judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Utolsó kommentek

Feedek

Egy anya, Adventkor is anya

Itt az Adventi időszak, bár az időjárás nem ezt mutatja, de mégis elérkezett az év vége, december. A napokban sokat járt az eszemben ez a téma, így most, hogy van egy kis időm, le is írom. Általában ilyenkor megnyugszom, tudok a további dolgokra gondolni. Addig viszont, feszít belülről valami, mint egy kis manó, hogy írj! Szóval, Advent.

A média tele van azzal, hogy próbálj meg több időt szánni a családra, magadra, lassulj le, nem az ajándék, az ételek mennyisége fontos. Persze. Sok-sok közhely, amiket elégszer mondogatunk, akkor beválik? Nálatok volt már ilyen? Én ilyenkor még inkább fel tudom idegesíteni magam. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem értenék egyet vele, de akkor is el fogom végezni a „feladatomat”. Azt meg fogom tenni, amit előre elterveztem, természetesen beütemezve. Ami még mindig felborulhat…viszont legalább volt egy tervem.

Visszagondolok az elmúlt négy Adventre, amióta a lányok megszülettek. Az első alkalomkor még kórházban voltak. December 16-án jöhettek haza, akkor meg már nagyon közel volt a Szenteste. Emlékszem, amíg Ők bent voltak a kórházban, egyszer kimentünk az Adventi vásárba. Folyamatosan lelkiismeret-furdalásom volt. A szemeim állandóan azt fürkészték, hogy meglát-e bennünket valaki, mit is gondolnak rólunk az emberek, hogy itt merészelünk lenni, nem pedig a kórház folyosóján várakozni. Természetesen találkoztunk ismerősökkel, meg is kérdezték, hogy mi van a gyerekekkel…rossz érzés volt nagyon. Most is az lenne, de ettől függetlenül kellett a kikapcsolódás is, mert biztosan hamar befordultam volna, ha nem tudok legalább pár órára elszakadni. Ennek ellenére, gyors körbenézés után már a kocsival a kórház felé tartottunk.

A többi Adventben lelkesen készültem a Karácsonyra. Mert ez (is) egy anya dolga. Úgy gondolom bármennyire is igyekszünk magunkat álltatni, akkor is meg fogjuk a negyedik, és ötödik féle süteményt sütni, a két-három féle étel az asztalra fog kerülni. Azért, mert ilyenek vagyunk, gondoskodók. Szeretjük látni a gyermekeink, férjeink, családtagjaink arcán a boldogságot, a biztonságérzetet, melyet sugárzunk feléjük. Igaz, fáradtan, de örömmel nyúlunk el utána a kanapén pihenni.

Nem tudom, Te miként gondolsz erre, de engem inkább már az frusztrál, hogy mindenhonnan azt nyomatják, hogy törődj magaddal. Ami persze fontos is, de már lassan úgy érzem, hogy ne csináljak semmit, mert akkor nem pihentem, nem foglalkoztam magammal. Mintha az lenne a baj, hogy sütünk, főzünk, készülődünk. Biztos vannak olyanok, akik ebben az időben inkább elutaznak valahova, wellnesseznek, vagy megengedhetik maguknak, hogy meleg helyre elrepüljenek. Őket megértjük, szerintem értsük meg azokat is, akiknek szükségük van ezekben a napokban a sürgésre-forgásra a konyhában, a lakásban. Mennyire jó érzés a gyertyafény mellett, kivilágított ablak alatt mézeskalácsot sütni a gyerekekkel! Amikor nem az számít, hogy milyen lesz, hanem, hogy együtt készülnek a finomságok. Próbáljunk meg inkább úgy foglalkozni magunkkal, hogy nem ítélkezünk mások felett, elfogadjuk, hogy más-más szükséglet mozgat Bennünket, illetve próbáljunk meg segíteni az arra rászorulóknak.

Tavalyi készülődés

Gyermekeinknek jó, ha látják, a szüleik adakoznak, önzetlenek valamiben. Ez az adakozás nem feltétlenül jelent pénzbeli segítség nyújtást. Sokan sajnos nem tudják még azt az élményt sem átélni, hogy egy fajta süteményt tegyenek az asztalra. Úgy gondolom, ha már a médiából halljuk azt, hogy törődj többet magaddal, halljuk meg azt is, hogy törődjünk másokkal. Több szervezetet tudunk támogatni azzal, ha csak egy-két tartós élelmiszerből eggyel többet vásárolunk, majd átadjuk. A helyi templomokban minden évben ilyenkor gyűjtést szerveznek, ahol a közösség tagjaihoz kerülnek a csomagok. Akár egy-egy sms-t is lehet küldeni ilyenkor, amivel támogatunk alapítványokat. A lényeg, hogy adjunk, adjunk magunkból valamit, akár az időnket. Családnak, barátoknak, ismerősöknek, ismeretleneknek! Higgyétek el, milliószor több fog visszahullani Rád, ha így cselekszel!

Áldott, békés, boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Jaj, bolhás a kutya!

Bosco viselkedését nagyon nehezen viseltem. El kell mondanom, hogy szeretem az állatokat, de én mindig is macskás voltam, úgy igazán nem volt kutyám, ami a sajátom lett volna. Bár többször is úgy került haza gyerekkoromban egy-egy kutya, hogy az az enyém, de inkább a szüleim „nevelték” a kutyáinkat, a cicák voltak az én feladatom. Visszatérve Boscora, az összes játékot a homokozóban ellopta, megrágta, és úgy egyébként mindent! Egyik bejegyzésemben írtam már, hogy választhattunk, vagy szép kert, vagy kutya. Mi a kutyát választottuk. A kert azóta kicsit átformálódott, amik nem tetszenek Bosconak benne, azokat hamar utoléri a sorsuk. A fűről nem is beszélek, lehet rajta sakkozni lassan, annyi folt van rajta. Idén a málna nem kelt ki sajnos, így kerítést kellett elé készíteni, hogy talán jövőre legyen valami rajta, illetve van egy pici hely, ahol paradicsom palántákat fogok ültetni, ha Bosco is úgy akarja…

