judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Utolsó kommentek

Feedek

Nem bírtam, segítséget kellett kérnem!

Örök dilemma, hogy mi is a könnyebb? Ikrekkel vagy egymás után érkezett testvérekkel? Mert persze, akiknek nincsenek ikrei, állandóan azzal találnak be, hogy jaj, de jó neked, mert letudtad egyszerre a kettőt, vagy legalább eljátszanak egymással…persze, most már, amikor lassan 2,5 évesek lesznek, de azért az elején ez egyáltalán nem így volt. Inkább egyszerre akarták anyát, ki akartak sajátítani maguknak. Szóval, azért itt egyszerre merülnek fel az igények, szükségletek, amiket anyának ki kell elégíteni, azonnal! Természetesen nem mondom azt, hogy egyszerűbb annak, akinek különböző korúak a gyerkőcei, csak ott más problémák merülnek fel. Ezt kell látnunk, nem szabad valamilyen elképzelt dolog szerint véleményt alkotni! Szóval, nálunk ugyebár ikrek vannak, így anya, rögtön és azonnal foglalkozzon Velem! Ezt gondolta Lanus és Boró is. Később még fokozódott ez az igény, amikor már a szobatisztaság volt a porondon. Amire az egyikkel mentem a wc-re, bilire, addig a másik tuti bepisilt vagy bekakilt…Jelen esetben pedig még csak sírás és nyafogás volt, ebből szűrd le, hogy akkor mit is akartak közölni... (jelzem azért ez még mindig van, bár már sokat beszélnek) Férjem már nem először vetette fel, hogy keressünk bébiszittert, kérjünk segítséget. Nem volt egyszerű döntés, nagyon sokat rágódtam a dolgon, tudjátok, hogy jó anya vagyok-e, ha segítséget kérek? Olyantól ráadásul, aki nem is családtag? Látod, az előző bejegyzésemben pont erről beszéltem, egy újabb eset, amikor megkérdőjelezem saját anyai képességeimet, pedig egy egyszerű segítség kérésről volt szó. Férjemmel leültünk átbeszélni, szeretem azt, hogy Ő minden problémámat, aggodalmamat ezzel kapcsolatban végig hallgatott, és a maga realista, férfi agyával meg tudta nekem magyarázni, hogy miért szükséges. Nekem ez nagyon jó volt, kellett, hogy belemerjek vágni!

Anyósom így is jött még hetente először két napot, majd egyet, de az én anyukám még mindig dolgozott, így rá ebben nem tudtam számítani. Szóval, sok gondolkodás után, amikor már volt, hogy sírva hívtam fel a férjem, mert annyira kiakadtam valamin (ami persze most apróságnak tűnik, pl. nem eszik meg az ebédet), úgy döntöttünk, hogy segítséget kérünk. Azt gondolnánk, hogy mennyi bébiszitter van, aki arra vár, hogy az én hívásom befusson Hozzá. Nem így van sajnos. Egy Facebook csoportban adtam fel egy „hirdetést”, ahol Mindenki bébiszittert keresett. Helyben nem jelentkezett senki, volt, aki nem vállalt két gyereket, volt, aki ilyen kicsiket nem, így elég messziről, egy balatoni lány sikerült végül találnunk. Már elsőre nagyon szimpatikus volt, lányok meg sem ijedtek Tőle, fura volt, mert Boró azért tartott az idegenektől és sírdogált is néha, viszont most nem! Így már éreztem, hogy rendben leszünk Vele! J

Így a 2018-as évet úgy kezdtük, hogy lett egy bébiszitterünk!

A 2017-ről 2018-ra virradó éjszakát is otthon töltöttük, férjem tesója jött át hozzánk, fektetés után társasoztunk és filmet néztünk, fél kettőig bírtuk, aztán kidőltünk, mentünk aludni. Lányok tök jól bírták, hogy nem szedték szét a karácsonyfát, nézegették a díszeket, néha megfogták az ágakat, de ennyi, talán majd jövőre :) Év elején mentünk látogatóba ismét barátnőmékhez, ekkor már várandós volt második gyermekével, aki szintén fiúcska lett. a szobájukban volt egy állványos kis hinta, lányok imádták! Már beszéltem Nektek az ének fontosságáról, illetve a Facebook és Instagram oldalamra fel is töltöttem egy videót, ahol Boróka énekel. Most pedig Lana beleült és Boró hintáztatta és hozzá énekelte a hinta-palintát, persze a hinta szó volt még csak akkor kivehető, meg a dallam, de nagyon cukik! Itthon is volt egy kisebb hintázó szék, még ezt is úgy örököltük, nem is működik rendesen, de a lányok még közel kétévesen is szerettek beleülni, pedig már akkor jócskán kilógtak belőle :) Ezek után el is lett pakolva, mert szinte teljesen tönkrement. Ahogy ezt írom, nem is egy olyan játék volt, amit rogyásig használtunk, szó szerint. A hinta is ilyen volt, meg egy kiskocsi is, amibe állandóan belemásztak. Lehet kéne egy listát vezetnem, hogy mit is tettek tönkre :D

