judystwins

blogavatar

Üdvözöllek kedves Olvasó! Örülök, hogy ellátogattál az oldalamra, ahol szeretném megosztani Veled várandósságomat és gyermekeim születését, növekedését, kisgyerekké válását. Remélem tetszeni fognak az írásaim! Jó szórakozást! Azt el kell mondanom, hogy a történet 2016 tavaszán kezdődött. Már egy ideje irogatok, de most szántam rá magam, hogy ezt közönség elé is tárjam. Nem vagyok egy író, nekem eredetileg eszembe sem jutott blogot írni, de drága férjem szerint ez nagyon jó ötlet, mindent meg tudunk örökíteni, illetve meg tudom osztani tapasztalataimat másokkal. Így nekiállok ennek a nemes feladatnak. Ikres szülők vagyunk, leszünk :)

Utolsó kommentek

Feedek

Ez az adag punktum!

Elkezdtük a harmadik hetet, (igazából a 3,5 felediket) szépen híztak a lányok, közel volt a 2 kilógrammos álomhatár Mindkettőjüknél, de kellett tudniuk minden étkezést cumisüvegből enni. A hétfőt úgy kezdtük, hogy már  vágyott harmadik részben voltak a lányok. Én voltam legjobban meglepődve, hogy már rossz helyen kerestem a gyerekeket. Nagyon boldog voltam! Ezt még lehetett azzal tetézni, hogy Blankát megpróbálhattam ciciből etetni! A kórház egyik védőnője is épp ott volt, Ő nagyon támogatja, az anyatejes táplálást. Úgy kellett csinálni, hogy lemértem a cicizés előtt, majd próbáltam rátenni. Olyan picike volt Blanka, hogy az alkaromon simán elfért úgy, hogy a kezemmel elértem a talpacskáját! Muszáj volt simizni etetés közben, mert bealudt volna. Nem volt egyszerű, ezt is meg kellett tanulni nekem is és Neki is. A végére (nem kis idő után, volt vagy 20 perc) 10 gramm pluszt mutatott a mérleg! Ez hatalmas öröm volt! Ezután még a maradék adagot cumiból kellett megennie. 

Másnap, kedden mondták, hogy lehetséges, kiengedik a lányokat pénteken, ha minden jól megy :) öröm és boldogság ezerrel! Minél többet kellett nekem etetni Őket, így a reggeli látogatás után bent maradtam a kórházban, megvártam a következő alkalmat is, csak az után vittek haza anyósomék. Délután pedig férjemmel együtt mentünk be Hozzájuk. Az esti etetésre is volt, hogy bementünk, de nem igazán akartak beengedni már akkor minket, nem is érttettem, mert, amikor bent feküdtem a kórházban simán bementem, most viszont volt, hogy hiába vártunk az ajtónál, így maradt a 3 alkalom. Szerdától már az etetéseket én csináltam, Blankánál és Borókánál is! Meg kell mondanom, hogy a cumisüvegből sem könnyű az etetés, nem mindegy, hogyan teszed a szájába a cumit, ráadásul a kórházban tényleg üvegből van és nagyon picike a cumi rajta. Lassan ették meg az adagokat, ami még mindig 40 ml, ezt muszáj volt megenniük. Ezt azért is írom így, mert akik igény szerint szoptatnak, nem tudják ezt átérezni, hogy milyen az, amikor igen is muszáj azt az adagot megenni! A koraszülötteknél teljesen máshogy megy minden, így az összes etetésnél (ha nem cumiból volt) mértem, hogy mennyit ettek. Etetésen kívül nem csinálhattam még semmit a lányokkal, nem láttam Őket pucéron, nem pelenkázhattam Őket, nem láttam a köldökcsonkot sem. Azért ez sem egyszerű lelkileg feldolgozni... Nem volt újdonság a pelenkázás egyébként, de azért teljesen más, amikor a saját gyermekeden csinálhatod. Egyébként nem tudom, hogy ez kórház specifikus, vagy mindenhol így van? Nagyon szépen ettek már a lányok, híztak is, kettő kiló fölé kerültek már! Közeledett a péntek, reggel mondták, hogy nem is kell megvárni a délutánt, még ebéd előtt vihettük őket haza! 