A homokózóban éppen a vödröt "eszi" Bosco

A terasz volt még mindig a rezidenciája, így a délutáni kinti alvások általában úgy teltek, hogy figyeltem, nehogy rámásszon a csajokra. Jó, persze nem lett volna ilyen, tudom én, de az is elég volt, hogy a babakocsi aljába bemászott, vagy a takarót lehúzta róluk. Sokszor felkeltek emiatt, vissza kellett altatni Őket. Nagyon zavart! Pedig most már tudom, hogy ő is csak figyelmet igényelt, azt akarta, hogy vele foglalkozzak. Teljesen olyan volt, mint egy dackorszakban lévő gyerek (kicsit még most is olyan, pedig már elmúlt egy éves). Olyan érzésem is volt, hogy lett még egy gyerekem. A mai napig ki tudok akadni rá, pedig drága férjem nagyon sokat foglalkozik azzal, hogy jó kutyát neveljen. Sokat viszi sétálni, kutyaiskolába mennek, játszik Vele. Amikor azt mondják, hogy úgy válasszunk kutyát, hogy teljes figyelmet tudunk rá fordítani, nem hazudnak. Olyan, mint egy újszülött érkezése, kisgyermek nevelése. Amennyiben olyan kutyát szeretnétek, aki tényleg családtagként tud viselkedni, akkor rá kell szánni az időt, energiát. Nem lesz magától ember, állat szerető, szocializálni, szeretni kell! Mondom én, hogy olyan, mint egy gyerek nevelése! :)

Április közepére már pólós idő volt, sőt a hónap végén már rövidnadrágot kellett elővenni! Még mindig van a kapott ruhákból, és hála Istennek, tesóméktól folyamatosan érkezik az utánpótlás. Sokat voltunk akkor férjem húgával és kisfiával, nagyon szeretik Őket a csajok! Lassan már lehetett játszani is velük, így az unokatesó is tudott velük mit kezdeni! :)

Azt hiszem látszik, hogy Lanusnak annyira nem tetszik, hogy Bosco a kiskocsit is rágja...

Elérkeztünk egy újabb Anyák napjához, apa most is kreatív akart lenni, csak a lányok ezt annyira nem komálták. Vett a helyi Brendonban egy olyan ajándékot, amibe (nem tudom a nevét :D) egy puha anyagba bele kellett nyomni a baba/gyerek kezét vagy/és lábát, majd egy idő után megkeményedik. Szóval a lányok nem akarták se a kezüket se a lábukat oda nyomni. Sokat szenvedett vele, a végén még engem is megkért, hogy segítsek már. Az eredmény az lett, hogy apa rajzolt egy szívecskét és beleírta, hogy Lana, Boró és anya! :) Imádom! Szépen meglátogattuk a nagyszülőket és a dédiket is. Anyuékhoz is lementünk kicsit, jól elvoltak az unokatesóval, játszottak a kertben. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy nagyon vakaróznak a gyerekek. Nézem, hogy mi van, akkor látom, hogy tele vannak bolhával, jól összecsipkedték őket. Eléggé megijedtem, apró pici piros pöttyökkel voltak tele. Tudtam, hogy bolha, emlékeztem rá gyerekkoromból. Többször építettünk kukoricaszárból kunyhót, abban játszottunk, de a végén mindig tele lettünk bolhával, illetve volt, amikor sünit találtunk a kertben, az is bolhás volt. A lányok pedig ugye, kint játszottak a sódernál, ahol anyuék kutyája szokott feküdni, minden bolhás volt ott. Vetkőztetés mosakodás, itthon alapos fürdés volt. Nagyon reméltük, hogy nem hoztuk haza, se magunkra, se Boscora. Másnap telefonált anyu, mindent beszórt bolhairtóval a sódernál. Így reméltük, hogy a következő látogatáskor már nem fogunk velük találkozni!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Mi lesz az elveinkkel anyaként?

Egy előző bejegyzésemben írtam Nektek arról, hogy gyermekednek és Neked is az a legjobb, ha kiegyensúlyozott anya tudsz lenni. Könnyű ezt leírni, elolvasni és mondani, de így is élni nagyon nehéz, kőkemény meló!

Mi lehet a recept? Talán az, ha azt tudjuk mondani, hogy igazán ismerjük magunkat. Nem olyan régen olvastam egy bejegyzést, hogy aki igazán tisztában van képességeivel, nem tudja meglepni semmilyen váratlan szituáció, illetve képes kiállni saját magáért. Nagyon szeretnék egyszer én is erre a szintre elérni, nem volt egyszerű utam eddig sem, de nagyon sokat dolgoztam magamon, és folyamatosan ezt teszem, tanulom magam, melyben segít a családom. A képességeimmel tisztában vagyok, azzal, ha igazán el akarok érni valamit, akkor kitartó munkával sikerülhet. Így indultam neki a várandósságnak, és a gyereknevelésnek szintén. Nagyon sok helyen lehet olvasni olyan „vicces” kijelentéseket, bejegyzéseket, hogy sok elvvel és elhatározással indulunk neki a gyereknevelésnek, amiket szépen lassan elhagyunk, mert a helyzet úgy hozza. Azt kell mondanom, hogy ezzel nem tudok teljes mértékben egyetérteni. Miért kéne az elveinket feladni? Szülőként, úgy gondolom, nekünk kell megtanítani az újszülöttnek, hogy miként tud beilleszkedni a családba. Nem azt mondom, hogy ne elégítsük ki a szükségleteit a gyermeknek, de semmiképp ne áldozzuk fel magunkat ezen az oltáron. Senki nem várja ezt el! Tényleg, a lényeg, hogy ezek a gondolatok csak a fejünkben vannak, mi alkotjuk meg őket, mi, anyák neveljük ezeket a belső kis démonokat.

Illusztráció

A mi korosztályunk és szüleink generációja is felnőtt, nem lett tele a világ antiszociális, szorongó és depressziós emberrel. Természetesen nem éretek mindennel egyet abból az időszakból, de nem is kell eltemetni teljesen! A szülő az szülő, a gyermek pedig gyermek. Nem szabad ezt összekeverni! Visszatérve az elvekre. Amikor kialakul a gondolat, hogy gyermeket szeretnénk, akkor tele vagyunk tervekkel. Sokszor még listázzuk is ezeket, biztos vagyok abban is, hogy már létezik ilyen applikáció, ami segít ebben. Végiggondoljuk, hogy milyen szülésfelkészítőre járjunk, hol szeretnénk majd szülni, milyen módon (sok helyen ezt is meg lehet választani), orvost, szülésznőt, dúlát választunk. Elhatározzuk, hogy szoptatni szeretnénk-e a gyermeket vagy tápszerrel kívánjuk táplálni, mikor kezdjük majd a hozzátáplálást, és mivel.

