És ott volt az a kis folt az ultrahang képen. A gyermekünk. Valamiért biztosak voltunk benne, hogy fiú lesz. Már most szép volt, noha nem látszott belőle egyéb, mint egy pici tintapaca. A lényeg, hogy van szívhang, hogy minden rendben. Boldogok voltunk. Később kicsit aggódtam, hogyan fogjuk az esküvőt így végigcsinálni, és a nászutat. Mindkettőre nagyon készültünk. Én azon aggódtam, hogy az első trimeszterben még bármi történhet a picivel, és hogyan fogunk táncolni, repülni, miegymás. Párom folyamatosan nyugtatgatott, hogy bízzak benne és a gyermekünkben, mert stramm kis kölökről van szó. 

Mikor már megfogant a babánk, azon a hétvégén elmentünk biciklizni a Velencei-tó felé. Ha már ott voltunk, körbe is tekertük a tavat. Az északi oldalon nagy emelkedőket is kellett teljesíteni. Judit mondta, hogy ha azt a megterhelő kerekezést kibírta a gyermekünk, és szépen megtapadt, akkor az esküvőn és nászúton sem lesz semmi baja. Nagyon boldogok voltunk. Rengeteg nagy változás várt ránk az életünkben. Házasodni készültünk, ház vásárlásban voltunk, kinéztünk egy aranyos kutyust a házunkhoz, egy BorderColliet, és még a legnagyobb öröm is elért minket, gyermekünk lesz!