judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Utolsó kommentek

Feedek

Súly-os kérdések

Szerettünk volna még egy 4D-s ultrahangot, hogy lássuk a lányaink pofiját, így újra bejelentkeztem. Már a 27. hétben jártam. Ismét a Hepinet-be mentünk, első alkalomkor is nagyon kedvesek voltak velünk! Mi persze látni akartuk Őket, de azzal nem számoltunk, hogy Ők nagyon nem mutatják meg magukat :) Boróka ismételten teljesen belemászott a méhlepénybe, így az arcának csak a fele látszódott. Blanka lányom pedig akrobatikus mozdulatokat csinált, mindkét keze az arca előtt volt, illetve az egyik lába is. Bárhogy feküdtem, mozogtam nem akartak más pozíciót felvenni. Megmérték őket, becsült súlyuk 770 gr és 890 gr volt. Következő héten mentem a dokimhoz vizsgálatra. Gondoltam megmutatom Neki is a mért adatokat, mivel említette, hogy jó egy független mérés is, amit más orvos csinál. Ekkor következett a második majdnem szívrohamom, mivel közölte, hogy nem jó, ha nagy a különbség súlyban a gyerekek között, mert akkor az egyik baba a másik kárára fejlődhet. Így azonnali ultrahangra küldött másnap a kórházba, és közölte, hogy, ha az ottani mérés is ezt az adatot mutatja, akkor a babákat napokon belül ki kell venni. Persze próbált nyugtatni, hogy ilyenkor is már remek eséllyel indulhatnak, főleg, hogy azonnal megkapom a tüdőérlelő injekciót. 

Másnap mentünk a kórházba, már bepakolt cuccal, mindenre felkészülve. Már a 24. héttől össze voltam készülve, ikres várandósságnál muszáj. Viszonylag hamar sorra kerültem és hála Istennek, megnyugtató eredményt kaptam, mindkét baba már 1000 g felett volt és összesen 70 g volt csak a különbség közöttük. Azt el kell mondanom, hogy nagyon jó az ultrahangos felszerelés van a székesfehérvári kórházban, mindent láttam én is a képernyőn! Dokim mondta, hogy a tüdőérlelő injekciót azért meg kell kapnom, biztos, ami biztos. (Ezt a fajta injekciót (kortikoszteroid) az iker terhességeknél szinte mindig beadják a kismamának, hogy a koraszülés bekövetkezténél a baba túlélési esélyeit növeljék.) Haza jöhettem, egyelőre. :)

Lenti képeken látjátok a csajokat, nagyon vicces, bár akkor nem így gondoltam, ráadásul Bori feje mellett az Lanusnak a keze :) Nem tudom, másoknál sikerült normális képet csinálni az ikrekről? Írd meg kommentben kérlek! Akár képet is küldhetsz a Te babáidról akár itt, vagy a Facebook oldalamon!

Köszi!

Tovább

24. hét = abortusz határidő...

Kezemben a beutaló, rajta a telefonszám. Kicsörögött, egy hölgy vette fel a telefont, kapcsolt tovább. Újabb hölgy, kicsit ideges hangon. Elmondtam, hogy mi a helyzet, mit mutatott ki a kardiológia, és az orvosom szeretne minél előbb, a napokban egy genetikai ultrahangot megnézetni, hogy tényleg minden rendben van. A „hölgy” (most már csak így idézőjelesen tudom leírni) szinte kikelve magából, tájékoztatott, hogy az nem így működik, csak két hét múlva tud adni időpontot, és ők is csak egy kardiológiai vizsgálatra küldenének, majd egy konzultációt követően ESETLEG az ultrahangra. 

Köpni-nyelni sem tudtam, mondtam neki, hogy ez fontos lenne, mert a következő héten már betöltöm a 24. hetet. Ekkor, kioktató hangnemben sivítja a telefonba, hogy a 24. hét „csak” azért számít, mert addig lehet elvenni a gyereket, szóval kell az időpont vagy sem? A sírás határán jártam, nehezen leírtam az időpontot, azt, hogy hova kellene menni (már nem is tudom, talán az I. sz. Női Klinika volt, ha van ilyen). Letettem a telefont, bőgve hívtam a férjem. Teljesen kibuktam, mi az, hogy vetessek el gyereket, aki lassan 30 cm-es, érző lény! Egy emberpalánta! Természetesen azért a kismama ilyenkor tényleg "más" állapotban van, és érdekes, hogy pont egy nő ezt nem érzi át! Sajnos, ilyenek vagyunk? Tényleg egy idő után ennyire nem emlékszünk arra, hogy milyen volt várandósnak lenni? Rémisztő, remélem, hogy én sosem leszek ilyen!