A tervek jók! Határozottan állítom! Nem is szabad úgy belevágni, hogy bizonyos dolgokat nem tervezünk meg előre! Itt kicsit kitérek ismét az ikres anyukákra. Mivel fokozottan jellemző, hogy az ikrek korábban érkeznek a családba, így én is már a 24. héten összepakoltam a kórházi felszerelést, Nekik és nekem is. Ezt mindenképpen ajánlom Neked is, főleg, ha az a jellemző, hogy korán befektetnek a kórházba!

Miért történik meg az esetek jelentős részében, hogy amikor megszületik a gyermek, elfelejtjük az addigi elhatározásainkat? Amint fentebb írtam, leginkább arra vezethető vissza, hogy nem ismerjük igazán magunkat, ezzel párhuzamosan az önbizalmunk sokszor a béka feneke alatt van, illetve ott vannak a pici démonok, amiket a fejünkben generálunk. Ezeket nagyrészt a külső körülmények rovására tudom írni, de persze benne van az a pakliban, hogy már eleve kevés önbizalommal álltunk neki a gyerekvállalásnak. Most szeretném leírni, mielőtt félreértés lesz, nem azt mondom, hogy csak az szüljön gyereket, akinél minden rendben van, mert akkor elég hamar elfogynánk. Azt szeretném mondani Neked, hogy próbáljunk meg változtatni azon, amin tudunk, ami csak rajtunk múlik!

Mik lehetnek a külső körülmények? Millió lehet, de úgy gondolom leginkább az a jellemző a nőkre, hogy elég későn vállalnak gyermeket. A mai világban mindenhonnan az folyik, hogy valósítsd meg önmagad, és ez csakis úgy lehetséges, ha még nincsen családod! Elvégeznek egy-kettő diplomát, kimennek külföldre tanulni, aztán jön az első munkahely, karrierépítés, és hoppá, lassan 35 évesek, vagy több, és akkor jut eszükbe, hogy lehet, kéne egy gyerek. Vajon ott volt valaha a tervükben a gyerekvállalás, csak eltemették magukban, vagy nem is létezett? Jobb esetben ilyenkor van azért már egy társ mellettük, és akkor bele lehet kezdeni a babaprojektbe, rosszabb esetben egyedül vannak, mint a kisujjam. Mivel már megtervezték az elmúlt éveiket, így nehezen viselik, ha nem jön össze a baba elsőre. Kudarcként élik meg, hogy ebben nem Ők dönthetnek. Jöhetnek a vizsgálatok végelláthatatlan sora, végül (szerencsés esetben) a kezükben a gyermekükkel, boldogan térnek haza. Sikerült. Itt van végre a várva várt lény, és a terveink, elveink a kukába kerülnek, mert mindent meg szeretnénk adni ennek a csöppségnek, ha már ennyit kellett rá várni. Ilyenkor nem gondolunk arra, hogy ezzel kinek teszünk jót? A babának vagy anyukának?

Ami nagyon fontos szerintem, hogy legyenek olyan elveink és terveink, amiken lehet változtatni út közben, de a fővonalról ne térjünk le! Nehéz, többször estem én is abba a hibába, hogy rugalmatlanul álltam bele valamibe, de hála Istennek, férjem segített abban, hogy attól nem lesz valami rosszabb, hogy picit engedünk. Bármi legyen is a fő csapásirány Nálatok, határozottan állj ki mellette végig, ne hagyd befolyásolni Magad senkitől és semmitől! Ne másoknak akarjunk megfelelni, hanem csakis magunknak!

A terveinket, elveinket beszéljük meg férjünkkel, társunkkal, és egymást támogatva képesek lehetünk arra, hogy ne érezzük magunkat rossz anyának, rossz feleségnek, rossz embernek!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

A szomszéd fűje tényleg zöldebb?

Az előző bejegyzésem végén érintett témát szeretném kicsit jobban kifejteni Nektek. Sajnos jó párszor előfordul velem, hogy hagyom magam befolyásolni a külvilág által. Sokszor nem azt csinálom, amit valójában szeretnék, hanem, amit elvárnak tőlem. Ugyan ki várja el egyébként? Tegyük fel ezt a kérdést magunkban! Be kell látnom, hogy ezeket az elvárásokat csak én kreálom magamnak!

Elmesélem Nektek, hogy nálam miként szokott előbukkanni ez a fajta kisördög. Az esetek nagy százalékában, akkor történik, amikor több napja otthon vagyok a gyerekekkel. Ehhez kapcsolódik ráadásul rossz idő, betegség, a csajoknál vagy nálam. Férjem dolgozik, reggel megy, délután jön, néha később, néha hamarabb ér haza. Az első pár napban még hős vagyok, mert tudom, hogy le kell foglalni a gyerekeket, esetleg a betegség miatt még több figyelmet igényelnek, viszont amint eltelik három nap és Ők jobban lesznek, úgy én egyre rosszabbul. Persze nem fizikailag, hanem lelkileg. Beindul az agyalás. Mit kéne csinálni, hova menjünk a hétvégén, milyen gyerekprogramok vannak, lesz-e jó idő. Figyelem, hogy ismerőseim, közeli hozzátartozóim miket csinálnak, miket posztolnak. 

érzések család anya apa lányok
A kép illusztráció

Eltelik a hét, péntek, és felteszem a kérdést a férjemnek: „mit szeretnél csinálni?” Erre Ő: „semmit.” Jó, akkor mondom én, és sorolom a sok programot, tervet, amit már jó előre elgondoltam. Mondja jó. Ez a fenti kérdés-válasz kombinációt még párszor eljátsszuk, körülbelül a harmadik, negyedik ilyen után kiborulok, hogy megint az a válasz, hogy „semmit”. Hála a Jóistennek, ilyenkor nem üvöltözök, nem káromkodok, nem kezdem dobálni a berendezési tárgyakkal, hanem, mint sok nőtársam, elkezdek bőgni. Nem nagyon, csak picit, így vagyok beállítva. Férjem odahív magához, megölelget, csendben elkezdjük megbeszélni. Felteszi a legfontosabb kérdést: „miért kell mindig csinálni valamit?”.

Ez a felismerés egy hatalmas virtuális pofon volt nekem. Azonnal visszazökkentett a valóságba, kitisztult az agyam és láttam magam előtt a Szerelmem, a gyermekeim és azt, hogy nem egy idegbeteg feleséget, anyát akarnak maguknak, hanem a biztonságot jelentő pontot az életükben. Ehhez pedig nem kell magamnak gyártani az ártó gondolatokat.

Ahogy leírom ezeket az érzéseket, és az előző írásomat is újraolvasom, akkor bizony bármennyire is szeretnék változtatni a viselkedésemen, az vissza-visszatér az életembe. Néha alakot változtat, de csak szöget üt a fejembe, elkezd burjánzani bennem.