Azért az is cuki, ahogy Lana a nyelvét öltögeti :D

 

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Kiengedtek a kórházból, de a gyerekeim ott maradtak...

A szobám a folyosó másik végén volt, egy betanulós nővér kísért át, az első lépés után ömleni kezdett belőlem a vér…próbált nyugtatni, hogy ez normális. Nagy nehezen átevickéltem a szobába, nagyon szédültem. Megérkezett drága férjem, kért egy tolókocsit, hogy azzal vigyen le a csajokhoz. Második emeleten feküdtem (folyosó legvégén), a PIC pedig a földszinten szintén egy belső folyosón legbelül. Azért fontos ez, mert csütörtökön szültem, és hétfőn jöhettem haza, addig ezt az utat kellett megtennem, sokszor egyedül az első naptól. Szóval várakoztunk a PIC előtt, nem voltam túl jól, de nagyon izgultam, először együtt mehettünk be, később egyesével.

Végre beengedtek minket, fertőtlenítős kézmosás kétszeresen, utána lehetett csak belépni a babákhoz. A székesfehérvári PIC három részből áll, van a középső terem, az intenzív rész, aztán attól balra már azok a babák kerülhetnek, akiknek stabil az állapotuk és a harmadik részben azok a babák kerülnek, akiket már vagy szoptathat az anyukájuk vagy cumisüveggel táplálhat. Ez az a vágyott rész, ahonnan haza engedik a kicsikéket :) 

A mi lányaink az intenzív részben feküdtek, külön inkubátorban, orrukon légzéssegítő, így nem is láthattuk rendesen az arcocskájukat. Igazából nem is voltak olyan picik, mint ami a papírra volt írva, Blanka 1800 grammal, Boróka 1720 grammal született, hosszuk nincs felvezetve, karszalag nincs a kezükön, viszont annál több zsinór lógott mindenhonnan. Boldog voltam, hatalmas fekete hajjal ott szuszogtak előttünk a lányaink. Igazából szinte az egész testecskéjük szőrös volt, pici majmócák. Gyorsan az orvos végighadarta a kötelező dolgokat, mi vár ránk. Jól megijesztettek, hogy akár hónapokig is ott kell maradniuk, körülbelül addig, amíg meg kellett volna születniük, az pedig 2017. január 14. Elmondja a doki a lehetőséget, anyatej kell nekik minél előbb, amint stabilak lesznek, lehet velük „kenguruzni”. (ez azt jelenti, hogy anyuka magára veheti a gyermekét, a bőr-bőr kontaktus segít a felépülésben) 

Boldogan és fáradtan mentünk vissza a szobámba. Az már biztos volt, hogy engem hamarabb ki fognak tenni a kórházból, és mivel fehérváriak vagyunk nem akartunk anya szobát igényelni. Péntek volt, sok mindenki megfordul a szobában, hat személyes. Nem olyan, mint a gyermekes részleg, itt rajtam kívül senki sincs azért, mert gyermeke született. Szomorú. Meglátogatott a kórház védőnője, segített, hogyan indítsam be a tejet, masszírozás után sikerült fecskendőbe körülbelül 4 ml tejet lefejni! Teljesen boldog voltam! Kaptam egy fejési naplót, abba vezettem fel, hogy mikor, mennyi tejet sikerült adnom a lányoknak. 3 óránként 15-15 percig kellett fejni, hogy rendesen beinduljon, bármilyen pici a mennyiség vigyem le a babóknak. Hétfő délelőtt jöhettem ki, addigra már 30 ml volt a maximum! Ez jó volt nagyon, mert a lányok 4-5 ml-eket ettek egyszerre! Hétvégén pangás volt a kórházban, csak ketten maradtunk a szobában, jobb volt így. Rendületlenül fejtem, még a legnagyobb fejfájás közben is, férjem segített, sokat volt mellettem. Már annyira fájt a fejem, (epidurális érzéstelenítőnek a mellékhatása, nem mindenkinél jön elő) hogy infúzió kellett, nem tudtam lemenni a lányokhoz egy alkalommal, szörnyű érzés.

