judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Utolsó kommentek

Feedek

Kiengedtek a kórházból, de a gyerekeim ott maradtak...

A szobám a folyosó másik végén volt, egy betanulós nővér kísért át, az első lépés után ömleni kezdett belőlem a vér…próbált nyugtatni, hogy ez normális. Nagy nehezen átevickéltem a szobába, nagyon szédültem. Megérkezett drága férjem, kért egy tolókocsit, hogy azzal vigyen le a csajokhoz. Második emeleten feküdtem (folyosó legvégén), a PIC pedig a földszinten szintén egy belső folyosón legbelül. Azért fontos ez, mert csütörtökön szültem, és hétfőn jöhettem haza, addig ezt az utat kellett megtennem, sokszor egyedül az első naptól. Szóval várakoztunk a PIC előtt, nem voltam túl jól, de nagyon izgultam, először együtt mehettünk be, később egyesével.

Végre beengedtek minket, fertőtlenítős kézmosás kétszeresen, utána lehetett csak belépni a babákhoz. A székesfehérvári PIC három részből áll, van a középső terem, az intenzív rész, aztán attól balra már azok a babák kerülhetnek, akiknek stabil az állapotuk és a harmadik részben azok a babák kerülnek, akiket már vagy szoptathat az anyukájuk vagy cumisüveggel táplálhat. Ez az a vágyott rész, ahonnan haza engedik a kicsikéket :) 

A mi lányaink az intenzív részben feküdtek, külön inkubátorban, orrukon légzéssegítő, így nem is láthattuk rendesen az arcocskájukat. Igazából nem is voltak olyan picik, mint ami a papírra volt írva, Blanka 1800 grammal, Boróka 1720 grammal született, hosszuk nincs felvezetve, karszalag nincs a kezükön, viszont annál több zsinór lógott mindenhonnan. Boldog voltam, hatalmas fekete hajjal ott szuszogtak előttünk a lányaink. Igazából szinte az egész testecskéjük szőrös volt, pici majmócák. Gyorsan az orvos végighadarta a kötelező dolgokat, mi vár ránk. Jól megijesztettek, hogy akár hónapokig is ott kell maradniuk, körülbelül addig, amíg meg kellett volna születniük, az pedig 2017. január 14. Elmondja a doki a lehetőséget, anyatej kell nekik minél előbb, amint stabilak lesznek, lehet velük „kenguruzni”. (ez azt jelenti, hogy anyuka magára veheti a gyermekét, a bőr-bőr kontaktus segít a felépülésben) 

Boldogan és fáradtan mentünk vissza a szobámba. Az már biztos volt, hogy engem hamarabb ki fognak tenni a kórházból, és mivel fehérváriak vagyunk nem akartunk anya szobát igényelni. Péntek volt, sok mindenki megfordul a szobában, hat személyes. Nem olyan, mint a gyermekes részleg, itt rajtam kívül senki sincs azért, mert gyermeke született. Szomorú. Meglátogatott a kórház védőnője, segített, hogyan indítsam be a tejet, masszírozás után sikerült fecskendőbe körülbelül 4 ml tejet lefejni! Teljesen boldog voltam! Kaptam egy fejési naplót, abba vezettem fel, hogy mikor, mennyi tejet sikerült adnom a lányoknak. 3 óránként 15-15 percig kellett fejni, hogy rendesen beinduljon, bármilyen pici a mennyiség vigyem le a babóknak. Hétfő délelőtt jöhettem ki, addigra már 30 ml volt a maximum! Ez jó volt nagyon, mert a lányok 4-5 ml-eket ettek egyszerre! Hétvégén pangás volt a kórházban, csak ketten maradtunk a szobában, jobb volt így. Rendületlenül fejtem, még a legnagyobb fejfájás közben is, férjem segített, sokat volt mellettem. Már annyira fájt a fejem, (epidurális érzéstelenítőnek a mellékhatása, nem mindenkinél jön elő) hogy infúzió kellett, nem tudtam lemenni a lányokhoz egy alkalommal, szörnyű érzés.

Ennél már csak az rosszabb, hogy kiengedtek a kórházból, és a gyerekeim ott maradtak...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Apa visszaemlékezése:Ketten sírtak a vállamon...