Pedig jól tudom, hogy ezzel nem teszek jót se magamnak, se a családomnak. Újra le kell azt írnom, hogy néha a kevesebb több! Ezt, mint egy mantra, kell mondogatnom magamban. Nem kell mindenképpen az alig egyéves gyereket elvinni külföldre, átutazni a fél országot egy gyerekprogramért, elvinni bábszínházba, játszóházba, vagy a város legmenőbb játszóterére. Egyszerűen a gyerek ekkor még nem érett meg ezekre a programokra! Ne siettessük az időt, lesz még millió alkalom rá, hogy eljárjunk ezekre a helyekre, de nem egy ilyen korú gyermekkel. Egyszer egy baba-mama klubban mondta egy anyuka, hogy a másfél éves gyermeke már unja a Bogyó és Babóca mesét. Szerintem én még nem is adtam ennyi idősen ilyen mesekönyvet a gyerekeknek, bár kaptunk, de eltettem, mert az lett volna az első, hogy kitépkedi a lapokat, mert annak annyira jó hangja van. Aztán persze kiderült, hogy nem is mesekönyv volt, hanem az interneten fent lévő mesék. Mindenki maga dönti el, hogy mikor kezdi el a televízióban és interneten a mesenézést, ebbe nem is szeretnék jobban belemenni.

Azt próbálom leírni magamnak, és Neked, hátha ezzel nem fog előbukkanni annyiszor ez az érzés, hogy a gyermeknek az is elég, ha Vele vagy, és éppen a kertbe mentek ki leveleket nézni, csigát gyűjteni, focizni, hintázni, motorozni, ami az életkorának megfelel. Annyi mindent kell megtanulniuk a világról és nekünk szülőknek a dolgunk, hogy megmutassunk Nekik mindent! Tudjanak találkozni a természettel, megismerjék, védjék, szeressék a növényeket, állatokat. Ezek által megismerjék saját képességeiket, feszegessék a határaikat. Neki és Neked is könnyebb, ha ezt egy ismerős környezetben teszed, máris elkerülöd azt a plusz frusztrációt, hogy idegenek előtt, hogyan viselkedik a gyermeked.

Félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy nem azt szeretném mondani, hogy akkor ne menjetek sehova, gubózzatok be otthon. Ne ezt olvasd ki ebből az írásból, kérlek! Szeretnék segíteni Neked és magamnak is közben, hogy amint ezek a gondolatok a fejedben elindulnak, időben el tudd kapni Őket, így megakadályozva egy nagyobb családi veszekedést, vagy esetleg még rosszabbat!

Pont tegnap este olvastam egy mesét este a lányoknak, aminek a végső tanulsága az volt, hogy elégedjünk meg sorsunkkal, ne akarjuk más életét élni, mert nem ismerjük annak minden részletét. Egyébként ez a mese egy szamárról szólt, aki állandóan panaszkodott, a jó tündér pedig sehogy sem tudott segíteni rajta….

A videóban a lányokat láthatjátok, amint a kertben és teraszon felfedeznek! :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Csak simán anya akarok lenni!

Nemrégen volt Anyák napja. Talán ebből kifolyólag is gondolkodtam el azon, hogy én milyen anyatípus lehetek? Internet a barátunk, így, ha erre rákeresek, akkor millió cikk fog felsorakozni, illetve még tesztelhetem is magam! Vannak jópofa kérdések, amikre válaszolhatok, és hipp-hopp kidobja, hogy például anyatigris típus vagyok. Azt hiszem már csináltam ilyen tesztet, de nem emlékszem, hogy mi jött ki. Arra viszont igen, hogy nagyon irányítottak voltak a kérdések benne.

Elgondolkodtam, hogy jó-e ez egyáltalán, hogy akkor Gizike, Annácska vagy akárki kitölti és akkor ki tudja jelenteni, hogy akkor most Ő ilyen vagy olyan anya? Úgy gondolom, ez saját magunk megnyugtatására, önigazolására van kitalálva. Amennyiben a személyiséged olyan, hogy egyébként is kiállsz a saját igazadért, akkor nem is fog mást mutatni a teszt sem, minthogy Te egy anyatigris típus vagy. Mindig is szeretted a gyerekeket, esetleg pedagógus is vagy, akkor biztosan a tyúkanyó jellemzői fognak kijönni. Nem is beszélve az olyan anyukákról, akik már a szülést megelőzően is határozottan a hordozást képviselték, esetleg már van egy-két gyermekük, akiknél ez bevált, akkor nem is fog ezen változtatni, miért is tenné? Ugyanez az vonatkozhat az együttalvós és különalvós szülőkre. Meséltem Nektek, hogy én a várandósságom előtt tudtam azt, hogy nálunk biztosan a gyerek külön szobában, külön ágyban fog aludni. Persze az is segített, hogy ikrek lettek, de akkor sem ez volt a fő csapásirány. Így döntöttünk közösen a férjemmel és ehhez tartottuk magunkat. Viszont nővéremék pártolják az együttalvást, mindhárom gyermeknél így tettek, Nekik ez vált be, így nem is változtattak rajta. Ugyanez vonatkozik a mosipelust használókra szerintem, illetve a rendszerben élők nagyrészt olyanok, ahol ikrek vannak, vagy több gyermek, mert máshogy nem is lehetne megoldani. (túlélni)

anya anyaság nevelés értékek értékrend
Inkább az összes egyszerre!

Nemcsak anyatípusokra vannak tesztek, hanem nevelési stílusra szintén! Illetve vannak okos emberek, akiknek ez a szakmájuk, Ők biztosan be tudnának kategorizálni valamilyen típusba engem is. Kérdem én, hogy nevelheted-e máshogy a gyermeked, mint amilyen értékeket képviselsz? Nem kell hozzá semmilyen diploma, hogy azt mondjuk, hogy nem! Minden családnak megvan a saját értékrendje és ezeket fogja átadni a gyermekének. Sokszor ez is a cél a szüléssel, hogy hagyjunk nyomot a világban, hogy amit mi képviselünk, azt át tudjuk adni. Nem gondolom, hogy ki lehet jelenteni, hogy valaki ilyen meg olyan stílusban neveli a gyermekét. Nem szeretem a skatulyákat, Mindenki önálló személyiség, az, hogy vannak hasonlóságok, az még nem jelenti azt, hogy ugyanolyanok lennénk!