Ennél már csak az rosszabb, hogy kiengedtek a kórházból, és a gyerekeim ott maradtak...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Miért vagyok a nőgyógyászati részlegen és nem anyás szobában?

Azzal kezdem ezt a részt, hogy sokáig, hónapokig nem tudtam leírni, ami történt. Ahányszor hozzákezdtem rám tört a sírás és a félelem, talán most már eltelt hosszú idő az óta, de elfelejteni sosem fogom…nem is tehetem! 

Az őrzőben rajtam kívül még 4 idősebb hölgy volt, és két nővér. Engem a fal mellé toltak, férjem felhozta a cuccaim, majd gyors köszönés, illetve mondtam Neki, hogy menjen le megnézni a lányokat, mert mondták, hogy lehet. Nem mozoghattam még 6 órán keresztül. Kaptam has lenyomót és próbáltam pihenni. Kisebb nagyobb sikerrel hol fent voltam, hol aludtam. Kezemre rá volt kötve egy vérnyomásmérő, ami körülbelül fél óránként beindult, így ilyen szakaszokban tudtam pihenni. Hajnalban a nővér jött, hogy fel kell kelni és visz megmosdatni, illetve mondta, hogy a doki üzeni, hogy a lányok remekül vannak. A mosdatás nem ment egyszerűen, furcsa volt, hogy még van valamekkora hasam, de a gyerekek nincsenek bennem, ezt nem lehet elmondani milyen érzés, utána még napokig, hetekig mozognak a belső szervek, hogy visszatérjenek eredeti helyükre, rideg, nagyon rideg. Azt el kell mondanom, hogy a két nővér nagyon kedves volt, nem csak velem, hanem az idős hölgyekkel szintén. Még szívószállal is itattak, mert nem szabadott felülnöm. Nekem biztosan nem lenne ehhez türelmem, elhivatottság kell hozzá. 

Reggel volt, semmit nem tudtam a csajokról az orvosoktól, még hajnalban telefonon beszéltem férjemmel, hogy mi volt este. Mondtam Neki, hogy a doki éjjel azt üzente, hogy a lányok most már remekül vannak. Ekkor mondta el, hogy mi is történt.

Blankát újra kellett éleszteni…4 percig csinálták a szívmasszázst.

Majdnem elveszítettük…Már a lányok velünk vannak, de még most is könnybe lábad a szemem, ha erre gondolok. Pedig ott fel sem fogtam, még én nyugtattam a férjem. Reggeli vizit után át kellett költöznöm egy másik szobába és közölték, hogy addig nem mehetek a gyerekekhez, amíg nincs kísérőm. Tájékoztattak, hogy nem is akármikor lehet lemenni a PIC-re, (Perinatális Intenzív Centrum rövidítése, ide kerülnek azok a babák, akik koraszülöttek, illetve valamilyen probléma merült fel a szülésnél) hanem csak bizonyos időközönként, 8:15, 11:15, 14:15, 17:15, 20:15, így a reggeliről le is késtünk :(

Akkor ott nem is gondoltam bele, hogy hol vannak a gyerekek. Nehéz ezt leírni, de nem tudatosult bennem, hogy miért is nem lehetnek velem, miért vagyok a nőgyógyászati részlegen és nem anyás szobában. Ez sokkal később, talán egy éves koruk körül tisztult ki, hogy akkor mi is történt ott…

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Gyermekek születnek

Körülbelül hét órakor jött az altatóorvos kérdéseket feltenni, mellette a nővér kért két fiú nevet is, hátha. Le voltam döbbenve, hogy most akkor mi van? Minden lányos cuccot beszereztünk, ne idegesítsen már, hogy lehet, mégis fiúk vannak a pocakban. A biztonság kedvéért mondta, így mondtam a fiú alternatívákat, Barna és Bálint.  Tudod, a B betű a fontos! :)