A következő bejezésben drága férjem visszaemlékezésit olvashatjátok. Ezek azok a gondolatok, amiket nőként, anyaként nem tudunk átélni és átérezni, de kell beszélni róla, kell a támogatás! Igenis nagyon fontos az apák érzéseivel foglalkozni, mert Ők is csak kiegyensúlyozottan tudnak az újdonsült anyukák mellett lenni! 

Mikor átöltöztem, ránéztem telefonomra. Rengeteg üzenet érkezett a korábbi "Szülünk!" bejegyzésemre. Az eleinte bíztató szólamok először érdeklődő, később egyre erőssebben aggódó formába váltak, szinte követelték, hogy jelezzek végre valamit. Ezt ott helyben meg is tettem, megköszöntem az aggódást, és leírtam, hogy komplikációval tarkítva, de végül világra jöttek gyermekeink.

A rengeteg várakozás és feszültség miatt fáradt voltam, de mivel ők éltek, így kifejezetten jó kedvem volt.

Mikor kiléptem a szülészet folyosójára, megszólalni sem tudtam, hirtelen két síró nő szaladt a karjaimba, majd együtt zokogtak a vállaimon. Judit anyukája és nővére. Gyorsan elmondtam nekik, hogy már minden rendben, majd röviden összefoglaltam a napot. Ők elmondták, hogy mielőtt kimentem, két nővért halottak menet közben beszélgetni a szülésről, és nem értették, hogy mit mondtak pontosan, hogy "az egyiket elvesztettük" vagy "az egyiket majdnem elvesztettük". Hát mit mondjak, kint is bent is jól megijesztettek minket a csajok!

Elbúcsúztunk, én mentem az őrzőbe, feleségem cuccait odavittem, mivel nem mehettem be, távolról intettünk egymásnak, majd mentem az alagsorba, ahol a koraszülött osztály található, hogy megnézzem a csajokat.

Akkor még nem tudtam, hogy a napom legnehezebb része még hátra van.

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Gyermekek születnek

Körülbelül hét órakor jött az altatóorvos kérdéseket feltenni, mellette a nővér kért két fiú nevet is, hátha. Le voltam döbbenve, hogy most akkor mi van? Minden lányos cuccot beszereztünk, ne idegesítsen már, hogy lehet, mégis fiúk vannak a pocakban. A biztonság kedvéért mondta, így mondtam a fiú alternatívákat, Barna és Bálint.  Tudod, a B betű a fontos! :)

Lassan mentünk a műtőben, már inkább örültem, nem féltem. Férjem ment átöltözni, hogy bejöhessen velem. Amennyire féltem az epidurális (ez olyan érzéstelenítés, ami csak az adott területet érzésteleníti el, egyébként ébren van az ember) érzéstelenítőtől, meg sem éreztem. Azt viszont igen, hogy a műtős fiú, aki egyik ágyról a másikra tett, szörnyen büdös, cigi szag és valami pacsuli is, ráadásul ő tartott, amíg a gerincembe kaptam az injekciót. Megvolt, lefektettek, elém tettek egy zöld lepedőt, hogy ne lássak semmit. Az altató orvos vízzel spriccelte a lábam, hogy érzek-e valamit, közben betették a katétert is, az kicsit kellemetlen volt, de nem fájt. Lassan a spriccelést sem éreztem. Megjöttek a dokik, elkezdték, nem volt gond, így bejöhetett a férjem is. Mindig meg kell várni az „első vágást”, hogy biztosra menjenek, hogy sikerült az érzéstelenítés, utána engedik csak be a kísérőket. Ott volt a fejem mellett végig. Hosszabb időnek tűnt az egész, és nagyon furcsa volt, hogy egyszer csak már nincsenek ott bennem. Aztán kisebb nyomást éreztem még egyet, és még többet, Boróka egészen fent folt a gyomrom tájékán, így Neki segíteni kellett lejjebb jutni, majd kis sírás…megszületett Blanka, kivitték, nem láthattam, nagyon kis idő telt el, és újabb sírás, megszületett Boróka.

19:25 Én is sírtam….