December 16. A reggeli etetés után kapkodva mutatja meg a nővér, hogyan kell pelenkázni. Előtte való este mondták, hogy mennyi ruhát hozzunk és bundazsákot is kellett vinni. Napos idő volt, de csípős hideg.

Kezemben volt már a zárójelentés, akkor kaptam kisebb sokkot, olvasom, Borókát is újra kellett éleszteni… Ő jól reagált, így szinte azonnal visszajött, Blanka volt 4 percig….halott.

Ez sem számít, aznap jöhettek haza a gyerekeink!

Olyan picik voltak, hogy kis sem látszódtak a bundazsákból! Rózsaszínben Blanka, fehérben Boróka:)

Facebook -on és Instagram-on is megtalálsz! Kövess és még több érdekes, bensőségesebb tartalmat olvashatsz!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Apa visszaemlékezése:Egy hosszú nap még hosszabb éjszakája

Jókedvűen mentem a koraszülött részlegre, hogy végre meglássam a lányokat. Érthető okokból nem egyszerű az osztályra a bejutás, szigorúan leszabályozott, két lépcsős fertőtlenítési folyamattal lehet a gyermekek közelébe menni. Hozzájuk kísértek, két pici emberpalántát láttam egy-egy inkubátorban, amint kiterülve aludták az igazak álmát. Piciny mellkasuk egyenletesen emelkedett, úgy láttam, minden rendben velük. Megszámlálhatatlanul sok cső ágazott ki belőlük, az orrukból, kezükből, lábukból - tisztára úgy néztek ki, mint Neo a Mátrixban ébredéskor -, miközben minden rezdülésüket árgus szemekkel leste az inkubátor gépezete.

Imádtam őket, minden kis porcikájukat, és azt, hogy láthatom mindkettőt, nem vesztettük el egyiküket sem.

Pár perc múlva jött az ügyeletes orvos, ő volt az, aki rendületlenül élesztette Blankát 4 és fél percen keresztül, nem adta fel a 4. perc után sem, az Isten áldja meg ezért! A maga érzelemmentes, racionális módján beszélt hozzám, ami egyáltalán nem zavart, hiszen pont erre volt szükségünk a születéskori összeomláskor.

Közölte velem, hogy ilyen hosszú újraélesztés esetén megvan az esélye, hogy a gyermekünknek esetleg fizikai vagy szellemi problémája lehet. Én mindvégig könnyeden hallgattam őt, nem vettem túlzottan komolyan, gondoltam ezeket rutinszerűen el kellett mondania. De aztán igazából nem is mondott a végén semmi bíztatót, hogy majd meglátjuk, és az esetek többségében nem szokott probléma lenni, vagy ilyenek, így mikor elindultam hazafelé, már folyamatosan csak a szavai visszhangzottak bennem.

Otthon rögtön rákerestem az Interneten az eshetőségekre, be is szuggeráltam magamnak, hogy fogyatékos lányunk lesz. Alapvetően erősnek érzem magam, de be kell magamnak vallanom, hogy nem tudnék mit kezdeni egy beteg gyermekkel. Persze, mindenképpen szeretem feltétel nélkül, de az egész család életét alárendelni egy beteg gyermek gondozásának, az nagyon kemény dió. Minden tiszteletem azon szülőknek, akik végigcsinálják. Természetesen akármennyire beteg a gyermekünk, mi is rendben gondoskodni fogunk róla, de azért nagyon megijedtem ettől a lehetőségtől.

Nagyon hosszú volt az éjszaka, egy szemernyit sem aludtam.

Reggel rohantam be Judithoz. Elmondtam neki mindent, aki most szembesült a dolgokkal. Az volt az érdekes, hogy ő nagyon határozottan csak arra koncentrált, hogy minél előbb láthassa a lányokat, nem foglalkozott a lehetséges problémákkal. Ez a céltudatossága nagy erőt öntött belém is. Ez nyilván az anyai ösztön, amit én, mint férfi látok, tudok, de nem tapasztalok, így folyamatosan meglep.