Gondoljunk abba bele, ha tényleg az lenne, hogy kategóriákba lennénk sorolva, akkor nem tudnánk változtatni azokon a rossz beidegződéseken, amiket hoztunk magunkkal a családunkból. Az értékrendünket úgy alakítjuk ki, hogy az egyik része, amit kapunk a szüleinktől és van a másik fele, amit az évek során alakítunk ki magunknak. Rajtunk múlik, hogy melyik van túlnyomó részben. Te választod ki, hogy mit szeretnél képviselni, nem szabad, hogy rányomja a bélyegét egy rossz gyermekkor, instabil szülői háttér.

A mi életünkre a fentieket levetítve, azt kell mondanom, hogy rendszerben élünk, különalvó pártik vagyunk, Isten hívők, templomba járók. E mellett sokszor érzem magam anyatigrisnek, és persze tyúkanyónak szintén! Láthatjátok, hogy családon belül lehet mást képviselni, nem határozta meg az én életemet sem a hozott, látott minta. Ezek mellett próbálom a határozottságomat, önállóságomat a gyermekeimnek átadni. Akkor most melyik kategória vagyok? Nem szeretnék semelyikbe tartozni. Te se akarj! Legyél az az ember, aki vagy! Ne hagyd Magad befolyásolni! Nagyon nehéz a mai világban tudom, sok minden zúdul ránk a médiából és az online világból, de akkor se ezeknek akarjál megfelelni, hanem Önmagadnak! Azt kell mondanom Neked, hogy én csak simán anya akarok lenni, semmi egyéb jelzőt nem akarok magamra aggatni. Illetve tartom magam az elveimhez, az értékrendemhez, amit át szeretnék adni a gyermekimnek! Szerintem Te is tedd ezt!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

anya anyaság nevelés értékek értékrend
A kép most Anyák napján készült

Tovább

Meg kellett érnem az anyaságra!

Nagyon hideg volt egyébként megint ezen a télen is, repkedtek a mínuszok, ennek ellenére így is sokat aludtak kint a bundazsákban. Az orvosunk mondta, hogy simán ki lehet Őket vinni még mínusz 4-5 fokban is, de mi a nullát határoztuk meg, az alatt nem mentünk ki aludni. Elértünk január 14-re, erre a napra voltam kiírva eredetileg a lányokkal, egy évvel előtte. Ők másként gondolták, majdnem kettő hónappal előbb már betöltötték az egy évet. Akkor már nem éreztem azt, hogy jobb lett volna úgy, mert most már tudom, hogy valamiért Ők előbb akartak érkezni. Mindennek megvan az oka, amit csak a Jóisten ismerhet. Ezen már kár mélázni, próbálok a jelenre koncentrálni.

Mivel még mindig másztak utánam, és nézték mindig, hogy mit csinálok, meg persze kommentáltam is mindent. Például a hajmosásnál is jelen voltak velem a fürdőszobában, hajszárítás közben figyelték a mozdulataimat, és mindent leutánoztak, fésülködni is ügyesen tudtak már. Belegondolva, nagyon rövid idő alatt kell megtanulniuk olyan alapvető dolgokat, amikre nem is gondolnánk, mint ez a fésülködés. Hasonló érzésem volt, amikor először elköltöztem a szülői házból, rá kellett jönnöm, hogy minden apróságot meg kell vásárolnom, ha magam akarok főzni, takarítani satöbbi.

A kitérő után ki kell emelnem Nektek, és ezt a mai eszemmel jól tudom már, hogy nagyon fontos beszélni a gyerekekhez. Nem csak úgy éppen, hanem tényleg minden apróságnak tűnő dolgot meg kell osztani Velük, mert az agyuk olyan, mint egy szivacs. Közhely tudom, de így van! Azért azt elárulom, hogy sokszor azért is csináltam ezt, mert egyedül voltam velük és muszáj volt valami kommunikáció, pedig még mindig nagyon egyoldalú volt.

Megmondom őszintén, amikor a pocakban voltak, alig beszéltem Hozzájuk. Akkor számomra még nagyon megfoghatatlanok voltak. Pedig a családban vannak már gyerekek, több újszülöttet fogtam, pelenkáztam. Viszont az más, amikor minden percben ott van Veled a saját gyermeked. A pocakban ott voltak, de mégis más. Biztos vannak anyukák, akiknek ezek a dolgok mennek kapásból, de nekem meg kellett érnem az anyaságra. Valamint folyamatosan fejlődök benne, tanítanak a gyermekeim!

Még szerettek együtt lenni napközben a kiságyban

Úgy álltunk a mozgásfejlődésben, hogy a mászás ment, mint a motolla, felállás, vagyis inkább felkapaszkodás is szépen ment. Illetve kapaszkodva, állva tudtak szépen haladni lépésekben. Nem voltam kétségbe esve igazából, anyu mesélte, hogy én, mint időre született baba is tizennégy hónaposan kezdtem el egyedül járni. Azért azt nem mondom, hogy nem tettek meg már pár lépést egyedül, de a harmadik, negyedik lépés után a földre huppantak. Nem voltak elkésve semmivel sem. A koraszülött gondozáson is azt mondta az orvos, hogy most már akkor kell mennünk, ha valami problémát észlelünk. Mert igazából már behozták a kortársaikat. Ezt nagyon jó volt hallani! Azért még nem voltam teljesen nyugodt, mivel az újraélesztés következtében fellépő oxigénhiányos állapot a későbbiekben okozhat hiperaktivitást. Erre utaló jelet nem fedeztünk még fel, később, ha közösségbe kerülnek majd, akkor kell figyelni, hogy mennyire sikerül a beilleszkedés a csoportba. Ez még a jövő zenéje!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Nem bírtam, segítséget kellett kérnem!