Ikreknél az a szokás, hogy legalább egy perc különbséget írnak a két születés között. Nálunk ez nem így történt. Még a nővér kérdezte is az orvost , hogy biztos Mindkettő 19:25? Igen, biztos! Később ebből tuti vita lesz köztük! :)

Férjemnek mondták, hogy mehet megnézni őket, rövid idő telt el és jött is vissza, kicsit zavart volt, és az altató orvoson is azt láttam, de igazából nem gondoltam semmi rosszra, mert az orvosok nevetgélve varrtak már össze. Remegtem teljesen, kijött minden feszültség. Mondták, hogy a második emeletre visznek az őrzőbe, férjemnek oda kellett vinni a ruháim és a dolgaimat a másik szobából. Amikor kitoltak még az orvosom intett egyet, és mentünk, nem éreztem semmit a köldökömtől lefelé, nagyon durva volt.

A folyosón nővérem és anyukám várt, mindenki sírt, akkor nem is tudtam, hogy miért, azt hittem a meghatottságtól, csak később tudtam meg, hogy más is történt...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Vannak már fájások? Röpke 11 órája...

Hívtam férjem, hogy mégis szülés lesz, ok, igyekszik akkor be hozzánk. Körülbelül fél kilenc mire beért, addigra 3 percesek voltak a fájások. Várunk, körülbelül két óránként jött a dokim nézni, hogy tágulok-e, hát nem…még mindig azaz egy centi volt. Sebaj, egész jól bírom, az osztályvezető helyettes is megállapítja „nagyon kedvesen”, hogy nem is úgy tűnik, mintha vajúdnék, magamban szépeket mondtam neki…Helyzet elég jó volt, bár a szomszéd szülőszobákból néha üvöltést hallok, férjemmel összenézünk, mintha valami elmegyógyintézetben lennénk. A legrosszabb talán, hogy nagyon éhes voltam, spagettit kívántam meg csikóstokányt, persze csak vizet ihattam, azt is kortyolva párat. Pisilni azt kellett még, az elején ki is engedtek a mosdóba, meg hátha kell nagy wc-ni, de persze nem tudtam. Délutánra helyzet változatlan, de ekkor már ki se mehettem pisilni, az ágytálba pisilés már a végére egész jól ment. (férjemnek hála) Közben néztek vérképet, próbálták kideríteni, hogy mitől indult be a szülés, olyan három óra lehetett, amikor egy kisebb orvosi konzílium volt a szobában. Az orvosom és egy másik doktor, akit addig nem ismertem, de nagyon szimpatikus volt, közölték, hogy nem tudni miért, de valószínű valamilyen bakteriális fertőzés lehet, melyre én kaphatok ugyan antibiotikumot, de az nem biztos, hogy a babákba átmegy, így ők azt javasolják, hogy inkább vegyük ki Őket. Mondták, hogy megpróbálhatjuk, hogy minél tovább bent tartsuk a kicsiket, de semmi nem garantálja, hogy javul a helyzet, sőt lehet tüdőgyulladással két nap múlva születnének meg, az meg sokkal rosszabb. Így döntöttünk, mindenképpen aznap megszületnek a lányok. Mivel nem tágultam továbbra sem, de 3 percesek voltak a fájások, így mégis császármetszést javasolt az orvosom. Tudni kell, hogy a kórházban egy műtő van, így várakozni kellett, plusz még egy vérképet is csináltak a biztonság kedvéért, hogy még mindig magas-e a baktérium számom. (az volt)

Így vártunk, a 10. óra környékén azért már kicsit ideges voltam, az NST gép folyamatosan csipog, a végén már férjem nyomkodta a gombot, hogy csend legyen. Délután 6 órakor nővérváltás, mosolygósan jött be egy nővér, rám nézett, majd kérdezte: „jaj, vannak már fájások”

Azt hittem elpattan az ér az agyamban, közöltem vele, hogy röpke 11 órája….

(szegény persze ezt nem tudhatta) 

Apa visszaemlékezései

Feleségem telefonjára izgatottam siettem a kórházba, nemsokára karunkban tarthatjuk lánykáinkat! Picit várnom kellett a folyosón, majd bekísértek egy helyiségbe, ahol át kellett öltöznöm műtős ruhába. A helyiség és a szülőszoba között csak nővéri kísérettel közlekedhettem, így megint várnom kellett. Ki is használtam az időt egy beöltözött selfire, ami ment Face-re azzal a szöveggel, hogy "Szülünk!" Akkor még nem tudtam, hogy mire legközelebb ránézek a közösségi oldalra, rengeteg furcsa üzenetet kapok.