Végre már nem voltam egyedül a gondolataimmal, újra együtt voltunk, és vártuk a nagy találkozást anya és lányok között!

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Miért vagyok a nőgyógyászati részlegen és nem anyás szobában?

Azzal kezdem ezt a részt, hogy sokáig, hónapokig nem tudtam leírni, ami történt. Ahányszor hozzákezdtem rám tört a sírás és a félelem, talán most már eltelt hosszú idő az óta, de elfelejteni sosem fogom…nem is tehetem! 

Az őrzőben rajtam kívül még 4 idősebb hölgy volt, és két nővér. Engem a fal mellé toltak, férjem felhozta a cuccaim, majd gyors köszönés, illetve mondtam Neki, hogy menjen le megnézni a lányokat, mert mondták, hogy lehet. Nem mozoghattam még 6 órán keresztül. Kaptam has lenyomót és próbáltam pihenni. Kisebb nagyobb sikerrel hol fent voltam, hol aludtam. Kezemre rá volt kötve egy vérnyomásmérő, ami körülbelül fél óránként beindult, így ilyen szakaszokban tudtam pihenni. Hajnalban a nővér jött, hogy fel kell kelni és visz megmosdatni, illetve mondta, hogy a doki üzeni, hogy a lányok remekül vannak. A mosdatás nem ment egyszerűen, furcsa volt, hogy még van valamekkora hasam, de a gyerekek nincsenek bennem, ezt nem lehet elmondani milyen érzés, utána még napokig, hetekig mozognak a belső szervek, hogy visszatérjenek eredeti helyükre, rideg, nagyon rideg. Azt el kell mondanom, hogy a két nővér nagyon kedves volt, nem csak velem, hanem az idős hölgyekkel szintén. Még szívószállal is itattak, mert nem szabadott felülnöm. Nekem biztosan nem lenne ehhez türelmem, elhivatottság kell hozzá. 

Reggel volt, semmit nem tudtam a csajokról az orvosoktól, még hajnalban telefonon beszéltem férjemmel, hogy mi volt este. Mondtam Neki, hogy a doki éjjel azt üzente, hogy a lányok most már remekül vannak. Ekkor mondta el, hogy mi is történt.

Blankát újra kellett éleszteni…4 percig csinálták a szívmasszázst.

Majdnem elveszítettük…Már a lányok velünk vannak, de még most is könnybe lábad a szemem, ha erre gondolok. Pedig ott fel sem fogtam, még én nyugtattam a férjem. Reggeli vizit után át kellett költöznöm egy másik szobába és közölték, hogy addig nem mehetek a gyerekekhez, amíg nincs kísérőm. Tájékoztattak, hogy nem is akármikor lehet lemenni a PIC-re, (Perinatális Intenzív Centrum rövidítése, ide kerülnek azok a babák, akik koraszülöttek, illetve valamilyen probléma merült fel a szülésnél) hanem csak bizonyos időközönként, 8:15, 11:15, 14:15, 17:15, 20:15, így a reggeliről le is késtünk :(

Akkor ott nem is gondoltam bele, hogy hol vannak a gyerekek. Nehéz ezt leírni, de nem tudatosult bennem, hogy miért is nem lehetnek velem, miért vagyok a nőgyógyászati részlegen és nem anyás szobában. Ez sokkal később, talán egy éves koruk körül tisztult ki, hogy akkor mi is történt ott…

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Apa visszaemlékezése:Ketten sírtak a vállamon...

A következő bejezésben drága férjem visszaemlékezésit olvashatjátok. Ezek azok a gondolatok, amiket nőként, anyaként nem tudunk átélni és átérezni, de kell beszélni róla, kell a támogatás! Igenis nagyon fontos az apák érzéseivel foglalkozni, mert Ők is csak kiegyensúlyozottan tudnak az újdonsült anyukák mellett lenni! 

Mikor átöltöztem, ránéztem telefonomra. Rengeteg üzenet érkezett a korábbi "Szülünk!" bejegyzésemre. Az eleinte bíztató szólamok először érdeklődő, később egyre erőssebben aggódó formába váltak, szinte követelték, hogy jelezzek végre valamit. Ezt ott helyben meg is tettem, megköszöntem az aggódást, és leírtam, hogy komplikációval tarkítva, de végül világra jöttek gyermekeink.

