judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Utolsó kommentek

Feedek

Anyatej kólás üvegben?!

Ahogy kiengedtek a kórházból megbeszéltük, hogy a reggeli időpontra a férjem visz, a délutánira pedig együtt megyünk. A szabály itt a székesfehérvári kórházban, hogy a látogatás előtt, egy kialakított szobában lehet fejni a tejet a picikéknek (a PIC-en belül). Bevinni nem lehet pluszban anyatejet. Ez szörnyű, de tényleg, állítólag azért alakult így, mert voltak anyák, akik kólás üvegben vitték be az anyatejet….

Szóval, már fejőgépet vittem magammal és ott is szépen betartottam a fél órás fejéseket, volt nővér, akinek persze nem tetszett annyira, de nem igazán érdekelt. Egyszerre többen voltunk ott anyukák, négyen-öten. Volt anyuka, akinek az első babája is koraszülött volt és már másodjára csinálta végig ezt az egészet. Hatalmas erő kellett hozzá úgy gondolom! Rajtam kívül még kettő anyukának voltak ikrei, az egyiknek szintén egypetéjű lányai, a másik anyukának fiai voltak. Tej leadása után lehetett bemenni, megnézni a lányokat. Még mindig a középső részen voltak, de ennek ellenére, hamar nem kellett már oxigénpótlás sem, és egy hét után már a súlyukból sem vesztettek! Fantasztikus! Először csak a lábukat mertem megsimogatni és a kezüket, még nem lehetett kenkuruzni sajnos, mivel az intenzív részen voltak még. Milyen érdekes ugye? Másnak azonnal a hasára teszik a gyermekét, még magzat-mázosan, én meg még a lábukat is alig mertem megsimizni. A nővérek vegyesek voltak, az ember így is néha nem mert kérdezni. Nem tudom, hogy ez miért alakult ki bennünk, laikusokban…

A reggeli látogatás után anyósomék hoztak haza, minden nap, kaptam ebédet is, amiért nagyon hálás vagyok! Napközben itthon próbáltam összeszedni magam, ahhoz képest, amit gondoltam, és jósoltak előre, nem voltak fájdalmaim hál’ Istennek! Has lekötőt sem kellett használnom, viszonylag hamar visszahúzódott. Írtam, hogy a szülés előtt, 11 kg-ot híztam összesen, ahogy haza engedtek már 6 kg lement, utána meg a többi is szépen lassan, a szoptatás sokat segít! Hétfőn jöttem ki a kórházból, másnap mentem a varratok kiszedésére, ami szintén egyáltalán nem fájt. Akkor nézte meg az orvos a sebem, hogy nem szépen forrt össze, kiderült, hogy keloidos lett a heg. Ez azt jelenti, hogy a hegszövet nyúlik túl a seb határain. Szokták „vadhúsnak” is nevezni. Azért ne gondoljátok, hogy nagyon ronda, de több idő kellett ahhoz, hogy szépnek lehessen mondani.

Teltek a napok, zombi üzemmódban három óránként fejtem, tettem el a tejcsit a hűtőbe, fagyasztóba, szépen beindult így. Éjjelenként is keltem ugyanúgy fejni, általában olvastam közben, a baj csak az volt, hogy a fáradtságtól nagyon fáztam. Fentebb említettem, hogy a lányoknak csak az ott lefejt tejet lehetett oda adni, volt, hogy egy alkalomra 2,5 dl-t is tudtam már ott hagyni Nekik. Most lehet megköveztek, meg a nővérek is, de én, amit előtte lefejtem tejet is bevittem. Vegyítettem az ottanival, egyszerűen nem akartam, hogy kárba vesszen, minden csepp anyatej számít!

Így teltek a napok, hála Istennek, csak napi egy alkalommal kaptak tápszert, a többire anyatejet, persze, ha a nővér is úgy akarta…

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

Már az Instagramon is! Linkeknél megtalálod az oldalam! Kövess ott is!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Apa visszaemlékezése:A pillantását azóta sem felejtem

Az első napok a kórteremben és a koraszülött részleg (KORA) folyosóján teltek jobbára. Amikor csak tudtam, bent voltam Juditnál a kórházban. A látogatási időkben eleinte tolókocsival toltam, majd támogattam sétálva az alagsorba. A KORA-n minden a gyermekekről szól, így hiába van fix látogatási időpont, ha valamelyik gyermekkel teendő van az osztályon, akkor a szülők szépen kint várnak a sorukra. Mi is így tettünk számtalan esetben. Amikor végre bejutottunk, én csak rövid ideig lehettem bent, Judit nyilvánvalóan többet.

Bent minden alkalommal beszéltem hozzájuk az inkubátorokon keresztül, hiszem, hogy számított. El sem tudom képzelni, hogy miután 7 hónapot anya pocakjában töltöttek, ahol folyamatosan érezték anyát és egymást, milyen hatással volt rájuk, hogy hirtelen egyedül kell lenniük, érintések, kellemes külső behatások nélkül. Reméltem, hogy hangommal tudtam bíztatást adni nekik, nehéz helyzetükben.