Nagyjából megnyugodtam, de még kicsit pityeregve visszamentem az orvosomhoz, aki szintén le volt döbbenve a hallottakon, ekkor adott egy telefonszámot az Istenhegyi Klinika számát (magán kórház), hogy próbálkozzak ott. Eltettem a papírt a számmal, és haza sétáltam. Nem hívtam még fel, megvártam, amíg haza ér a férjem a munkából, hogy átbeszéljük a dolgokat. Megegyeztünk, hogy bármi is történik, nem vetetjük el egyik babát sem, Ők a mi lányaink, szeretjük Őket, akkor is, ha ne adja Isten, betegen jönnek a világra. Ennek ellenére felhívtam a Klinikát, magam megnyugtatására, kedves hölgy vette fel, elmondtam Neki, hogy mit szeretnék, felolvastatta az eddigi leleteim, a Down-szűrés eredményét, a II. trimeszteres vizsgálat leleteit, a kardiológiai szűrés eredményét. Közölte, hogy szívesen ad nekem időpontot ultrahangra, de nem fog tudni mást mondani, mint az eddigi ultrahang eredmények, mert általában a genetikai ultrahang után szoktak kardiológia szűrésre menni a kismamák, nem fordítva. Így új eredményt Ők nem tudnak mondani, „csak” újraszámolják az értékeket. Tájékoztatott, hogy Ő nem orvos, de másnap, amikor lesz ott egy szakember, akkor vele is tudnék beszélni. 

A férjemmel és a hölggyel való telefonbeszélgetés után úgy döntöttem, hogy az elmúlt stresszes órák és izgalmak bőven elegek voltak, nem idegesítem magam, nem akarok rosszat ezzel a babáknak, így a végső konklúzió az lett, hogy nem mentünk el a vizsgálatra. Lehet, ez most furcsán hangzik, de úgy voltam vele, hogy nem akarom a hátralévő időt végig stresszelni, illetve azt meg eldöntöttük, hogy úgy sincs olyan eset, amikor szóba jöhetne, hogy egyik vagy másik babától megváljunk. 

Még nem is tudtam ezek után, hogy nem ez volt az utolsó eset, hogy rám hozzák a frászt az orvosok, de erről kicsit később. :)

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat köszönöm!

Tovább

Két Lotti vagy két Atti?

Vége lett a nászútnak, ott volt az utolsó igazán rosszul létnek mondható émelygésem, igazából a narancslé nem akart a pocakomban maradni. Erre is rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok savat csinál, úgyhogy csínján az ilyen üdítőkkel is, hiába egészségesek! Nagyon jól éreztük magunkat egyébként, tengerpart, napozás és pihenés volt. Itt bicikliztem utoljára hosszabb távot (városnézés volt csak), mert utána feszített kicsit a hasam, úgyhogy meg is fogadtam, hogy nem lesz több ilyen mozgás egy ideig. 

Vissza a munkába, természetesen most már nem tudtam volna titkolni, hogy várandós vagyok. A két baba már rendesen látszott, ezért hétfő reggel még bővebb blúzban mentem be. Reggel a főnököm értekezlete után mentem be hozzá a nagy bejelentéssel. Nagyon jól fogadta hírt, kedves volt, sokat beszélgettünk, hogy most a babák a legfontosabbak. Jó volt a kollégáknak elmesélni végre, és nagyon vicces volt, hogy senki nem vett észre semmit az első három hónapban! Főnökömmel pedig meg is egyeztünk, hogy szeptember közepéig fogok dolgozni, sikerült helyettest találni, így nyugodt szívvel tudtam később eljönni. 

14. héten éreztem először, hogy mocorognak a pocakban, de még csak úgy, mintha valaki simogatna belülről, pillangó szárnyak vagy ilyesmi. Igen, sokkal előbb van, ez tudom, mint „simán” első és egy gyerekkel, de ugye ketten vannak, így kicsit minden előbb történik. Ezen a héten voltunk először 4D ultrahangon. Leginkább azért, hogy megtudjuk jól fejlődnek-e (genetikai uh volt), illetve, hogy milyen neműek lehetnek. Férjem mondta, hogy most már inkább lányokat szeretne, mert szerinte sokkal cukibbak a lányok…én még mindig fiú pártiként mentem az ultrahangra :) Eljött a péntek és kezdődött az ultrahang, szépen fejlődtek, koruknak megfelelően, bár még kicsit ufó fejük volt a képeken, aztán jött a kérdés az ultrahangot végző hölgytől: „szeretnénk tudni a nemüket?” mondtuk: igen. Az én drága férjemnek lett igaza. Hajrá csajok! :) 

Apa pedig így élte ezt meg:

A nászút után két dologgal szembesültem. Az egyik, hogy mivel ikreink lesznek, fájó szívvel, le kell mondanunk a kutyavállalásról, felelőtlenség lenne. Megegyeztünk, hogy visszatérünk rá, ha betöltik az ikrek az első évüket. A második dolog az volt, hogy a fejemben egyre inkább kislányoknak látszódtak az ikrek, nem fiúknak. Tudjátok, a két Lotti meg ilyenek. Meg is mondtam a drága feleségemnek, hogy én most már inkább kislányokat szeretnék. Meg aztán az utánuk születendő fiúnknak is sokkal jobb élete lesz két nővérkével…:) Sokan ajánlották, ezért elmentünk 4D ultrahangra. Szépen látszódtak már a vonásaik, formáik. A vizsgálatot végző doktornő, kérdésünkre megmondta a nemüket: lányok! Ennyi! :)

Tovább

7. héten kapott ultrahang kép

Tovább