A rengeteg várakozás és feszültség miatt fáradt voltam, de mivel ők éltek, így kifejezetten jó kedvem volt.

Mikor kiléptem a szülészet folyosójára, megszólalni sem tudtam, hirtelen két síró nő szaladt a karjaimba, majd együtt zokogtak a vállaimon. Judit anyukája és nővére. Gyorsan elmondtam nekik, hogy már minden rendben, majd röviden összefoglaltam a napot. Ők elmondták, hogy mielőtt kimentem, két nővért halottak menet közben beszélgetni a szülésről, és nem értették, hogy mit mondtak pontosan, hogy "az egyiket elvesztettük" vagy "az egyiket majdnem elvesztettük". Hát mit mondjak, kint is bent is jól megijesztettek minket a csajok!

Elbúcsúztunk, én mentem az őrzőbe, feleségem cuccait odavittem, mivel nem mehettem be, távolról intettünk egymásnak, majd mentem az alagsorba, ahol a koraszülött osztály található, hogy megnézzem a csajokat.

Akkor még nem tudtam, hogy a napom legnehezebb része még hátra van.

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább

Apa visszaemlékezése:Születés műtőben-két világ közt

A műtét maga teljesen profi módon, rendben lement. Két orvos végezte, gyorsan, gond nélkül kivették sorban gyermekeinket a pocakból, és még arra is figyeltek, hogy kérésünknek megfelelően milyen sorrendben tegyék ezt, mert már akkor tudtuk, melyik lányunk melyik, fontos volt, hogy az A magzat Blanka, az első szülött, B magzat pedig Boróka. Miután kivették őket, a babák rögtön egészségesen felsírtak, majd egy hátsó helyiségbe vitték gyors vizsgálatra mindkettőjüket. Fél perc sem telt el, szólt nekem egy nővér, hogy menjek vele, megnézhetem őket. Mikor odaértem (10-15 lépésnyi volt a távolság), abban a pillanatban omlott össze mindkettő lány keringése, és azonnal újra kellett őket éleszteni. Az egyiknél egy doktornő és egy nővér, a másiknál egy doktor és egy nővér tette a dolgát. A doktornő hamar megnyugodott, majd felkapta a lányom, és elindult vele, mint később megtudtam, az inkubátorhoz. A másik csapat azonban még nagy munkában volt. Egészen megrázó volt látni a lányom piciny élettelen testét, amint egyre jobban lila színbe vált. Az orvos rendületlenül pumpálta tüdejébe az oxigént, a nővér nyomkodta mellkasát. Egy másik nővér ráeszmélt, hogy az egészet közvetlen közelről figyelem, így rögtön eltessékelt onnan, vissza a műtőbe.

Ott visszaültem feleségem feje mellé, és megpusziltam őt. Szegénykém teljesen kivolt, könnyek áztatták arcát, és folyamatosan remegett. Kérdezte, hogy mi a helyzet a lányokkal, láttam őket? Én elmosolyodtam, és megnyugtattam, hogy nagyon édesek, minden rendben van velük, az orvosok az ilyenkor szokásos dolgokat csinálják velük. Közben folyamatosan fohászkodtam magamban Istenhez, hogy segítsen lánykáinknak erőre kapni, ne hagyja, hogy meghaljanak.

Pár perc múlva jött egy nővér, és a szemembe nézve azt mondta, volt egy kis komplikáció, de most már mindkét baba jól van. A szeméből láttam, hogy tényleg rendben vannak, így megnyugodtam, és hálát mondtam magamban.

Juditot összevarrták, majd készültek átvinni az őrzőbe, én mehettem vissza a tranzit zónába, a helyiségbe, ahol tizenegynéhány órával korábban még önfeledt selfit készítettem.

Amennyiben van kedved, kövess Facebookon is, ott sok érdekes képet, videót és bensőségesebb tartalmat is találhatsz!

A Linkeknél, Facebook-ra kattintva megtalálod az oldalam!

Megosztásokat, ajánlásokat köszönöm!

Tovább