A kórteremben a fejési procedúra volt a kedvenc téma. Olyanok voltunk, mint a szocializmus tervgazdaságában, folyamatosan hozni akartuk az előre elhatározott számokat. Egy ilyen alkalommal történt az alábbi vicces eset.

Még csak pár csepp tejcit sikerült feleségemnek kifejnie melléből, melyeket egyenként szívtam le egy injekciós tubussal, amiben lassanként gyűltek a milliliterek. Miközben a tubus alján már szépen gyűlik a babáknak oly fontos nedű, koncentráltan szippantom be a soron következő cseppet. Amikor a tubus már teljesen kihúzódik, óvatosan, lassan visszább nyomom, hogy ismételten tudjak szívni vele. A következő tubus visszanyomáskor azonban kissé megszaladt a kezem, és az addig kínkeservesen összegyűjtött tejecske egy laza mozdulattal kispriccelt a padlóra.

- Hoppá! - kiáltottam fel nevetve.

Szerelmem pillantását azóta sem felejtem...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

Már az Instagramon is! Linkeknél megtalálod az oldalam! Kövess ott is!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Kiengedtek a kórházból, de a gyerekeim ott maradtak...

A szobám a folyosó másik végén volt, egy betanulós nővér kísért át, az első lépés után ömleni kezdett belőlem a vér…próbált nyugtatni, hogy ez normális. Nagy nehezen átevickéltem a szobába, nagyon szédültem. Megérkezett drága férjem, kért egy tolókocsit, hogy azzal vigyen le a csajokhoz. Második emeleten feküdtem (folyosó legvégén), a PIC pedig a földszinten szintén egy belső folyosón legbelül. Azért fontos ez, mert csütörtökön szültem, és hétfőn jöhettem haza, addig ezt az utat kellett megtennem, sokszor egyedül az első naptól. Szóval várakoztunk a PIC előtt, nem voltam túl jól, de nagyon izgultam, először együtt mehettünk be, később egyesével.

Végre beengedtek minket, fertőtlenítős kézmosás kétszeresen, utána lehetett csak belépni a babákhoz. A székesfehérvári PIC három részből áll, van a középső terem, az intenzív rész, aztán attól balra már azok a babák kerülhetnek, akiknek stabil az állapotuk és a harmadik részben azok a babák kerülnek, akiket már vagy szoptathat az anyukájuk vagy cumisüveggel táplálhat. Ez az a vágyott rész, ahonnan haza engedik a kicsikéket :) 

A mi lányaink az intenzív részben feküdtek, külön inkubátorban, orrukon légzéssegítő, így nem is láthattuk rendesen az arcocskájukat. Igazából nem is voltak olyan picik, mint ami a papírra volt írva, Blanka 1800 grammal, Boróka 1720 grammal született, hosszuk nincs felvezetve, karszalag nincs a kezükön, viszont annál több zsinór lógott mindenhonnan. Boldog voltam, hatalmas fekete hajjal ott szuszogtak előttünk a lányaink. Igazából szinte az egész testecskéjük szőrös volt, pici majmócák. Gyorsan az orvos végighadarta a kötelező dolgokat, mi vár ránk. Jól megijesztettek, hogy akár hónapokig is ott kell maradniuk, körülbelül addig, amíg meg kellett volna születniük, az pedig 2017. január 14. Elmondja a doki a lehetőséget, anyatej kell nekik minél előbb, amint stabilak lesznek, lehet velük „kenguruzni”. (ez azt jelenti, hogy anyuka magára veheti a gyermekét, a bőr-bőr kontaktus segít a felépülésben) 

Boldogan és fáradtan mentünk vissza a szobámba. Az már biztos volt, hogy engem hamarabb ki fognak tenni a kórházból, és mivel fehérváriak vagyunk nem akartunk anya szobát igényelni. Péntek volt, sok mindenki megfordul a szobában, hat személyes. Nem olyan, mint a gyermekes részleg, itt rajtam kívül senki sincs azért, mert gyermeke született. Szomorú. Meglátogatott a kórház védőnője, segített, hogyan indítsam be a tejet, masszírozás után sikerült fecskendőbe körülbelül 4 ml tejet lefejni! Teljesen boldog voltam! Kaptam egy fejési naplót, abba vezettem fel, hogy mikor, mennyi tejet sikerült adnom a lányoknak. 3 óránként 15-15 percig kellett fejni, hogy rendesen beinduljon, bármilyen pici a mennyiség vigyem le a babóknak. Hétfő délelőtt jöhettem ki, addigra már 30 ml volt a maximum! Ez jó volt nagyon, mert a lányok 4-5 ml-eket ettek egyszerre! Hétvégén pangás volt a kórházban, csak ketten maradtunk a szobában, jobb volt így. Rendületlenül fejtem, még a legnagyobb fejfájás közben is, férjem segített, sokat volt mellettem. Már annyira fájt a fejem, (epidurális érzéstelenítőnek a mellékhatása, nem mindenkinél jön elő) hogy infúzió kellett, nem tudtam lemenni a lányokhoz egy alkalommal, szörnyű érzés.

Ennél már csak az rosszabb, hogy kiengedtek a kórházból, és a gyerekeim ott maradtak...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább