Jókedvűen mentem a koraszülött részlegre, hogy végre meglássam a lányokat. Érthető okokból nem egyszerű az osztályra a bejutás, szigorúan leszabályozott, két lépcsős fertőtlenítési folyamattal lehet a gyermekek közelébe menni. Hozzájuk kísértek, két pici emberpalántát láttam egy-egy inkubátorban, amint kiterülve aludták az igazak álmát. Piciny mellkasuk egyenletesen emelkedett, úgy láttam, minden rendben velük. Megszámlálhatatlanul sok cső ágazott ki belőlük, az orrukból, kezükből, lábukból - tisztára úgy néztek ki, mint Neo a Mátrixban ébredéskor -, miközben minden rezdülésüket árgus szemekkel leste az inkubátor gépezete.

Imádtam őket, minden kis porcikájukat, és azt, hogy láthatom mindkettőt, nem vesztettük el egyiküket sem.

Pár perc múlva jött az ügyeletes orvos, ő volt az, aki rendületlenül élesztette Blankát 4 és fél percen keresztül, nem adta fel a 4. perc után sem, az Isten áldja meg ezért! A maga érzelemmentes, racionális módján beszélt hozzám, ami egyáltalán nem zavart, hiszen pont erre volt szükségünk a születéskori összeomláskor.

Közölte velem, hogy ilyen hosszú újraélesztés esetén megvan az esélye, hogy a gyermekünknek esetleg fizikai vagy szellemi problémája lehet. Én mindvégig könnyeden hallgattam őt, nem vettem túlzottan komolyan, gondoltam ezeket rutinszerűen el kellett mondania. De aztán igazából nem is mondott a végén semmi bíztatót, hogy majd meglátjuk, és az esetek többségében nem szokott probléma lenni, vagy ilyenek, így mikor elindultam hazafelé, már folyamatosan csak a szavai visszhangzottak bennem.

Otthon rögtön rákerestem az Interneten az eshetőségekre, be is szuggeráltam magamnak, hogy fogyatékos lányunk lesz. Alapvetően erősnek érzem magam, de be kell magamnak vallanom, hogy nem tudnék mit kezdeni egy beteg gyermekkel. Persze, mindenképpen szeretem feltétel nélkül, de az egész család életét alárendelni egy beteg gyermek gondozásának, az nagyon kemény dió. Minden tiszteletem azon szülőknek, akik végigcsinálják. Természetesen akármennyire beteg a gyermekünk, mi is rendben gondoskodni fogunk róla, de azért nagyon megijedtem ettől a lehetőségtől.

Nagyon hosszú volt az éjszaka, egy szemernyit sem aludtam.

Reggel rohantam be Judithoz. Elmondtam neki mindent, aki most szembesült a dolgokkal. Az volt az érdekes, hogy ő nagyon határozottan csak arra koncentrált, hogy minél előbb láthassa a lányokat, nem foglalkozott a lehetséges problémákkal. Ez a céltudatossága nagy erőt öntött belém is. Ez nyilván az anyai ösztön, amit én, mint férfi látok, tudok, de nem tapasztalok, így folyamatosan meglep.

Végre már nem voltam egyedül a gondolataimmal, újra együtt voltunk, és vártuk a nagy találkozást anya és lányok között!

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!