Lassan mentünk a műtőben, már inkább örültem, nem féltem. Férjem ment átöltözni, hogy bejöhessen velem. Amennyire féltem az epidurális (ez olyan érzéstelenítés, ami csak az adott területet érzésteleníti el, egyébként ébren van az ember) érzéstelenítőtől, meg sem éreztem. Azt viszont igen, hogy a műtős fiú, aki egyik ágyról a másikra tett, szörnyen büdös, cigi szag és valami pacsuli is, ráadásul ő tartott, amíg a gerincembe kaptam az injekciót. Megvolt, lefektettek, elém tettek egy zöld lepedőt, hogy ne lássak semmit. Az altató orvos vízzel spriccelte a lábam, hogy érzek-e valamit, közben betették a katétert is, az kicsit kellemetlen volt, de nem fájt. Lassan a spriccelést sem éreztem. Megjöttek a dokik, elkezdték, nem volt gond, így bejöhetett a férjem is. Mindig meg kell várni az „első vágást”, hogy biztosra menjenek, hogy sikerült az érzéstelenítés, utána engedik csak be a kísérőket. Ott volt a fejem mellett végig. Hosszabb időnek tűnt az egész, és nagyon furcsa volt, hogy egyszer csak már nincsenek ott bennem. Aztán kisebb nyomást éreztem még egyet, és még többet, Boróka egészen fent folt a gyomrom tájékán, így Neki segíteni kellett lejjebb jutni, majd kis sírás…megszületett Blanka, kivitték, nem láthattam, nagyon kis idő telt el, és újabb sírás, megszületett Boróka.

19:25 Én is sírtam….

Ikreknél az a szokás, hogy legalább egy perc különbséget írnak a két születés között. Nálunk ez nem így történt. Még a nővér kérdezte is az orvost , hogy biztos Mindkettő 19:25? Igen, biztos! Később ebből tuti vita lesz köztük! :)

Férjemnek mondták, hogy mehet megnézni őket, rövid idő telt el és jött is vissza, kicsit zavart volt, és az altató orvoson is azt láttam, de igazából nem gondoltam semmi rosszra, mert az orvosok nevetgélve varrtak már össze. Remegtem teljesen, kijött minden feszültség. Mondták, hogy a második emeletre visznek az őrzőbe, férjemnek oda kellett vinni a ruháim és a dolgaimat a másik szobából. Amikor kitoltak még az orvosom intett egyet, és mentünk, nem éreztem semmit a köldökömtől lefelé, nagyon durva volt.

A folyosón nővérem és anyukám várt, mindenki sírt, akkor nem is tudtam, hogy miért, azt hittem a meghatottságtól, csak később tudtam meg, hogy más is történt...

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Vannak már fájások? Röpke 11 órája...

Hívtam férjem, hogy mégis szülés lesz, ok, igyekszik akkor be hozzánk. Körülbelül fél kilenc mire beért, addigra 3 percesek voltak a fájások. Várunk, körülbelül két óránként jött a dokim nézni, hogy tágulok-e, hát nem…még mindig azaz egy centi volt. Sebaj, egész jól bírom, az osztályvezető helyettes is megállapítja „nagyon kedvesen”, hogy nem is úgy tűnik, mintha vajúdnék, magamban szépeket mondtam neki…Helyzet elég jó volt, bár a szomszéd szülőszobákból néha üvöltést hallok, férjemmel összenézünk, mintha valami elmegyógyintézetben lennénk. A legrosszabb talán, hogy nagyon éhes voltam, spagettit kívántam meg csikóstokányt, persze csak vizet ihattam, azt is kortyolva párat. Pisilni azt kellett még, az elején ki is engedtek a mosdóba, meg hátha kell nagy wc-ni, de persze nem tudtam. Délutánra helyzet változatlan, de ekkor már ki se mehettem pisilni, az ágytálba pisilés már a végére egész jól ment. (férjemnek hála) Közben néztek vérképet, próbálták kideríteni, hogy mitől indult be a szülés, olyan három óra lehetett, amikor egy kisebb orvosi konzílium volt a szobában. Az orvosom és egy másik doktor, akit addig nem ismertem, de nagyon szimpatikus volt, közölték, hogy nem tudni miért, de valószínű valamilyen bakteriális fertőzés lehet, melyre én kaphatok ugyan antibiotikumot, de az nem biztos, hogy a babákba átmegy, így ők azt javasolják, hogy inkább vegyük ki Őket. Mondták, hogy megpróbálhatjuk, hogy minél tovább bent tartsuk a kicsiket, de semmi nem garantálja, hogy javul a helyzet, sőt lehet tüdőgyulladással két nap múlva születnének meg, az meg sokkal rosszabb. Így döntöttünk, mindenképpen aznap megszületnek a lányok. Mivel nem tágultam továbbra sem, de 3 percesek voltak a fájások, így mégis császármetszést javasolt az orvosom. Tudni kell, hogy a kórházban egy műtő van, így várakozni kellett, plusz még egy vérképet is csináltak a biztonság kedvéért, hogy még mindig magas-e a baktérium számom. (az volt)

Így vártunk, a 10. óra környékén azért már kicsit ideges voltam, az NST gép folyamatosan csipog, a végén már férjem nyomkodta a gombot, hogy csend legyen. Délután 6 órakor nővérváltás, mosolygósan jött be egy nővér, rám nézett, majd kérdezte: „jaj, vannak már fájások”

Azt hittem elpattan az ér az agyamban, közöltem vele, hogy röpke 11 órája….

