Betegség esetén visszaesések voltak, télen pedig nem erőltettem a kinti pelus nélküliséget

A második szülinapjuk környékén már átálltunk a bugyi pelenkára. Nekem könnyebb volt ezt kezelni. Kicsit hasonlít a normál bugyihoz, úgy gondoltam, ez egy újabb lépcsőfok a szobatisztaság felé. Folyamatosan tartottuk a reggeli és esti pisilést a bilibe. Ezt egy idő után kiegészítettük azzal, hogy a délutáni alvás után is ráültettük Őket a bilire. Akkor is sikerült elérni a célt, volt sikerélményük. Ez is annyira nehéz volt számomra, hogy egyik helyen azt olvassa az ember, hogy meg kell dicsérni a gyereket, ha sikerül, másik helyen pedig azt, hogy annyira ne dicsérgessük, mert ez egy fizikai szükséglet, amire egy idő után képes a gyerek, nem fogja érteni, hogy miért örömködünk annyira, hogy kijött az a kaki. Úgy gondolom, hogy valahol a középúton van az igazság. Először mindenképpen dicsérni kell, aztán, amikor már tényleg megy magától a dolog, értsd, már szól, hogy pisilni, kakilni kell, akkor természetesnek kell venni.

Egy idő után nem akarták a bilit. Nem értettem. Ismét agyaltam, hogy mi történhetett, de semmit sem találtam, ami okozhatta. Néha annyira elfajult, hogy sírás lett a vége, hogy nem akar pisilni menni…nem is erőltettem. Ekkor jött a wc szűkítő kipróbálása. Újdonság? Olyan jó lenne belelátni a fejükbe, hogy mi zajlik le Bennük. Mert persze minden szobatisztasággal foglalkozó oldal, könyv leírja, hogy mekkora traumákat okozhatunk azzal, ha nem megfelelően kezeljük a gyermek wc-hez való viszonyát. Annyira jó, nem? Persze ironikusan mondom ezt. Egy újabb stressz faktor, éppen most fogok maradandó károsodást okozni a gyerekemnek, ha bilire teszem, wc szűkítőre teszem, sehova se teszem….Ne mondja nekem senki, hogy nem jutnak ilyenek az eszetekbe, mert nem hiszem el.

Szeretik egymást nagyon! :) 2019. nyár

Nem megyek bele a pszichológiai fejtegetésekbe, hogy miért tolódott ki a szobatisztaság manapság, mert nem vagyok ennyire kompetens a témában. Viszont a környezetemet figyelve nagyon sokan a bölcsire bízták a megoldást. Majd ott úgy is szobatiszta lesz a gyerek, mert látja a többieket, a gondozók pedig támogatják Őket. Igen, a csoport húzhatja előre a gyermeket, de vissza is tarthatja. A lányok jártak napközibe egy ideig. Több okból sem váltak ott szobatisztává, talán az volt a fő ok, hogy nem voltak ott sokat, illetve az otthoni környezetet biztonságosabbnak érezhették. Na, nem azért, mert ott nem figyeltek rájuk, ez a biztonság inkább a nyugodtságot, a megszokottságot jelenti. Talán az is bennem volt, hogy nem akarok lemaradni arról, hogy elhagyják a pelenkát. A lányok egyébként produkáltak olyan helyzeteket a napköziben, amiket otthon sosem, például bekakiltak délutáni alváskor. Ezt már baba koruk óta nem tették, talán ezért is gondoltam, hogy otthon könnyebben fog menni majd.