Örök dilemma, hogy mi is a könnyebb? Ikrekkel vagy egymás után érkezett testvérekkel? Mert persze, akiknek nincsenek ikrei, állandóan azzal találnak be, hogy jaj, de jó neked, mert letudtad egyszerre a kettőt, vagy legalább eljátszanak egymással…persze, most már, amikor lassan 2,5 évesek lesznek, de azért az elején ez egyáltalán nem így volt. Inkább egyszerre akarták anyát, ki akartak sajátítani maguknak. Szóval, azért itt egyszerre merülnek fel az igények, szükségletek, amiket anyának ki kell elégíteni, azonnal! Természetesen nem mondom azt, hogy egyszerűbb annak, akinek különböző korúak a gyerkőcei, csak ott más problémák merülnek fel. Ezt kell látnunk, nem szabad valamilyen elképzelt dolog szerint véleményt alkotni! Szóval, nálunk ugyebár ikrek vannak, így anya, rögtön és azonnal foglalkozzon Velem! Ezt gondolta Lanus és Boró is. Később még fokozódott ez az igény, amikor már a szobatisztaság volt a porondon. Amire az egyikkel mentem a wc-re, bilire, addig a másik tuti bepisilt vagy bekakilt…Jelen esetben pedig még csak sírás és nyafogás volt, ebből szűrd le, hogy akkor mit is akartak közölni... (jelzem azért ez még mindig van, bár már sokat beszélnek) Férjem már nem először vetette fel, hogy keressünk bébiszittert, kérjünk segítséget. Nem volt egyszerű döntés, nagyon sokat rágódtam a dolgon, tudjátok, hogy jó anya vagyok-e, ha segítséget kérek? Olyantól ráadásul, aki nem is családtag? Látod, az előző bejegyzésemben pont erről beszéltem, egy újabb eset, amikor megkérdőjelezem saját anyai képességeimet, pedig egy egyszerű segítség kérésről volt szó. Férjemmel leültünk átbeszélni, szeretem azt, hogy Ő minden problémámat, aggodalmamat ezzel kapcsolatban végig hallgatott, és a maga realista, férfi agyával meg tudta nekem magyarázni, hogy miért szükséges. Nekem ez nagyon jó volt, kellett, hogy belemerjek vágni!

Anyósom így is jött még hetente először két napot, majd egyet, de az én anyukám még mindig dolgozott, így rá ebben nem tudtam számítani. Szóval, sok gondolkodás után, amikor már volt, hogy sírva hívtam fel a férjem, mert annyira kiakadtam valamin (ami persze most apróságnak tűnik, pl. nem eszik meg az ebédet), úgy döntöttünk, hogy segítséget kérünk. Azt gondolnánk, hogy mennyi bébiszitter van, aki arra vár, hogy az én hívásom befusson Hozzá. Nem így van sajnos. Egy Facebook csoportban adtam fel egy „hirdetést”, ahol Mindenki bébiszittert keresett. Helyben nem jelentkezett senki, volt, aki nem vállalt két gyereket, volt, aki ilyen kicsiket nem, így elég messziről, egy balatoni lány sikerült végül találnunk. Már elsőre nagyon szimpatikus volt, lányok meg sem ijedtek Tőle, fura volt, mert Boró azért tartott az idegenektől és sírdogált is néha, viszont most nem! Így már éreztem, hogy rendben leszünk Vele! J

Így a 2018-as évet úgy kezdtük, hogy lett egy bébiszitterünk!

A 2017-ről 2018-ra virradó éjszakát is otthon töltöttük, férjem tesója jött át hozzánk, fektetés után társasoztunk és filmet néztünk, fél kettőig bírtuk, aztán kidőltünk, mentünk aludni. Lányok tök jól bírták, hogy nem szedték szét a karácsonyfát, nézegették a díszeket, néha megfogták az ágakat, de ennyi, talán majd jövőre :) Év elején mentünk látogatóba ismét barátnőmékhez, ekkor már várandós volt második gyermekével, aki szintén fiúcska lett. a szobájukban volt egy állványos kis hinta, lányok imádták! Már beszéltem Nektek az ének fontosságáról, illetve a Facebook és Instagram oldalamra fel is töltöttem egy videót, ahol Boróka énekel. Most pedig Lana beleült és Boró hintáztatta és hozzá énekelte a hinta-palintát, persze a hinta szó volt még csak akkor kivehető, meg a dallam, de nagyon cukik! Itthon is volt egy kisebb hintázó szék, még ezt is úgy örököltük, nem is működik rendesen, de a lányok még közel kétévesen is szerettek beleülni, pedig már akkor jócskán kilógtak belőle :) Ezek után el is lett pakolva, mert szinte teljesen tönkrement. Ahogy ezt írom, nem is egy olyan játék volt, amit rogyásig használtunk, szó szerint. A hinta is ilyen volt, meg egy kiskocsi is, amibe állandóan belemásztak. Lehet kéne egy listát vezetnem, hogy mit is tettek tönkre :D

Azért az is cuki, ahogy Lana a nyelvét öltögeti :D

 

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Jó anya? Elég jó anya? Kiegyensúlyozott anya!

Amióta anya vagyok régóta kavarognak bennem ezek a szavak, mondatok, de csak most sikerült úgy megfogalmaznom, hogy kikerekedett belőle egy bejegyzés. Talán Magadra ismersz, talán úgy gondolod, hogy ez csak közhely, vagy egy nagy katyvasz, de nekem fontos volt, hogy megosszam Veled!

Anyaként, - előtte is- , fokozottan jellemző rám, és azt gondolom sokunkra, hogy bújjuk az internetet, mik a mai trendek, hogyan legyünk jó anyák? Legyen szó arról, hogy éppen kismama vagy, babás, vagy kisgyerekes anyuka vagy. Trendek. Nevelési stílusok, bölcsőde, óvoda, iskola választás. Mindenhez segítségül hívjuk az internetet. Simán „csak” a guglit, vagy szülői oldalakat, Facebook postokat, online csoportokat. Nagyon sok lett a megmondó ember. Talán legutolsó helyre kerül a férjünk, társunk, szüleink, barátaink. Igen, most gondolhatod, hogy itt egy újabb valaki, aki okosságokat akar mondani Neked. A legfontosabb, hogy én nem szeretném megmondani, hogy miként csináld, csak a tapasztalataimat írom le Neked.

Itt ülök egy kávézóban és már le is játszódik mellettem a tipikus felállás. Anyukák beszélgetnek gyerekekről. Egy gyerkőc van velük. Arról szól a diskurzus, hogy ilyen meg olyan az egyik ismerősük, nem figyel a gyermekére, mennyire csúnyán beszél Vele, bezzeg Ő, aki mindent elmagyaráz a gyerekének és odafigyel rá, de gyorsan oda veti a gyereknek, menj, keress még valamilyen játékot a kitett dobozban, foglald le magad. Ítélkezünk, közben nem vagyunk jobbak.

Nem is olyan régen egy blogbejegyzésben olvastam egy anyukának a vallomását. Ikrei vannak. A bejegyzés arról szólt, hogy Ő mennyire másként éli meg az anyaságot most, amikor már ott vannak a gyerekek, mert előtte azt olvasta, hogy mindenhol szép rózsaszín ködbe csomagolva adják elő, hogy a gyereknevelés nem több, mint sétagalopp. Ehhez képest belecsöppent a valóságba, nagyon nehéz volt az első időszaka. Kanyarodjunk akkor vissza az első bekezdésemhez. Azt gondolom, ez azért lehetséges, mert ezt tolják az arcunkba.