(szegény persze ezt nem tudhatta) 

Apa visszaemlékezései

Feleségem telefonjára izgatottam siettem a kórházba, nemsokára karunkban tarthatjuk lánykáinkat! Picit várnom kellett a folyosón, majd bekísértek egy helyiségbe, ahol át kellett öltöznöm műtős ruhába. A helyiség és a szülőszoba között csak nővéri kísérettel közlekedhettem, így megint várnom kellett. Ki is használtam az időt egy beöltözött selfire, ami ment Face-re azzal a szöveggel, hogy "Szülünk!" Akkor még nem tudtam, hogy mire legközelebb ránézek a közösségi oldalra, rengeteg furcsa üzenetet kapok.

Nővérke jött, bekísért, cuppanós édesemnek, aki a várható szülés és a folyamatos fájdalmak ellenére meglepően jól nézett ki. Ezután jött egy "viccesen" hosszú időszak, melyet ő már kifejtett, így nem részletezném, a lényeg, hogy volt időm kitapasztalni az NST gép rejtelmeit, a hatékony ágytálazás technikáját, a vajúdó kismama folyamatos biztatását (ezt én természetesen folyamatos viccelődéssel tettem meg, nehogy má sírjunk vagy mi van), és mivel nem lehetett csak úgy ki-, be járkálni, a közös koplalást egy fél napig.

Még akkor sem aggódtunk, amikor a dokik viszont egy kicsit már igen, örültünk, hogy végre megszületett a döntés a császárról, vége lesz a hosszú vajúdásnak. A döntést követően még két nálunk sürgősebb kismama műtétét meg kellett várnunk plusz egy véreredményt, így a végére azért már türelmetlenek voltunk kissé.

Közben Judit anyukája és testvére a váróban izgult, és folyamatosan kérdeztek mindenkit egy idő után, aki arra járt, hogy mi a helyzet velünk, miért nem történik már semmi? Szóval nekik sem lehetett könnyű a maratoni várakozás.

Aztán végre mehettünk, nemsokára megpillanthatjuk a kis francosokat!

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Apa a szülős selfie-vel

Tovább

Reggel 7, amikor közölte, hogy aznap szülünk...

Nem volt rossz a kórházban, sokat olvastam beszélgettünk a szobatársammal, és az én édes férjem minden nap jött hozzám. Hozta reggel a kávét, reggelit, délután pedig vacsorát, gyümölcsöt, tejet. Mesélte, hogy otthon is minden rendben, készen lett a bútor is! Nagyon sok tejet ittam, volt, hogy naponta egy litert. Minden reggel és este nézték a babák szívhangját, már hajnali fél hatkor! Utána persze nem bírtam aludni, reggeli meg nyolc után volt, így én mindig ettem még előtte, amit a férjem hozott be. :) nem panaszkodhatok az ételekre a kórházban, csak nekem kevés volt. Meg annyi, hogy lehetett volna több gyümölcs és zöldség, kiemelt figyelem a kismamákra. Viszont arról van tudomásom, hogy akiknek valamilyen okból speciális étkezés volt előírva, azt mindig figyelték és aszerint kapták az ételeket.

A 32. hét végére 56 kg voltam, a hasam pedig kereken 100 cm volt! Szóval eddig sikerült 11 kg-ot híznom. Még mindig szép feszes, sehol sem repedt meg a bőröm, persze nagyon vigyáztam rá, kentem olajjal, testápolóval. Bár azt mondják, nem számít, szerintem igen! Rémisztő volt, még a várandósság elején találkoztam egy nagymamával, aki ikreket tolt babakocsiban, megszólítottuk, egyrészt kíváncsiak voltunk a babakocsi márkájára, másrészt megakartam nézni a kicsiket. Szóval, ami ijesztő volt, mesélte, hogy a lánya majdnem 30 kilógrammot hízott a várandósság alatt! Puff neki, akkor teljesen kivoltam, hogy rám is ez vár? Akkor nem tudtam persze, hogy ez is csak rajtam múlik!