Nővérke jött, bekísért, cuppanós édesemnek, aki a várható szülés és a folyamatos fájdalmak ellenére meglepően jól nézett ki. Ezután jött egy "viccesen" hosszú időszak, melyet ő már kifejtett, így nem részletezném, a lényeg, hogy volt időm kitapasztalni az NST gép rejtelmeit, a hatékony ágytálazás technikáját, a vajúdó kismama folyamatos biztatását (ezt én természetesen folyamatos viccelődéssel tettem meg, nehogy má sírjunk vagy mi van), és mivel nem lehetett csak úgy ki-, be járkálni, a közös koplalást egy fél napig.

Még akkor sem aggódtunk, amikor a dokik viszont egy kicsit már igen, örültünk, hogy végre megszületett a döntés a császárról, vége lesz a hosszú vajúdásnak. A döntést követően még két nálunk sürgősebb kismama műtétét meg kellett várnunk plusz egy véreredményt, így a végére azért már türelmetlenek voltunk kissé.

Közben Judit anyukája és testvére a váróban izgult, és folyamatosan kérdeztek mindenkit egy idő után, aki arra járt, hogy mi a helyzet velünk, miért nem történik már semmi? Szóval nekik sem lehetett könnyű a maratoni várakozás.

Aztán végre mehettünk, nemsokára megpillanthatjuk a kis francosokat!

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Apa a szülős selfie-vel

Tovább

Reggel 7, amikor közölte, hogy aznap szülünk...

Nem volt rossz a kórházban, sokat olvastam beszélgettünk a szobatársammal, és az én édes férjem minden nap jött hozzám. Hozta reggel a kávét, reggelit, délután pedig vacsorát, gyümölcsöt, tejet. Mesélte, hogy otthon is minden rendben, készen lett a bútor is! Nagyon sok tejet ittam, volt, hogy naponta egy litert. Minden reggel és este nézték a babák szívhangját, már hajnali fél hatkor! Utána persze nem bírtam aludni, reggeli meg nyolc után volt, így én mindig ettem még előtte, amit a férjem hozott be. :) nem panaszkodhatok az ételekre a kórházban, csak nekem kevés volt. Meg annyi, hogy lehetett volna több gyümölcs és zöldség, kiemelt figyelem a kismamákra. Viszont arról van tudomásom, hogy akiknek valamilyen okból speciális étkezés volt előírva, azt mindig figyelték és aszerint kapták az ételeket.

A 32. hét végére 56 kg voltam, a hasam pedig kereken 100 cm volt! Szóval eddig sikerült 11 kg-ot híznom. Még mindig szép feszes, sehol sem repedt meg a bőröm, persze nagyon vigyáztam rá, kentem olajjal, testápolóval. Bár azt mondják, nem számít, szerintem igen! Rémisztő volt, még a várandósság elején találkoztam egy nagymamával, aki ikreket tolt babakocsiban, megszólítottuk, egyrészt kíváncsiak voltunk a babakocsi márkájára, másrészt megakartam nézni a kicsiket. Szóval, ami ijesztő volt, mesélte, hogy a lánya majdnem 30 kilógrammot hízott a várandósság alatt! Puff neki, akkor teljesen kivoltam, hogy rám is ez vár? Akkor nem tudtam persze, hogy ez is csak rajtam múlik!

33. hét szerda, a második ultrahangra kellett mennem, amióta bent voltam. Nem túl szimpatikus doki csinálta…nem tudtam, hogy most akkor minden rendben van-e, vagy csak fogalma sincs arról, hogy mit csinál. Az értékek nem voltak jók (szerintem). Hatalmas különbség jött ki a két lány között, azt mutatta, hogy Boróka 1910 g, Blanka pedig 1640 g. Micsoda??? Kérdeztem tőle, ez nem baj, hogy ekkora különbség van közöttük? A válasza: „szerintem nem”. Teljesen kibuktam, a szerencse az volt, hogy tudtam, délután jön az én orvosom, megvizsgál és megmutatom Neki az eredményt. Persze tök ideges voltam, mert valamikor 3 óra körül jött. Itt megint kiemelem, hogy mindig csak attól a dokitól fogadj el tanácsokat, akiben teljesen megbízol, mert várandósan, kavargó hormonokkal inkább ne állj le vitatkozni mással! Megvizsgált, azt mondta, hogy a méhszáj 1110, de az ultrahang eredményen ne aggódjak, majd a következő jobb lesz.