Lehet olvasni, keresgélni az interneten, de úgy gondolom, hogy nem egy valaki által megkreált világ alapján kell berendezkednünk a gyereknevelésre.

Én egy harmincas anyuka vagyok, lassan inkább a negyvenhez leszek közelebb, mint a harminchoz. Így még én is a digitális világ előtt lehettem gyerek. Amennyiben követed a blogom, olvashattad, hogy van a férjemnek az első házasságából egy fia. Szóval én kaptam egy kamasz gyermeket is a házasságba. Így elég hamar, még a lányok előtt, találkozhattam a mai kor gyermekével, nem is a legkönnyebb időszakban. Nehéz volt nekem is az első két-három évben, hogy ne azzal jöjjek, hogy bezzeg, amikor én ennyi idős voltam. El kell mondanom Nektek, hogy a legtöbb összezördülésünk a férjemmel pontosan a kamasz gyermek nevelése miatt történt. Na, nem azért mert annyira „rossz” gyereke lett volna, hanem egyszerűen mások a mai kamaszok, mint mi voltunk. Sajnos, nem sajnos a környezeti változások nagyon befolyásolják a mai gyereket. A hatalmas digitális bumm, ami csak az elmúlt tíz évben történt, az Ő életükbe már nagyon korán megjelent. Nézd csak meg például a mobilodat, tíz évvel ezelőtt milyen volt a kezedben? Maximum sms-t tudtál rajta küldeni meg hívást fogadni, indítani. Most pedig, lépten, nyomon van ingyenes internet elérés, solar fák sorakoznak a parkokban, hogy már a töltéssel se kelljen foglalkozni. A telefont, tabletet pedig a szülők átlagosan 7-10 évesen megveszik a gyerekeknek. Szóval nem szabad úgy gondolkodnod, hogy az én időmben mi volt, mert egyáltalán nem lehet összehasonlítani a mi gyerekkorunkat a mostani gyerekekével!

Anyaság, anyává válni. Mikor lesznek anyák mostanában a nők? Megnézünk egy-egy statisztikát, akkor látható, hogy kitolódik a harmincas éveinkre. Sok helyen lehet találkozni ezzel, hogy jaj, ez már ma normális, nem nehezebb manapság teherbe esni. Már nincs olyan, hogy 35 évesen kisebb az esélye annak, hogy teherbe ess. Ennek csak a környezetemben lévők mondanak ellent. Szinte minden ismerősömnek kellett valamilyen szintű vizsgálat, akár egy egyszerű hormonpanel feltárástól kezdve, egészen a lombik kezelésig bezárólag. Nem biztos, hogy ez az általános, de igen nagy számban előfordul. Éljük a gondtalan húszas éveket, nem foglalkozunk azzal, hogy mi lesz majd később, aztán hirtelen bepánikolunk, amikor nem sikerül teherbe esni. Kezdődhet a végelláthatatlan vizsgálatok sora. Amikor pedig karunkban van a hőn áhított gyermek, akkor meg kétségbe esünk, hogy mindent jól csinálunk-e. Megkérdőjelezzük magunkat, nem egyszer, nem kétszer…milliószor.

Régen, amikor mi voltunk gyerekek, a szüleink maximum az Ő szüleiket krédeztek, nagyanyáktól kértek tanácsot. Ma pedig már a csapból is az folyik, hogy legyél jó anya, elég jó anya vagy éppen hogyan legyél rossz anya.

Én mindig azt vallottam, és most is úgy vagyok vele, hogy Mindenki nevelje úgy a gyerekét, ahogy jónak látja, csak ne panaszkodjon! Persze, mind elfáradunk, kiakadunk, sírunk, hisztizünk is néha, de úgy vallom ikresanyaként, nem kevés tapasztalattal a hátam mögött, hogy igenis lehet úgy alakítani az életünket, gyerek mellett, hogy abba ne őrüljön bele anyuka és apuka, ne menjen tönkre a házasságunk!

anya anyaság internet gyereknevelés szülők
Lányokkal, még a féléves fotózáskor

Sajnos megkérdőjelezik a döntéseinket olyan aprónak tűnő esetekben is, hogy most szoptassunk vagy tápszert adjunk a gyermeknek. Az ujjszopásos bejegyzésemben említettem Dr. Ranschburg Jenő könyvét, nála olvastam azt, ami mellett teljes szívvel ki tudok állni, hogy, azt tegyük, ami anyának és babának egyaránt kielégítő. Szerintem ezt bármilyen élethelyzetre rá lehet húzni. Most ne gondoljátok azt, hogy ettől függetlenül én nem akadtam ki, nem voltam kétségbe esve egyszer sem, de nagyon sokat segített ez a mondat  a nehéz helyzetekben. A másik fontos dolog, hogy első sorban a társammal, férjemmel osztottam és osztom meg a kételyeimet, félelmeimet. Ezek után olvasok utána az interneten, ott is kiszűröm azt, amivel tudok azonosulni. E mellé próbálok nem ítélkezni, azok felett, akik máshogy csinálják. Nagyon nehéz, de a törekvés megvan hozzá.

Nem kell jó anyának, elég jó anyának lenned, elég, ha kiegyensúlyozott anya vagy!

Akkor gyermeked is így fog felnőni, így tud majd jó döntéseket hozni!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Boldog első szülinapot!

Mindenképpen szerettem volna egyéves korukban képeket készíttetni. Mivel Karácsony is közeledett, így a karácsonyi fotózást is letudtuk egyben. Egy nagyon kedves, volt kolleganőm (még egy másik munkahelyemen) készítette a képeket. Már egyszer fotózta a csajokat, és minket is, amikor hat hónaposak lettek. Említettem is már Nektek. Megint a reklám helye! :D Nagyon profi, csak ajánlani tudom! :) MGS Mészáros Gabriella Fotográfus. Mondanom sem kell gyönyörű képek lettek!

Egy éves nagylányok

Egyelőre nem mutattuk meg a családnak, mert ezek voltak az ajándékok mamáknak, dédiknek. Szóval közeledett a szülinap, idén péntekre esett, mily meglepő, szóval, már említettem, hogy nagyon odafigyeltem a hozzátáplálásra, így most is az egyik kedvenc könyvemből választottam egy tortát, amit aznapra meg szerettem volna sütni nekik. Sokat forgattam az ételek bevezetésénél Havas Dóra, Születéstől születésnapig című könyvét. Ezt is meséltem már szerintem. Így ebből választottam egyet, ami szimpi volt, bár én az áfonya helyett banánnal készítettem, mert azt a lányok nagyon szerették. Elkészült a torta, - az alvás időben -, bekapcsoltuk a zenét Nekik, csini kalap a fejre és anya, apa énekel. Szerintem inkább voltak megijedve, mint lelkesedve :) azért tetszett Nekik, hogy bele lehetett túrni a tortába, szétnyomkodni a kezecskékkel.

