Attól kezdve minden héten jártunk a „masszázs”-ra, én csak így hívtam, mert körülbelül úgy nézett ki a torna. Egyáltalán nem tolerálták jól a csajok. Mivel férjem nem tudott eljönni velünk, anyós tologatta addig az egyiküket, amíg a másik „tornázott”. Szinte végéig ordítás volt. Engem annyira nem zavart, tudom, hogy jót tett nekik, szerintem Márti nénit jobban zavarta, minden alkalommal feltette a kérdést „nincs cumijuk?”, még az első pár alkalomra elvittem, hátha bele tudom tömni a szájukba, de persze esélytelen volt. Pedig már azt hittem vége van a cumi témának, de igazából itt tettem el végleg. Így maradt az éneklés és játékok mutogatása. Összesen 7 alkalommal mentünk Márti nénihez, májusig és rá egy hónapra kellett visszamennünk egy kontrollra, hogy rendben fejlődnek-e. A kontroll június végén volt, az első nyaralásunk után! 

No, de ne rohanjunk annyira az időben. A 2017-es tél nagyon hideg volt, nem esett sok hó, de röpködtek a mínuszok. Ennek ellenére a vírusok is támadtak, amik férjemet is leterítették. Február volt, mivel beteg lett, így megkértük anyósomat, hogy aludjon itt egy éjszakát, hogy férjem ki tudja pihenni magát, nekem meg legyen segítségem. Szóval, gondoltuk, hogy összehozzuk az első olyan estét, amikor apa aludhat. Az első esti etetésnél anyós segített, másodiknál pedig szólt, hogy igazából Ő sincs jól, köhög is és talán lázas lett. Puff neki, így el is maradt az apai alvás a továbbiakban, muszáj volt apának gyorsan meggyógyulnia (pár óra alatt), hogy segítsen az estében. Lányok éjjel még mindig cumisüvegből kapták az anyatejet, napközben próbáltak már szépen szopizni.

Így történt, hogy másnaptól mélyvízbe kerültem, nem volt segítség napközben! 

Sok mindenre nem emlékszem ebből az időszakból (se). Reggel munka előtt apa segített a lányoknál, így azért könnyebb volt. Istennek hála jó a munkahelye, mert tolerálják, hogy később tudott csak beérni. Az etetéseket úgy oldottam meg, hogy 90%-ban Boró kapott először enni, mivel nagyon akaratos volt az evésben, Lanus legtöbbször türelmesen végig várta. Nem is emlékszem, hogy én mit ettem, de valószínűleg férjem hozta az ebédet, vagy rendeltem. Akkor még nem volt erőm főzni is. Amíg egyiküket szoptattam, a másik pihenőszékben leste a történéseket. Próbáltam tartani a szoptatási időt, mértem mennyit ettek, meg nem lóghattak a cicin órákat, mert a másik akkor aztán tényleg ordításba tört volna ki. Meg is említem ismét, hogy én nem szoptattam igény szerint. Sokáig nem is tudtam, hogy mi az, hogy iszsz-es baba, elég gáz, de úgy kellett rákeresnem a neten…nem tudom különben, hogy anyukák ezt miként oldják meg, most az ikresekre gondolok. Bár én egy gyerekkel sem csináltam volna. Ez az egyik olyan dolog, amiben tartottam magam az elhatározásomhoz. Hála Istennek és természetesen férjemnek, hogy én nem törtem meg ezekben a fogadalmakban. Sok helyen lehet olvasni, hogy persze, elképzelsz valamit, aztán úgysem az lesz, igen, vannak dolgok, amikben lehet rugalmas az ember, de ez az egyik olyan, amiben nem akartam másként dönteni.

Megemlítem, itt sokkal többet kellett volna jegyzetelnem, mert próbálok visszagondolni, hogy miket csináltam napközben, de áááá, felesleges.

Akkor még szépen elfértek így a kezemben Mindketten

Az etetések közben, és egyébként is, nagyon sokat énekeltem, énekelek még most is….ne is kérdezzétek, szörnyű a hangom! Ciki, nem ciki én néha azért is énekeltem, hogy magamat nyugtassam meg. Körülbelül ez olyan, mint, aki elszámol tízig, hogy nehogy csúnyát mondjon.

A lényeg, hogy Őket megnyugtatta. Valahol olvastam, hogy inkább ugyanazt az éneket kell többször énekelni, mint váltogatni. Gondoltam, hogy Lanának tetszik az „Elvesztettem zsebkendőmet…”, énekeltem vagy harmincszor, hátha, de nem igazán jött be…:) most már nevetek, de akkor…

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!