Akkor még nem tudtam, hogy nem lesz következő… 

November 23. szerda este. Szokásos tusolás, esti vizit, majd alvás. Vagyis csak próbáltam aludni, nagyon fájtak a lábaim, többször is fent voltam, forgolódtam, az ágyam meg nyikorgott ezerrel. November 24., hajnali ötkor újra éreztem azokat a fájásokat a hátamban, amit legutóbb. Nem vártam most, mentem kerestem egy nővért. Azt mondta mindjárt szól az ügyeletes orvosnak és kapok infúziót. Szobatársam is aggódva figyelte az eseményeket. Hajnali negyed hat, hívtam férjem, hogy mi a helyzet, izgalom van. Átkísért a nővér a szülészetre, mert majd ott vizsgál meg az orvos. Már nagyon fájt a derekam és a hasam alja, fél hat, amire megjött a doki. Pont az én orvosom volt ügyeletben, aminek nagyon megörültem. Megvizsgált, nyitva volt a belső méhszáj, de nyugtat, hogy ez még megállítható, bekötötték az infúziót, kaptam antibiotikumot, hogy ne induljon be a szülés. Közben NST-re is feltettek, egy elég harapós nővért fogtam ki, de a végére, nővérváltásra megenyhült. Kérdezte, milyen időközönként vannak a fájások, mondtam 10-15 perc talán, aztán közölte, hogy a gép kicsit mást mutat, 5 perces fájások voltak. Nagy nehezen bekötik az infúziót, lassan csepeg….eltelt másfél óra, dokim jött, nézi a papírt, ami az NST gépből jött ki, nem múltak a fájások, addigra már kellett volna hatnia a magnéziumnak és az antibiotikumnak.

Reggel hét, amikor közölte, hogy aznap szülünk…

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

100 cm-es pocakkal

 

 

Tovább

Szuperhold, szuper fájásokkal

30. héten férjem meglepett egy gyönyörű virág kompozícióval, nagyon boldog voltam! Imádom a férjem! 30. héten 54,6 kg voltam, pocakom már 97 cm. 

Teltek a napok, egyre nehezebben ment a mozgás, 31. héten 1000 lett a méhszájam. Kímélő életmódot írt elő az orvos. Több magnéziumot kellett szednem, és intim hüvely gélt is javasolt az orvos, hogy ne kerüljenek fel a baktériumok a babákhoz. Sokat pihentem, délután megint aludnom kellett, mert éjszaka sokszor fent voltam, fájt a lábam, egyre többet feszült meg a hasam. A lányok nagyon ügyesen aludtak egyébként, napközben aktívak voltak, este, amikor én aludtam, akkor Ők is. Sokszor éjjel kettőkor is fent voltam még. Negatívum, hogy egyszer csak letört egy darab a fogamból, sírtam. Nagyon nagy volt a hasam, sehogy nem volt jó feküdni már és még ez is…a jó a rosszban, hogy egy gyökérkezelt fog volt, így fájdalmaim nem lettek és később sem, amíg meg tudtam csináltatni. 

November 13-án Szuperhold volt, hatalmas, sárga és sok mindent összezavart… 

Elkezdtem a 32. hetet, ez a gyönyörű Szuperhold engem is megviccelt, hétfő éjjel jósló fájásaim voltak. Nem mentünk be a kórházba, rendszertelenül jöttek a fájások, és körülbelül 2,5 órán át tartottak, reggelre nem volt semmi bajom. (amennyiben ilyet érzel, AZONNAL menj a kórházba!) Mennem kellett a nővédelmi központba az orvosomhoz, gondoltam majd ott elmondom mi volt. Meg is kaptam a leszúrást, hogy miért nem mentünk be éjjel a kórházba, ha legközelebb ilyen van, akkor irány a kórház. Ultrahangon megnézte a lányokat, ismét mindketten koponyavégű fekvésben voltak. Boróka lányom sokat mozgolódott, kétszer fordult meg, úgy, hogy nem is éreztem :) Az ultrahang után megnézte az orvos a méhszájat, hát 1100 lett. Beutalt a kórházba, hogy ott jobb lesz, kapok infúziót és jobban tudnak rám figyelni. Így is szerencsésnek éreztem magam, hogy eddig „megúsztam” a kórházi létet, úgyhogy annyira nem fájt a szívünk, tudtuk, hogy hamarosan vége a várandósságnak és szülők leszünk.