33. hét szerda, a második ultrahangra kellett mennem, amióta bent voltam. Nem túl szimpatikus doki csinálta…nem tudtam, hogy most akkor minden rendben van-e, vagy csak fogalma sincs arról, hogy mit csinál. Az értékek nem voltak jók (szerintem). Hatalmas különbség jött ki a két lány között, azt mutatta, hogy Boróka 1910 g, Blanka pedig 1640 g. Micsoda??? Kérdeztem tőle, ez nem baj, hogy ekkora különbség van közöttük? A válasza: „szerintem nem”. Teljesen kibuktam, a szerencse az volt, hogy tudtam, délután jön az én orvosom, megvizsgál és megmutatom Neki az eredményt. Persze tök ideges voltam, mert valamikor 3 óra körül jött. Itt megint kiemelem, hogy mindig csak attól a dokitól fogadj el tanácsokat, akiben teljesen megbízol, mert várandósan, kavargó hormonokkal inkább ne állj le vitatkozni mással! Megvizsgált, azt mondta, hogy a méhszáj 1110, de az ultrahang eredményen ne aggódjak, majd a következő jobb lesz.

Akkor még nem tudtam, hogy nem lesz következő… 

November 23. szerda este. Szokásos tusolás, esti vizit, majd alvás. Vagyis csak próbáltam aludni, nagyon fájtak a lábaim, többször is fent voltam, forgolódtam, az ágyam meg nyikorgott ezerrel. November 24., hajnali ötkor újra éreztem azokat a fájásokat a hátamban, amit legutóbb. Nem vártam most, mentem kerestem egy nővért. Azt mondta mindjárt szól az ügyeletes orvosnak és kapok infúziót. Szobatársam is aggódva figyelte az eseményeket. Hajnali negyed hat, hívtam férjem, hogy mi a helyzet, izgalom van. Átkísért a nővér a szülészetre, mert majd ott vizsgál meg az orvos. Már nagyon fájt a derekam és a hasam alja, fél hat, amire megjött a doki. Pont az én orvosom volt ügyeletben, aminek nagyon megörültem. Megvizsgált, nyitva volt a belső méhszáj, de nyugtat, hogy ez még megállítható, bekötötték az infúziót, kaptam antibiotikumot, hogy ne induljon be a szülés. Közben NST-re is feltettek, egy elég harapós nővért fogtam ki, de a végére, nővérváltásra megenyhült. Kérdezte, milyen időközönként vannak a fájások, mondtam 10-15 perc talán, aztán közölte, hogy a gép kicsit mást mutat, 5 perces fájások voltak. Nagy nehezen bekötik az infúziót, lassan csepeg….eltelt másfél óra, dokim jött, nézi a papírt, ami az NST gépből jött ki, nem múltak a fájások, addigra már kellett volna hatnia a magnéziumnak és az antibiotikumnak.

Reggel hét, amikor közölte, hogy aznap szülünk…

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

100 cm-es pocakkal

 

 

Tovább

Amikor a neveket kell kiválasztani: Belinda, Bertina, Bianka, Blandina... Igen, vannak ilyen nevek :)

26. hétre már átköltöztünk az új házba, fantasztikus egy évünk volt, úgy gondolom! :) Lassan kipakoltunk, berendezkedtünk, és kezdődhetett a lányok szobájának berendezése. Első a festés, mivel előtte egy fiúcska lakott a szobában, sárga volt a fal és fiús függöny lógott az ablakban, így ezt mindenképpen le szerettem volna cserélni. A fal színe barack szín lett, a függönyök pedig színes virágosak, de ezeket úgy képzeld el, hogy díszfüggönyök a fényáteresztő mellett. Szerencsés helyzetben voltunk, mert a rokonságban (kicsit távolabbi) szintén van egy ikerpár, akkor voltak 2,5 évesek, lányok szintén, a felhalmozott sok ruhától, cipőtől, textil pelenkán át, tényleg mindentől szerettek volna már megszabadulni, mi meg lecsaptunk rá! :) Volt a csomagban babakocsi, kiságy, ruhák, játékok, pihenőszékek satöbbi. Jó áron, nagyon sok mindenhez hozzájutottunk. Amikor még nem tudtuk, hogy van ez a lehetőség, természetesen körbejártuk a baba üzleteket és mindenhol mondták, hogy kifejezetten ikres dolgok nem igazán vannak, így mindenből kettőt kell venni…nagyon brutális! Természetesen ezen felül is kellett sok mindent vásárolni, de hatalmas könnyebbség volt ez, és ezek a ruhák, játékok és kiegészítők a lányoknak teljesen jók voltak majdnem kétéves korukig! Próbáltam és próbálok most is nagyon vigyázni ezekre dolgokra, hogy később mi is tovább tudjuk majd adni, ahol szükség van rájuk.

