3 óra körül jött. Itt megint kiemelem, hogy mindig csak attól a dokitól fogadj el tanácsokat, akiben teljesen megbízol, mert várandósan, kavargó hormonokkal inkább ne állj le vitatkozni mással! Megvizsgált, azt mondta, hogy a méhszáj 1110, de az ultrahang eredményen ne aggódjak, majd a következő jobb lesz.

Akkor még nem tudtam, hogy nem lesz következő… 

November 23. szerda este. Szokásos tusolás, esti vizit, majd alvás. Vagyis csak próbáltam aludni, nagyon fájtak a lábaim, többször is fent voltam, forgolódtam, az ágyam meg nyikorgott ezerrel. November 24., hajnali ötkor újra éreztem azokat a fájásokat a hátamban, amit legutóbb. Nem vártam most, mentem kerestem egy nővért. Azt mondta mindjárt szól az ügyeletes orvosnak és kapok infúziót. Szobatársam is aggódva figyelte az eseményeket. Hajnali negyed hat, hívtam férjem, hogy mi a helyzet, izgalom van. Átkísért a nővér a szülészetre, mert majd ott vizsgál meg az orvos. Már nagyon fájt a derekam és a hasam alja, fél hat, amire megjött a doki. Pont az én orvosom volt ügyeletben, aminek nagyon megörültem. Megvizsgált, nyitva volt a belső méhszáj, de nyugtat, hogy ez még megállítható, bekötötték az infúziót, kaptam antibiotikumot, hogy ne induljon be a szülés. Közben NST-re is feltettek, egy elég harapós nővért fogtam ki, de a végére, nővérváltásra megenyhült. Kérdezte, milyen időközönként vannak a fájások, mondtam 10-15 perc talán, aztán közölte, hogy a gép kicsit mást mutat, 5 perces fájások voltak. Nagy nehezen bekötik az infúziót, lassan csepeg….eltelt másfél óra, dokim jött, nézi a papírt, ami az NST gépből jött ki, nem múltak a fájások, addigra már kellett volna hatnia a magnéziumnak és az antibiotikumnak.

Reggel hét, amikor közölte, hogy aznap szülünk…

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

100 cm-es pocakkal

 

 

Tovább
«
12