Akkor még nem tudtam, hogy ez milyen hamar be is következik…

Amikor bekerültem, nem volt szabad ágy, így az első két órát a szülőszobán töltöttem, NST-vel nézték a lányokat, meg kaptam az infúziót. (Az NST a non-stress teszt rövidítése, amikor a magzat mozgását és a méh reakcióit vizsgálják, és papírszalagra rögzítik. Elvileg minden várandósságnál a 36. héttől hetente nézik a kismamáknál, körülbelül egy 20 perces vizsgálat keretében.) Nem volt egy leányálom a szülőszobán feküdni még várandósan, közben hallani a vajúdó nőket…kicsit félelmetes volt, főleg akkor, amikor bekapcsolták a zenét, hogy kevésbé legyen hallható a sikongatás. Körülbelül 2 órát voltam ott, amire szobát kaptam. Nagyon jó kis szoba volt, ketten feküdtünk bent, egy hasonló korú lány mellé kerültem. Mint később kiderült egy volt egyetemi szaktársam felesége, nagyon kicsi a világ! Teltek a napok, betöltöttem a 32. hetet, egyik legjobb barátnőm is várandós volt akkor, december 25-re volt kiírva, de a Szuperhold Nála is bezavart és a 35. hetében megszülte a kisfiát.

Pedig még viccelődtünk is, hogy én későbbre voltam kiírva és mégis a lányok előbb fognak érkezni, na ez nem jött be. :)

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

 

Tovább

Amikor a neveket kell kiválasztani: Belinda, Bertina, Bianka, Blandina... Igen, vannak ilyen nevek :)

26. hétre már átköltöztünk az új házba, fantasztikus egy évünk volt, úgy gondolom! :) Lassan kipakoltunk, berendezkedtünk, és kezdődhetett a lányok szobájának berendezése. Első a festés, mivel előtte egy fiúcska lakott a szobában, sárga volt a fal és fiús függöny lógott az ablakban, így ezt mindenképpen le szerettem volna cserélni. A fal színe barack szín lett, a függönyök pedig színes virágosak, de ezeket úgy képzeld el, hogy díszfüggönyök a fényáteresztő mellett. Szerencsés helyzetben voltunk, mert a rokonságban (kicsit távolabbi) szintén van egy ikerpár, akkor voltak 2,5 évesek, lányok szintén, a felhalmozott sok ruhától, cipőtől, textil pelenkán át, tényleg mindentől szerettek volna már megszabadulni, mi meg lecsaptunk rá! :) Volt a csomagban babakocsi, kiságy, ruhák, játékok, pihenőszékek satöbbi. Jó áron, nagyon sok mindenhez hozzájutottunk. Amikor még nem tudtuk, hogy van ez a lehetőség, természetesen körbejártuk a baba üzleteket és mindenhol mondták, hogy kifejezetten ikres dolgok nem igazán vannak, így mindenből kettőt kell venni…nagyon brutális! Természetesen ezen felül is kellett sok mindent vásárolni, de hatalmas könnyebbség volt ez, és ezek a ruhák, játékok és kiegészítők a lányoknak teljesen jók voltak majdnem kétéves korukig! Próbáltam és próbálok most is nagyon vigyázni ezekre dolgokra, hogy később mi is tovább tudjuk majd adni, ahol szükség van rájuk.

Ehhez hozzá kell tennem, hogy nővéreméknél szintén van három gyermek, így onnan is nagyon sok mindent kaptunk. Hálás köszönet érte! Hálószobabútort viszont kellett venni, olyat szerettem volna, amihez nagyobb a pelenkázó rész és legalább kettő darab polcos szekrényből áll. Sikerült találni, hat hét volt a legyártása, kiszállítása minimum. Számoljunk csak, akkor leszek 32 hetes várandós, még bent lesznek a babák? És a bútor elkészül, ha mégis ki akarnak előbb bújni?....Isten tudja csak!