Ehhez hozzá kell tennem, hogy nővéreméknél szintén van három gyermek, így onnan is nagyon sok mindent kaptunk. Hálás köszönet érte! Hálószobabútort viszont kellett venni, olyat szerettem volna, amihez nagyobb a pelenkázó rész és legalább kettő darab polcos szekrényből áll. Sikerült találni, hat hét volt a legyártása, kiszállítása minimum. Számoljunk csak, akkor leszek 32 hetes várandós, még bent lesznek a babák? És a bútor elkészül, ha mégis ki akarnak előbb bújni?....Isten tudja csak!

A lányok nevét lassan ki kellett választani, a lényeg az volt, hogy a B betűvel kezdődő vezetéknév mellé mindenképpen B betűs keresztnév kerüljön. Férjem kívánsága volt, én pedig boldogan belegyeztem. Készült egy kisebb lista hozzá, rákerültek a következő nevek: Belinda, Bertina, Bianka, Blandina, Blanka, Boróka, Beatrix, Borbála. Igen, vannak ilyen nevek :) Én nagyon szerettem volna a Bianka és Blanka kombinációt, de a Bianka név férjemet emlékeztette valakire, így ezt a nevet ahhoz az archoz kötötte. Szerintem sokan vannak így, én is köztük, hogy hajlamosak vagyunk egy már általunk ismert személyt a nevéhez kötni. Nincs ezzel semmi gond. Férjemnek még a Beatrix tetszett nagyon, de nem tudtam volna elképzelni, hogy Bea legyen egyikőjük, maximum Trixi lehetett volna, de az kicsit kutyás név nem? Szóval maradt a tuti Blanka és mellé a Borókát választottuk, Bori, nagyon cuki név! Blankát pedig, hogyan lehet becézni? Blankácska, Blankuska? Nagyon hosszú, nem tudom, honnan pattant ki a gondolat, hogy becézzük Lanának. Így a két lányunk neve meg is volt, Bori és Lana.

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat köszönöm!

Tovább

24. hét = abortusz határidő...

Kezemben a beutaló, rajta a telefonszám. Kicsörögött, egy hölgy vette fel a telefont, kapcsolt tovább. Újabb hölgy, kicsit ideges hangon. Elmondtam, hogy mi a helyzet, mit mutatott ki a kardiológia, és az orvosom szeretne minél előbb, a napokban egy genetikai ultrahangot megnézetni, hogy tényleg minden rendben van. A „hölgy” (most már csak így idézőjelesen tudom leírni) szinte kikelve magából, tájékoztatott, hogy az nem így működik, csak két hét múlva tud adni időpontot, és ők is csak egy kardiológiai vizsgálatra küldenének, majd egy konzultációt követően ESETLEG az ultrahangra. 

Köpni-nyelni sem tudtam, mondtam neki, hogy ez fontos lenne, mert a következő héten már betöltöm a 24. hetet. Ekkor, kioktató hangnemben sivítja a telefonba, hogy a 24. hét „csak” azért számít, mert addig lehet elvenni a gyereket, szóval kell az időpont vagy sem? A sírás határán jártam, nehezen leírtam az időpontot, azt, hogy hova kellene menni (már nem is tudom, talán az I. sz. Női Klinika volt, ha van ilyen). Letettem a telefont, bőgve hívtam a férjem. Teljesen kibuktam, mi az, hogy vetessek el gyereket, aki lassan 30 cm-es, érző lény! Egy emberpalánta! Természetesen azért a kismama ilyenkor tényleg "más" állapotban van, és érdekes, hogy pont egy nő ezt nem érzi át! Sajnos, ilyenek vagyunk? Tényleg egy idő után ennyire nem emlékszünk arra, hogy milyen volt várandósnak lenni? Rémisztő, remélem, hogy én sosem leszek ilyen!

Nagyjából megnyugodtam, de még kicsit pityeregve visszamentem az orvosomhoz, aki szintén le volt döbbenve a hallottakon, ekkor adott egy telefonszámot az Istenhegyi Klinika számát (magán kórház), hogy próbálkozzak ott. Eltettem a papírt a számmal, és haza sétáltam. Nem hívtam még fel, megvártam, amíg haza ér a férjem a munkából, hogy átbeszéljük a dolgokat. Megegyeztünk, hogy bármi is történik, nem vetetjük el egyik babát sem, Ők a mi lányaink, szeretjük Őket, akkor is, ha ne adja Isten, betegen jönnek a világra. Ennek ellenére felhívtam a Klinikát, magam megnyugtatására, kedves hölgy vette fel, elmondtam Neki, hogy mit szeretnék, felolvastatta az eddigi leleteim, a Down-szűrés eredményét, a II. trimeszteres vizsgálat leleteit, a kardiológiai szűrés eredményét. Közölte, hogy szívesen ad nekem időpontot ultrahangra, de nem fog tudni mást mondani, mint az eddigi ultrahang eredmények, mert általában a genetikai ultrahang után szoktak kardiológia szűrésre menni a kismamák, nem fordítva. Így új eredményt Ők nem tudnak mondani, „csak” újraszámolják az értékeket. Tájékoztatott, hogy Ő nem orvos, de másnap, amikor lesz ott egy szakember, akkor vele is tudnék beszélni. 

