2018 márciusának elején még mindig volt hó, nem is kevés! Ezen a télen még nem vettünk szánkót, igazából kérhettünk volna kölcsön, de valahogy nem is jutott eszünkbe még beleültetni Őket. Nem tudom, hogy inkább megijedtek volna tőle, vagy inkább élvezték volna a siklást. Ezt már nem fogjuk tudni kideríteni. Viszont kimentünk sétálni az utcára a kis macifejekkel. Nem volt csizmájuk, csak a már említett cipő, így túl sokáig nem engedtem, hogy a hóban járkáljanak.

Emlékeztek, hogy aggódtam az ivás miatt? A kezem ügyébe került a tavalyi nyaraláson ajándékba kapott Bobós picike pohár. Pont jó volt méretre, illetve a szája is olyan, hogy nem folyik össze-vissza belőle az innivaló, van kicsi pereme. Szóval, odaadtam a kezükbe, és láss csodát, sikerült belőle inni! Azt azért nem tudom kijelenteni, hogy ezentúl nem kellett segítség az iváshoz, de azért ez már szép kezdésnek számított, főleg, ahogy előtte ráparáztam (erre is)! :) Azt is el kell mondanom, hogy a mai napig még ebben a pohárban isznak itthon. A lányok igénylik már, hogy megkülönböztessük a tárgyaikat, így mindegyikre rákerült egy kis figura, Boróé a virág, Lanáé a szívecske!

Fogakkal úgy álltunk, hogy már volt kettő lent és kettő fent. Azért ez haladás az eddigiekhez képest! Ekkor még számoltam, és feljegyzeteltem, hogy mikor vettem észre az áttörést. Nézegettem, nyúlkáltam a szájukba, mert hiába mondtam, hogy mutassák meg, természetesen nem tették meg anya kedvéért. Aztán a nyúlkálást befejeztem, amikor úgy gondolták, hogy anya fincsi kaja, és megrágcsálták az ujjam. Minek nyúlkálok oda, ugye? Kis kitérőben elmondom, hogy Boró még most is örömmel megrágcsálná az ujjam, vagy egyéb testrészemet. Jelenleg, 2,5 évesen már „csak” a hátsó őrlők nem bukkantak elő, így még mindig szívesen vesznek a szájukba ezt-azt, néha az ujjam, vagy a tesó ujját. :)

Végre kezdett jobb idő lenni, elolvadt a hó, nedves volt még a föld sokáig, de már jó volt kint lenni. Amikor rosszabb volt az idő, akkor csak a fedett teraszra mentünk ki. Igazából Nekik mindegy volt, hogy hova megyünk, mert minden újnak számított. Most, hogy már tudtak önállóan járni, így ténylegesen oda mehettek, ahova Ők akartak. Úgy gondolom, hajlamosak vagyunk arra szülők, hogy ilyenkor már kényszert érezzünk arra, hogy menjünk mindenféle gyerekprogramokra, pedig egy ennyi idős gyereknek tényleg tök mindegy, hogy a kertbe mentek ki vagy elutaztok Kukutyimba, és ott sétáltok. Az igazság az, hogy néha a kevesebb több. A túl sok inger sem jó, így is annyi információt kell feldolgozniuk, hogy nem kell még terhelni pluszban a kis szervezetüket. Illetve szülőként tudom, hogy sokkal többet kell belefektetni az utazás körülményeinek megszervezésébe, mint amennyi pozitívumot hozna. Tudom, hogy sokszor úgy érezzük, hogy menni kell, csinálni kell valamit, mert hát Mindenkinél ezt látjuk, nem? A Facebookon, Instagramon, hogy Mariskáék éppen merre kirándultak, Te pedig „csak” a kertbe viszed a gyereked! Hidd el, én is éreztem magam rosszul emiatt, beszélgettünk is a férjemmel erről (nem is egyszer), hogy miért érzek kényszert arra, hogy menjünk. Nem tudtam megmondani, de jó volt kibeszélni, és szembesülni azzal a ténnyel, hogy a gyerekeimnek az a jó, ha van egy biztos napirendje, tudják, hogy éppen mi fog történni, és az új információkat csepegtetve adagoljuk Nekik. A mai napig úgy vagyok vele, hogy a legfontosabb szempont, hogy minden nap aludjanak a lányok legalább egy órát. Ezt biztosítjuk Nekik, aztán lehet köré programot szervezni!

Szóval a mi kis felfedezőinknek megnyílt a világ, a teraszon és a kertben! Az utcára egyedül még nem mertem kimenni Velük! :)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

ivás Lana Boró ikrek fogak ingerek
Éppen a fás vödörben turkálnak a teraszon :)