A lányok nevét lassan ki kellett választani, a lényeg az volt, hogy a B betűvel kezdődő vezetéknév mellé mindenképpen B betűs keresztnév kerüljön. Férjem kívánsága volt, én pedig boldogan belegyeztem. Készült egy kisebb lista hozzá, rákerültek a következő nevek: Belinda, Bertina, Bianka, Blandina, Blanka, Boróka, Beatrix, Borbála. Igen, vannak ilyen nevek :) Én nagyon szerettem volna a Bianka és Blanka kombinációt, de a Bianka név férjemet emlékeztette valakire, így ezt a nevet ahhoz az archoz kötötte. Szerintem sokan vannak így, én is köztük, hogy hajlamosak vagyunk egy már általunk ismert személyt a nevéhez kötni. Nincs ezzel semmi gond. Férjemnek még a Beatrix tetszett nagyon, de nem tudtam volna elképzelni, hogy Bea legyen egyikőjük, maximum Trixi lehetett volna, de az kicsit kutyás név nem? Szóval maradt a tuti Blanka és mellé a Borókát választottuk, Bori, nagyon cuki név! Blankát pedig, hogyan lehet becézni? Blankácska, Blankuska? Nagyon hosszú, nem tudom, honnan pattant ki a gondolat, hogy becézzük Lanának. Így a két lányunk neve meg is volt, Bori és Lana.

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat köszönöm!

Tovább

Két Lotti vagy két Atti?

Vége lett a nászútnak, ott volt az utolsó igazán rosszul létnek mondható émelygésem, igazából a narancslé nem akart a pocakomban maradni. Erre is rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok savat csinál, úgyhogy csínján az ilyen üdítőkkel is, hiába egészségesek! Nagyon jól éreztük magunkat egyébként, tengerpart, napozás és pihenés volt. Itt bicikliztem utoljára hosszabb távot (városnézés volt csak), mert utána feszített kicsit a hasam, úgyhogy meg is fogadtam, hogy nem lesz több ilyen mozgás egy ideig. 

Vissza a munkába, természetesen most már nem tudtam volna titkolni, hogy várandós vagyok. A két baba már rendesen látszott, ezért hétfő reggel még bővebb blúzban mentem be. Reggel a főnököm értekezlete után mentem be hozzá a nagy bejelentéssel. Nagyon jól fogadta hírt, kedves volt, sokat beszélgettünk, hogy most a babák a legfontosabbak. Jó volt a kollégáknak elmesélni végre, és nagyon vicces volt, hogy senki nem vett észre semmit az első három hónapban! Főnökömmel pedig meg is egyeztünk, hogy szeptember közepéig fogok dolgozni, sikerült helyettest találni, így nyugodt szívvel tudtam később eljönni. 

14. héten éreztem először, hogy mocorognak a pocakban, de még csak úgy, mintha valaki simogatna belülről, pillangó szárnyak vagy ilyesmi. Igen, sokkal előbb van, ez tudom, mint „simán” első és egy gyerekkel, de ugye ketten vannak, így kicsit minden előbb történik. Ezen a héten voltunk először 4D ultrahangon. Leginkább azért, hogy megtudjuk jól fejlődnek-e (genetikai uh volt), illetve, hogy milyen neműek lehetnek. Férjem mondta, hogy most már inkább lányokat szeretne, mert szerinte sokkal cukibbak a lányok…én még mindig fiú pártiként mentem az ultrahangra :) Eljött a péntek és kezdődött az ultrahang, szépen fejlődtek, koruknak megfelelően, bár még kicsit ufó fejük volt a képeken, aztán jött a kérdés az ultrahangot végző hölgytől: „szeretnénk tudni a nemüket?” mondtuk: igen. Az én drága férjemnek lett igaza. Hajrá csajok! :) 

Apa pedig így élte ezt meg:

A nászút után két dologgal szembesültem. Az egyik, hogy mivel ikreink lesznek, fájó szívvel, le kell mondanunk a kutyavállalásról, felelőtlenség lenne. Megegyeztünk, hogy visszatérünk rá, ha betöltik az ikrek az első évüket. A második dolog az volt, hogy a fejemben egyre inkább kislányoknak látszódtak az ikrek, nem fiúknak. Tudjátok, a két Lotti meg ilyenek. Meg is mondtam a drága feleségemnek, hogy én most már inkább kislányokat szeretnék. Meg aztán az utánuk születendő fiúnknak is sokkal jobb élete lesz két nővérkével…:) Sokan ajánlották, ezért elmentünk 4D ultrahangra. Szépen látszódtak már a vonásaik, formáik. A vizsgálatot végző doktornő, kérdésünkre megmondta a nemüket: lányok! Ennyi! :)

Tovább