Időben haladunk előre, most nem követem a blogot, szobatisztaság kérdéskörét fejtegetem csak. Egyre több alkalommal kérték a bugyit. Attól függetlenül, hogy nem szóltak, hogy wc-re kéne menni. Valahogy úgy voltam vele, ha kérik, akkor miért ne adnám rájuk? Persze többet kellett mosni, felmosni. Itt leragadtunk. Több hónapon keresztül így ment, nem volt nagyon visszalépés se, de előre se haladtunk. Sok minden történt velünk persze közben, amiket figyelembe kellett volna vennem, de ezt is csak visszagondolva tudom kijelenteni. Ezen kívül sokat beszélgettünk erről férjemmel, leginkább ezen a nyáron. Amire nem figyeltem, az a beszéd. Pedig abban óriásit fejlődtek! Két évesen már mondták a verseket, énekeltek hosszabb dalokat. Megjegyeztek olyanokat, amiket hónapokkal korábban énekeltem Nekik, és egyszer csak maguktól elkezdték mondogatni. Nagyon ügyesek voltak. Az alapszíneket tudták, elszámoltak 10-ig, sőt angol kifejezéseket, dalokat is tudtak (a napköziben tanulták). Ezeket is hozzá kellett volna vennem a fejlődésükhöz. Nem szabad egyoldalúan kezelni Őket. Fejlődtek a beszédben, a szobatisztaság pedig kicsit pangott. Túl sokat vártam Tőlük. Miért annyira nehéz értékelni azt, ami éppen van? Miért azt emeljük ki, ami nincs, amiben hiányt szenvedünk? Miért nehéz a pozitív dolgokra figyelni? Ezt az élet minden területére ki lehet vetíteni sajnos….utólag könnyű ezt mondani, tudom. Ennek ellenére, ha észrevesszük ezeket, akkor tanuljunk belőle, nehéz tudom, nekem is az.

2019. nyár. Tudtuk, hogy a lányok ősztől oviba fognak menni, mert jelentkeztünk. Nem akartam várni egy évet, okosak voltak, ki tudták fejezni magukat, ettek önállóan. Viszont a szobatisztaság még nem ment. Férjem mindig mondta, hogy van időnk, ne aggódjak már, hetek alatt sokat fejlődnek a lányok. Nehéz volt elhinni, mert ott lebegett előttem, hogy július közepén lesz egy műtétjük (mandula), ami akár erős visszaesést is okozhat, utána pedig olyan kevés az idő szeptemberig. Be kell vallanom magamnak is, hogy sokkal jobban kellett volna bíznom Bennük.

Június hónapban már minden délután pelus nélkül voltak. Volt, hogy szóltak, volt, hogy nem. Szerintem életemben nem mostam annyit kézzel, mint ebben az időszakban. A két gyerekre szerintem van vagy 50 bugyink. Egy ideig reggel még a kakiig megkapták a pelust, utána adtam rájuk csak bugyit. Aztán úgy voltam vele, hogy meg fogják szokni, hogy csak oda mehet a kaki. Így inkább bevállaltam azt, hogy többet mosok és bosszankodok, minthogy egy rossz szokást vegyenek fel, amivel később nagyobb gondunk lesz. Az idei nyaralás ebből a szempontból nagyon durva volt. Lana már itthon szépen szólt, hogy pisilni, kakilnia kell, Boró nem, ott pedig Mindketten gyártották a kakis bugyikat. Nehezen tudtam kikapcsolni, folyamatosan azt figyeltem, hogy mikor kerül a kaki a bugyiba. Persze volt, hogy sikerült elkapnom, és a bilibe vagy wc-be ment, de ez nagyon ritka volt. Kétségbe voltam esve. Mi lesz így velünk majd szeptemberben? Emlékszem, ovis beiratkozáson is sikerült egyiküknek bekakilni…jó híg is volt a kaki, hely pedig semmi, ahol tisztába tudtam volna tenni gyereket, mert nem erre vannak berendezkedve. Szóval, teljesen rágörcsöltem az egészre. Igen, nem kellett volna, mert, ahogy haza jöttünk a nyaralásból pár nap után Lana visszaállt, szólt. Boró még mindig nem. Voltak napok, hogy sírtam már, annyira rá voltam kattanva a dologra. Hülyeség, tudom most már, mert ezek után, tényleg észre sem vettem, de Boró elkezdett szólni, bár volt egy bekakilás utáni alaklom, amikor rám nézett és azt mondta, hogy legközelebb szólok. Így volt! Nem mondom, hogy nem volt utána egy-két baleset, de elenyésző. Nyár végére szobatiszták lettek a lányok. Ágytiszták még nem. Nem is erőltetem ezt, még mindig nincsenek három évesek se, tanultam a „hibáimból”, hagyok időt Nekik a beérésre. Azt tudom mondani, ha még lesz gyermekem, akkor sokkal nagyobb bizalommal fordulok majd felé ebben a kérdésben!

Rájön az ember, hogy felesleges siettetni az időt, mert figyelmünk elkalandozhat, nem tudjuk megélni a jelen boldog pillanatait.

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!