A fincsi tortával

Másnap megtartottuk a családtagokkal is a bulit. Millió játékot kaptak, élvezték, hogy az unokatesókkal játszhatnak, de leginkább a lufikat szerették, azt még jó pár napig nyüstölték a lányok. És, hogy mi, apa és anya mit is éreztünk? Én persze nem bírtam ki bőgés nélkül, végig pörgettem a fejemben, hogy milyen is volt az elmúlt egy év. Megmondom őszintén, vannak dolgok, amikre nem emlékszem, vagy olyan érzés, hogy most az tényleg megtörtént vagy csak álmodtam? Ezek talán az első hónapok voltak, éjjel kelni, cumisüvegezni, szoptatni, nyugtatni…de közben ott van ez a két gyönyörűség, azt kell mondanom, hogy ez mindenért kárpótol. Beszélgettünk férjemmel erről, mert sokszor eszembe jutott az egy évvel ezelőtti események sorozata. Sírtam akkor is persze, de megbeszéltük, hogy ezt most nem rólunk szól, hanem ez a gyerekeink élete. Ne magunkat sajnáljuk, hanem ünnepeljük az Ő életüket, az elmúlt egy évet, azt, hogy itt lehetnek velünk!

Eltelik három nap és Boró is beteg lett…Hasonlóan zajlott, mint Lanánál. Szépen lassan azért rájöttünk, hogy ez most már így lesz, ha az egyik beteg, akkor nagy valószínűséggel, nem sokkal később a másik is az lesz. Ebből később sokkal többet kaptunk, de így van ez rendjén, mit is szoktak mondani? Erősödik az immunrendszerük, ja, a szülőknek meg gyengül az idegrendszerük...

 

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Bevezetésre került a virágföld...

Kezdésnek hoztam egy videót, az előző posztban írtam a járássegítőről. Lanuska itt próbálkozott vele:

November 1-je volt, úgy kezdtük a napot, hogy Borónál bevezetésre került a virágföld. :) igen, jól olvastátok. Most már tényleg el kell pakolni bizonyos dolgokat a házban, pedig annyira szerettem volna ezt elkerülni, de csak nekem okoz bosszúságot, hogy utána takaríthatok. A házban, na jó, a wc és mosókonyha kivételével mindenhova van bejárásuk a lányoknak. Úgy követtek, mint a kiskutyák. Ez még mindig jó volt, mert nem kellett aggódnom, hogy éppen merre járnak. Szóval, elpakoltam a virágokat, a kis kukákat feltettem magasabb helyre, és egyelőre ennyi, mert a szekrényeket nem tudták még kinyitogatni. A konyhában van egy polcos rész, ahol az Ő tányérjaik, pohárkáik, kanalaik voltak, azzal garázdálkodhatnak bármikor. Ezt a napokban szűntettem csak meg, szóval elvoltak vele majdnem 2,5 évig!

szoptatás hozzátáplálás betegség vizelettartó anyatej
Boróka megkóstolta a virágföldet

November 12-én a lányok elfordultak a cicitől, már egy ideje este is kaptak kiegészítésként tápszert, de utána még mindketten ciciztek kicsit. Volt, hogy elaludtak rajta, de volt, hogy csak pár percig szopiztak és kiköpték a bimbót. Szóval, ezen a napon Mindketten be sem akarták venni a szájukba, ráfektettem őket a szopis párnára, de nyafogtak, és forgolódás volt. Így én ezt annak tudtam be, hogy már nincs igényük rá. Furcsa érzés volt, ez az első elszakadás, leválás. Nem estem kétségbe ekkor, a terveim szerint (a módosított :)) egy éves korukig szerettem volna szoptatni Őket, majdnem sikerült is… 

Ebben a hónapban tettünk látogatást a munkahelyemen, már régóta, vagyis, amióta eljöttem szülési szabadságra csináltam egy Facebook csoportot, ahol tájékoztattam őket az aktuális helyzetről. Később fényképeket, videókat tettem fel. Szóval látogatás, mindenki oda volt értük meg vissza, nagyon kedvesek voltak a lányok, fiúk! Azért volt sírás, amikor többen lettünk egy helyiségben, de még kekszet is elfogadtak a kolléganőmtől. :) A látogatás után Lana először lett beteg. Belázasodott és iszonyat gyenge lett, a láza 39,4 Celsius fokra is felszökött. Vizeletmintát kellett vinni a dokinak, hátha baktérium van benne. Szóval, nem tudom, hogy próbáltatok-e egy majdnem egyévestől, lánytól, begyűjteni vizeletet? A gyógyszertárban lehet kapni vizelettartó tasakot. Ez egy iszonyú találmány, nem tudom, hogy egyáltalán valakinek sikerült-e ilyenben összegyűjteni a pisit? De most komolyan??? Semmi, azaz nulla normális tájékoztatás nincs rajta! Kérlek, írd meg, ha Neked sikerült…és azt is, hogyan csináltad! :) Nálunk körülbelül 5 csepp került a zacsiba, hála Istennek elég is volt, nem volt a vizeletében semmi.

szoptatás hozzátáplálás betegség vizelettartó anyatej
A bizonyos pisigyüjtő tasak

Napközben nem tudtam letenni, aludni, a délelőtti alvás, úgy ahogy ment a kiságyban, de délutánra nagyon felszökött a láza, akkor (először) a hasamon aludt, felváltva apán is. Valahol jó érzés is volt, hogy így ragaszkodott akkor hozzánk, viszont rossz volt ilyen gyengének látni. Érdekes dolog volt az, hogy Boró még nem lett beteg akkor, de nagyon tolerálta Lana betegségét, és azt, hogy jobban volt rám szüksége. Lanuska evett azért, de kevesebbet, mint szokott, így mivel volt még tejem párszor adtam neki cicit. Nem mondom, hogy sokat lógott rajta, de legalább valamennyi folyadék került bele, meg hát az anyatej, az gyógyító erejű! Hála Istennek, elég hamar túlesett rajta, antibiotikumot kellett szednie, de szép lassan meggyógyult :)

Készültünk az első szülinapra!

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább
«
123