A férjemmel és a hölggyel való telefonbeszélgetés után úgy döntöttem, hogy az elmúlt stresszes órák és izgalmak bőven elegek voltak, nem idegesítem magam, nem akarok rosszat ezzel a babáknak, így a végső konklúzió az lett, hogy nem mentünk el a vizsgálatra. Lehet, ez most furcsán hangzik, de úgy voltam vele, hogy nem akarom a hátralévő időt végig stresszelni, illetve azt meg eldöntöttük, hogy úgy sincs olyan eset, amikor szóba jöhetne, hogy egyik vagy másik babától megváljunk. 

Még nem is tudtam ezek után, hogy nem ez volt az utolsó eset, hogy rám hozzák a frászt az orvosok, de erről kicsit később. :)

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat köszönöm!

Tovább

Ki az "A" és ki a "B"?

A fenti megjelölésre egy kis magyarázat. Ikreknél általában így jelölik a magzatokat, mivel még nem lehet tudni, hogy pontosan melyik babát fogják például Rózsának hívni. Azért ez egyszerűbb kétpetéjű babáknál, ahol ez egyértelmű. Egyrészt a külön burok miatt, másrészt, ha az egyik kisfiú, másik kislány. Viszont ott, ahol egyneműek, egypetéjűek, mindig az a baba az "A" magzat, amelyik a méhszájhoz közelebb fekszik. És igen, változhat, ez nálunk is megtörtént pár héttel később :)

Ő it "A" magzat: a fejénél "B" magzat lábai! :D

Ő itt "B" magzat, kis UFO fej :D

Tovább

Apa visszaemlékezése 3.0

Az esküvőnk előtti héten voltunk. Az egyik kollégám, akivel szoktuk egymást ugratni, felhívott, hogy komoly probléma van a hotelnél, ahol a ceremóniát tartjuk, eltörött egy szennyvízvezeték. - Ja persze - gondoltam, és rögtön felhívtam a hotelt. A hotel igazgatója közölte, hogy nagy a baj, mindent elöntött a trutyi. Egész végig boldogan, és minden idegeskedés nélkül készültünk az esküvőnkre, nem okozott semmi sem gondot, arra koncentráltunk, hogy szeretjük egymást, és nagyon jól fogjuk érezni aznap magunkat, bármi gikszer is jön közbe. Na de, hogy elönti a szennyvíz az esküvő és lakodalom helyszínét, amikor már nem lehet azon változtatni, az azért kissé idegessé tett. Körülbelül fél órát őrlődtem, amikor végre felhívtak, és közölték, hogy csak szívatás volt, és még a hotel igazgató is bele volt vonva. 

Munka után elmentem Judit elé a fodrászhoz, hogy sétáljunk egy kicsit. Út közben megállt egy padnál, leült, majd kezembe nyomta a babánk ultrahang képét. Három képből állt. Az elsőn már szépen látszódott a magzat. A másodikon és harmadikon kétszer látszódott a baba.

- Miért van kettő? - kérdeztem.

- Mert ketten vannak - mondta a párom.

- Jó, persze, de miért van kettő a képen?

- Mert ketten vannak, ikrek.

- Na jól van. Engem ma már egyszer nagyon megszívattak, másodszor nem dőlök be, szóval miért van kettő?

- Értsd meg, ikrek.

És akkor ténylegesen elhatolt a tudatomig. Ikrek. Ránéztem a szerelmemre, Úristen, hogy fogja ez a csöpp édes kis nő kihordani a két babát! Gyakorlatilag teljesen lefagytam. Szinte zombiként sétáltam párom mellett. Beültünk egy kávézóba, ettünk, ittunk valamit, de én végig szótlan voltam. Amikor mentünk el, akkor visszafordultam, ránéztem a felszolgálókra, majd jó hangosan közöltem, hogy képzeljék, most tudtam meg, hogy ikreink lesznek. Ekkor indult el újra a rendszer nálam.

Tovább
«
12